Ha valaha is éreztem magam úgy, hogy mindjárt belehalok a fájdalomba és a kimerültségbe, akkor ez most bőven túltett rajta. Basszus, senki nem mondta, hogy az áldozás ennyi macerával jár! Ez rohadtul fájt ám! Az a két kunai kis híján keresztüldöfte a combjaim! Te jó ég... Teljesen elgurult a gyógyszerem... És még a hangok is megszólaltak a fejembe...

 Tíz perc reménytelen próbálkozás után, nagy nehezen sikerült kinyitnom a szemeimet és még további öt percet vett igénybe, hogy újra normálisan lássak. Az iménti helyiség teljesen romokban hevert és közvetlen mellettem maszkos társunk ücsörgött. Nem kis szenvedések árán feltornáztam magam ülő helyzetbe és csak akkor tűnt fel az előttünk fekvő, vérben úszó Hidan.

- Bátyus!- rohantam volna oda hozzá, de  erő hiányában azonnal pofára estem.

- Hm? Felébredtél húgi?- emelte fel a fejét és kihúzta a karót a mellkasából. Döbbenten meredtem rá.

- J-jól vagy?

- Persze- állt fel, majd csípőre tette a kezeit.- Különben is, jól rám ijesztettél, amikor egyszer csak elborult az agyad és belevágtál két kunait a lábaidba. És végül egyedül kellett elintéznem a kétfarkút- duzzogott.

- B-bocsánat... Fogalmam sincs mi lelt- motyogtam.

- Egyáltalán? Semmi nem rémlik?- szólalt meg Kakuzu is.

- Nem nagyon...

- Az se, amikor  bijuu előszór belevágott a falba, majd egy pár percnyi ájulás után magadhoz tértél és egy rózsaszín, sűrű chakra lepett el?- kérdezte, ám csak egy értetlen arckifejezést kapott.

- És nőtt egy macska farkad!- tette hozzá bátyus. Na igen, ez volt az a pillanat, amikor totál kétségbeestem.

- M-m-micsoda?- akadtam ki.

- Igen! Sőt, még macska füleid is voltak! Nagyon durván nézett ki. Milyen chakrát használtál?- faggatózott.

- Chakra?

 Hirtelen hallgatásba merültünk. Nem igazán értettem, hogy miről beszélnek.

- Otthon erről mindenképp be kell számolni- törte meg a csendet egy idő után maszkos barátunk.- Menjünk haza.

 Na igen. A hazaút érdekesen nézett ki, mivel engem Hidan támogatott, hogy ne essek el, míg Kakuzu vállán a kétfarkú félholt jinchurikije "pihent". Jó sokan megbámultak minket, már ha az a 3-4 ember, akivel találkoztunk, soknak számít.

- Megjöttünk!- vágta le magát bátyus a konyhában lévő asztalhoz, mire lila hajú papírvirágunk kisebb szívinfarktust kapott.- Mi lesz az ebéd?

- Az, amit főztél- felelte Konan és közben újból megkavarta a levest.

- Szia Konan- léptem be én is a helységbe, mire azonnal letette a fakanalat és a nyakamba ugrott. Úgy, hogy alacsonyabb voltam, mint ő.

- Úgy hiányoztál Loly- ölelt át.

- De hisz csak két napig voltam távol!

- Tudod te milyen, mikor Kisamét állítják be melléd a konyhába, hogy segítsen ebédet csinálni? Utána fél napig takarítottam a konyhát...- forgatta meg a szemeit.

 A reakciójára elnevettem magam, majd elkezdett méltatlankodni, hogy ez nem vicces.

- Naaa... Éhes vagyok!- folytatta a nyafogást ezüst hajú bátyuskám, úgyhogy elengedtük egymást és beálltam a lány mellé segíteni. Bár... vagy csak néztem, hogy mit csinál, vagy a parancsba kiadott dolgokat csináltam, például kavargattam a levest. Azt már csak nem lehet elrontani!

