- Tehát Kei-chant elrabolták...- roskadt le kimerülten a Hokage a székébe.
- Az én hibám. Óvatlan voltam...- szorult ökölbe a kezem.
- Ne ostorozd magad Itaru-kun- tette a vállamra Mei-sensei a kezét.- Daichi ravasz és kiszámíthatatlan. Naruto, engedd meg, hogy utánuk menjünk és visszahozzuk a lányom!- lépett közelebb a vezető íróasztalához.
- Azt nem tehetem, szükségem van rátok- nézett végig a szüleinken. Amint értesítettük őket, hogy mi történt, azonnal hazajöttek mind a négyen.- Esetleg egy ANBU csapatot tudok küldeni a keresésükre.
- Hokage-sama!- léptem előre.- Engedje meg nekem, hogy én menjek Daichi után. Az én hibám, hogy elvitte Keit és jóvá akarom tenni.
- Nem ismerjük jól az ellenséget és egyedül veszélyes lenne elmenned...- vakarta aggódva a tarkóját.
- Mi is mennénk vele- álltak mellém a lányok.- Nem hagyjuk cserben a csapattársunk, sem a barátunk!
- És ránk is számíthat- csatlakozott Akio és Nova. A Hetedik mélyet sóhajtott.
- Ti mit szóltok hozzá?- nézett a szüleinkre. Anya és Mei-sensei összenéztek, majd mindketten bólintottak.
- Bízunk Itaruban- húzta ki magát anya, majd a barátnője folytatta.
- Rendesen kitanítottam ez alatt a három év alatt. Sikerrel fognak járni.
- Rendben. Akatsubaki Nova, Hyuuga Akio, Shimura Hana, Demiyah és Uchiha Itaru- sorolta fel a neveinket a vezető, miközben felállt.- A feladatotok, hogy épségben vissztérjetek és visszahozzátok Eskine Keit! Menjetek mind haza, pakoljatok össze és induljatok! Minél tovább távolodik Konohától Daichi, annál nehezebben fogjuk megtalálni.
- Mivel a chakrám fele Keiben van, ez alapján nekifoghatnak a keresésnek. Otthon kitalálunk valamit Demivel, hogy ezt használni tudják- jelent meg Akuma.
- Rendben. Induljatok!- utasított minket a Hokage, mi pedig egy meghajlást követően szétszéledtünk.
- Nagyon vigyázz magadra!- ölelt meg anya a kapuban.
- Megígérem. És szóljatok, ha Yume felébredt!- hajoltam le, hogy egy puszit adhasson a homlokomra.
- Azonnal írunk- kócolta össze a hajam apa. A többieket is kikísérték a szüleik.
- Megvagytok?- jött oda Demiyah és a kezembe dobott valamit.
- Mi ez?- nyitottam ki a dobozkát, amiben egy iránytű volt.
- Belevezettem a chakrám. Miután elindultok, ennek a felemnek a chakraját el fogom rejteni, így a másikat fogja érzékelni és abba az irányba fog mutatni. Sajnos nem tökéletes, minél távolabb vagytok, annál pontatlanabb. De ez az egyetlen kiindulási alapunk- sétált hozzánk a sárkány démon.
- Köszönjük- biccentettem felé.
- Ez csak természetes.
- Itaru- hallottam meg a hátam mögül a sensei hangját.
- Igen?
Egy szót sem szólt, csak megölelt. Teljesen meglepett a gesztusa.
- Kérlek... Hozd haza Keit...- suttogta elkcsukló hangon.
- Visszahozom, kerüljön bármibe!- toltam el magamtól egy kicsit, hogy a szemébe nézhessek.- Kész vagytok?- sétáltam előrébb, a többiek pedig körém gyűltek.- Ez az iránytű egyetlen nyomunk. Demi, ez legyen nálad a biztonság kedvéért- adtam vissza a démonnak a kis kütyüt.- Induljunk!
A félvér lányt követve haladtunk egyik ágról a másikra. Annyit tudtunk, hogy Daichi ködrejteki, így arrafelé indultunk el, reménykedve abban, hogy oda ment vissza.
Mielőtt elindultunk, anya a lelkemre kötötte, hogyha az iránytű Ködrejtek peremén egy szigetre mutat, eszünkbe ne jusson átkelni a tengeren, hanem várjuk meg, amíg megérkezik az erősítés. Rákérdeztem, hogy mi van azon a szigeten, ami ennyire veszélyes lenne, de kikerülte az egyenes válaszadást.
