Kisebb sokkot kaptam a hallottaktól. Igaz, az elmúlt kb. két hétben többször is megakartak ölni, de ehhez a fickóhoz még egy olyan félelmetes aura is hozzátartozott, hogy azt hittem abban a pillanatban meg is teszi. Na meg közben azzal a halál nyugodt arckifejezéssel figyelt engem és a reakciómat. De nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy később egy jót derülhessen a rémült fejemen.
- Áll az alku!- léptem felé egyet, jelezve, nem félek tőle, holott majdnem sírva ugrottam a bátyus nyakába ijedtemben.
- Fantasztikus. Akkor már neki is láthatsz. Mindjárt vacsora idő- közölte, majd elindult, azonban egy mondta erejéig még visszanézett.- Kérlek gondoskodj róla, Konan.
- Úgy lesz- felelte, ezt követően pedig felém fordult.- Gyere utánam.
Engedelmesen követtem a labirintusszerű erődítménybe, ugyanis biztos voltam benne, hogyha én most felfedező túrára indulnék itt, soha többé nem találnék ki belőle. Vagy öt perces bolyongás után egy konyha szerű helységben kötöttünk ki, bár nem voltam róla meggyőződve, hogy az is.
- Hogy hívnak?- fordult hozzám némileg barátságosan. Elsőre meglepett a kérdés.
- L-loly- nyújtottam neki félve a kezem, mire nálam jóval határozottabban megfogta és még egy halvány, alig észrevehető mosolyt is küldött felém.
- Konan. Örülök, hogy a segítségemre leszel.
- U-ugyan, nincs mit- vakartam meg a tarkóm.- Inkább én köszönöm, hogy maradhatok- mondtam, majd hozzátettem.- Úgy értem a bátyus közelében.
- Ne aggódj, értettem mire gondolsz- azzal odalépett a szekrénynek feltételezett dobozhoz és azt kinyitva egy nagy adag nyers rizst vett elő.
- Tudod miként kell elkészíteni?- pillantott rám.
- Ennyire azért nem vagyok reménytelen- feleltem kissé durcásan, minek hatására csak kuncogott egy kicsit.
- Akkor ezt rád bízom, míg én elkészítem a curry szószt- tette le a szoba közepén lévő asztalra a pillanatnyilag még ehetetlen ételt.
A rizs megfőzése nem jelentett nagy kihívást, azon kívül, hogy egyszer megégettem az ujjam, teljes mértékben sikerült véghez vinni a rám bízott feladatot.
Amint Konan elzárta a tűzhelyet, hatalmas embertömeg hömpölygött át a helységen, majd egy ajtót kitárva át egy másikba. A nő átadott nekem egy halom, baromi nehéz porcelántányért, hogy vigyem át az étkezőbe. A konyhából nyíló szoba bordó színben úszott, amihez egy hosszú, sötét asztal tartozott, ugyanilyen székekkel.
Az eddig megismert bátyuson, fura-szeműn, halon, növényen és sütőtökön kívül új arcok is beszélgettek az asztalnál. Többek között egy szőke... asszem fiú, aki egy alacsony, vörössel vitatkozott valamin. Utóbbiról ha nem tudtam volna, hogy ember, rókának nézem.
A bátyussal szemben egy maszkos, mostanra már igencsak ideges férfi ült, ugyanis a mellette helyet foglaló mandarin bosszantotta. Mit nem mondjak, elég színes társaságnak nézett ki.
A szöszi észrevett és elkezdett tetőtől talpig végigmérni. Nem tűnt túl veszélyesnek, így rámosolyogtam és odalépve hozzá, letettem elé egy tányért. Ám ahogy húztam el az immáron üres kezem, elkapta a csuklóm.
- Te meg ki a franc vagy?- nézett a szemembe.
- A húgom- felelte helyettem is Hidan, miközben a bordó terítőre rakott ki egy Jashinista jelet széttördelt fogpiszkálókból. A másik csak döbbenten meresztette a szemeit. Lazított a kezem szorításán, így kirántva onnan azt, folytattam a tányérok pakolását. Szerintem nem nagyon kéne erőltetni a mosolygást irányukba.
A terítést és ételosztást követően nekifogtunk enni. Konan kedves volt és direkt annyi tányért nyomott a kezembe, hogy nekem is jusson. Mit ne mondjak, jól esett. Jó volt nem egyedül vacsorázni. Még ha a körülöttem ülők közül egyesek nevét sem tudtam, tetszett, hogy nem voltam egyedül. Örömöm azonban, a sajnos jobb oldalamon ülő Uchihának is szemet szúrt.
- Min vigyorogsz?- szólalt meg egy hang a fejemben, mire körbe néztem, majd feltűnt a szeme sarkából engem gyanakvóan méregető 'Tachi. De ezt hogyan csinálta?- Elvitte a cica a nyelved?-  hallatszott újra.