 Az este nagy része csendben telt, jópáran nem voltak itthon. Csak Hidan, Konan, Pein, Itachi, Kakuzu, Kisame és én voltam. 

 Vacsora után lila hajú barátnőmmel a nappaliban ücsörögtünk, már pizsamában, beszélgettünk és az előző napról megmaradt rizssütiken nyammogtunk. Mintha nem is a világ legrémisztőbb bűnszervezet  rejtekhelyén lettünk volna, hanem egy pizsamapartin.

- Te Loly- törte meg a csendet egyszer csak.

- Ighen?- feleltem teli szájjal. Marha nőies, tudom.

- Tudtad, hogy holnap lesz Itachi szülinapja?- kérdezte.

- Nem, nem lesz- lépett mellénk hirtelen az említett személy és levágta magát a mellettünk lévő fotelba és egy tekercset kezdett el olvasgatni.

- De, holnap lesz- forgatta meg a szemét.

- Elmarad- felelte félvállról.

- Ne foglalkozz vele, holnap lesz- intézte most már hozzám a szavait.

- Hm... És akkor most mit csináljak?- dőltem kicsit előrébb, hogy reménység szerint csak az hallja, akinek kell.

- Én tudjam? Te vagy az, aki...

- Hallom ám- vágott közbe az Uchiha, fel se nézve az olvasmányából. Én pedig éreztem, hogy fülig vörösödök.

- E-ezt inkább vitassuk meg négyszemközt- fogtam meg Konan csuklóját és elrángattam a szobánkba.

- Mit akarsz csinálni?- kérdezte.

- Nem tudom... De mindenképp meg akarom lepni!- feleltem és elkezdtem agyalni, mit is tehetnék érte.

- Nézd. Nem hiszem, hogy túl nagy felhajtást kéne rendeznünk... Az nem illene hozzá. De egy nyugodt, családias felköszöntésben benne vagyok- mosolygott.

- Köszönöm- viszonoztam a gesztust.- De nem nagyon tudom mit adhatnék neki...- sóhajtottam.

- A tortát elvállalom, megsütöm valahogy, de az ajándékban nem tudok segíteni... Azt, hogy az a személy, aki tetszik neked, minek örülne a legjobban, neked kell tudnod!- mondta, majd elvett még egy rizssütit.

- Tudom... De most dolgunk van! csillantak fel a szemeim.

- Mit találtál ki?- kíváncsiskodott.

- Majd meglátod- vigyorogtam.- Menjünk!- pattantam fel.

- Mindig félek az ötleteidtől...- sóhajtott, majd követett.

 Elsőnek az Akatsuki vezéréhez mentünk, hogy ötletem szerint engedélyt kérjünk tőle.

- Beszélj vele te- toltam előre a barátnőmet.

- Miért én?

- Mert téged szeret!- forgattam a szemem, majd kopogtam az ajtón és elbújtam Konan mögé.

- Ki az?- nyílt az ajtó és megjelent mögötte a vezér.

- Ö...-kezdte rendkívül elmésen.

- Mit szeretnél Konan?- enyhült meg kissé.

- Izé...Ugye holnap lesz Itachi születésnapja és Loly...- ekkor arrébb lépett, hogy én is látszódjak.- ...kitalálta, hogy meg akarja lepni valamivel. Megengeded?

 Pein elgondolkozott.

- Legyen, megengedem- sóhajtott, majd valamivel szigorúbban rám nézett.- Remélem tudod, hogy nem tanácsos a tagok közötti erős barátság, vagy szerelem. Bűnszervezet vagyunk, mindannyiunk fején hatalmas vérdíj van és folyamatosan keresnek minket. Bármikor meghalhatunk.

 Egy pillanatra meghökkentem. Ennyire átlátszó lennék?

- T-tudom...- feleltem kissé bizonytalanul. Ez eddig egyáltalán nem tudatosult bennem. Tiltott szerelem lenne ez, amiben a gátat önmagunk jelentjük? Vagyis pontosabban a kilétünk. Hogy a szervezet, amibe tartozunk, a világra veszélyt jelent. 

