A település utcáin, majd háztetőin kaptattunk. A besúgó körülbelül öt méterrel előttem rúgott le pár cserepet az útra, amiktől a szerencsétlen járókelők kisebb szívrohamot kaptak.

- Állj már meg!- kiabáltam. Holott már rég nem voltam mögötte. Nagyjából ötven méterre vártam rá az erdő szélén. Tudom, kicsit béna próbálkozása volt ez a genjutsu létrehozásának, de na! Nem voltam valami gyakorlott benne... Ám ezek után csupán egy kérdésem maradt, mégpedig az, hogy mégis  hova tűnt az a a két jómadár?! A ricsajra, amit a srác okozott, már elő kellett volna kerülniük.

- Akadj már le rólam te kis csitri!- hallatszott messziről. De eljött az én időm, úgyhogy leakasztottam kaszám a hátam lévő tartótájából. Itt az idő!

 A srác feltűnt az alattam lévő ágon, ezért elengedtem magam és zuhanás közben felé suhintottam. Ám nem találtam el, helyette fordultam egyet a levegőben és páros lábbal érkeztem a talajra. Valószínűleg jól meglephettem, ugyanis ő is leesett. 

- Mi a...- emelte fel az immáron koszos arcát és felállva leporolta a ruháját.

- Sajnálom...- kezdtem.- De kaptunk egy fülest, miszerint kiakarod kotyogni az Akatsuki titkait...

- ...És ezért megakartok ölni. Világos. De azért többet vártam egy ilyen szervezettől. Sose gondoltam volna, hogy egy kislányt küldenek utánam- tette csípőre a kezét és széles vigyorra húzta a száját.- Majd talán komolyabban vesznek, ha visszaküldöm nekik a holttested!- azzal előrántott egy kunait és nekem rontott. Szerencsémre sikerült hárítani a kaszámmal. Ám átfordult a penge életlen részén, miközben másik kezében megjelent egy újabb kés, amit a hátamba szándékozott döfni. Csak nem sikerült neki.

- Ejnye, ejnye Masato-san... Rátámadsz egy kislányra? Ennél azért nagyobbra tartottalak...- vette vállára az imént eldobott, hatalmas kardját Kisame.

- H-hoshigaki K-kisame...- dadogott.

- Legalább valaki emlékszik rám. Mindegy, úgysem kell már sokáig a fejedben tartanod ezt a nevet...

 Nos, a következő perceket nemigazán részletezném. Legyen elég annyi, hogy sok vér és halálsikolyok. 

- Gyorsabban is elintézhetted volna...- lépkedett felénk az Uchiha.

- Ugyan, abban semmi vicces nem lenne...- felelte.

 Én csak csendben hallgattam, majd mikor elindultak követtem őket. Nem azért nem szólaltam meg, mert féltem, vagy sokkot kaptam volna. Csak fel akartam fogni a körülöttem zajlott eseményeket. Végül is hozzá kellett szoknom ezekhez, ha a bátyus közelében akartam maradni. 

- Hol tanultad azt a genjutsut?- maradt le hozzám a hosszú, fekete hajú ideiglenes csapattársam.

- Amikor két hétig ideát bolyongtam. Akkor próbálta meg rajtam használni egy srác és megtetszett, úgyhogy megtaníttattam vele.

- És az övé miért nem hatott rád?- vonta fel a szemöldökét.

- Fogalmam sincs. Lehet, hogy Jashin-sama a kegyeibe fogadott- csillantak fel szemeim a gondolatra. 

- Ja, persze, biztos. Kár volt kérdezni...- morogta.

 Hazaérve a bátyus kicsattanó örömmel fogadott, Konan viszont -ezzel mindkettőnk lelkesedését letörve- befogott vacsorát készíteni. Ennek köszönhetően csak fél füllel hallottam azt a mondatot, mikor is kedvenc fura-szemű tagom azt találta mondani sütőtöknek, hogy beszélni akar vele, ezért vonuljanak el valahova. A kifestett körmök után én már semmi jót nem remélek, úgyhogy eme mondatnak esetlegesen létező mögöttes tartalmáról nem akarok tudni. 

