A város központban sétálok egy ideje azon gondolkodva, hogy hol is kéne kezdenem. Oké elrabolták őket, de addig nem jutottam el hogy hol keressem őket.

-Mit szokott ilyenkor csinálni Kid? -törtem a fejem -Mi az ami mindennél fontosabb és előnyt élvez, ha valamit ki akarunk deríteni? -ütögettem a homlokomat, hátha előbb eszembe jut.

Végig futtattam minden jó és rossz ötletet, mikor beugrott. Információ gyűjtés. Erre mi a legalkalmasabb hely? Hát a kocsma.

Futva tettem meg a távot, mert a nagy gondolkozásokban már régen elhagytam a helyet. Kifulladva nyitottam be az alkoholtól bűzlő térbe. Már dülöngéltek az emberek, jobbra balra annyira leitták magukat. Lehuppantam egy szabad asztalhoz, majd kikértem egy pohár gyümölcs levet. Mikor megkaptam a szívószálam végét kezdtem harapdálni, ne hogy túlságosan gyanúsnak tűnjek. Csendben füleltem, de nem jutottam semmire se, mindenről beszéltek csak arról nem, amit tudni szerettem volna. Tovább próbálkoztam, mikor egy érdekes beszélgetés ütötte meg a fülemet.

-Miért? Nem szereztünk elég pénzt? -kérdezte az egyik férfi a szomszédos asztalnál. Hangjáról és arcáról és sütött a meglepettség.

-Az egyiküket nem sikerült elkapni és most a főnök dühös lett -sóhajtja a vele szemben ülő.

Ennél a mondatnál ösztönösen a fejemre emeltem a kapucnit, nehogy felismerjenek. Még csak az kéne!

-Egy nem számít -legyintett.

-A főnök szerint nagyon is számít, elvégre vérdíjas volt. Indulnunk kéne -itta ki a pohara tartalmát, majd lecsapta az asztalra immár teljesen üresen.

Mindketten felálltak az asztaltól és kisétáltak a kocsmából. Szorosan követtem őket, néha megbújtam egyik másik épület mellett, nehogy észrevegyenek. Egészen egy erdőig követtem őket, ahol lebuktam egy fa mellé.

Még látótávolságra vannak. Innen már óvatosabban surrantam fától fáig, de hamar elfogytak és egy tisztásra értem. A túl oldalon voltak megkötözve a félig kábult barátaim, két őr társaságában. Mindegyikük kezén bilincs, és nem hagytak semmit sem a véletlenre, mindenkire kairoseki bilincset raktak. Gondoltak a gyümölcs használókra. Így sokkal nehezebb lesz, mint elsőre gondoltam.

Az egyik őr intett a másiknak, majd eltűnt az erdőben. Itt az én időm! Előhúztam a tőrt, amit még Kidtől csórtam, majd futásnak eredtem. Az őr hamar észrevett, de nem számolt azzal, hogy lesz nálam fegyver. Először hárítani akarta a támadásomat, de meggondolta magát a késem miatt és inkább hátrébb ugrott. Hamar kicsavarta a kést a kezemből, majd a földre terített, de sikerült messzebbre csúsznom tőle. Most már nála volt a kés és úgy látszik én lettem az áldozat.

-Ez mégsem az én napom -mormoltam halkan az orrom alatt.

Kedves támadóm nem sokat gondolkodott, felém suhintott többször is a hegyes fegyverrel, amik hál' isten nem találtak be. Szerencsétlenségemet tetőzte az, hogy elestem egy kőben, aminek következtében megint rám ugrott ez a vadember. A kést döfésre emelte, majd lecsapott. A vörös vérem beterítette az arcomat.

Hangosan kiáltottam fel, mikor megéreztem milyen is valójában a fájdalom. A kezemet találta el, abban állt meg a kés. Még védekezéskor emeltem fel, ami most egész jól jött, mert életben maradtam. A ledöfött kezemmel rámarkoltam a késre, míg a szabad kezemmel a hatalmas követ fogtam közre, amiben elestem. A kővel jól fejbe csaptam, aminek következtében eldőlt oldalra.

Lihegve másztam ki a nehéz test alól, majd Kidékre néztem, akiknek a szemében meglepettséget véltem felfedezni.

-Ha azt mondjátok, hogy ezt nem néztétek volna ki belőlem, akkor tájékoztatlak titeket, hogy én sem néztem volna ki magamból -rázom meg a fejemet.

Megkeresem a kulcsokat az őr zsebében, majd mikor megtaláltam őket odakúszok a vörös hajú kapitányhoz, aki felém nyújtja hatalmas mancsait. Beleillesztem a kulcsot, majd kattan a zár és már szabad is. Ezt a műveletet megismétlem mindenkinél.

-Elfáradtam -dőlök ki a fűben.

-Itt nem maradhatunk, kelj fel! -érkezik a parancs a kapitánytól, aki felettem áll meg.

-Nincs semmi erőm -fordulok az oldalamra nyűglődve.

-Egek! -morogja, majd megérzem kezeit a hátamnál.

Felkap a karjaiba és úgy visz engem.

-A kezedet be kell kötni -hívja fel a figyelmem a még mindig vérző tagomra.

-Jó -egyezek bele bólogatva.

Feljebb emel a kezeivel, majd halkan belesuttog valamit a fülembe, amitől lágy borzongás fut végig a testemen.

-Ma ügyes voltál...