- Tényleg itt maradsz akkor estére? - kérdezem Minhotól, miközben már több óra elteltével fogyasztjuk a rendelt vacsoránkat.

A film befejeztével még nagyon sokat beszélgettünk, teljesen átlagos dolgokról. Mesélt az anyukájáról, amiből tisztán le tudtam venni, hogy egy hihetetlen csodálatos nőről van szó, akit a fia imád. Néhány információt én is megosztottam vele még a családomról, azonban nekem nem volt semmi érdekes történetem ezzel kapcsolatban. Mindig is szokásos családi állapotom volt, sosem volt különösebb probléma a szüleim között, és nekem sem velük. A beszélgetés közben az idősebb megemlítette, hogy kezd éhes lenni, s bár képes lettem volna összedobni egy egyszerűbb ételt, könnyebb volt csak megrendelni. Ezért is döntöttünk a pizza mellett, ami megrendelése után nagyjából egy órával meg is jött.

- Hát, igazából ha nem bánod, akkor szívesen maradok - mosolyodik el, miközben lop egy szelet pizzát az én dobozomból.

- Dehogy bánom, legalább nem kell egyedül lennem - kuncogok fel, majd a pulthoz lepve töltök mind a kettőnknek üdítőt, amit újdonsült barátom elé helyezek le.

- Szeretsz amúgy egyedül lenni? - kérdezi kíváncsian.

- Őszintén, nem igazán. Az oké, amikor napközben pár órára egyedül vagyok, annyi magányra szükségem is van. De amikor napokig egyedül kell lennem ebben a házban, azt nem szeretem annyira - húzom el ajkaimat. - Most vicces vagy nem, de esténként talán még kicsit félek is.

- Ez nem vicces és nem is gáz. Teljesen érthető - mosolyodik el nyugtatóan, miközben térdemre helyezi szabad kezét. - Nem szoktad áthívni Felixéket ilyenkor?

- Néha itt alszik Felix, de ő hozzá van ragadva Changbinhez, ezért általában Jeongin szokott átjönni - magyarázom neki, mire csak bólint párat, azonban kezét továbbá sem veszi el térdemről, sőt ha jól érzem, akkor ujjaival óvatosan meg is simítja.

- Az a kettő valóban állandóan egymás nyakán lóg. Nem értem, hogy nem unják meg egymást - forgatja meg szemeit.

- Szeretik egymást, nagyon. Ha én is úgy szeretnék valakit, akkor lehet én se lennék képes leakadni róla - nevetek fel halkan, majd lábaimat ismét felhúzva fordulok felé, amivel elérem, hogy leessen keze térdemről. Persze ez csak pár másodpercig marad így, utána rögtön visszahelyezi, azonban mostmár a combomra.

- Te is ilyen ragaszkodó típus vagy?

- Igen, bár nem volt még rendes kapcsolatom - mosolyodok el kínosan, mire neki mintha felcsillannának szemei, érdeklődve figyel engem. - Volt már, hogy komolyabb érzelmeim voltak bizonyos személyek iránt, de sose jött össze.

- Ezt mondjuk át tudom érezni - simítja meg combomat utoljára, mielőtt elvenné kezét, hogy az asztalon könyökölve támaszthassa meg fejét. - Még a gimi utolsó évében volt egy komolyabb alakulóm, hónapokig tartott basszus, de egyszerűen nem jutottunk egyről a kettőre. Úgy viselkedtünk, mint egy pár, körülöttünk mindenki azt hitte, hogy járunk, de ha valaki megkérdezte, akkor mindig azt válaszoltuk, hogy csak barátok vagyunk, hiába előtte egymás szájába turkáltunk.

- Az nem lehetett túl jó - nézek rá szomorúan. - Hogy lett vége?

- Nagyon mérgező lett az egész. Ő úgy viselkedett, mintha járnánk, elkezdett nekem mindent megtiltani, korlátozni akart. Közben persze én viselkedjek úgy, mintha barátok lennénk és neki mindent szabad, én nem szólhattam érte. Volt egy lány barátom akkoriban, nagyon jóban voltunk, de tényleg csak barátok voltunk. Egyszer átjött hozzánk, én ezt megemlítettem neki, csúnyán összevesztünk és én akkor döntöttem ez nekem nem kell. Utána még keresett párszor, próbálta helyrehozni, de nem hagytam. Utólag visszagondolva, egyáltalán nem voltam szerelmes, még a közelébe se jártam.

- Voltál már valaha igazán szerelmes? - csúszik ki a kérdés meggondolatlanul ajkaim közül, mire csak halványan elmosolyodik, s el is gondolkozik egy pillanatra, majd szólásra nyitja ajkait.

- Nem, még nem - hangsúlyozza ki a "még" szavacskát, miközben egyenesen szemeimbe bámul. Szinte eltátom számat, ahogy mellé megvillantja a legvonzóbb mosolyát is, s érzem, ahogy a vér az arcomba érkezve festi piros színre orcácskáimat. Csak torkomat megköszörülve pattanok fel helyemről és kezdek el összepakolni a konyhában, próbálva figyelmen kívül hagyni Minho halk nevetését.