Csontok roppanását hallottam, aztán vér szökött elő a számból. Éreztem, ahogy a szerveim felmondják a szolgálatot és a gerincem kettétörik. Talán ez volt életem utolsó küzdelme? Nem olyan dicsőséges a halálom, mint amilyennek képzeltem. 

- Eren szemszöge - 

Miután rárontottam Reinerre, véres csata vette kezdetét. Szabdaltuk, marcangoltuk, daraboltuk egymás titán testét. Nem is figyletem a környezetemre. Csak az ellenfelemre bírtam koncentrálni.
Aztán mintha csontok törtek volna össze, és egy fájdalmas sikoly törte meg a csata csendjét.

Fujri...

Szörnyülködve fordultam feléjük, de csak annyit láttam, hogy Annie titánteste görnyedten hever a födön, s egyik lába, meg a karja hiányzik. Fujiri sehol.
Elkerekedtek a szemeim. Mi van, ha rádőlt a lányra? Az ő csontjai... roppantak volna? 
- Hé! Eren! - hallottam egy ismerős, vékony hangot a távolból. De nem volt időm nézelődni, ugyanis akkora jobbhorgost kaptam, hogy egyensúlyt vesztve tántorodtam hátra. 
- Ereen! - kiáltotta egy másik, szintén nagyon ismerős hang. A Felderítők azok, teljesen biztos vagyok benne!
Lendületből felugrottam a földről, s minden erőmet ebbe az ütésbe adva, pofánvágtam Reinert. A fiú álkapcsa eltört, kicsúszott a lába alól a talaj, majd élettelenül rogyott össze. Végre megpihenhettem.
- Szép volt, Eren!! - a hang tulajdonosa csakis Armin lehetett. A fiú mosolyogva vágtatott velem szürke lován. Az egyik katona Reiner teste felé tartott. Valószínűleg a fiút akarta kivágni, majd megölni. Korábban talán ellenkeztem volna, de mostanra megértettem.
Nagynehezen én is kimásztam a testből, hogy üdvölhessem a társaimat.
Miközben Arminékat ölelgettem, egyetlen szó vágott a tudatomba, szinte villámcsapásként.

Fujiri!

- Hol van?? - kiáltottam fel.
- Kicsoda? - tudakolta Marco.
- Fujiri! Az előbb még Annie-val harcolt...

- Rivaille hadnagy szemszöge -

Oh, hogy az a- ! Milyen szerencsétlen már ez a lány? Tiszta anyja... Folyton csak a baj van vele.
Éppen időben értem a kis harcuk színterére. Mielőtt még összezúzhatta volna Fujrir szerveit, levágtam Annie lábát. Meglepetten csuklott össze, de még pont jókor tűntem el onnan a kék hajú lánnyal. Bosszúból még mélyen a nyakszirtjébe mélyesztettem a pengémet, s éreztem, hogy a bent lévő lány fejét is lemetszettem a helyéről.
- Annie!! - üvöltött egy férfi hang. A Kolosszus titán alakváltója volt, Berthold, azt hiszem. Az Erennel harcoló Páncélos vállán ácsorgott, de most dühösen ugrott le, s változott titánná. Basszus! Fujirit biztonságba kéne helyeznem... Az egyik közelebbi, sűrű fán akadt meg a tekintetem. Volt még annyi időm, hogy letegyem az eszméletlen lányt, majd elcsaltam a fiút, jó messzire a másik csatamezőtől, be a közeli erdőbe. Pechemre, a fák jó nagyra nőttek, így a titán könnyedén szlalomozott közöttük. Már majdnem utolért. Hosszú, hatalmas lábakkal persze nagyon könnyű dolga van. Csak ne taposson agyon, úgy ahogy Annie Fujirit...
Mikor már egészen sűrű részhez értünk, hirtelen megfordultam. Egy magasabb fa tetejéről pont farkasszemet néztem az ellenséggel.
Gyors mozdulattal támadásba lendültem, össze-vissza marcangoltam a testét. De ő sem volt rest; a támadásim közben nagyon kellett vigyáznom, úgy kapkodta utánam óriási kezeit, mint egy légy után, akit le akar csapni. Hihetetlenül hosszadalmas és fáradalmas küzdelem volt, míg végül az én győzelmemmel ért véget. Kardjaim mélyen a titán nyakszirtjébe süllyedtek, majd holtan esett össze.
Mélyet sóhajtottam. Ideje lesz visszatérni az egységemhez.

- Fujiri szemszöge -

Feketeség vett körül. Mintha a végtelenség közepén úsznék, és csak sodorna a halál. Meg kell hagyni, egészen kellemes érzés volt.

Fujiri....

Hallottam valahonnan a távolból. Ismerős hangon szólalt meg, amely melegséggel töltött el.

Eren...

Jó volt hallani a fiú hangját. Mintha azt mondta volna, hogy maradjak. Aggodalom hallatszott ki abból, ahogy mondta. Kinyújtottam a karomat, s kinyitottam a szememet.
- Huh? - néztem körbe. - Auuu!! - szorítottam össze a fogaimat. A gerincem irtózatosan fájt.
- Hát felébredtél! - valami hideget és nedvesen éreztem az arcomon, aztán valaki erősen magához ölelt.
- Hé! Ne szorítsd olyan erősen! El van repedve a gerincoszlopa!
- Bocsánat...
- Hol vagyok... ? - tudakoltam.
- Úton hazafelé. Megnyertük a csatát! El tudod ezt hinni, Fujiri!? Győztünk! Az emberiség nyert!
- Eren- ? Hol van? - valaki erősen megszorította a kézfejem.
- Melletted - felé fordultam, s láttam, hogy a fiú arcán megkönnyebbült, kedves mosoly terül el.
- Úgy örülök, hogy élsz... - mosolyodtam el én is.
- Ezt vehetem egy "igen"-nek?
- Igen.
- Gyere Christa, hagyjuk a gerlepárt! - szólt Ymir, majd mindketten elmentek. - Khm! Sasha! - üvöltött még hátra, s a Krumlilány is eltűnt.
- Szeretem a hangodat - mondtam.
- Ez most hogy jött ide?
- U-um, nem lényeg - megpróbáltam felkönyökölni, hogy megpuszilhassam, de óriási fájdalom nyilalt a hátamba, s egy szisszentés hagyta el a számat, majd visszaestem.
- Ha csókot szeretnél, csak szólj.
- Ja, én-én nem... Csak...
Egy kedves, gyengéd csókot kaptam a számra.
- Szerinted a Fujiri Jäger hogy hangzik?
- E-ez- Mire gondolsz? - néztem rá piros arccal. - O-oh! Hé! Az még nagyon korai!
- Csak viccelek...

Huh, ezt is befejeztem. Mit gondoltok, milyen volt? Nagyon unalmas és érthetetlen? Vagy azért lehetett élvezni?