- Rendben. És most kérek egy gyorstalpalót- ült le becsukott szemmel és karba tett kézzel velünk szembe.

- Ugyan mé' kéne nekem bármiről informálnom téged?- lepődött meg Hidan.

 Hallgatott. Szinte már látszott, hogy másodpercről másodpercre egyre jobban bosszantja a kérdés.

- Ennyire hülye még te se lehetsz.  Az Akatsuki titkos információit hallgatta ki!- bökött felém.

Egy kérdésem maradt.

- Mi az az Akatsuki?

 Hirtelen síri csend lett. Mindkettőjük nagyokat pislogott rám, szinte már kellemetlenül éreztem magam. 

- Mondd csak húgi...- kezdte.- Te egyáltalán, hogy kerülsz ide? Mert tudtommal nem kéne itt lenned.

- Ha én azt tudnám...

- Azt akarod mondani, hogy fogalmad sincs miként kerültél ide?- hitetlenkedett Itachi.- Csak, mert hülye nem vagyok és nem hiszem el.

Mit ne mondjak, rohadtul nem bízott bennem és ezt meg sem próbálta titkolni. 

- Igen, pontosan azt, de nem kell elhinned, nem érdekel a véleményed!

- Hogy a francba lehet valaki ennyire idegesítő?

- Ezt én is kérdezhetném!

 Vajazó késsel lehetett vágni kettőnk között a feszültséget. Azonban észrevettem, hogy amint egymás szemébe villámokat szórtunk, újból megváltozott a szeme és megint sötét lett.

- Meg se forduljon a fejedben, Uchiha!- hallottam a fülem mellől a bátyám hangját. Ezek szerint ő takarta el az arcom.- Ezt a vitát majd holnap Peinnel befejezed- vette el a kezét előlem.

- Tessék? Elakarod hozni a rejtekhelyre?

- Nanáhogy! Végre megtaláltam az utolsó élő családtagom, csak nem hagyom itt!- vigyorgott és szorosan magához vont. Na már most, ezt a "szorost" úgy kell felfogni, hogy konkrétan hallottam, ahogy recsegnek a bordáim.

- B-bátyus...

- Hm?

- M-megfojtasz...- nyögtem levegő után kapkodva, ennek köszönhetően pedig lazított az ölelésen.

 Ellenfelem csak unott pofával nézett minket, minek hatására újabb gyilkos pillantásokkal illettem. 

- Hidan- szakította meg a játékot.- Ha holnap haza akarsz érni, jobb lenne, ha te is pihennél. Egy kolonccal a nyakunkon így is hosszabb lesz az út- nézett rám a megvető tekintetével.

- Igazad van. Loly, jössz?- kérdezte.

- Egy pillanat!- pattantam fel és elindultam az Uchiha felé.

- Mi-mit akarsz?- méregetett gyanakvóan.

- Tőled? Semmit. Kellesz te a francnak. A fámon hagytam fent valamit- vágtam hozzá, majd lendületet vettem és helyből ugrottam egyet, miközben megkapaszkodtam egy ágon és felhúztam magam. Ahogy gondoltam. Ebben a testben tényleg jóval könnyebb mozogni, mint az otthoniban. Kettővel feljebb volt a kaszám és a hely, ahonnan előzőleg leestem. Kapaszkodtam még párat, és sikerült is elérnem az óhajtott tárgyat. Majd egy mozdulattal landoltam a földön.

- Azta. Ezt honnan szerezted?- nyújtott bátyám a kezét, hogy megvizsgálhassa a fegyverem.

- Amikor felébredtem mellettem feküdt.

- Kis mázlista. Bezzeg nekem hány embert kellett azért feláldoznom, hogy  szerezzek egy ilyet!- duzzogott, miközben mindent centitét végigbogarászta.- De nagyon szép darab, vigyázz rá!

- Úgy lesz!

- De most már tényleg aludjunk. Főleg te! Messze van még a holnapi úti cél- mondta, azzal eldőlt és már húzta is a lóbőrt.

Magamban kuncogtam egy kicsit, majd odafeküdtem mellé és szorosan hozzábújtam. 

- Hiányoztál húgi- motyogta még félálomba, mielőtt mindketten elaludtunk.

Hideg volt. Nagyon, nagyon hideg. És valaki kiabált.

- Térj már magadhoz!- rázogatott egyre jobban. Elsőre fel sem fogtam. Egészen addig, amíg végig nem folyt rajtam valami. Víz. Hideg víz.

Hirtelen ocsúdtam fel a kábulatból és azonnal elkezdtem vacogni, ugyanis ehhez még hideg volt kora reggel.

- Te jó ég mennyi nyűg van veled!- forgatta a szemét és a táskájából előkerített egy felsőt, amit utána hozzám vágott.- Vedd fel ezt. Ha megfáznál és még tüsszögnél is, még jobban idegesítenél. 

A kezdetekben próbáltam ellenállni és visszaadni a ruhadarabot, de végül kénytelen voltam felvenni. 

 Csendben voltunk út közben, csupán az Uchiha sandított néha hátra, hogy leellenőrizhesse, ugyan nem tűntem-e már el a búsba. Peche volt, mert nem terveztem tágítani a bátyám mellől.  Így válaszképp csak szúrós pillantásokkal vagy nyelvöltögetéssel válaszoltam neki. Azonban egy alkalommal túl sokáig folytatta velem a harcot és elfelejtett előre nézni. És nekiment egy fának.

Mit ne mondjak, könnyesre röhögtük magunkat a bátyussal. Már a földön fetrengtünk, mikor a harmadik társunk továbbindult, mi pedig összekaptuk magunkat és utánasiettünk. 

- Mondd csak 'Tachi...- kezdte Hidan.

- Mit akarsz?

- Te természetimádó vagy?

- Ezt mégis miből gondolod?

- Csak mert úgy látszik szereted ölelgetni a fákat...- röhögte el a végét, majd pár méterrel arrébb ugrott, hogy az esetleges támadást elkerülje.

- Hidan, én esküszöm egyszer olyat kapsz, hogy még Jashin se támaszt fel- kezdte el a kezét tördelni, mire az említett elbújt mögém.

- Húgi védj meg!- nyafogott gyerekes hangon. Fapofával felnéztem a nálam jóval magasabb srácra.

- Faimádó- közöltem vele hangosan a gondolataim, mire csak még dühösebb lett , majd mérgesen továbbindult.

- Mi a francnak foglalkozom én veletek?- dünnyögte, mi pedig próbáltuk visszafojtani a nevetésünket.

 Miután alábbhagyott az Uchiha piszkálása, unalmassá vált az út. Valójában kissé tartottam a fekete hajú ipsétől. Mintha egy sötét aura vette volna körbe, ami mindenhova követte. De volt benne valami furcsa is. Például mikor nem történt semmi körülötte, állandóan egy szomorú, bűnbánó pofát vágott és messze a távolba bambult. Többet nem is foglalkoztam vele, azt csinál amit akar.

 Ám akkor, aznap már másodjára, újabb hideg zuhanyt kaptam.