- Komolyan nem értem, hogyha letudtuk a vizsgákat, miért kell még bejárni? - mondja kissé zavarodottan, mégis dühösen Hyunjin, mikor már az étteremben ülve töltjük el a hét első napján a közös szünetünket.

- Nem is csinálunk már semmit amúgy - ért vele egyet Seungmin, ugyanolyan értetlenséggel hangjában. Valójában én sem értem igazán a lényeget ennek, de pont azért, amiért semmi érdemlegeset nem csinálhatnak már velünk, nem is szólok közbe. Átveszünk néhány mellékanyagot, ami nem volt vizsga téma és nem kötelező, de azért ajánlatos tudni, ezt pedig igazán kibírom.

- Akkor ne gyertek be - rántja meg a vállát Chan, mikor már megunja a társaság nyavalygását.

- Fogadni merek, hogyha nem jönnék be egyszer, pont akkor jönnek ellenőrizni - feleli neki erre Hyunjin, mire csak az idősebb megforgatja szemeit, majd visszatér az ebédje fogyasztásához. - Pont mint tavaly Minhot - teszi még hozzá, gonoszan elmosolyodva, mire barátom bosszúsan néz rá.

- Elkaptak tavaly? - fordulok felé hitetlenül, s válaszul csak megforgatva szemeit bólint. - Nagyon lecsesztek?

- Nem annyira egyébként - rázza meg fejét halványan elmosolyodva, majd kezét megemelve simítja meg arcom.

- Állj! - visít szinte fel hirtelen Felix, minek hatására megrezdülök. Az asztal fölött átnyúlva kapja el Minho kezét, jól szemügyre véve, majd az én asztalomon pihenő kézfejemet is megemeli. Ekkor nekem is feltűnik már, hogy mit vizsgál ennyire, minek következtében azonnal zavarba jőve húzom el kezemet, és bújok közelebb páromhoz. - Megkérted a kezét? - kérdezi lesokkolva, mire Chan szinte fulladozni kezd levesének evése közben, a többiek pedig nagyra nyílt szemekkel pislognak hol a kezeinkre, hol Felixre és hol ránk.

- Idióta! - szólok rá, mikor sikerül magamhoz térni előző kérdése után. - Hogy kérte volna meg, mikor alig pár hónapja kezdtünk el ismerkedni?

- Akkor mi ez a gyűrű? - teszi fel kérdését szinte eszét vesztve Jeongin, mire Minho halkan felkuncog.

- Ígéret gyűrű, és ezzel kértem meg, hogy legyen a párom - feleli a hat kiváncsi fiúnak végre barátom, miközben én csak boldog mosollyal arcomon hallgattam és figyeltem a számomra mindennél értékesebb kiegészítőt ujjamon.

- Én még arról sem tudtam, hogy hivatalos - biggyeszti le ajkait szomorúan Lixie. - Nem is mondtad, Sung - hajtja le mellé fejét, ujjaival ölében babrálva és tudom, hogy valamennyire rájátszik, de attól még rosszul esett neki. Felállva székemből guggolok le mellé, szorosan magamhoz ölelve.

- Ne haragudj, Lix - motyogom neki halkan, mire csak elenged egy szomorkás kacajt, de visszaölel.

- Tegnap későre értünk haza - kezd el Minho beszélni, mikor már visszaültem mellé és újra átkarolt. - Beköszöntünk először anyához, utána átmentünk Jisunghoz, ahol a szüleinek részletes élménybeszámolót kellett tartani, aztán pedig szinte rögtön el is aludtunk - magyarázza barátainknak, akiknek utána ismét el kellett mesélni mindent a hosszúhétvégével kapcsolatban. Természetesen az este történteket kihagytuk, hiszen azt nem éppen itt és most akarnánk megosztani velük, s őszintén megmondva, bármennyire is szeretem őket és bízom bennük, azért van ami már privát információ csak kettőnk számára. Miután elmondtunk nekik minden fontos információt a busani utazással kapcsolatban, végre átadtuk nekik a kis szuveníreket, amit vásároltunk. Mindannyian nagyon boldogak voltak, hogy gondoltunk rájuk a saját kiruccanásunk közben, de ez természetes volt részünkről.

A szünet lejárta előtt már egy fél órával külön váltak útjaink a másodéves fiúkkal sajnos, hiszen ők most az egyetem egy teljesen másik épületében lesznek, mint mi. Felix és én hosszasan búcsúzkodunk párjainktól, mit a többiek kevésbé türelmesen vártak végig. Egy utolsó csók után végre képesek vagyunk elengedni egymást, minek következtében három barátom szinte rögtön berángat az előadó terembe, ahol jelenleg még csak mi tartózkodunk a korai érkezésének hála.

- Lefeküdtetek? - kérdez rá habozás nélkül Lix, miután leültetve székembe helyezkedtek el mind a hárman előttem a padon. Majdhogynem félrenyelem saját nyálamat, amint meghallom kérdését, de szerencsére sikerül meggátolni, hogy megfulladjak. Nagy szemekkel pislogok rá talán perceken át, mikor megismétli kérdését, hangosan artikulálva, s másik két barátomból kitörik a nevetés.

- Ezek szerint; le - válaszol helyettem Seungmin, elhúzva száját.

- Nem tartozik rátok! - mondom dacosan, összekulcsolva karjaimat mellkasom előtt.

- Oh, dehogynem! - felel az ausztrál, büszke mosollyal arcán. - Ennyit megérdemlünk, ha már nem értesítettél minket arról rögtön, hogy nem vagy szingli továbbá - mondja szemrehányást téve, mégis mosolyogva, közben fejével a gyűrűre bökve.

- Jól van már - sóhajtok fel, majd kissé közelebb hajolva folytatom. - Igen, lefeküdtünk - ejtem ki halkan a szavakat ajkaim közül, teljes zavarban.

- Mondtam! - kiált fel Felix büszkén és izgatottan, mire csak Jeongin nagy szemekkel pislog rám. - Fizessetek!

- Mi? - hökkenek hátra értetlenül, miközben Seungmin és Jeongin is előhúzzák ugyanazt az összeget tárcájukból. - Ti fogadtatok? - állok fel hirtelen, szinte felkiáltva.

- Talán - fütyörészik Felix, mire csak leveszem táskámat vállamról, s ekkor nagyot nyelve pattan le a padról, azonnal futásnak eredve a teremben.

- Az ő ötlete volt, igaz? - pillantok a másik kettőre, mire ők csak nevetve bólogatnak és én ennek hatására rögtön Felix után rohanok, hogy puszta kézzel tekerjem ki nyakát, amiért képes volt fogadni az első alkalmamra!

következő rész már nem lesz ilyen boldog hehe :((
de ne aggódjatok, minden jó, ha a vége jó 🥰