Egyik sikátorból a másikba gyorsan suhant el két árny, mintha ott sem lettek volna. Végig a macskaköves utakon ki a városból, ami az emberek zajától volt hangos. Nem álltak meg egészen addig, míg biztonságban nem érezték magukat. A közeli sziklás part tökéletes hely volt számukra, így ott már nyugodtan levehették fekete köpenyeiket, mik tökéletesen takarták az arcukat. A kapucnikból egy lány szőke fürtjei és egy magas maszkos férfi feje bukkant fel. Ezek voltunk mi, Killer és én. A szőkeség megvárta míg letelepszem az egyik kőre, majd kinyújtotta felém egyik kezét, benne egy almával, amit át is vettem, majd lassan enni kezdtem.

Egyetlen szót sem váltunk, mivel mindig ugyanoda lyukadnék ki, amivel már egy ideje folyamatosan kikészítem. Ő is tudja, hogy mi történt aznap, mégsem akar velem szót váltani róla, pedig nekem szükségem van arra, hogy kibeszéljem. Mégiscsak Kidről van szó. Az nap mikor ott hagytuk, akkor utoljára láttam őt, azóta még csak híréről sem hallani, nem úgy mint arról a kettőről, akik szövetségbe léptek Kaidoval. A gyáva nyulak a harc helyett feladták magukat és most a yonkou oldalán harcolva próbálják felhívni magukra a figyelmet. Az elején még reménykedtem, hogy Kid visszatér hozzánk, de a következő napi újság teljesen elmosta ezt a remény képet. Apoo és Hawkins szerepelt csak az újságban, Kidről egy szó sem volt benne. Heat eltűnt senki nem tud róla semmit, ahogy a legénység többi tagjáról sem, mintha a föld nyelte volna el őket. Mi pedig itt ülünk és almát eszegetünk ezen az istenverte szigeten, ahelyett, hogy tennénk valamit.

-Killer -szólítottam meg halkan, hogy ne rögtön az elején utasítson el -Neked ez jó így? -meredtem rá, de mintha meg sem hallott volna evett tovább.

-Killer, nézz rám -kérleltem, s láttam, hogy közben egy pillanatra megcsúszott a keze és a kés megvágta a tenyerét, amivel eddig az almát szelte.

Tehát figyelt rám és nem hagyott teljesen figyelmen kívül. Ez nem rossz.

-Beszélnünk kéne arról, ami akkor történt -hoztam fel azt a bizonyos kényes témát.

Semmit nem reagált csak meredten nézett előre.

-Hiszem, hogy Kid még él és ha igen, akkor ki kell szabadítanunk. Ehhez pedig szükségem van rád, hogy együtt kiszabadítsuk őt -itt kissé megremegett a hangom, de folytattam tovább -A többiek is ott lehetnek, rajtuk is segíthetünk.

Itt már teljesen kiegyenesedett és rám nézett, bár a maszk miatt ez nem látszott. Csendben maradt, a frászt hozva rám, de tartottam ezt a "szem kontaktust".

-Kid azt kérte, hogy vigyázzak rád -kezdte olyan halkan, mint én az előbb -A kapitányom kérte, hogy inkább vigyelek el a szigetről és mentselek meg, ahelyett, hogy segítsek neki. Három hete történt, de te minden egyes nap felhozod ezt a témát, pedig pontosan tudod mi a válaszom a kérdésedre -nyomta meg egyes szavak végét, ami miatt ingerültnek és idegesnek tűnt.

-De Kidnek..

-Hagyd abba! -ordított rám és belevágta a homokba a kést, ami a lábam mellett ért földet.

Mindketten csendben meredtünk a tárgyra, főleg ő, aki fél perccel utána már nyúlt is érte, s mintha mi sem történt volna eltette azt.

-Ha nem jössz velem, akkor egyedül megyek -jelentettem ki és a kapucnit visszahúztam a fejemre, majd megindultam a kikötő felé.

Négy lépést sem tudtam tenni, mert egy erős kar visszarántott és nem engedett. Hátrafordulva szemem találkozott a maszkjával, ami rettentően bosszantott, hiszen ő az arcom minden egyes rezzenetét láthatta, én viszont semmit sem. Néha már ki kell barkóbáznom, hogy pontosan mi is van vele.

-Jössz vagy sem? -kérdeztem, s közben magamban kérleltem istent, hogy legalább most az egyszer szánjon meg.

Semmit sem mondott, csupán egy bilincs kattanását hallottam, s mikor lenéztem a kezemre, annyit láttam csak, hogy összebilincselte a kezeinket.

-Hé, mégis mit..? -kérdeztem volna tőle, de kibillentem az egyensúlyomból, mikor húzni kezdett maga után.

Annyira ismerős ez a helyzet, vajon kivel tapasztaltam ezt már párszor? Hát persze, hogy Kiddel.

-Lassabban akkor már! -szóltam utána, de hajthatatlanul ment előre.