Az étteremben történt eset óta három nap telt el, s Minho valóban teljesen kizárt mindenkit az életéből. Illetve majdnem mindenkit. Egyedül engem nem, bár ő ezt nem tudhatja, viszont mióta elpanaszkodta nekem magát folyamatosan beszéltünk. Igaza volt Changbinnak, hiszen az idősebb sokkal könnyebben és gyorsabban feloldódott így, hogy csak üzenetben beszélünk. Tudom, hogyha élőben közelíteném meg, fele ennyi esélyem sem lenne arra, hogy megismerjem. Továbbá is borzalmas dolognak tartom ezt az egészet, szinte már undorodom magamtól emiatt, de valamiért erről teljesen megfeledkezem, amikor órák hosszat beszélgetek vele. Az elmúlt három nap is így telt, hiszen folyamatosan beszélgettünk, egyedül akkor nem írtam neki, mikor az egyetemen voltam. Amint hazaértem az első dolgom volt üzenetet küldeni neki, érdeklődni a napja felől. Ő pedig egyre lelkesebben mesélt nekem, ami hihetetlen boldogsággal töltött el. Az egyetlen ember, aki tud erről, az Felix, és neki mindent elmesélek. A beszélgetések témáját nyilvánvalóan nem, de azt, hogy mennyire jóban lettem vele és talán már azt is kijelenthetem, hogy bízik bennem, azt igen.

Hamarosan itt vannak az év végi vizsgák, s el sem hiszem, hogy eltelt az első két szemeszterem itt. Ahhoz képest, hogy úgy indultam neki az egésznek, hogy csak egy hónapot bírjak ki, elég jól teljesítek. Mivel a vizsgák előtt mindig tartanak egy hatalmas, közös egyetemi bulit, ez most sem maradhatott el. Erre kivételesen az összes tanuló meg van hívva, tehát én is, azonban az már egy másik kérdés, hogy részt is fogok-e venni.

- Szép jó reggelt! - ölel át Felix, mikor csütörtök reggel összefutunk a büfé előtt. Már mind a ketten részt vettünk egy-egy előadáson, sajnálatos módon nem közösen.

- Miért vagy ilyen boldog? - nézek rá értetlenül, viszont én is szorosan magamhoz ölelem, majd csak akkor engedem el, mikor a pult mögött álló hölgytől megkapom a kávémat.

- Csak tegnap voltunk randizni Changbinnal, aztán nálam aludt és most különlegesen jól éreztem magam! - magyarázza nagy beleéléssel, mire én csak felkuncogok. Felix állandóan tele van energiával, reménytelenül optimista, viszont ezzel mindenkinek mosolyt tud csalni az arcára.

Igazából ezért is lepődtem meg, amikor a nála idősebb fiúval összejött. Bin a pontos ellentéte az ausztrálnak, de mégis tökéletesen összeillenek és teljesen kiegészítik egymást. Emellett jó hatással vannak egymásra, tipikusan azok a szerencsés párok közé tartoznak, akik nem a mérgező oldalt váltják ki egymásból, hanem a lehető legjobbat.

- Ti mentek jövő héten a buliba? - érdeklődöm, miközben helyet foglalunk egy asztalnál a szinte teljesen üres vendéglőben.

- Persze, hogy megyünk! Te is jössz! - feleli azonnal barátom, mire csak sóhajtva dőlök hátra a széken. - Ne is próbálj kifogásokat keresni, Han! Az első félév végén nem jöttél el, azt még hagytam, de most muszáj.

- Minho? - kérdezem kissé halkabban, zavarban.

- Nem beszél még mindig a többiekkel - sóhajt fel Lix hangosan. - Rosszul vannak már miatta, hiszen lassan négy nap telt már el és még mindig teljesen figyelmen kívül hagyja őket. Binnie azt mondta, hogy eddig a leghosszabb idő két nap volt.

- Nekem, vagyis... Jinek azt mondta, hogy látja milyen jól megvannak nélküle és nem akar csak teher lenni mostmár - mondom szomorúan Felixnek, aki csak lebiggyeszti ajkait. - Sokszor mondtam neki, hogy ne így közelítse meg, biztosan hiányzik nekik, de tegnap már rám szólt, hogy fejezzem be. Mindenesetre, ma még megpróbálom egyszer.

- Jisung, Minho tényleg elkezdett bízni benned és nem Jiben, hanem benned! Te beszélsz vele, ezt jól jegyezd meg! Attól, hogy ő ezt nem tudja, attól még így van és idővel meg fogja tudni úgyis - mosolyodik el halványan a szeplős, majd folytatja. - Próbálj vele beszélni erről, mert Channak bűntudata van nagyon.

- Megpróbálok.