Én is akarok így beszélgetni! De hogy kell...? Észrevettem, hogy sóhajt egyet, majd megkocogtatta a vállam, mire lopva belenéztem a szemeibe.
Ismételten, a már korábban látott fekete-vörös világba kerültem, ám ezúttal a mozgásom nem volt korlátozva.
- Te hogy a francba nem tudsz úgy kommunikálni?- vágta csípőre a kezét, miközben érdeklődéssel, vegyes unalommal vizslatott.
- Tudod, nem mindenki tanult ilyeneket az iskolában!- durcáztam.
- Jesszusom, milyen ninja akadémiára jártál te?- forgatta szemeit.
- Sose jártam olyan helyre...
Látszólag megleptem, ugyanis csak pislogott. Eközben én meguntan az ácsorgást, úgyhogy lehuppantam a kényelmesnek látszó fűbe. Nem volt az.
- Jó, mindegy, hanyagoljuk az akadémiát...- folytatta.- Viszont az imént rólad sütő vidámságra kérek egy magyarázatot!- azzal leült. Őt nem szúrja ez a gyom?
- Ugyan miért mondanék én neked bármit is?- puffogtam.
- Ne feledd, hogy ez még mindig az én világom és kedvem szerint formálhatom....
Basszus... Tényleg... Jobb lesz vigyázni, mielőtt ez az álomszerű hely rémálommá válna.
- Cöh. Akaratos kis öt éves...- morogtam.- Annyi az egész, hogy örültem, mert nem kellett egyedül vacsoráznom.
- Csak ennyi? Egy közös étkezés ekkora boldogságot tud okozni?- ráncolta a homlokát.
- Még jó, hogy nem akarsz nekiállni itt lelkizni!- forgattam a szemeim.- Gondolom fogalmad sincs, milyen teljesen egyedül lenni...
- Akkor rosszul gondolod...
 Azzal visszakerültem a normál világba. "Tévedtem volna? Mégse lenne olyan rossz ember?"- morfondíroztam, majd óvatosan jobb oldalra sandítottam. Bár úgy tűnt minden figyelmét a helyes emésztés köti le, mégis éreztem magamon a tekintetét. De honnan?
Elkezdtem körbenézni, de nem láttam semmit, ami gyanús lehetett volna.
- Nos akkor...- szólalt meg egy ismerős, mennydörgő hang.- Korábban már meghallgattam Hidant, hogyan csapódtál hozzájuk a küldetésükről visszajövet. Most mondd el, hogy kerültél akkor oda!
Nem sok kedvem volt nekiállni veszekedni vele, inkább szót fogadtam. Elmondtam a kulcstartómmal történt esetemet, meg is mutattam nekik, majd nagy ámulattal körbe, mikor is a hal megszólalt.
- Ez nem te vagy, 'Tachi?-nyújtotta oda az említettnek.
- Mi a...- ráncolta a homlokát, miközben kezében forgatta az apró tárgyat.
- Szóval azt akarod mondani, hogy miközben fogtad és nézegetted azt a valamit, egyszer csak itt találtad magad?- méregetett az ijesztő szemeivel.
- Nem történt vele semmi, miközben nálad volt? Ilyenekre gondolok, mint világítani kezdett, vagy ilyesmi?- vette át a szót Konan.
- Most, hogy kérdezed...- morfondíroztam, ugyanis rémlett valami, majd be is ugrott.- Miközben mustráltam, megcsillant rajta a fény!
Az asztalnál ülők csak meglepődve néztek rám. Valószínűleg ez volt az a válasz, amire nem számítottak. Mikor viszont felfogták az információt, mindenki mély gondolkodóba esett. Én viszont többet nem tudtam hozzáfűzni, így csak bámultam előre. Marha hasznosnak éreztem magam, mondhatom. Remélem a szarkazmus is érezhető volt.
- Mégis hogy képes valaki ennyi hülyeségre?- kezdte el masszírozni az orrnyergét a továbbra is mellettem terpeszkedő Uchiha.
- Fogalmam sincs, de ebből a szempontból biztosan tehetséges- borult rá az asztalra a szőke, miután eltolta maga elől az üres tányérját.
- Mindenesetre ki kell találnunk valamit, mert nem maradhat itt az örökkévalóságig...- kulcsolta össze a kezeit Pein. A nevét onnan sikerült megtudnom, hogy miközben ettünk, a delfin vele diskurált és meg is sikerült neveznie, az én legnagyobb örömömre. Ezentúl nem kell mindig sütőtöknek hívnom.
- Itachi!- szólalt meg az asztalfőn ülő "továbbra is marad sütőtök".
- Mi az?- emelte fel a fejét az említett. Úgy látszik ő is elmerengett, akárcsak én.
- Holnap elkíséred a lányt és megpróbálod visszaküldeni a világába, érthető voltam?
- Hé! Én ebbe nem egyeztem bele!- csattantunk fel egyszerre a bátyussal.
