𝐣𝐢𝐬𝐮𝐧𝐠

- Nem szeretnél mondani valamit? - kérdezi Felix, mikor már nagyjából tíz perce csak bámulom őt. Tudom, hogy mérges rám, hiszen ő az a személy, aki sosem tudta elrejteni érzelmeit, legyen szó bármilyen érzésről, s most is tökéletesen látom arcán a csalódottságot.

- Tudod, hogy nem miattad vagy Changbin miatt nem akartam eljönni - forgatom meg szemeimet, mire ő csak hangosan sóhajt, majd megpaskolja maga mellett az ágyat, hiszen időközben ő már helyet foglalt. Számat kissé elhúzva ülök le mellé, mire azonnal közelebb csúszik és ezzel elárulja, hogy nem haragszik. Pontosan ezért hajtom fejemet vállára, miközben keservesen nyöszörgöm. - Hogy lehettem akkora balfasz, hogy megütöm őt?

- Oh, Sungie! - mondja Felix kissé ingerülten. - Most komolyan, nem behúztál neki és teljesen véletlen volt. Már akkor mondta, hogy semmi baj és csak viccelődni próbált veled!

- De akkor is, tudod, hogy utál - mondom szomorúan, s még ajkaimat is lebiggyesztem mellé, mire Felix hajamba vezeti ujjait és finoman simogatni kezdi fejem.

- Nem utál. Igazából vicces, mert míg nem érkezzél meg kissé kínos volt a helyzet, mert mindenki azt hitte, hogy utálja őt a másik "csapat" - nevet fel halkan, mire én felemelve fejem értetlenül pislogok rá. - Aztán Chan elmondta, hogy nekik semmi bajuk nincsen veletek vagy velünk, csak egyszerűen nem bírják a mi évfolyamunkat, mert nagyon sok gyerek jött most, akik azt hiszik magukról, hogy uralják az egyetemet és tiszteletlenek. Ebben amúgy igazuk van - forgatja meg szemeit, majd folytatja. - Előítéletesek voltak és bár Minho nagyon nem szólt közbe, de látszott, hogy a beszélgetés közben kezd ő is rájönni, hogy nem vagyunk mi olyan rossz arcok.

- Ez fura.

- Tudom, nekem is az volt - kuncog fel újra ausztrál barátom, mire én is elengedek egy mosolyt. - Na, menjünk ki vissza. Binnie már biztos hiányol engem.

Felixszel visszamegyünk a nappaliba, ahol mindenki feloldódva beszélget és viccelődik a másikkal. Azonban meglepő módon Minho, az egyetlen személy, aki igazából érdekel engem, csak a kanapén ülve issza az üdítőjét és telefonozik. Elfoglalom a mellette levő helyet, persze tisztes távolságban, mire alig egy fél pillanatra rám vezeti tekintetét, viszont utána újra a telefonját figyeli. Néha elmosolyodik, valamikor értetlenül figyeli azt és bár párszor elkezd írni valamit, utána nem küldi el, csak szimplán kitörli. Tényleg nem akartam ennyire pontosan megfigyelni, de egyszerűen vonzza a tekintetem és végül lehet kicsit el is bambulhattam, hiszen a szóban forgó személy keze hoz vissza a valóságba, ahogy meglengeti arcom előtt.

- Tessék? - kérdezem kissé zavarban, hiszen biztos észrevette, hogy őt bámulom percek óta.

- Ennyire érdekes a telefonom? - teszi fel kérdését fejét oldalra döntve, s talán egy kis gúnyt is érzek hangjában, de az arcán levő mosoly nem arra utal, hogy bántásnak szánta.

- Én... ne haragudj - hajtom le fejemet és kezdem piszkálni pulóverem ujját.

- Nem azért mondtam, nem csináltam semmi különöset - nyugtat meg, mire én csak bólintok párat, viszont mire vissza felnézek, ő újra a telefonjával van elfoglalva.

Végvezetem a tekintetem a társaságon, s éppen ekkor tér vissza Hyunjin egy üveg borral a kezében. Majd őt követi Seungmin és Chan, négy-négy pohárral a kezükben, mire én értetlenül figyelem. Hiszen Seungmin azt mondta, hogy ő nem akar inni és elméletben Chan sem. Bár egy kis bor nem árthat meg senkinek és hátha nekem is könnyebb lesz utána feloldódnom.

komolyan úgy érzem, hogy túl gyorsan halad a sztori, pedig még a lényeg és a neheze bőven hátra van, de nem tudom mit gondoljak ezzel kapcsolatban hehe 😔