A hét folyamán Minho minden reggel értem jött az egyetem előtt, és a kedd kivételével minden nap meg is várt, hiába mondtam neki, hogy nem szükséges. Haza tudtam volna sétálni vagy akár buszozni, hiszen semmi bajom vele, azonban ő ragaszkodott ahhoz, hogy szállíthasson. Persze ez a többieknek is szemet szúrt, s legfőképp az én barátaim voltak meglepődve, nem pedig az idősebbek. A napok elteltével Minho már nem volt annyira zárkózott, bár hatalmas fejlődés nem történt, de legalább már köszönt a barátainak és nem nézte őket teljesen levegőnek. Chan folyamatosan hálálkodott, amit nem tudtam mire vélni, hiszen nem hiszem, hogy ez bármilyen formában is az én érdemem lenne.

Eközben természetesen üzeneteken keresztül is beszélek vele, ő tudomása szerint Ji beszélget vele. Erősen gondolkozom azon, hogy a ma esti bulin elmondom neki az igazságot, hiszen már így is úgy érzem, hogy túl sokáig húztam ez az egészet. Sms-eken keresztül már sokkal több mindent megosztott velem, mint személyesen, s tudom, hogy ez nem azért van, mert nem bízna bennem meg, egyszerűen gondolom nem áll készen rá. Ami viszont a legjobban aggaszt az az, amikor én kerülök szóba a beszélgetés során. Minho egyre többet beszél rólam, szinte folyamatosan felhoz témának, részletes beszámolót tart arról, hogy mennyire élvezi a társaságom, mennyire megkedvelt és milyen boldog, amiért félre tudta rakni előítéleit, hogy adjon egy esélyt a barátságunknak. Az sem megy ki a fejemből, amikor arra utalt néhány nappal ezelőtt, hogy talán komolyabban is kezd megkedvelni. Nem akarom ezt tovább húzni, mivel már így is túl sok mindent tudok, amit nem lenne szabad.

- Akkor este jöttök, ugye? - kérdezi Lix, miközben az étterembe tartunk.

- Igen, megyünk - mosolyodok el, majd ahogy beérünk az épületbe, azonnal szemet szúr Minho, ahogyan egy lány társaságában fogyasztja kávéját, szélesen mosolyogva. Arcomról egy pillanat alatt tűnik el a boldogság, s csak nagyokat pislogva figyelem, ahogy önfeledten beszélget és nevetgél a lánnyal. Mikor Felix mellém ér, csak kíváncsian fürkészi tekintetem, azonban mikor észreveszi, hogy mit nézek ennyire, csak karomat megragadva húz el egy távolabbi asztalhoz és háttal nekik nyom le egy székre. - Azt hittem ma is együtt fogjuk tölteni a szünetemet - motyogom halkan, miközben készülök hátra fordulni, azonban ekkor Jeongin azonnal átkarolva engem hajtja fejét vállamra, ezzel esélyt sem adva nekem.

- Az a csaj egy csoporttársunk, mindenkivel közvetlen és nagyon kedves, de nem hiszem egyébként, hogy bármit is érezne Minho iránt. Fordítva meg pláne nem - magyarázza Chan, mire Changbin is csak helyeselve bólogat. - Ne legyél ennyire elkenődve, Jisung.

- Nem vagyok - forgatom meg szemeimet, mire Felix csak fújtat egyet.

- Ha forgatja a szemét, akkor egyértelműen hazudik! - mondja rögtön, büszkén kihúzva magát, mire én csak ajkaimat összepréselve nézek rá. - Jézusom, ne akarj megölni!

- Pedig tervezem már egy ideje - mondom gúnyosan, mire Felix csak felnevet, kevésbé sem halkan, s szinte érzem, ahogy az étteremben tartózkodó összes ember tekintete ránk terelődik. Hirtelen fordulok meg, amikor észreveszem, hogy Minhonak is feltűnt a kis társaságunk és talán kissé szomorúan méreget engem, amit egyáltalán nem tudok hova tenni. Ezek után csak teljesen megsemmisülve figyelem és követem végig tekintetemmel, ahogy a lánnyal együtt elhagyja az épületet, s még egy intést sem kaptam. Szó nélkül pattanok fel helyemről, majd a helyiségből kisietve állok meg a bejárat előtt, ahogyan látom, hogy Minho kocsiba száll az állítólagos csoporttársával és másodpercekkel később már el is hajtanak.

Fogalmam sincs, hogy mi történt az elmúlt néhány percben. Egy héttel ezelőtt, ezt a szünetemet végig Minhoval töltöttem, majd miután végeztem együtt jutottunk el a házamhoz, hogy utána egészen szombat délutánig együtt legyünk. A héten minden nap, minden egyes ebéd szünetet együtt töltöttünk, kávéztunk, ebédeltünk és beszélgettünk abban az egy órában. Reggelente már mire kimentem a házból ott várt a kapu előtt, s délutánonként is mindig megvártuk egymást. Azt hittem a mai nap sem fog különbözni ettől, viszont már akkor meglepődtem, mikor nem várt az egyetem bejáratánál a szünet kezdetével, azonban mostmár értem. Mindig van egy fontosabb, és most az az a lány volt. Fontosabb volt neki most vele tölteni a szabadidejét, mint velem és ezt meg kell értenem, el kell fogadnom. Nem mondhatok, nem tehetek semmit, hiszen nincs köztünk semmi, csak barátok vagyunk. Csak barátok.

🙊🙊