A szüleim szombaton, valamikor a délután folyamán érkeztek haza és eléggé meglepődtek Minho jelenléte miatt. Igaz apának nem igazán meséltem a történtekről időközben, anyának annál többet. Neki mindent elmondtam az idősebb fiúval kapcsolatban, ezért láttam is rajta egy kisebb fajta dühöt, mikor meglátta őt. Apa nyilván ebből semmit nem értett, hiszen ő úgy tudta, hogy Minho csak el van havazva mostanában, de az egyetemen sok időt töltünk együtt. A család egyetlen női tagja azonnal elkezdte faggatni barátomat, miközben a családfő elment zuhanyozni és kipakolni a táskákat. Mondanom sem kell, hogy anya mennyire mérges lett a hallottak alapján, azonban megnyugtatta Minhot, hogy nem rá haragszik és megérti őt teljes mértékben, hanem arra a bizonyos lányra. Őszintén megmondva, talán egy kis megkönnyebbültséget is észrevettem édesanyámon, mivel neki néha sikerült elkapnia egy-egy nagyon szomorú pillanatomban és tudom, hogy nem szeret úgy látni.

Minho a vasárnap estét már nem töltötte itt, hiszen az anyukája a segítségét kérte valami otthoni dologgal kapcsolatban, ezért ő haza is sietett. Nem mondom, hogy bántam volna, ha még aznap este is ott marad velem és aludhatok az ő karjaiban ennyi kihagyott idő után, azonban megértem, hogyha az anyukájáról van szó, akkor rohan azonnal, legyen szó bármiről is. Mindig is csodáltam benne, hogy mennyire szereti és tiszteli az édesanyját. A válás időszakát nem nagyon fejtette ki nekem még egyszer sem, talán egyszer fordult elő, hogy szóba került, viszont nem igazán érezte magát kényelmesen a témával kapcsolatban, s én nem akartam erőltetni semmit. Látszott rajta, hogy régi sebeket készülünk feltépni, amit már igaz lezárt és elfogadott, nem szeret róla beszélni. Bár a részletekkel valóban nem vagyok tisztában, bizonyos események azért megvannak, beleértve a válás okát és az azt követő problémák sorozata. Voltak kemény anyagi nehézségeik, ha jól emlékszem két olyan hónap is előfordult az életükben, mikor centre pontosan ki volt számolva a havi pénz. Iszonyatosan sajnálom, hogy ilyeneket kellett átélnie a tinédzser évei alatt, amikor igazából a legjobb éveinek kellett volna zajlani. Helyette azonban ő édesanyja lelkét ápolta, s próbálta a nap huszonnégy órájában jó kedvre deríteni, hiába közben a saját mentális egészségével nem törődött. Észre se vette szerintem, hogy egyre lejjebb csúszik a lejtőn és lassan a depresszió küszöbét sorolta. Ha minden igaz, ekkor kezdett el a káros szerekhez fordulni. Dohányozni, inni kezdett, ezzel elfeledtetve magával a keserű valóságot. Sajnálatos módon viszont egy idő után túlzásba vitte, s így alakult, hogy Chan talált rá egyszer, mikor már eszméletlenül feküdt el az utcán. Ha jól tudom, akkor ismerték már egymást, hiszen évfolyamtársak voltak gimnáziumban, de sosem ápoltak különösen jó kapcsolatot. Örökké hálás leszek az ausztrálnak, amiért akkor helyre billentette a szerelmem életét.

- Elmentem! - intek a konyha felé anyának már hétfő reggel, aki csak dob egy puszit. Kilépve a kapun azonnal bepattanok Minho mellé az autóba és el nem tudom mondani, hogy mennyire hiányzott ez. A kocsiban teljesen érződik barátom illata és mellé pedig társul a kedvenc reggeli finomságunk, a jeges americano illata. A világ legjobb kombinációja!

- Nagyon vidámak vagyunk ma - jegyzi meg mosolyogva Minho, majd miután nyomott egy csókot ajkaimra, elindulok az egyetem felé.

- Örülök, hogy ma már nem kell sétálnom - rántom meg vállaimat, továbbá is boldog vigyorral arcomon.

- Oh, csak a kocsi hiányzott? - kérdezi meglepve, tettetett sértődöttséggel hangjában, kezével kissé rászorítva combomra.

- Mi más? - kérdezek vissza, mire csak halkan felnevet.

- Múlt este nem ezt mondtad, babám - fordul felém egy pillanatra, miközben kiejti az előző szavakat ajkain, majd egy kacsintás után ismét az útra terelődik figyelme. A zavar azonnal átveszi fölöttem az uralmat, így már meg sem próbálok visszavágni, hanem csak halkan puffogva iszogatom tovább kávémat. Amint megérkezünk az egyetem parkolójába, az ott levő padon feltűnik egy igazán ismerős, azonban kicsit sem kívánatos személy, mire barátomra nézek.

- Beszéltél vele? - érdeklődök értetlenül.

- Kivel? - kérdez vissza, mire ujjammal a padon ülő lányra mutatok. - Dehogy beszéltem - rázza meg a fejét, mire én zavarodottan pillantok rá. Megrántva vállamat szállok ki az autóból, kezemben még kávémat szorongatva. Miután Minho is sikeresen összeszedte magát, mellém lépve fonja össze ujjainkat, de mielőtt beérhetnénk az épületbe utánunk szólnak.

- Tudunk beszélni? - hallatszódik Mina hangja a parkolóban, ami jelenleg szinte teljesen üres rajtunk kívül. Lassan fordulok felé, kissé hamisan elmosolyodva.

- Nem érdekel, hogy mit akarsz. Elmondtam, hogy soha többet ne gyere a közelembe se - feleli párom meglepően nyugodt hangon, majd megforgatva szemeit ragadja meg kezem, s szinte húzva maga után sétálunk tovább, hogy időben beérjünk az első előadásra.

Egy valami azonban nem megy ki a fejemből, Mina egyáltalán nem tűnt gúnyosnak, esetleg mintha rossz szándékkal jött volna oda, de annál inkább látszott rajta a lelkiismeret-furdalás és őszintén, engem érdekelt volna, hogy mit akart volna mondani.

vajon mit akarhat Mina?🙊