- Igazából, nekem csak egy kérdésem lenne - szólal meg Jisung először, mikor már mindent a helyére rakva foglaltunk helyet az ágyán. Míg ő a háttámlának dőlve piszkálja ujjait, én mellette ülve figyelem őt, teljesen felé fordulva. Érdeklődve pislogok rá, hogy mi lehet az az egy kérdése, azonban mikor végre elhangzik, teljesen lesokkolok. - Megcsaltál?

- Nem! - felelem rá, mikor néhány másodperc elteltével sikerült magamhoz térni a kérdés okozta sokkból. - Jézusom, dehogy! - erősítem meg ismét, mire tisztán látom, hogy egy jó adag levegőt kienged tüdejéből. - Ez az egész egy hatalmas átverés és félreértés volt! Annyira haragszom magamra emiatt, basszus! - borulok ki teljesen, viszont mikor feltűnik, hogy nem mond semmit és csak érdeklődve figyel, folytatom. - Amikor pár hónappal ezelőtt megkért, hogy vigyem el kórházba, akkor még valóban ott volt a nagyanyja - kezdek bele. - Viszont mint kiderült, utána nem sokkal haza is ment - nevetek fel hitetlenül, mire Jisung meglepődik. - Az elmúlt hetekben, mikor én őt elvittem a kórházba, az anyjánál volt, akinek szintén semmi baja, csak ott dolgozik. Megkedvelt engem, és így akart közelebb kerülni hozzám vagy nem is tudom - rázom meg fejemet értetlenül, frusztráltan. A fiatalabbnak valószínűleg feltűnt idegességem, hiszen kezével megfogva enyémet kulcsolja össze ujjainkat, s ennek hatására sikerül azonnal lenyugodnom valamennyire. - Egy idő után már barátomnak tekintettem, azért segítettem a dolgozatában is! Aznap este egyébként nem aludtam nála végül, még éjfél előtt hazamentem, mert mindenképp egy ágyban akart aludni, de inkább haza vezettem - forgatom meg szemeimet, mire Jisung ajkain egy halvány mosoly keletkezik. - Akárhányszor vittem, hoztam, állandóan rólad meséltem. A kapcsolatunk alakulásáról, az előzményekről, az egésznek a kialakulásáról, a busani utazásról, de legfőképp rólad áradoztam állandóan - kuncogok fel halkan, mire csak zavarba jőve hajtja oldalra fejét egy pillanatra. - Ennek ellenére is képes volt azt gondolni, hogy lesz esélye nálam! Nevetséges, basszus - horkantok fel, mire párom csak bólint. - Iszonyatosan sajnálom, hogy így viselkedtem veled, Sungie - szólalok meg immáron egy sokkal komolyabb hangnemben, melyből tisztán hallatszódik a megbánás. - Nem akartam, hogy ez az egész így alakuljon és észre sem vettem, hogy mit csinálok. Elmondtak a fiúk mindent, és emiatt még jobban utálom magam, ha ez lehetséges egyáltalán - folytatom szomorúan, szorongatva kezét. - Nem kérem, hogy rögtön bocsáss meg, csak kérlek, ne szakíts velem - nyelek hatalmasat, miközben szabad kezemmel megtörlöm benedvesedett szemeimet. Jisung meglepetten, s értetlenül pillant fel rám, majd száját elhúzza egy pillanatra, aztán viszont lassan ölembe mászva ül velem szembe, kezeit azonnal tincseim közé vezetve.

- Eszem ágában sem volt szakítani, Minho - rázza meg fejét, mire csak kiengedve egy megkönnyebbült kacajt vezetem derekára kezeimet. - Talán, ha megcsaltál volna, akkor elgondolkoztam volna rajta, de szerencsére ez nem történt meg - mosolyodik el, s én hevesen bólogatni kezdek. - Iszonyat rosszul esett ez az egész, viszont azok miatt, amiről én hazudtam neked és a fiúknak, ne haragudj magadra. Az az én hibám, nem kellett volna hazudnom - rántja meg vállait, s már éppen szólnék közbe, hogy eszébe se jusson most magát hibáztatnia, de ujját számra helyezve némít el. - Nem haragszom rád, sose haragudtam, csak bántott, mert igazából... - áll meg a beszédben, hiába bármennyire hevesen kezdte. Lehatja fejét, mintha szégyellné kimondani, de arcára simítva érem el szerencsésen, hogy újra rám pillantson és ekkor mély levegőt véve folytatja. - Igazából azt hittem, hogy mikor lefeküdtünk mégiscsak szar voltam, és nem szeretsz már - fejezi be mondandóját, mire szemeim tágra nyílnak. Mégis hogy juthat ilyen az eszébe egyáltalán?

- Akkor is elmondtam, Sungie, hogy rettentő jó volt az egész és most is tartom magam ahhoz. Borzalmasan élveztem basszus minden pillanatát, amikor mi szeretkeztünk - mosolyodok el, mire ő is hasonlóan tesz. - Ne forduljon meg ilyen a fejedben többet! Pláne ne olyan, hogy én nem szeretlek már úgy! - pöckölöm meg ujjam hegyével orrát, mire halkan felkuncog.

- Akkor mostmár nincs Mina, ugye? - kérdezi bizonytalanul.

- Senki nincs már, baba - válaszolom neki. - Csak te és én. Ennyi.

- A legjobb - mosolyodik el, homlokát az enyémhez döntve.

- Meg tudsz bocsátani, Sungie? - biggyesztem le ajkaimat, mire ő csak végre ad egy puszit a számra.

- Képes voltál megvenni nekem azt a plüss cicát, aztán átutazni a város másik felébe egy szendvicsért és majdnem megveretni magadat Channal - sorolja egyesével, viszont az utolsó résznél meglepetten nézek rá. - Attól, hogy Lix elhúzott, még ott voltam és végnéztem - forgatja meg szemeit. - Persze, hogy megbocsátok - kuncog fel, mire csak véglegesen szorosan dereka köré fonva karjaimat húzom magamhoz, hogy meg tudjam csókolni.

- Köszönöm - mosolyodok el, mikor elválunk egymástól, azonban ő nem felelve semmit hajol vissza ajkaimra, közben megemelkedve, csakhogy el tudjon dönteni az ágyon, s ezután ágyékomra ülve csókol tovább.

szerintem a 70. rész lesz majd az utolsó ebből a könyvből🥺