- Mehetsz zuhanyozni, én kész vagyok - lép be a szobába Minho, egy melegítőnadrágban, miközben egy kendőt használva törölgeti vizes tincseit. A látványtól hirtelen meg sem tudok mozdulni, talán még pislogni is elfelejtettem, miközben csak ajkaim között kis rést hagyva bámulom. - Ne haragudj, a pólóm a táskámba maradt - kuncog fel halkan, ahogy nyakába helyezi a fehér törölközőt, s közelebb lép hozzám. Az ágy mellett megállva kócolja össze hajamat, mire én végre magamhoz térve pattanok ki az ágyból és szó nélkül rohanok ki a fürdőbe.

A tükörbe nézve realizálom, hogy szinte vörös színű az arcom és szemeim még mindig kitágulva pislognak vissza saját magamra. Soha nem láttam még így őt, az őszintét megmondva, soha nem is számítottam arra, hogy valaha is ilyen körülmények között fogom látni az idősebbet. Ahogy szürke nadrágjában, felsőtestét szabadon hagyva lépett be a szobába, egyszerűen mintha elhagyott volna a józan eszem. Ettől függetlenül a legvonzóbb számomra mégis az volt, ahogy a törölközőt használva szárítgatta barna haját, azonban tincsei még nedvesen, homlokára tapadva, fején szanaszét állva szállingóztak.

Percek elteltével vagyok képes rendezni lélegzetvételeim, majd a zuhanyzóba lépve engedem meg a vizet, kivételesen mellőzve a forró hőmérsékletet. Muszáj teljesen lenyugodnom és bármennyire is vonzó volt Minho, kordában kell tartanom az érzelmeimet. Soha nem voltam jó abban, hogy elrejtsem az érzéseimet, leplezzem a gondolataimat, illetve hazudjak róluk. Nekem mindig minden az arcomra volt írva, szinte felíródnak a homlokomra az aktuális gondolataim, legyen szó bármilyen helyzetről is. Fiú létemre kiskorom óta elég érzelgős vagyok, s bár nem tudom miért lehet ez, egyáltalán nem bánom. Néha a hasznomra is válik ez a túlzott nyitottság, azonban jelenleg rettegek, hogy a mostani helyzetben az ellentétet fogom elérni. Nem akarom elijeszteni, eltaszítani magamtól Minhot azzal, hogy őt esetlegesen kényelmetlen helyzetbe hozom.

- Megvagyok - lépek be a szobába, ahol az idősebb már végre teljes öltözékben, szinte megszáradt hajjal fekszik az ágyamon és telefonozik. - Megágyazok magamnak gyorsan a vendégszobában, de még visszajövök.

- Mi? - kapja fel fejét hirtelen. - Miért ágyaznál meg ott magadnak? - kérdezi értetlenül. - Itt egy nagy egy, akár hárman is elférnének rajta, nehogy már másik szobában aludj. Egyébként sem akarlak kitúrni, ez a te szobád.

- De itt kényelmesebb az ágy, neked kell itt aludnod - magyarázom neki karjaimat keresztbe fonva mellkasom előtt, s mellé durcásan ráncolom össze a szemöldökeimet. Kuncogva áll fel az ágyról, telefonját a paplanon hagyva, majd elém lépve nyomja egyik ujját arcomhoz, hogy aztán tenyerét simíthassa helyére.

- Nem tudom, neked ez mennyire lenne kényelmetlen, de én veled szeretnék aludni - mondja kissé közelebb hajolva hozzám, mire ismét sikerül - nap folyamán már fogalmam sincs hanyadjára - eltátanom számat, de csak halványan elmosolyodik.

- Biztos? - kérdezem halkan, mire csak bólint párat, majd idegőrlően lassan kezd el közeledni felém, minek hatására csak lefagyva nézek egyenesen barna szemeibe. Orrunk hegye szinte már összeér, miközben hüvelykujját használva simítja meg arcom, viszont mikor már épp lehunynám szemeimet, mint aki hirtelen meggondolja magát, felemelve fejét nyom egy apró puszit homlokomra.

- Aludjunk, Jisung. Késő van már nagyon - veszi el kezét arcomról, majd ellép tőlem és az ágyra ülve veszi újra kezébe telefonját.

Valójában csak pár másodpercig álltam ott, természetesen ugyanabban a pózban, viszont nekem óráknak tűnt. Fogalmam sincs, hogy Minho most megcsókolni készült-e engem vagy alapból az volt a terve, hogy puha ajkait homlokomhoz érintse és jól esett neki fokozni zavaromat. Mindenesetre egy percre sem panaszkodom, hiába a hatalmas zavarom, széles mosollyal arcomon lépek az ágyhoz, hogy a másik felét is rendbe hozzam. Leszedem a felesleges díszpárnákat, majd a szekrényem alsó polcáról kiveszek egy plusz takarót még párnákkal együtt, amiket az ágyra helyezek.

- Ez a te oldalad, igaz? - kérdezi Minho, mikor a telefonját az éjjeliszekrényre helyezi.

- Igen, de maradhatsz ott nyugodtan - felelem neki, mire már nem válaszol, csak a takarót kiemelve teste alól teríti magára, s felém fordul. Utoljára felkelve az ágyról húzom le a redőnyöket és a biztonság kedvéért még a sötétítő függönyt is behúzom, hiszen holnap végre hétvége, eszem ágában sincsen felkelni még a délelőtt folyamán. - Gyere ide.

- Tessék? - pillantok értetlenül Minhora, mikor már éppen készülök saját paplanomat testemre borítani, azonban a mellettem fekvő felemelve övét pislog rám várakozóan. Nincs sok időm átgondolni ezt, de őszintén, nem is akarok ezen gondolkozni. Közelebb csúszva hozzá fordítok neki hátat, majd érzem, ahogy kissé közelebb kúszik hozzám, s utána már csak a takaróból árasztott meleget és Minho karjait érzem derekam körül. - Olyan szégyenlősen viselkedsz, pedig már aludtunk együtt - kuncog fel az idősebb, mire jelenleg hálát adok mindennek és mindenkinek, hogy neki háttal vagyok.

- Az más volt. Akkor nem voltál tudatodnál, most pedig igen is annál vagy.

- Tudom, Jisung - mondja már sokkal halkabban, fejével is közelebb bújva hozzám, ahogy tarkómnak dönti homlokát. - Nagyon is tudatomnál vagyok - súgja, karjával a lehető legközelebb húzva magához, mellkasát teljesen hátamnak passzírozva. - Jó éjszakát, Sung.

- Jó éjszakát, Minho - válaszolom halkan, néhány pillanat erejéig még helyezkedve, keresve a legkényelmesebb pozíciót, majd szemeimet lehunyva alszok el lassan a másodéves fiú ölelésében, akibe már év elején belezúgtam.