- Gyere Loly! - ragadta meg a karom barátnőm.- Még szólni kell a többieknek...

- Menjünk!- eszméltem fel a pillanatnyi kábulatból.

 A többiek viszonylag könnyen beadták a derekukat, sőt, Kisame még azt is megígérte, hogy segít a torta elkészítésében. És Konan akárhogy győzködte, miszerint boldogulni fog egyedül is, Halacska nagyon kötötte az ebet a karóhoz. A lány legnagyobb bánatára.

 Nagyjából éjfélre jártuk végig az összes szobát, majd a kisebb túrát követően álmosan zuhantunk be az ágyainkba.

 Már hajnali 5-kor fent voltam, és azon kattogott az agyam, hogy mit adhatnék neki. Semmi ötletem nem volt. Minek örülne egy olyan ember, akinek szinte már egyáltalán nincs családja, csendes és igencsak sokat van egyedül. Aztán eszembe jutott valami.

 Kora délután értünk haza Hidannal Amegakuréből, ezúttal már Itachi ajándékával. Ám a rejtekhelyen még nehezebb volt feltűnés mentesnek lenni úgy, hogy az Uchiha egész nap fel-alá mászkált. Lehet megsejtette mire készülünk és direkt akadályozni akar minket, hogy aztán magában jót nevessen rajtunk. Mondjuk... az, hogy Konan titokban próbált megsütni egy tortát, valóban vicces volt.

 Nagy nehezen minden elkészült. A nappaliban volt a torta, szalvéta, tányérok, villa, nálam pedig Itachi ajándéka.

- KI megy el szólni neki?- vetette fel Kisame.

- Ő!- kezdett el Konan az ajtó felé tolni.

- M-m-m-m-m-mi?! Miért én?!- kezdtem el pánikolni.

- Mert a te ötleted volt- lökött ki az ajtón, majd becsukta mögöttem.

 Beletelt egy kis időbe mire erőt vettem magamon és elindultam a szobája felé. Útközben azon  gondolkodtam, hogy mit is fogok mondani neki, majd mikor észbe kaptam, már a nyílászáró előtt álltam. Tehetetlenül vállat vontam, majd bekopogtam.

- Ki az?- nyílt az ajtó és nekitámaszkodott az ajtófélfának.- Mit szeretnél?

- Öm... T-tudnál egy kicsit jönni?- tördeltem a kezem, miközben a földet mustráltam. 

- Minek?- húzta fel az egyik szemöldökét. Ó anyám, ne kérdezgess már...

- M-mert csak!- makacsoltam meg magam és a csuklóját megragadva elkezdtem magam után húzni.

 Ám a várt ellenkezés helyett szépen csendben jött mögöttem. A nappali előtt nemsokkal előre szaladtam és beálltam a többiek mellé. Aztán belépett az ajtón, becsukta maga mögött a nyílászárót, majd szembefordult velünk.

- Meglepetés!- kiabáltuk páran nagy lelkesedéssel.

 Az Uchiha teljesen letaglózva bámult ránk.

- E-ez meg...?- meredt döbbenten.

- Boldog Szülinapot!- lépett mögé Kisame és kissé megveregette a hátát. Vagyis gondolom kicsi akart lenni, mert Itachi 'majd kiköpte a tüdejét.

 Szép lassan mindenki felköszöntötte az ünnepeltet, valamint a tortát is felvágtuk. Aztán elkezdtünk beszélgetni. És egy idő után bátyuskám kezében egy szakés üveget véltem felfedezni. És nemsokkal később ő és Kisame valóban elkezdtek iszogatni.

 Na igen. Kb. egy órával későbbre kialakult az a csodás kép, amikor is a bátyám és Halacska, részegen próbálják meggyőzni egymást a maguk igazáról. Eközben Konan Peint próbálta nyugtatni, hogy ne kapjon idegbajt, míg Kakuzu unottan ült a sarokban, majd egy idő után visszavonult a szobájába.

