A nagyjából két hetes bolyongás alatt csomó mindent tanultam. Például az első nap óta kiváló útitársammá vált kaszát már egészen tudatosan tudtam forgatni és nem csak hadonásztam vele össze-vissza.

Azonban ráakadtam egy még érdekesebb dologra az egyik támadás alkalmával, pedig elég gyakran megesett.

 Az egyik srác a bandából valami különleges illúziót hozott létre, ami nagyon meg is tetszett, majd miután sikerült ártalmatlanítani a többieket, megtaníttattam, hogy hogyan is kell ilyeneket csinálni. Megtanította a kézjeleket hozzá és a többit. Sőt, amint befejezte, azonnal sikerült is egy ilyenbe száműznöm, majd leléceltem, mielőtt felébredtek volna. 

 Később, mikor elértem egy nagyobb városba egy kis útbaigazítás után, de sikerült megtalálnom a könyvtárat. 

Bár szerintem halálra rémisztettem azt az idős hölgyet, akit megkérdeztem. Nem értem mi volt rajtam olyan sokkoló. Vagy a kasza és a ruhámra száradt néhány vérfolt volt a bűnös?

 A könyvek között kutakodva nagy nehezen ráakadtam a keresett témára. Megtudtam, hogy azok, amiket én ''illúzióknak'' hívok, valójában genjutsuk. Kiderült, hogy ezen kívül van még ninjutsu, taijutsu, meg egy csomó más is. Bele süllyesztettem a könyvet a korábban szerzett táskámba, majd a várost elhagyva tovább indultam. 

Hűvös szél cirógatta az arcom estefelé. Mit áltatom magam! Rohadt hideg volt és fáztam. Tüzet se tudtam gyújtani, amihez egy kicsit odatelepedhettem volna, így maradt a reménykedés, hogy majd a kutyagolásban kimelegedem. Nem jött össze. Végül hagytam a francba és felmásztam egy vaskosabb ágra, amin elfértem és aludhattam egy keveset. Már majdnem el is szundítottam, amikor egyre hangosodó beszélgetés törte meg az erdő csendjét.

- El sem hiszem, hogy pont veled küldtek el egy ilyen macerás küldetésre. Marha nagy  szerencsénk volt, hisz nem sokon múlott, hogy elbukjunk  és Pein leszedje a fejünket.

- Ne nyafogj már. Nincs gáz, akkor meg minek a múlton rágódni?

- Valahogy nem tudok osztozni az optimizmusodon. Inkább ejtsük a témát. Messze van még Amegakure és ha holnap odaakarunk érni, akkor jobb lesz még most letáborozni, hogy pihenhessünk- mondta az első és leült pont annak a fának a tövébe ahol én is voltam. 

- Cöh. Nekem nyolc!- majd a másik is levágta magát.- Apropó, maradt még kajánk?

A levelek nagy részben kitakarták őket, de még így is sikerült megállapítani, hogy az egyik ipsének fekete, a másiknak meg ezüstös-szürke haja van, valamint mindketten valami fura köpenyt viseltek. 

A fekete ült az én fám alatt és láttam amint a táskájából előszed egy dobozt és odadobja a társának. 

- Tessék Hidan, ennyi maradt.

Na álljon csak meg a menet egy hangyalépésnyire! H-hidan? Mégis hogyan? Itt? Közelebb kúsztam az ág széléhez, hogy jobban  lássam őket, aminek meg is lett az eredménye. Leestem. Egyenesen az alattam ülő ölébe.

- Mi a...!- nézett rám kikerekedett szemekkel.

- Ez nem igazság!- csattant fel a feltételezett rokonom.- Miért minden csaj 'Tachi ölébe hullik? 

- Kihallgattad a beszélgetésünket?- komolyodott meg a srác és mivel továbbra is ijedten néztem rá, valami fura dolog történt a szemével.

A másodperc tört része alatt rendeződött át az egész hely egy vörös és fekete világgá, ahol ki voltam kötve egy fa kereszthez. Tökéletes altatási módszer, mindenkinek csak ajánlani tudom.

A srác elém sétált.

- Ki vele, kihallgattad az egész beszélgetést? Ha kertelés nélkül elmondasz mindent, talán életben hagylak. Viszont ha nem felelsz, olyan fizikai fájdalmaknak foglak alávetni, amik szépen lassan emésztenek fel, míg bele nem halsz- vázolta a helyzetet, miközben engem méregetett a jéghideg tekintetével.- Mondjuk ahogy elnézem, ha kétszer beléd döfnék egy kést, az is bőven elég lenne. 

Erre csak elkezdtem nevetni. Mindent fel kellett tennem egy lapra.

- Mi olyan mulatságos?- ráncolta a homlokát.

- Ha a nyakláncomról nem tűnt volna fel, Jashinista vagyok. Nem tudsz megölni!- röhögtem a képébe, mire az eddig a háttérben duzzogva ücsörgő Hidan is felkapta a fejét.

- Mi? Mit mondtál? Jashinista vagy?- lépett oda a fogva tartóm mellé.

- I-igen- feleltem kissé zavartabban.

Pár percig csak néma csendben volt mindenki, emésztette a hallottakat. Én viszont kezdtem kellemetlenül érezni magam lebilincselve a két fiú előtt, így elkezdtem fészkelődni. Majd a bátyám szólalt meg először. 

- Loly?- bólintottam. 

- Ismeritek egymást?- tudakolta a harmadik személy.

- Itachi...- kezdte az ezüst hajú.

- Mi van már?- fordult felé az érintett.

- Engedd el...- folytatta.

- Ugyan miért?- értetlenkedett tovább.

- Mert ő a húgom- tett pontot a mondat végére, mire mindketten megdöbbent arcot vágtunk. Bár Itachi valószínűleg nagyobb sokkot kapott, mert a jutsuja is kioldódott, minek következtében újra az ölében találtam magam. Ám nem akartam még egy teadélutánt is tartani ott, ezért amilyen gyorsan csak tudtam felkászálódtam és szemmel elkezdtem keresni Őt. Őt, akit 17 éve keresek és ma, egy szerencsés véletlennek köszönhetően megtaláltam. A testvéremet.

Tágra nyílt pupillákkal ült az iménti helyén és engem nézett. Egy percig se vártam tovább. A nyakába ugrottam és megöleltem. Kissé esetlenül ugyan, de visszaölelt. Akkor jöttem rá, hogy valójában mennyire is hiányzott.

Tegnap este megszállt valami, szóval íme, már itt is van a második rész. Ahogy ígértem, elárultam a főszereplő hölgyemény nevét.^^

A következő fogalmam sincs mikor jön, szerintem egyszer csak.  Remélem azért nem volt halál unalmas. 

A következő részben találkozunk! <3

-Kitsu-