-Mi a faszom?!

Hangjára hátrébb kúszok, egészen a hajó széléig. Az előbbi mosoly teljesen eltűnt az arcáról, már csak a dühöt lehet rajta felfedezni. A testem remeg, félelem veszi át a helyét az előbbi rosszullétnek.

-Téged! -mutat rám -Kurvára megöllek! -közelít felém fenyegetőn.

-Kid, nyugodj meg. Semmi értelme sem lenne, ha most megölnéd. Emlékezz mennyit fizettél érte! -állt elé és próbálta lenyugtatni a maszkos.

A kapitány rá néz, majd látszólag elgondolkodik. Teste már nem olyan merev mint előtte, teljesen nyugodtnak néz ki. Futólag beletúr vörös hajába, majd rám emeli vörös szempárját.

-Hé, te! -szólít meg mély hangján -Azért vagy itt, mert kell egy szakács és egy takarító a hajóra. Úgy hallottam te mindkettőben jó vagy, ezért mostantól ezek lesznek a feladataid. Remélem megértetted -morran rám.

-Értem -válaszolok neki halkan.

-Remek -mondja, majd hátat fordít nekem.

-Akane Shiori.. -szólok utána, mire visszapillant.

-Mi?

-A nevem Akane Shiori...

Arcán újra feltűnik az az ijesztő vigyor, mint az előbb.

-A tiéd pedig Eustass Kid, nem igaz? -kérdezek vissza reménykedve, hátha válaszol.

-Ja, így hívnak -dönti oldalra a fejét hanyagul.

-Ismerős valahonnan -gondolkozok el egy pillanatra. Hirtelen bevillan egy körözési plakát a képével és nevével.

-Eustass Kid a 315 milliós vérdíjú újonc -kerekednek ki a szemeim.

-Végre leesett -nevet fel harsányan -Kezdheted a takarítást azzal -mutat a hányás tócsára.

-Jó -bólintok.

Magamnak csináltam munkát. Ügyes vagy Shiori, gratulálok!

-Este hétkor vacsorázni szeretnénk, addigra legyél készen -mondja, majd végleg itt hagy.

Az eddig itt álldogáló legénység is szép lassan feloszlik, mire már csak a maszkos marad. Int egyet, hogy kövessem, mire lábaimat gyorsan szedve érem utol. Az alsó szintre kísér le, ahol egy konyhaszerűség van. Megmutatja mit hol keressek, majd ott hagy, hogy a dolgomat végezhessem.

Kevés alapanyagot találok a hűtőben, ezért sok elképzelésem nincs, hogy mit tudnék azzal a pár dologgal kezdeni. Végül hal leves és rántott hal mellett döntök. Úgyis csak az van a hűtőben. Előpakolok pár fűszert, majd a halakat kezdem felszeletelni. Felét a fazékba dobom, a másik felét félre rakom, majd neki állok krumplit pucolni. Mikor végzek belerakom a maradék halat egyesével a serpenyőbe. Megfűszerezem, utána többször is átfordítom, nehogy megégjen.

***

Teljesen elkészültem mindennel, már csak a tálalás maradt hátra. A hosszú asztalra tekintek, ami a konyha egy nagy részét elfoglalja. A szekrényből kiveszek jópár tányért és elkezdem őket rápakolni az asztalra. Utána az elkészült ételeket is oda rakom.

Az ajtó kicsapódik, mire összerezzenek. Újra a maszkos van itt, gondolom azért hogy ellenőrizzen engem. Eddig nem igazán volt alkalmam, de most rendesen végig mérem. Szőke hosszú haj, hosszú lábak, kidolgozott test, hanyag tartás, sötét nadrág ugyanolyan felsővel és végül a kék-fehér csíkos maszk, ami takarja egész arcát.

-Szólok a kapitánynak, hogy elkészültél -zavarja meg a nézelődésemet, majd kimegy az ajtón.

Nem sokkal azután hogy kiment, megjelenik a legénység többi tagja is. Utolsónak ér be a kapitány, aki az asztalfőn foglal helyet, míg a többiek körülötte ültek.

-Ez jó!

-Ennél jobbat még nem ettem!

-Létezik, hogy valami ilyen finom legyen?

Ilyen és ehhez hasonló felszólalásokat lehetett hallani evés közben. Én csak álltam ott tétlenül, közben a hajamat piszkáltam. Jól estek ezek a dicséretek, de megköszönni nem mertem.

-Kid kapitány, jól döntött mikor őt vettük meg!

-Mondtam hogy bennem megbízhattok -mondta, majd nevetni kezdett és a többiek is becsatlakoztak.

A kedvem egyenlő lett a nullával, mikor meghallottam a "vettük" szót. Ja igen, teljesen elfelejtettem, hogy már nem vagyok szabad ember és itt kell élnem, velük kalózokkal.

-Oi kislány, te nem eszel? -szólított meg a vöröske.

-Nem vagyok éhes -hebegtem zavartan.

Pár pillanatig furcsán nézett rám, majd mintha mondani akart volna valamit, de inkább csendben folytatta az evést.

Vacsora után mindenki elvonult a fekvőhelyére. Én is így tettem volna, de fogalmam sem volt merre kéne keresnem a "helyemet". Ezért inkább egyhelyben álldogáltam, várva a csodára hátha valaki kisegít, de nem így lett.

Se perc alatt besötétedett, míg várakoztam. Meguntam az álldogálást, leültem hátamat neki támasztva a főárbócnak és visszapörgettem az elmúlt nap eseményeit. Eladtak, majd megvettek, lehánytam a hajó kapitányát, főztem nekik és most itt vagyok. Gondolataim a szüleim irányába kalandoztak el. Láttam magam előtt anyám szomorú sírós arcát mikor elvittek. Apám próbálkozott, hogy inkább őt vigyék el, de figyelmenkívül hagyták hiszen egy fiatal lány többet ér és jóval többen licitálnak rá.

Egész idáig visszatartottam a könnyeimet, de most néhány csepp kibuggyant, utána már észre sem vettem hogy zokogok. Túl sok volt ez nekem. A sós könnyek marták az arcomat, hiába töröltem le őket.

-Haza akarok menni...