- Akkor mikorra is kell mennünk? - érdeklődik Jeongin ausztrál barátjától, hiszen elérkezett a várva várt péntek, amikor a nyolc srác végre találkozik a gerlepár kedvéért.

- Gyertek hozzám olyan hét körül és onnan mehetünk együtt Binniehez - magyarázza a szeplős, mire Jeongin tudomást véve róla bólint, majd Seungminnal együtt elhagyják az egyetem épületét, miután elköszönnek barátaiktól. - Te mire vársz, Jisung?

- Mi? - kérdezi az említett, tekintetét elkapva Minhoról, aki éppen egy lánnyal beszélget vele szemben, a folyosó másik végében.

- Legalább próbáld meg kevésbé feltűnően bámulni - forgatja szemeit a szőke, ahogy ő is észreveszi Minhot, ahogyan jókat nevet a lánnyal, viszont az is feltűnik neki, hogy legjobb barátja milyen szomorúan vizslatja ezt. - Lehet, hogy csak egy csoporttársa.

- Édesmindegy, hogy milyen kapcsolat van közöttük. Engem még soha észre sem fog venni és legjobb tudásom szerint még utál is - mosolyodok el fájdalmasan Han, mire Felix már éppen kezdene bele a szokásos bátorító beszédébe, amikor a szóban forgó felsőbbéves feléjük kezd el lépkedni. - Egyszerűen nem értem mit árthattam neki! - vezeti tekintetét Jisung barátjára, aki szemeivel jelezni próbál, hogy hagyja abba a kiakadást, de a fiú csak hevesen hadonászva kezeivel magyaráz tovább, aminek meg is lett az eredménye. Sikeresen vágja fejbe kézfejével a nála idősebb srácot, aki akkor ért oda hozzájuk. - Jézusom, ne haragudj! Ugye nem ütöttem nagyot? Tényleg nagyon sajnálom!

- Jól van, nem történt tragédia - nevet fel halkan Minho, majd folytatja. - Azért nem lennék annak a helyébe, akiről beszéltél, ha már csak véletlenül is ilyen erőset tudsz ütni.

- Én tényleg nagyon sajnálom! - hajtja le fejét bűnbánóan, mire az idősebb csak mosolyogva megcsóválja fejét majd megveregetve a fiatalabb vállát fordul az ausztrál felé, aki eddig csak csendben próbálta magát meghúzni ebben az iszonyat kínos helyzetben.

- Changbin üzeni, hogy el kellett szaladnia az apjához és még mielőtt elindult lemerült a telefonja, töltő nyilván nincs nála, szóval ezért nem tudod elérni, ha keresnéd esetleg.

- És miért nem keresett meg, hogy ő szóljon? - érdeklődik a szeplős, miközben Jisung csak próbál elsüllyedni szégyenében. Nem hiszi el, hogy pont az a személy hallgatta végig a kiborulását, akiről szó volt, sőt még meg is ütötte. Csak remélni tudta, hogy nem ismert magára, bár semmi olyan információt nem mondott, ami rá utalhatna, csupán a nap minden percében azon aggódik, nehogy az idősebb rájöjjön iránta táplált érzéseire és még jobban megutálja.

Közben persze utálatról szó sincsen.

- Keresett, de nem talált. Ezért mondta, hogy ha esetleg találkozok veled, szóljak - rántja meg vállait Minho, mire a fiatalabb bólint, majd miután váltanak pár szót az estéről, Minho távozik és mikor teljesen látótávolságon kívül van, Jisung egy egyszerű mozdulattal lezuhan a földre.

- Jisung! - kap utána azonnal barátja, nehogy megüsse magát. - Jól vagy?

- Én... komolyan megütöttem? - kérdezi Jisung hitetlenkedve, mintha a lélek is elhagyta volna testét, minek hatására Felix kevésbé sem halkan felnevet.

- Épp, hogy hozzáértél, semmi komoly nem történt. Ő is megmondta, hogy nincsen semmi baj, ne aggódj!

- Én nem megyek ma, sajnálom Felix, de nekem ez nem megy! - mondja Jisung, majd meg sem várva barátja válaszát pattan fel a folyosó hideg padlójáról és rohan ki az egyetem ajtaján, otthonáig meg sem állva, ahol nem foglalkozik édesanyja kíváncsi tekintetével, csak táskáját szobájának sarkába dobva ugrik a puha takarók közé, hogy aztán fejét a párnájába nyomva ordíthassa ki magából a feszültséget.

megéri folytatni?🥺