-Hé! Meddig megyünk még?! -szólok hátra fáradtan, de nem válaszol, pont úgy mint az előző kérdéseimre sem.

Tovább sétálok előre, közben kerülgetem a fák gyökereit és hasonló dolgokat, amikben könnyen eleshetek. Valahogyan meg kell szöknöm tőle, ami nem lesz könnyű ugyanis hiába sikerülne kiverni a kezéből a pisztolyt, mert legalább két tőrt láttam még az oldalán és azokon kívül is lehetnek fegyverei. Ezt most megszívtam.

Egy pillanatra megállok, de ő arra utasít hogy haladjak tovább. Keserű mosollyal hátra nézek rá, mire látja hogy valami nincs rendben.

-Pisilnem kell -topogok egy helyben, mert már nagyon kell.

-Pont most? -néz félre unottan.

Eddig is kellett, de azt hittem kibírom az út végéig vagy legalább sikerül megszöknöm. Nem sokáig bírom már visszatartani, és az alatt az idő alatt nem tudok kitalálni semmit sem, meg aztán sejtéseim szerint oda sem érünk addig.

-Három percet kapsz, utána oda megyek -fordul el a másik irányba.

Beszaladok a bokor rengetegbe és kipillantok, hogy vajon lát-e engem. Mikor megbizonyosodok arról, hogy nem néz erre gyorsan elvégzem a dolgomat. Már állnék fel mikor eszembe jut, hogy most megszökhetnék.

-Még egy perce van kisasszony! -hallom meg hangját.

Eldöntöm gyorsan mit is szeretnék, majd futásnak eredek. Jó pár pillanatig nem hallok semmit sem csak a saját lépteimet. Mikor lejárt az egy perc hangos szitkozódást hallok onnan, ahol voltam. Rájött, hogy eljöttem. Most kell belehúznom ha azt akarom, hogy ne érjen utol. Teljes erőbedobással futok előre, néha hátra pillantva de nem látok semmit sem. Kiérek egy tisztásra, ahol ismerős arcokat látok. Rögtön megtorpanok és elordítom magam.

-Heat!

Az összes szem rám szegeződik, még a vörös hajú is engem néz. Megindulnék feléjük, de valami leránt a földre.

-Mondtam, hogy maradj nyugton -mondja most már cseppet sem jókedvvel az elrablóm, miközben fegyvert nyom az arcomba.

Felráncigál a hajamnál fogva, majd az erdőbe kezd behúzni. Foggal, körömmel tiltakozom ellene, de sokkal erősebb nálam. Beleharapok a kezébe, ami már a vállamat tartja, mire elenged én pedig arrébb kúszok. Két lövés is eldörren, de egyik sem talál célba. Harmadjára is rám szegezi a pisztolyt.

-Elegem van belőled!

Kattan a ravasz, én pedig összeszorított szemmel várom a halált. Semmi nem történik, ezért óvatosan kinyitom szemeimet. Az elrablóm még mindig előttem áll, de már nincs semmi a kezében, a pisztoly most felette lebeg.

-Shiori, gyere onnan -érkezik a parancs Kidtől.

Hátrafordulva csak annyit látok,hogy lehajtott fejjel előre tartja egyik kezét. Amikor felnéz rám szemeiből düh sugárzik. Jobbnak látom ha elpucolok innen, ezért lábaimat gyorsan szedem egymás után, míg oda nem érek Heathez. Ott csak bebújok a háta mögé és várom a végkifejletet.

Kid dühösen mered előre az idegen férfire, aki ugyanúgy néz vissza rá. Leengedi a kezét, így a fegyver is leesik a földre. Amaz lenéz a pisztolyra, majd előveszi a két tőrt és megindul felénk. Mindenkit figyelmen kívül hagy, most már csak Kid érdekli. A legénység egy nagy kört alkot körülöttük, aminek közepén ők ketten állnak.

Az elrablóm támad először, aki a két kést használva, akarja megölni őt. Már majdnem elérte Kidet, de ekkor ő csak felemeli a kezét, mire minden fegyver ami itt volt nálunk felemelkedik, majd belefúródik az elrablóm testébe. Kezeimet automatikusan a szám elé emelem.

-Ez szörnyű -nézek a testre amiből rengeteg kés és kard áll ki.

-Te is lehetnél a helyében -szólal meg halkan Heat, mire rémülten felkapom a tekintetemet.

-Miért? -kérdezem meg félve a választól.

-Ez történik, ha valaki feldühíti Kidet, bár nem hiszem, hogy ezek után ezt tenné veled, viszont azért köszönd meg neki, hogy megmentett -adja a jó tanácsot, majd elsétál mellettem.

Ott maradok utolsónak, hogy megtudjam köszönni neki, de megbocsátani nem fogok. Nem mozdul el a helyéről, ezért én megyek oda hozzá. Egyszerűen csak mellé állok és halkan megköszönöm.

-Köszönöm, hogy megmentettél.

Semmi reakció, bár nem is reménykedtem abban hogy megszólal. Megfordulok, hogy visszamenjek a Heathez, amikor meghallom nély hangját.

-Annyira ostoba vagy -szűri ki idegesen a fogai közül.

-Már miért.. -kezdek bele dühösen, mikor hirtelen átölel kezeivel és magához szorít.

Szemeim kitágulnak és csak értetlenül bámulom a mellkasát, hogy most mi történt. Szorítása elenged, kicsit hátrébb fol magától, így tisztán láthatom az arcát. Szomorúan és elkeseredetten néz le rám. Egy szót sem szólok, csupán átölelem szorosan, amit ő is viszonoz.