A kis bárkánkkal elhagytuk a szigetet és tovább hajóztunk. Ha jól tudom, akkor nem sokára le kell merülnünk 10.000 méter mélyre.

-Minden készen áll? -hasított a levegőbe Killer éles hangja.

-Ja, kész vagyunk -ugrott le a vitorláról Heat.

-Akkor merülünk! -tárta szét kezeit, a most szórakozottnak tűnő kapitányunk.

Megindultunk előre, de ezzel ellenben lefelé is. A sötét kék víz lassan körülvette az egész hajót, a frászt hozva rám ezzel.

Mindig is utáltam a víz alatt lenni, vagy akárcsak a közelében is, féltem tőle. Lehet ezért sem tanultam meg úszni sohasem. Amikor a korombeli gyerekek pancsoltak a vízben, én mindig kihúztam magam fontosabbnál fontosabb okokkal. Utána messziről bámultam őket, ahogyan játszanak. Irigykedtem rájuk, hogy ők jól tudják magukat érezni, de én nem.

Így visszagondolva már nem tudom, hogy jól döntöttem-e. Talán ha akkor belemegyek a vízbe, most máshogy viszonyulnék hozzá.

-Lemegyek -jelentettem ki kicsit sem barátságosan, amire páran fel is figyeltek.

Lent sem voltam jobban, de így már elhitethettem magammal, hogy fent vagyunk a víz felett. Megkerestem az ágyat, amit azóta már Killer megjavított nekem.

~Visszaemlékezés~

-Csak én lehetek ekkora szerencsétlen -szűrtem ki a fogaim között, miközben a kötelet csomóztam, hogy helyreállítsam a fekvőhelyemet.

-Mit művelsz? -vette ki a kezemből a maszkot viselő szőke egyén a kötelet.

Többször is áthúzta, hurkolta, majd megcsomózta. Sütött róla a minőségi munka, ellentétben az enyémmel ami valahogyan mindig szétjött.

-Köszönöm -néztem rá hálásan.

-Ha nem lennél ilyen nehéz, akkor nem szakadna le -mondta ki amit gondolt.

-Huh? -döntöttem oldalra a fejemet döbbenetem -Nehéz?

Lenéztem a hasamra, ami teljesen normálisnak tűnt, nem véltem felfedezni rajta felesleges kilókat.

-Lehet kevesebbet kéne ennem...

~Visszaemlékezés vége~

Amikor Kid azt kérdezte, hogy eszek-e rendesen, akkor hazudtam. Igazából amióta Killer megszólt a súlyom miatt, nem nagyon ettem. Rosszul leszek, ha így folytatom.

A gyomrom is egyetértett ezzel, mert egy hangos korgással jelezte ezt nekem. Sóhajtva megadtam magam, majd fel felé tartottam, hogy orvosoljam a problémát. De akadt egy kis gondom, mivel belefutottam egy nem várt személybe.

-Mit keresel itt? -kérdeztem teljesen jogosan, ugyanis nem itt van a szobája.

-Keresek valamit -vonta meg a vállát, majd elnézett mellettem.

-Akkor jó keresést, nem is zavarlak-álltam félre az útból, majd a következő lépcsőfokra léptem.

-Már megtaláltam, amit kerestem -fogta meg a kezem, ezzel megállítva a mozgásban.

Egy magabiztos rántás, majd máris az eggyel alatta lévő lépcsőfokon voltam. Csuklómon a szorítás erősödött, majd szépen lassan közelebb húzott magához. A világ minden kincséért sem szerette volna, ha egyenlő magasságban lennénk, ezért felém magasodott.

-Mondd, te kerülsz engem? -hajolt közelebb, hogy a teljes arcomat láthassa.

A hajam nagyrészt takarta az arcom egy részét, ezért hálás is voltam, mivel a vörösségem megint kezdett előbújni.

-Tégedsz, én csak.. -próbálkoztam a magyarázkodással, miközben a kezemet rángattam sikertelenül.

-Te csak? -nézett rám türelmetlenül.

A szorítás még erősebb lett, aminek köszönhetően felszisszentem. Nem törődött vele, továbbra is csak tartotta a kezem.

-Ez fáj -fogtam meg a kezét és próbáltam a sajátom kirántani az erős szorításából.

-Válaszolj, kérdeztelek! -üvöltött rám.

-Nem kerüllek -nyögtem ki nagy nehezen.

-Tényleg? -távolodott el tőlem kissé, majd elkezdett felfelé rángatni.

Maga után vonszolt, egészen a kabinjáig, aminek többen is a szemtanui voltak. Segítségkérőn néztem rájuk, de elfordultak. Mit is hittem? Hogy majd valamelyikük is szembeszáll a kapitánnyal, miattam? Tiszta hülye vagyok.

Amint beértünk elengedett és az asztala felé terelt. Az ő saját tempójában elkezdte levenni a kabátját, amit utána ledobott a székre. Csupasz mellkasa eddig is zavart, de most mégjobban, mivel a magára aggatott késeket is elkezdte ledobálni.

-Mit művelsz? -kérdeztem rá, mikor már csak egy nadrágban állt előttem.

-Hmm? Neked is ezt kéne csinálnod, ha csak nem akarod, hogy én tépkedjem le rólad a ruháidat -mondta ki nyugodtan, miközben megközelített engem.

Hátrálni kezdtem, hiszen ez az egész nekem új teljesen volt. Miért viselkedik így? Mit akar elérni ezzel? Eddig is forgott ez a szoba vagy csak most az új környezet miatt tűnik úgy?

-Siess már, nem szeretek várni! -nyúlt a derekam felé.

Egészen a falig hátráltam, ahonnan már nem volt menekülés, hiszen körbevett. A hidegrázott amikor megérintette a bőrömet a pólóm szegélyénél. Egyre fentebb csusszant a hideg kézfeje, már nem tudtam megállítani.

És itt jött el a pillanat, hogy összerogytam, mint egy baba. A szemeim lecsukódtak, majd minden elsötétült. Annyit még hallottam, hogy valaki szólongat, de nem tudtam kivenni belőle értelmes szavakat.