Jónéhány órányi rohanás után megérkeztünk a határhoz és átléptünk Ködrejtekbe. Híven a nevéhez, sűrű felhő borította a vidéket, ami miatt sokkal lassabban tudtunk haladni.
- Itaru- torpant meg Demi előttem, mire mindannyian megálltunk.
- Mi az?- léptem mellé aggódva. Egy szó nélkül előre mutatott. A köd itt már jóval ritkásabb volt, így halványan kivehetőek voltak a parttól nem messze fekvő sziget körvonalai.
Tűnődve beharaptam a szám szélét. Nem tudtam, hogy az eszemre vagy a szívemre hallgassak.
- Hé- tette a kezét a démon a vállamra.- Ha mész, megyek veled- biccentett, mire halványan elmosolyodtam.
- Köszönöm. Figyeljetek- fordultam a többiekhez, majd mindannyiukat beavattam abba, amit anya mondott.
- Én megyek- kötötte fel kontyba hosszú haját Nova.
- Ránk is számíthatsz- biccentett Akio, Hana vállát átkarolva.
- Most, hogy a legénység előállt, mondja a tervet, kapitány- könyökölt a vállamra Demi.
- Akio- fordultam a fiúhoz.- Nézd meg kérlek, hogy vannak-e őrök a szigeten! Hana. Ha jól tudon van olyan bábod, ami tud úszni, ugye? - kérdezte, mire a lány bólintott és elkezdett keresgélni a tekercsei közt.
- Nem látok senkit a szigeten- szólalt meg a Hyuuga.- Fák vannak és egy nagy, furcsa kisugárzású tó.
- Furcsa tó...?- törte a fejet Demi.
- Tudsz róla valamit?
- Mintha már hallottam volna valami ilyesmiről, de nem jut eszembe honnan...- vakarta meg a tarkóját.
- Kész vagyok- szólt közbe a Shimura.- Ez elbír mindannyiunkat.
- Remek. Akkor induljunk!
A szigetre megérkezve Hana tűntette a bábot.
- Srácok- csukta be az iránytűt a démon.- Legyetek résen. A hideg kiráz ettől a helytől- nyomta a kezembe a kis műszert és átváltozott a démoni alakjába.
Elindultunk befelé az erdőben. Sűrű volt, gazdag aljnövényzettel, ezért lassan tudtunk haladni.
A tó előtt megállva elbizonytalanodtunk. Az iránytű egyenesen előrefelé mutatott és bármerről próbáltunk kerülni, mindig visszafordult.
- A tóban lennének...?- vakarta a tarkóját Nova.
- Egy víz használó shinobi az ellenfelünk... Benne van a pakliban- sóhajtott Hana.
- De legalább újra tudjuk tölteni a kulacsainkat- lépett a vízhez Akio, amikor Deminek hirtelen bevinnat valami.
- Várj!- tekerte azonnal a fiú dereka köré a farkát és elrántotta onnan.- Hozzá ne érjetek, ez nem sima víz!
- Hanem?- pislogott a halántékát simogatva a Hyuuga.
A démon a tóhoz lépett és beletette az egyik mancsát.
- Mi az?- léptem mellé a homlokomat ráncolva.
- Tömény démoni chakra...
- Hogy mi?- akadt ki a még mindig a földön ülő srác.
- Tudom hol vagyunk- eresztette ki a karmait Demi.- Anyáék meséltek már erről a helyről korábban. És nem szépeket. Jópár évvel az előtt, hogy megszülettünk, anyáék jártak itt. A tóban van egy barlang, ahol évszázadokkal ezelőtt apáék, vagyis a tökéletlen démonok összegyűltek. A tökéletlen démonok hasonlóak a farkas démonokhoz, és az összegyűjtésükkel egy hasonlóan veszedelmes szörnyeteg kelthető életre, mint a tízfarkú. Annakidején, amikor Loly-sanék ide jöttek, egy férfia akarta összegyűjteni az olyanokat, mint anyáék, az egyik démon, segítségével, azonban sikerült legyőzniük őket és elzárták a démont.
Attól tartok, hogy...- harapta el a mondat végét. Tudtuk mire gondol.
- Induljunk, mielőtt túl késő lesz.
