-Kapitány, sziget előttünk! -ordítják a már sokszor ismételt mondatot.

-Vegyétek arra az irányt! -kapják a parancsot.

A tegnap történtekről nem esett szó, de érzem hogy ez nem itt fog véget érni. Már sokkal jobban figyel rám és többször kapom azon hogy engem bámul a távolból. Odafigyel minden egyes lépésemre.

-Hé kölyök, segíts be! -teszi a vállamra a kezét Heat.

-Ő marad -ránt el tőle Kid, mintha tőle féltenie kellene.

-Csak pár dobozról van szó, amit arrébb kell rakni, semmi komoly -tolom el magamtól óvatosan.

Ősz hajú barátommal odébb állunk, majd halkan hozzám kezd beszélni.

-Na, ki lett a kapitány kedvence? -vigyorog rám átölelve a vállaimat.

-Hagyd már -rázom le magamról- Tudod ha sokáig ölelgetsz még, akkor te leszel az, aki először hal meg ma -viszonzom a vigyorát, majd magam mögé mutatok, ahonnan a vöröske bámul gyilkos szemekkel.

Kedves barátom feltartott kezekkel hátrál el tőlem. Rámutat a felesleges dobozokra, majd felkap egyet és eltűnik a többiek között.

Mosolyogva megrázom a fejemet, majd követem példáját és elkezdem hordani a dobozokat.

(...)

Amint végeztem a pakolással Kid szólt, hogy menjek fel hozzá, mert beszélni akar velem. Gyorsan átgázoltam mindenen és mindenkin, aztán beléptem a szobájába. Mint mindig most is ott ült az asztala mögött. Felmutatta a mutatóujját, hogy kér egy percet, ezért én jó kislány lévén leültem az ágyára és ott vártam. Miután elolvasta a papírt felállt, kiment és én meg mentem utána.

-Tanulni fogunk -ül le a az egyik hordóra a fedélzeten.

-Tanulni? -kérdezek vissza teljesen értetlenül.

-Igen -néz fel rám vörös szemeivel.

-De mégis mit? -értetlenkedek továbbra is, hiszen nem értem mit akar nekem megtanítani.

Némán feláll, majd kezét ökölbe szorítja és felemeli. Vár egy picit míg leesik nekem, hogy mégis mit szeretne, majd felém üt egyet.

Az ütés elől kitérek ugyan, de a hátrálás közben megbotlok és a hátsómra esek.

-Leginkább a védekezést kéne megtanulnod, de az ügyességeden is csiszolni kell -forgatja meg a szemeit, mikor a mondat végére ér, majd felveszi az előbbi állását.

Gyorsan felpattanok és megpróbálom kivédeni a felém érkező ütéseket, ami néha sikerül is.

-Ez így sokáig fog tartani -szólal meg, mikor még egy ütést bekapok.

Védekezőn magam elé emelem a kezeimet, míg jön a következő támadás.

Igen, ez így sokáig fog tartani...

(...)

Majdnem másfél óra gyakorlás után fáradtan rogyok a padlóra. Én teljesen kifáradtam, viszont ez nem mondható el Kidről, ugyanis neki ez meg sem kottyant. Ugyanúgy áll ott most is várva, hogy újra felkelek és edzünk tovább. Nehezen de feltartom a kezem és jelzek neki, hogy ennyi nekem bőven elég volt. Savanyú képet vág, de elfogadja és felsegít engem.

Ma már semmit sem csinálok. Szépen lefekszem és pihenek egy kicsit. Nem hiszem, hogy akármire is képes lennék ilyen állapotban. Amúgyis vár Kid kabinjában a pihe-puha ágyikó.

-Elfelejtettem -szólal fel hirtelen.

-Mit? -kérdezek vissza szinte azonnal, rá sem pillantva.

-Hogy ma még főznöd kell -böki ki, mire megdermedek egy pillanatra.

Nagyon lassan felé fordítom a fejem, mire rám néz és elhátrál kissé. Hogy miért? Talán azért mert olyan fejjel bámulom, mint aki akármikor megölhetné csak a szemeivel.

-Ezt nem mondod komolyan -jelentem ki, miközben próbálok egy mosolyt erőltetni az arcomra.

A kezdetleges kedves és nyugodt mosolyból egy ronda vigyor lett, ami inkább erőltetettnek tűnt.

-Ez ijesztő -húzza el a száját, miközben az arcomat kémleli.

Kész, vége. Eddig tartott a nyugalmam, felkaptam az első kezembe eső tárgyat, ezesetben egy lapátot, ami nem tudom mit keresett a hajón, majd ütlegelni kezdtem vele a bosszantó démont.

-Mit csinálsz?! -állt a főárbóc möge, hogy ne tudjam lecsapni.

-Lecsaplak! -mondtam ki halál nyugodtan.

Értetlenül kezdett bámulni, mire újra megindultam felé a lapáttal...