- Kérsz valamit? Enni vagy inni? - ajánlom fel Minhonak, mikor már mind a ketten lepakoltuk cuccainkat a nappaliban.

- Az innivalót megköszönném - mosolyodik el halványan, mire én a konyhába sietve töltök először magamnak egy pohár hideg vizet, amit szinte azonnal le is küldök torkomon, hátha sikerül lenyugodnom kissé, majd Minhonak is öntök egy pohárba gyümölcslevet. Visszasietek a nappaliba, ahol odanyújtom neki az italt, amit egy köszönöm után el is fogyaszt.

- Nézzünk valami filmet vagy mit szeretnél? A jegyzetet majd odaadom, mielőtt indulsz haza - mondom, mire mintha egy percre elgondolkozna, majd hirtelen szólal meg, minek hatására én zavaromban azt kívánom, hogy bárcsak megnyílna alattam a föld és süllyednék el.

- Ilyen sok időt tervezel velem tölteni, Jisungie? Egy több órás film is belefér? - mosolyodik el kérdései mellé pimaszul.

- Csak gondoltam, hogy... esetleg..—

- Jesszus, ne vegyél halál komolyan mindent! - nevet fel, mikor már valóban nem tudok kinyögni semmit. - Csak vicceltem, Jisung. Ha te képes vagy elviselni, én egész hétvégén is szívesen itt maradok veled.

- Az jó lenne - szólalok meg hirtelen, de azonnal meg is bánom, s szám elé csapom kezemet, miközben eldőlök a kanapén, mikor észreveszem büszke mosolyát.

- Akkor legyen így. Úgyis aludtunk már együtt, nem? - hallom meg a világ legédesebb kuncogását, miközben én csak bólintok párat, majd továbbá is fekve maradva a kanapén nyújtom oda a távirányítót az idősebbnek, hogy keressen valami filmet, miután beléptem a netflix fiókomba.

Minden figyelmét a televíziónak szenteli, miközben erősen koncentrál, nézi a különböző filmekhez, sorozatokhoz tartozó előzeteseket. Bőven van időm vég vezetni tekintetem a szinte tökéletes, másodéves egyetemista fiún, akit történetesen már hónapok óta  kedvelek és most itt üldögél a kanapémon. Nem értem, miért mond folyamatosan félreérthető dolgokat vagy lehet, hogy már csak én gondolom túl és próbálom mindenbe beleképzelni a többet, de a nap folyamán már másodjára hozza fel a közös alvást és megszámolni se tudnám hanyadjára hoz zavarba! Képes vagyok már csupán akkor zavarba jönni, ha egy légtérben tartózkodunk, de jelenleg így, hogy valószínűleg az egész péntek estémet vele fogom eltölteni, fogalmam sincsen mit kezdhetnék magammal. Szívem szerint sírva hívnám fel és könyörögnék Lixnek, hogy mentsen ki vagy legalább segítsen, mivel le merem fogadni, hogy irtó kínos, amit leművelek.

Arra leszek figyelmes, hogy Minho közelebb csúszik hozzám, majd lábaimat megemelve helyezi ölébe, de kezét vádlim és térdem között hagyva simítja néha végig, miközben tovább keres egy tökéletes filmet. Ekkor jött el az a pillanat, hogy hatalmas zavaromban már nem tudok mit csinálni, ezért egy halk, kisebb nyöszörgéshez hasonlító hang kicsúszik ajkaim közül. A szerencse végre mellettem áll, hiszen legújabb barátom nem fordul felém, nem teszi szóvá, meg sem rezzen, így gondolom nem tűnt fel neki.

- Kéjlak? - fordul felém nagyon sok idő elteltével, mire én csak beleegyezve döntésébe ülök fel.

Lábamat azonban nem engedi el, ezért elég kényelmetlen pozícióba kerülök, azonban ez persze neki is rögtön feltűnik. Ahelyett viszont, hogy szabadon engedné lábaimat, csak jobb karjával derekamhoz nyúl, majd egy egyszerű mozdulattal húz közelebb magához. Szinte félig már az ölében ülök, s ekkor már nem tudom, de nem is próbálom elrejteni zavaromat. Szimplán vállára hajtom fejemet és vele együtt szentelem majdnem minden figyelmemet a képernyőn lejátszódó filmnek, mivel időközben sem vette el kezét derekamról és ez eléggé el tudja vonni a figyelmemet néha az előttem lejátszódó jelenetekről.