- És hogy jutunk le? Deminek ez meg se kottyan, de mi egy másodperc alatt meghalunk ettől a nyers chakrától.
- Van egy ötletem- csavarta körénk egy-egy farkát és egy kis erőlködés árán sikeresen egy chakraburkot vont mind a négyünk köré.- Induljunk, amíg koordinálni tudom az erőm- bukott le a tóban és leúszott egészen az aljáig.
- Ott van- bökött Nova egy sötét foltra, majd közelebb menve már én is láttam a barlang szájának körvonalait.  Beérve a vájatba, hamarosan ismét száraz talajon állhattunk. A lány visszahúzta a kieresztett chakráját es mindannyiunkat elengedett.
- Erre mutat az iránytű- indultam beljebb. A folyosón végig kőtörmelék húzódott a fal mentén. Mintha a helyet már egyszer lerombolták volna.
Hamarosan egy nagyobb üregbe értünk. Tágas volt a helység, egyik oldalában 9 kőtömbbel. És ott volt ő is.
- Kei!- rohantam rögvest a lányhoz. Karjai láncokkal voltak kifeszítve két oszlop közé, miközben féloldalasan ült a földön és a feje előre bukott. Ruhái szanaszét voltak szakadva, haja kócos és csapzott, arcán pedig egy piros tenyérnyom égett.- Kei!- ültem elé, és óvatosan megemeltem a fejét.- Kei, ébredj!- simogattam az arcát, mire lassan nyitogatni kezdte a szemét.
- Ih... Ita...- próbálta kinyögni a nevem, de alig jött ki hang a torkán.
- Nincs semmi baj, mostmár itt vagyok- döntöttem a homlokom az övének.- Mondd csak... Hányszor csókoltalak meg eddig?
- Háromszor- mosolygot, majd a következő pillanatban felköhögött egy adag vért.
- Hana, szét tudjátok vágni a láncokat?- kaptam hátra a fejem, ahol a Shimura lány már keresgélt a tekercsei közt.
- Persze, csak nem találom azt a bábom...- morgott, mikor Akio megtalálta a keresett tárgyat.
Gyorsan megidézte a fegyverét és a chakrafonalait használva a bábbal szétvágta a láncokat.
- Gyere, hazamegyünk- vettem a karomba a félig ájult lányt.
- Dehogy mentek - hallottam a hátam mögül egy gúnyos nevetést.
- Valóban. Előbb téged meg kell ölnöm- villantak fel azonnal a Mangekyo Sharinganjaim.- Hana. Lásd el kérlek Novával Kei sebeit. Akio, Demiyah- intettem az utolsó kettőnek, mire a démon ismét megnövelte a méretét, a Hyuuga pedig aktiválta a Byakuganjait.
Daichi csak elégedetten vigyorgott egy hatalmas kőtrónuson ülve.
- Aranyosak vagytok, hogy önként hoztátok el nekem a macska és a sárkány démon torzszülött vakarcsát- fintorgott, mire Demiyah dühösen rátaposott.
- Hoppá, egy csótány- morogta.
- Gyors csótány- jelent meg előttem és készült volna behúzni, azonban még időben hárítottam a kardommal, így megvágtam az öklét.- Hm... Nem is rossz- ugrott hátrébb és ránézett a kezére, amin szinte azonnal beforrt a seb.
- Mi a...- húztam össze a szemöldököm.
- Hasznos jószág, nemigaz?- nézte a tenyerét.- Az erejének köszönhetően gyakorlatilag sebezhetetlen vagyok.
- Benned van az áruló tökéletlen démon- vágta le azonnal Demi, mire az ellenség csak felnevetett.
- Nem csak a farkas, hanem a macskán, a sárkányon és rajtad kívül az összes! Hála az apámnak, aki már hetet összegyűjtött nekem. A te öreged viszont...- emelte felém a kardját.- ...megölte őt. Úgyhogy most viszonzom neki a szívességet és végzek az amúgy is láb alatt lévő fiával.
Daichi támadott és alig pár centivel előttem, Demiyah a macsával oldalra lökte.
- Mintha ezt bármelyikőnk is hagyná- vicsogott.
- Ne aggódj te kis korcs, neked is készültem egy kis meglepetéssel- vigyorgott, miközben felállt, majd néhány kézjelet formált. Hirtelen hatalmas mennyiségű chakra áradt ki belőle, ami egy leginkább farkashoz hasonló alakot vett fel.
