- Miért csak én vagyok olyan szerencsétlen, hogy ilyenkor még van egy előadásom? - kezdem szokásos péntek délutáni hisztériámat, mikor már az étteremben ülve fogyasztom az ebédemet barátaim társaságában.

- Legalább nem egyedül kell lenned a szünetben - mondja Jeongin mosolyogva, minek következtében én is csak sóhajtva mosolyodok el halványan. - Mesélj inkább, hogy mi volt Minhoval tegnap - néz rám lelkesen, s a többiek is bólogatni kezdenek.

- Beszélgettünk nagyon sokat és csókolóztunk - jövök zavarba mondatom második részénél, mire Felix felnevet. - Te csak ne nevess! Ugyanezt csináltad pár hónappal ezelőtt, amikor elkezdtetek alakulni Changbinnal! - szólok rá fenyegetően, minek hatására elcsendesül. - Szinte teljesen másképp viselkedik egyébként. Ki sem néznétek belőle, hogy mennyire kedves és aranyos tud lenni. Tanulás közben is végig vagy a hátamat simogatta, vagy éppen a hajamat piszkálgatta. Egyszerűen nem volt olyan perc szerintem, amikor ne lett volna valami fizikai kontaktus kettőnk között - sóhajtok fel boldog mosollyal arcomon, miközben lassan befejezem az ebédemet.

- És együtt vagytok? - kérdezi Seungmin érdeklődve. - Mármint hivatalosan?

- Nem - rázom meg fejemet, s elnyerem mindenki összezavarodott tekintetét. - Felhoztam neki ezt a témát, de azt mondta, hogy különlegessé akarja tenni, ahogy megkérdezi tőlem. Azt szeretné, hogy ez legyen az első és utolsó ilyen alkalmam, ezért muszáj, hogy különleges legyen - harapom be alsó ajkam zavaromban.

- Én ezt nem hiszem el! - csattan fel Seungmin, mire értetlenül nézünk rá. - Ugyanarról a Lee Minhoról beszélünk?

- Igen - nevetek fel, s csak szemöldökét összeráncolva pislog maga elé. - Elég hihetetlen tudom.

- Ah, csak beszélni kell róluk - szólal fel boldogan Jeongin, mikor hirtelen nyitódik ki az ajtó és esik be rajta a négy fiú.

- Komolyan mondom, megöllek! - kiáltja el magát Minho mély hangon, elég hangosan, minek hatására az étteremben szinte mindenki feléjük kapja fejét. Persze őket ez egyáltalán nem érdekli, Hyunjin is csak rohan felénk, majd Seungmin mellett helyet foglalva fordul be a fiatalabb háta mögé, pajzsnak használva. Chan és Changbin csak fejüket csóválva,
elnézést kérve mindenkitől, mégis nagy mosollyal arcukon közelednek felénk, míg Minho mondhatni szikrákat szór szemeivel.

- Már mondtam, hogy csak vicceltem! - védekezik Hyunjin, viszont Minho pillanatok alatt terem mögötte és nyilván nem túl erősen, de tarkón vágja barátját.

- Ne ezzel - jelenti ki gúnyosan, majd szemeit forgatva ül le mellém, azonnal közelebb húzódva, átkarolva vállamat. - Mizu? - fordul felém lágyan elmosolyodva.

- Szabad megkérdezni, hogy ez mi volt? - érdeklődik Jeongin kíváncsian, mégis teljes értetlenséggel hangjában és mi is csak felváltva nézünk idősebb barátainkra.

- Csak a szokásos - felel Chan nagyot sóhajtva. - Hyunjin felidegesítette Minhot.

- Ezért akartad megölni? - kuncog fel Felix, és látom párján, hogy azt kívánja, legalább most az egyszer maradt volna csendben az ausztrál.

- Azért akartam megölni, mert megint bőven kifejtette a véleményét Jisungról - néz ismét szúrósan Minho barátjára, azonban míg a többiek csak továbbá is zavarodottan pislognak én felnevetek, mivel rögtön beugrik a tegnapi beszélgetésük.

- De most nézz rá! - mutat ujjaival felém Hyunjin, szinte már csillogó szemekkel. - Annyira aranyos és olyan, mint egy kis mókus! Hát meg kell zabálni, komolyan mondom! - vigyorog már majdhogynem őrülten, s éppen nyújtaná ujjait, valószínűleg azzal a céllal, hogy megnyomkodja arcomat, mikor Minho elkapva csuklóját löki vissza a székbe.

- Tegnap ez az őrült elmondta, hogyha én veszni hagyom Sungot, akkor majd ő lecsap rá - avatja be a többieket is a másodéves fiú, minek hatására mindenki halkan felnevet, viszont Minho csaknem gyilkos pillantására mindenki csendben marad. Vidám mosollyal arcomon fordulok felé, majd nyomok egy puszit ajkaira. - Még! - dünnyögi, körülbelül mint egy kisgyerek, mire csak újra közelebb hajolva adnék egy puszit, de ő kezével tarkómhoz kapva húz közelebb és mélyíti el a csókot, nem foglalkozva senki mással körülöttünk.

- Oké, drága újdonsült szerelmespár - szólal meg Chan, minek következtében lassan elválunk egymástól. - Nyilvános helyen vagyunk.

- Legalább mindenki tudja, hogy az egyetem legaranyosabb sráca foglalt - válaszol neki vállrántva Minho, kissé hangosabban mondva. Zavaromban csak lehajtva fejemet próbálom legyőzni arcom pirulását, teljesen figyelmen kívül hagyva legjobb barátaim nevetését.

- Egyébként, mi lesz akkor a mai nappal? - kérdi Felix kíváncsian, mire mindenki érdeklődve várja a választ.

- Nekem anyáék ismét elmentek Japánba, de szóltam nekik erről és tarthatjuk nálam - nézek fel végre vissza a többiekre halványan mosolyogva, s ők azonnal elkezdenek szervezkedni.

Megbeszéljük, hogy hányra jöjjenek és ki miért felelős. Chan ki szeretne engedni egy kicsit még a vizsgák előtt, ezért Minho teljes mértékben magára vállalta a mai "anya" szerepet, tehát mindenkire vigyázni fog. Természetesen, mivel egyrészt házigazda leszek, másrészt nem akarom megnehezíteni barátom dolgát, én sem tervezek sok alkoholt juttatni szervezetembe az este folyamán és inkább odafigyelek a többiekre és a házunkra. Az alvással szerencsére nem lesz gond, bőven el fog férni mindenki a vendégszobában és a kanapén is akad majd még hely. Végül megegyezünk abban, hogy mindenki hoz magával egy üveg alkoholt, míg mi Minhoval intézzük a vacsorát majd és a kísérő üdítőket barátaink számára. Mindenki izgatottan várja már az estét, hiszen a múlt héten tartott közös évzáró buli nem úgy sült el, ahogy bárki is tervezte volna és jó lesz bepótolni.