 Az ünneplés végére  én meg Itachi ültünk a kanapén és néztük a bandát. És eszembe jutott, hogy elfelejtettem odaadni az ajándékom.  Felálltam, majd megkerestem a az ajándékzacskót, amit a nagy sietségben csak letettem valahova, ezt követően pedig oda álltam elé.

- B-boldog szülinapot...- motyogtam. Meglepetten átvette a csomagot, én pedig visszaültem mellé. Kivette a vörös sálat a zacskóból. Jó alaposan végignézte, majd a végén megállapodott tekintete az utólag ráhímzett Uchiha címeren.

- Köszönöm- simogatta meg  a fejem.- De miért pont ezt?

- Mert miért ne?- vontam meg a vállam.

- Jaj te lány!- nevetett, majd megbökte a homlokom.

- Hékás, ezt miért kellett?- nyafogtam.

- Mert miért ne?- nevetett.  Ritka volt őt így látni. De nagyon jól állt neki. Az általában búskomor vagy érzelemmentes arckifejezés ilyenkor  olyan volt, mintha kivirágzott volna. Hirtelen felállt a helyéről, és felém nyújtotta a kezét.

- Gyere, tűnjünk el innen, mielőtt még minket is rávesznek az ivásra- nevetett.

 Mosolyogva elfogadtam a segítséget ezt követően pedig felhúzott a kanapéról és a kezem nem elengedve elindultunk a szobáink felé. 

 Csiga lassúsággal lépkedtünk a rejtekhely folyosóján. Vele akartam még maradni.

- Tudod... Bocsánat, hogy nem volt túl egyedi az ajándékom... Hisz te is egy hasonlót adtál nekem karácsonykor... Meg így, hogy jön a nyár , nem is nagyon tudsz mit kezdeni egy sállal... Nem vagyok túl jó mások megajándékozásában...- mondtam.

- Loly- szakított félbe, majd mikor felemeltem a fejem...megölelt.

- I...- kaptam kisebb szívinfarktust a hirtelen mozdulattól. De nem bántam. Egy idő után viszonoztam az ölelést, vagyis fejem a mellkasának döntöttem, míg karjaimmal átfogtam a hátát.

- Tudod mi az a "sors vörös fonala"...? Ezek alapján nálad jobb ajándékot nem is kívánhatnék- súgta a fülembe, mire kis híján elakadt a lélegzetem.

- T-t-t-t-tessék?- kérdeztem vissza. Nem akartam hinni a fülemnek.

- Semmi- vont még közelebb magához.

 A gyomrom újfent göcsbe rándult és szinte teljesen átjárt egy jóleső, meleg érzés. Nos... Fogalmam sincs mit szerettem meg ebben a fiúban, de azt a valamit nagyon. Csak hozzá akartam érni, ha csak egy kicsit is, és most megtehettem. Nem tudom meddig tarthatott ez az édes pillanat, amíg magamhoz ölelhettem azt a srácot, aki valamilyen alapos genjutsuval csapdába ejtette a szívem. Ejnye Itachi... Így magadba bolondítani egy lányt, hogy még álmában is te jársz a fejében...

 Úgy kikívánkozott már belőlem az a szó. Tisztában voltam vele, hogy valószínűleg nem viszonozza az érzéseim, de akkor is. Késztetést éreztem, hogy elmondjam neki. És kimondtam.

- Szeretlek.

Élek még! Csak túl sok minden történt az elmúlt két hónapban. ;-;

De itt vagyok és írom tovább ezt a csodát. És a következő részben lesz egyes embereknek egy kis meglepetésem.

Továbbá, egy kis mesélni való:

A részeket először mindig egy füzetbe írom le és örömmel jelentem, hogy az első Át-járós füzetem betelt!

Íme:

És végül, de nem utolsó sorban köszönöm a rész borítójaként szolgáló szerkesztett képet Iszame-chan -nak éééés.... BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT ITACHI! :3