- Annyira nem bírom már ezt, Chan! - sóhajt fel Minho, amikor a héten már harmadjára az egyetem könyvtára felé tartanak, hogy kölcsönözni tudjon újra egy több ezer oldalas könyvet, melyben unalmas törvények vannak megfogalmazva.

- Tudom, Minho - mondja a szőke szintén kiengedve a levegőt tüdejéből. - De most is csak azt tudom mondani, amit mindig; mi választottuk ezt, nem pedig a jog minket.

- El sem tudod képzelni, hogy hányszor megbántam már ezt - forgatja unottan szemeit a pár hónappal fiatalabb, s mikor a könyvtárba érnek, meghajolnak a pult mögött ülő férfi előtt és elindulnak megkeresni a szükséges anyagokat.

Lee Minho, egy másodéves tanuló egész Korea egyik leghíresebb és legelőkelőbb egyetemén. Sokan gondolhatják, hogy esetleg szülei unszolására választhatott egy ilyen nehéz szakmát, de ez egyáltalán nem így volt. Anyukájának soha nem volt köze a joghoz, s emlékei szerint apjának sem. Minho nagy álma volt már tizenöt éves kora óta, hogy bekerüljön ide és igazságszolgáltatást tanulhasson, majd a három éves alapképzés után ügyvédi kart vehessen fel.

Viszont nem gondolta volna, hogy az élete ennyire meg fog változni, hiszen gimnáziumban sosem volt az a híresebb fajta. Voltak barátai mindig is, jó eredményei, a tanárokkal is inkább egy semleges viszonyt ápolt, ő leginkább csak létezett ott. Azonban ez az egyetemen már az első hetekben megváltozott, mikor a legelső bulin, ahol részt vett, sikerült ágyba csalogatnia az egyetem egyik legnépszerűbb, felsőbb éves lányát. Ez a tény igazából Minhot is meglepte, mikor másnap reggel az illető mellett ébredt fel, hiszen mióta az eszét tudja a fiúkat szereti és soha nem érzett egy cseppnyi vonzalmat sem a másik nem iránt.

Bár ő nem gondolta, hogy ebből nagy ügy lesz, az egyetem hallgatói utána napokig erről beszéltek és Minho elég ismertté vált a tanulók körében, hiába utálta, amikor ő van a középpontban. Ekkor kezdett el igazán jóban lenni csoporttársaival is, viszont azok közül csak három maradt meg neki, miután lecsengett a nagy hír a folyosókon és már nem volt olyan felkapott a téma. Ettől függetlenül ő nagyon örül annak, hogy legalább az a három srác mellette maradt és számíthat rájuk bármikor.

- Megjöttem, anya! - kiabálja el magát Minho, mikor beesik a házukba és leveszi magáról farmer kabátját, melyet a fogasra akaszt.

- Konyha! - szól vissza az édesanyja, mire Minho elmosolyodik és az említett helyiségbe siet. - Milyen napod volt?

- Nem volt vészes - mondja a fiú, miközben narancslevet tölt magának. - Csak annak a hárpiának volt szar napja - forgatja meg szemeit, miközben az egyik tanárról beszél. Anyja már fel sem veszi a fia által választott becenevet, hiszen ismeri azt a nőt és még ő is látja, hogy valami nincs rendben vele. - Megint kiadott egy könyvet, amiben ha jól emlékszem, kétezer-ötszáz törvény van megfogalmazva, amit az ókorban alkalmaztak és két hét múlva abból akar vizsgáztatni, hiába néhány hét és jönnek az év végi záróvizsgák.

- Nem értem, hogy miért jó ez neki - ismeri be a nő is nagyot sóhajtva. - Annyit ér el, hogy elveszi ettől az egésztől a kedveteket.

- Nos, az biztos! - válaszol Minho elmosolyodva. - Ja, amúgy apám utalt nekem pénzt, szóval te csak hagyjad. Abból bőven megleszek a héten.

- Na, ő az egyetlen ember, akit a tanárodnál jobban nem tudok megérteni! Komolyan nem értem, miért külön utal nekünk, mintha bármikor is elvettem volna tőled a neked járó pénzt.

- Engedd el, anya. Örüljünk, hogy egyáltalán ad - rántja meg vállait Minho. - Megyek a szobámba, elkezdem kijegyzetelni az ókori törvényeket.

please leave a comment 🥺✨