1. fejezet

Épp olvastam, mikor meghallottam a borzalmas hírt:
-Világméretű katasztrófa fog bekövetkezni, a Nap egyre közeledik a Földhöz. A tudósok szerint néhány hónap, de az is lehet, hogy pár hét múlva be fog csapódni bolygónkba. Addigis borzalmas melegre, szomjazásra lehet számítani, kérünk mindenkit, ne essenek pánikba, dolgozunk azon, hogy megoldhassuk a problémát. Arra kérjük önöket, húzódjanak meg a házukban, vegyenek magukhoz elég vizet, és tartalékoljanak, amíg csak lehet. Még egyszer mondjuk. Figyelem mindenki! Világméretű... -hangzott a tévében.
-Anya, gyere gyorsan, ezt hallgasd! -kiáltottam halál félelemmel, mire ő legyalogolt a lépcsőn.
-Istenem... Ez rettenetes. Mi lesz így velünk?! Remélem találnak valamit a helyzet megoldására. Maja, kérlek menj, hozz néhány palack vizet a boltból, még mielőtt ezt mások teszik meg előttünk. Addig én értesítem apádat, hogy jöjjön haza, segítsen nekünk a ház kihűtésében. Siess! -utasított anya.
Rajtam kívül rengeteg ember rohant boltba, ami megrémített, így futásnak eredtem. Nagyon féltem. Nem akartam meghalni, azt hittem még sokáig élhetek boldogan, anyával és apával, egyszer majd lesz egy férjem, gyerekeim... De ezek szerint ez nem fog bekövetkezni. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, ám egy hangra lettem figyelmes mellőlem, így gyorsan letöröltem.
-Jónapot kívánok kisasszony! Ugye hallotta a híreket? -kérdezte egy váratlanul megjelenő öregember.
-Jó napot kívánok! Igen hallottam, épp boltba megyek vízért. Miért kérdezi?
-És azt is tudja, hogy nem mindenki fog meghalni, hanem néhányan túlélhetjük? -fúrta bele a tekintetét az enyémbe.
-Micsoda? Nem, ezt nem mondták a hírekben. Hogy érti, hogy néhányan túlélhetjük? -kérdeztem az öregembertől. Kicsit kezdett félelmetessé válni a helyzet. Nem mintha eddig olyan pompás lett volna...
-Találtak egy bolygót, amelyen lehet élni, van levegő, minden, ami az ember túléléséhez szükséges. A tudósok néhány fontos embert magukkal tudnak vinni. Legfőképp azokat viszik, akik pénzkereső emberek, aztán a leendő anyukákat, majd a 14-20 év közötti gyerekeket. Ha szerencsés vagy, te is közéjük kerülhetsz! -mutatott rám.
-Hűha! És mi lesz anyukámmal és apukámmal? És a többi emberrel? Vannak ott földönkívüliek? Mi lesz az állatokkal? Mi lesz a növényekkel? És ezt egyáltalán miért pont nekem mondja el? -gyülemlett fel bennem sok száz, több ezer kérdés, de ezekre sajnos nem kaptam választ.
-Ja, hogy miért épp önnek mondom? Ja, hát azt nem is igazán tudom. Azért, mert épp ön járt erre -nevetett, majd eltűnt a szemem elől.
-Ez meg hová lett? Úristen, remélem én, meg akiket szeretek, ki lesznek választva, és mehetünk erre az új bolygóra -gondoltam magamban aggódva.
Mire hazaértem a vizekkel, anyáék már nagyon vártak.
-Ó, kincsem! -rohant oda hozzám apa, majd szorosan átölelt. -Hoztál elég vizet?
-Hoztam, de nem tudom, ennyi elég lesz-e.
-Semmi baj, majd holnap veszek még. Mi áthűtöttük a lakást, biztonságossá tettük... De te hol jártál ennyi ideig? -érdeklődött apa.
-Ööö... Nagyon nagy volt a sor a boltban, hiszen mindenki vizet akart venni -hazudtam. Nem szégyelltem magam, mert ez kegyes hazugság volt. Vagy mégsem? Nem akartam a szüleimet lelombozni. Mindegy, mindenesetre nagyon féltem...