- Jól vagy, Sung? - érdeklődik Felix mellettem ülve, mikor már az ebédszünetet töltjük a szokásos helyünkön az étteremben. Az idősebb fiúk még nem érkeztek meg, hiszen minket is csak elengedtek egy bő húsz perccel hamarabb, viszont ők ezek szerint nem voltak ilyen szerencsések még az utolsó héten sem.

- Persze - mosolyodok el halványan, miközben fél füllel másik két barátunkra figyelek, ahogy már a nyári programokat szervezik. Mivel nekünk ez volt az első évünk még, így a nyarunk előadásoktól, gyakorlatoktól mentesen fog telni, ellentétben barátommal. A negyedik szemeszter után már kötelesek vagyunk elvégezni egy három hetes felügyeletet az egyetem által kinevezett cégeknél. Reménykedem abban, hogy Minho még a nyár elején le fogja tudni ezt az egészet, és utána együtt tölthetjük a maradék időt, azonban ez nem tőlünk függ már sajnos.

- Látszik, hogy agyalsz valamin - böki meg karomat, mire csak sóhajtva dőlök hátra a székben. - Történt valami Minhoval?

- Nem, dehogy - rázom meg fejemet. - Reggel a parkolóban Mina megszólított minket, mert beszélni akart velünk.

- Igen, és mi a baj? Beszéltél vele? - kérdezi mostmár Jeongin, hiszen amint meghallották Lix kérdését, azonnal ránk terelődött a figyelem.

- Nem, viszont kíváncsi vagyok, hogy mit akart volna mondani - húzom el ajkaimat, mire elnyerem mindhárom barátom zavarodott tekintetét.

- Nem mindegy? - horkant fel Seungmin, mire csak felsóhajtok. - Minek kell még ezzel foglalkozni?

- Csak érdekel - rántom meg vállamat, minek hatására barátaim csak próbálnak rájönni, hogy mégis mit akarhatott tőlünk Mina. Mielőtt még esélyünk lenne teljesen elmerülni a témában, a felsőbb éves hallgatók elkezdenek beáramlani az étterembe, s így néhány perc elteltével már feltűnik a társaság többi tagja. Minho azonnal helyet foglalva mellettem karol át és húz magához közelebb, majd egy apró csókot nyom ajkaimra.

- Rossz kedved van? - kérdezi barátom, mikor már mindenki beszélgetni kezd, hiszen az elmúlt időben nem igazán gyűlt így össze a társaság, viszont én csak szótlanul figyelem őket.

- Idegesít, hogy nem tudom, hogy mit akart nekünk mondani Mina - vallom be őszintén az idősebb fiúnak halkan, hogy csak ő hallja. Felsóhajtva húzza el ajkait, miközben látom rajta, hogy elgondolkozik.

- Ennyire érdekel? - kérdez vissza bizonytalanul, s én csak bólintok párat. Nyelve hegyét kidugva töri fejét, igazából fogalmam sincs, hogy min. - Akarsz vele beszélni?

- Te akarsz? - kérdezek vissza most én, viszont ő csak megrázza fejét.

- Nem, de ha a te lelked így nyugszik meg, akkor nekem mindegy - magyarázza, én pedig nyomok egy apró puszit arcára. - Ha jól láttam, az udvar felé tartott. Keressük meg akkor.

- Oké - egyezek bele, halvány mosollyal arcomon. Barátainknak nem mondunk semmi konkrétat, csakhogy akadt egy kis dolgunk, majd ujjainkat összekulcsolva indulunk el az egyetem hátsó része felé, ahol még általában töltik az ilyen hosszabb szüneteket a diákok. Amint elérkezünk a kissé erdőre hasonlító részhez, szemeimmel a keresett lányt kezdem el kutatni, s pár perc után szerencsésen meg is találom. Egy távolabbi részen, a földön, egy pléden ülve olvas valami könyvet, miközben zenét hallgat. Minhot magam után húzva indulok el irányába, majd megállva előtte, direkt árnyékot adva így neki, hogy észrevegyen, pislogok le rá. Mikor feltűnik neki, hogy társasága van, s nem is akárkik, füléből kihúzva a headsetet néz ránk meglepetten. A kellő távolságot megtartva ülök le a plédre, az idősebb fiút nagynehezen lehúzva magam mellé.