 Lila hajú, többszörös megmentőmmel ezúttal is kitettünk magunkért, aminek köszönhetően  egy újfent jókedvű vacsorát tudhatunk magunk mögött, amire a két elveszettnek hitt srác is előkerült. 

 A záróétkezés után egy számomra új helységben gyűltünk össze, ami leginkább egy nappalira hasonlított, legalábbis a szoba közepén elhelyezett dohányzóasztalból, a körülötte lévő kanapékból és fotelekből, valamint a fal mellett húzódó polcsorokból erre következettem.

- Na szóval...- foglalt helyet Pein az üresen hagyott, minden bizonnyal személyes karosszékében.- Két megbeszélnivalónk lenne. Az egyik ő- mutatott rám, mire csak pislogtam, majd folytatta.- A másik a karácsonyi hagyományunk...- ismertette a második napirendi pontot is, ezt követően pedig sokak szeme felcsillant.

- Húgiról miért kell konzultálni?

- Abban kéne megegyezni, hogy mit csináljunk vele. Itachiék küldetése előtt megkértem őket, miszerint hagyják őt nagy részben érvényesülni, így megtudhatjuk milyen képességekkel rendelkezik és esetleg tudjuk-e hasznosítani a jövőben- majd felém fordult és ezúttal kimondottan hozzám intézte szavait.- A fiúk láttak genjutsu használat közben. Ez még a hasznunkra válhat. Viszont ahhoz fejlődnöd kell, úgyhogy edzened kell Itachival.

- Miért pont vele?- ráncoltam a homlokom.

- Mert ő az egyetlen genjutsu használó köztünk. Valamint Hidan megtanítana a szertartásaira. De nem kötelezlek azonnali döntésre. Kapsz egy kis időt, hogy gondolkodj.

 Mindenki elhallgatott. Vagy maradok és edzek a két fiúval, vagy megyek. Döntenem kellett.

- Pein- tette Konan egyik kezét a férfi vállára.- A hagyományt elfelejtetted...- mosolygott, mire a csipet csapaton végigfutott egy láthatatlan röhögőgörcs, ugyanis hangosan senki nem akart nevetni, -hiányoznak a fenének azok a gyilkos pillantások a vezértől- de teljesen pókerarccal sem lehetett ezt a jelenetet végignézni. 

- Igazad van- eszmélt fel a révedésből, mire pár embernél kis híján átszakadt a gát.- Annyi a lényeg, hogy mindenki nevét felírjuk egy papírra, majd egyesével húzunk egy nevet és karácsonykor azt a személyt kell megajándékoznunk. De addig titokban kell tartani a szóban forgó előtt. 

 Mindannyian elkészítettük a saját nevünkkel ellátott kis kártyát, ezt követően pedig Kakuzu hozott egy hatalmas zsákot , amit nem akarom tudni, hogy honnan szerzett. A bátyus mesélte, miszerint kedves csapattársa fejvadászként is szokott tevékenykedni. Deidara, Kisame és mandarin után én következtem. Viszont én igencsak alacsony növésű vagyok, a zsák meg hatalmas volt, így a felsőtestem alig látszott ki belőle és még így is alig értem el az alját.

- Ha most belelökném Pöttömöt a puttonyba, akkor akár őt is adhatnám karácsonyra a húzottamnak- röhögött mögöttem halacska.

 Vagy másfél percnyi szenvedés után sikerült egyet kivennem, amin a következő név díszelgett: Sasori. A bábban rejtőző tagra pillantottam. Ő volt az egyike azoknak, akikkel ezelőtt sosem beszélgettem.

 Miután mindenki megtudta kit kell majd megajándékoznia, szétszéledtünk. Ezt követően még nagyjából egy hetet töltöttem náluk, majd visszatértem a saját világomba. Úgy terveztem, hogy legközelebb karácsonykor megyek vissza. 

Na, elkészültem. Remélem nem lett túl borzasztó... 

Bocsánat, hogy nem lett most olyan hosszú, mint szokott lenni mostanában. ><

Ha valaki talál benne valami elírást az kérem szóljon, mer én vak vagyok és nem veszem őket észre...

-Kitsu-