- Egyébként is, miért nekem kéne?- ráncolta a szemöldökét.
- Először, mert megbízható vagy. Másodszor. Hidan, ez nem a te döntésed és nem is a húgodé. Én vagyok a vezér, tehát az lesz, amit én mondok.
- Legalább akkor miért nem kísérhetem el?- dühöngött tovább.
- Mert holnap kora reggel küldetésre mész Kakuzuval és kész! Vita lezárva- állt fel az asztaltól és indult is volna, ám megakadályozták.
- Legalább akkor ma estére hadd maradhasson a testvérével...- fogta meg a köpenye ujját a mi kedvenc Konanunk. Ezért később még biztos szobrot emelek neki...
Pein sóhajtott egyet.
- Kakuzu?- nézett fáradtan a maszkosra.
- Ha nem zavar számolás közben, felőlem...
Fél perces hatásszünet állt be, mindenki őt figyelte.
- De csak ma estére!- mondta, majd azonnal a bátyus nyakába ugrottam.
Fél órával később már egy, a labirintusszerű folyosók mentén elhelyezett hálószobában beszélgettünk. A szomszéd szobában lakott Hidan csapattársa, aki néha a falon keresztül átdörömbölt, hogy halkabban ordítsunk. A két szoba egy fürdővel volt összekötve, amelynek mindkét irányba volt egy-egy ajtaja. Ennek következtében nagyon jól szórakoztam, mikor az éppen fürdő bátyámra a szomszéd rányitott. És, hogy milyen cifra káromkodásokkal illette szegény gyanútlan Kakuzut, azt inkább nem részletezném...
- Te csak ne röhögj!- jött ki egy szál törülközőben, majd a szekrényéből előhalászott egy hosszú pólót és hozzám vágta.- Tessék, használhatod hálóingnek- vigyorgott, ezt követően pedig egy törülköző kíséretében belökdösött az immáron szabad fürdőbe.
Mikor kiléptem sötét fogadott.
- Merre vagy?- kezdtem el tapogatózni a fal mentén.
- Itt- nevetett.
- És az merre van?- fordultam meg, mire hátrarántottak.- Hagyd, már megtaláltam.
- Ennek örülök. Akkor jóccakát!- helyezkedett el.
- Mi? Máris?- estem kétségbe. Nem akartam még aludni.
- Holnap mindketten korán kelünk és ha együtt akarunk reggelizni, akkor muszáj.
- Jó, nyertél- adtam meg magam.- Jó éjt!- azzal kiscicaként odabújtam hozzá és én is elkezdtem húzni a lóbőrt.
Csendben ballagtam, olyan délután egy környékén egy erdőben, az Uchiha mögött. Semmi kedvem nem volt vele menni, sehova. Mi tagadás, jó volt a közös reggeli Hidannal, ugyanis mikor ettünk, csak mi ketten voltunk az egész étkezőbe, így egy nagyon vidám hangulatú evést tudhattunk magunk mögött, de amikor el kellett búcsúznunk, majdnem elsírtam magam. Azonban van annyi büszkeségem, hogy ne bőgjek mások, főleg nem kedves útitársam előtt. Aki azonban úgy döntött megáll, aminek következtében beleütköztem a hátába.
- Szólhatnál, ha megállsz!- mordultan rá, miközben sajgó orromat fogtam.
- Talán nézz előre- vetett hátra egy lekezelő pillantást.
- Egyébként is, minek álltál meg?
- Mert nyílt terepen vagyunk. Ha jó a megérzésem, a kapu, amin keresztül átléptél nemcsak fényhez köthető, hanem időhöz is. Tehát 24 órából csak egyetlen egy perc van, amikor az átjáró megnyílik. De persze ez csak feltételezés. Mindenesetre vedd elő azt a valamit és próbáld ki.
- Jól van, nem kell utasítgatni...- majd úgy tettem, ahogy mondta, de nem történt semmi.
Ezután csak vártunk és vártunk, néha kipróbáltuk, nem működött, így tovább vártunk.
- Hé, most próbáld meg!- fogta meg a vállam, mivel egy jó ideje már csak bambultunk, mire engedelmesen kipróbáltam, ám ezúttal működött. De a megérkezés a másik világba most sem sikerült valami jól, ugyanis valami azonnal rám esett. Vagy valaki.

Huh. Bocsánat az egy hetes késésért! >< Cserébe hosszabb a rész. :3
Remélem nem volt halálosan unalmas és követhető volt.
Viszont, ha bárki bármi helyesírási, vagy tartalmi hibát talál benne azonnal szóljon, mert jelenleg nagyjából éjjel háromnegyed 12 van, szóval eléggé el vagyok már fáradva, plusz telefonról írom a részt, de úgy éreztem pofátlanság lenne még tovább várakoztatni bárkit is.

Minden esetre remélem tűrhető volt.
Jóccakát (ezt főleg magamnak XD)/reggelt/nappalt!

-Kitsu-