- Igaz, ő nem akar veled beszélni, de én kíváncsi vagyok, hogy mit akarsz mondani - mutatok barátomra, mikor ráutalok, minek hatására ő csak megforgatva szemeit karolja át derekam. Mina nagyot nyel, látszik, hogy szégyelli magát, s ezért egy pillanatra még azt is elfelejtem, hogy majdnem tönkrement a kapcsolatom miatta.

- Csak bocsánatot akartam kérni - kezd bele, viszont mielőtt folytatná, Minho megszakítva őt horkant fel. Mellkasára ütve hallgattatom el, mire ő nagy szemekkel néz rám, de én csak a legcsúnyább nézésemet elővéve próbálom elérni, hogy legalább csendben maradjon. - Amikor pár hónappal ezelőtt megkértem Minhot, hogy vigyen el, akkor még valóban ott volt a mamám. Nagyon kedves volt velem, márcsak azért is, mert ugye elvitt oda és utána bármennyire is próbáltam, nem tudtam kiverni a fejemből. Hallottam rólatok, láttalak is titeket együtt, de valamiért nem tudtam elfogadni és tudom, hogy irtó nagy hülyeséget csináltam—

- Igen, azt csináltál - szól közbe ismer barátom, minek hatására már ott járok, hogy beragasztom a száját.

- De ha tudtad, hogy együtt vagyunk már, akkor alapból minek próbálkoztál be nála? - teszem fel azt a kérdést, ami igazából a legjobban foglalkoztat.

- Nem tudom - hajtja le fejét Mina, mire csak sóhajtva nézek fel páromra.

- Mehetünk? - kérdezi Minho ironikusan, s szívem szerint most tényleg lecsapnám.

- Tényleg nem szeretném, hogy emiatt a jövőben akár bármi baj legyen köztetek. Beláttam, hogy butaságot csináltam és elfogadtam azt is, hogy valószínűleg köztem és Minho között már nem lesz semmi—

- Na! Ezt az egyet jól látod - vág közbe barátom... ismét.

- Maradj már csendbe! - szólok rá mostmár, mire csak meglepetten néz rám, majd tettetett sértettséggel elfordul.

- Szóval a lényeg az, hogy már biztosan tudod, de szeretném megerősíteni, hogy köztünk soha nem volt semmi. Állandóan rólad beszélt, a kapcsolatotokról és, hogy mennyire szeret. Még azt sem engedte szinte soha, hogy megöleljem, pedig az tényleg csak baráti gesztus lett volna - mosolyodik el szomorúan Mina, míg én csak inkább megkönnyebbülten. Tudtam, s hittem Minhonak, mikor elmondta, hogy nem csalt meg, viszont pontosan ugyanazt a történetet hallani a másik oldalról is, végre teljesen megnyugtat. - Sajnálom mégegyszer.

- Mint láthatod, szerencsére meg tudtuk beszélni, szóval részemről elfogadva. Viszont azt tanácsolom, hogy a jövőben ne csinálj újra ilyet. Inkább mondd el őszintén az érzéseidet, lehetőleg akkor, ha a másik illetőnek nincs még párja - mosolyodok el halványan, mire a lány csak megköszönve dönti előre fejét. Felállva a plédről indulunk el a parkoló felé barátommal, viszont míg én azt hiszem, hogy tovább haladunk az étterem felé, ő megtorpan a kocsija mellett.

- Menjünk haza - jelenti ki határozottan, mire értetlenül pislogok rá. - Kihagyjuk az utolsó órát.

- Miért? - kérdezem, azonban ő választ nem adva nyitja ki a kocsit, majd miután mind a ketten beültünk, elindulunk a háza felé.

előre szeretném jelezni, hogy iszonyatosan béna vagyok a befejező részek írásában, szóval a vége valószínűleg nagyon cringe lesz 💀🥺