- Lám lám... Nem a macska, nem a sárkány, hanem a kettőjük torzszülött kölyke jött hozzám látogatóba- vicsogott Demiyahra a fenevad.
- Ezt úgy mondod, mintha te olyan topmodel alkat lennél- gúnyolódott.
- Szemtelen vakarcs- lendítette a hatalmas mancsát a lány felé, aki épp időben hajolt el tőle.
- Itaru!- kiabált, miközben a következő támadásokat védte ki.- Túlerőben vannak! Ki kell találnunk valakit!
A katanámat lendítve minél gyorsabban próbáltam csapásokat mérni az ellenségre. Ez a démon jóval erősebb, mint mi.
- A rohadt életbe- morogta Demi.- Mindenki hátra, és találjatok ki gyorsan valamit, hogy el tudjatok zárni...- feszült meg minden izma és teljes erőből nekiugrott a farkasnak.
- Demiyah!- kiabta Hana rémülten. Életemben most láttam először ilyet, hogy a Shimura lány valami miatt megijedt volna.
- Miről beszélt?- ragadtam meg a vállát idegesen.
- Demiyah kidolgozott egy technikát, amivel ebben a szabad állapotban is fel tudja használni az összes démoni chakráját. Azonba ha azt a pecsétet feloldja, ami féken tartja az erejét, nem lehet megállítani. El kell zárni valakibe, ez az egyetlen megoldás.
- Nincs egy erősebb tekercsed, amibe egy rövid időre le tudnánk pecsétni?- kérdeztem, mire azonnal lekapta a hátáról a bábjai tartóját és elkezdett keresgélni.
- Ez a legerősebb...- idézte meg belőle a bábot.- Ez talan kibír egy fél napot...
- Bántottad a barátaim, a szüleim, mindenkit, akit szeretek, úgyhogy dögölj meg!- üvöltötte Demi, a következő pillanatban pedig a hátán végigfutotta a lilás chakrája és teljesen körbevonta. Karmai és fogai a kétszeresükre nőttek, szemei vörösen izzottak és egyenesen a farkas torkára támadott.
- Tsubasa, öld meg!- ordította Daichi.
- Mit képzelsz te kölyök?! Hogy csak azért, mert annak az embernek a fia vagy, az ölebed leszek?!- rázta le magáról a megvadult démon lányt.- Ha ennyire nagy ember vagy, nem is szorulsz a segítségemre- vicsorgott, majd egyszerűen elpárolgott.
- Ne, gyere vissza!- kiáltotta kétsegbeesetten, azonban már késő volt, Demiyah őt vette célba és a farkának egyetlen csapásával mélyen a falba taszította az ellenséget.
- Itaru, találj ki valamit, amivel pár másodpercre lefoghatod!- adta ki az utasítást Hana.
Kézjeleket formálva megidéztem az Amaterasut és egy falat fontam az öntudatlan csapattársunk köré.
- Ne haragudj- hunytam le a szemem, majd bezártam őt a Tsukoyomiba.
Láncok fogták le mindendfelől a megvadult lányt, aki még így is próbált kiszabadulni.
- Kérlek, várd meg, amíg Hana elzár téged- léptem hozzá és megpróbáltam megérinteni, azonban elrántotta a fejét. Nem sokkal később a láncok hangos csörgéssel lehullottak és a démon eltűnt, vagyis a harmadik társunk sikerrel járt.
Visszatérve a valóságba, a Shimura lány megmutatta a tekercset, amibe Demiyah volt lepecsételve.
- Köszömöm- biccentettem felé, majd elrakta a papírost. Nova a folyosón várt minket, ölében az eszméletlen Keivel.
- Őt majd viszem én- vettem a hátamra a szőke lányt.
- És hogyan jutunk ki innen?- fonta keresztbe a karját Akio.
- Kiássuk magunkat a bajból- idézte meg az egyik szerkezetét a vörös hajú, ami elkezdett felfelé ásni.
Mire kimásztunk a gödörből, már mindannyian teljesen kimerültek voltunk. Viszont még haza kellettérnünk kevesebb, mint fél nap alatt, hogy otthon elzárhassák belém Demiyaht.

Vikcsu28 -t most megszállta valami és nekiállt borítókat rajzolgatni nekem. Mondjuk, ez nem feltétlen baj... (˵ ͡° ͜ʖ ͡°˵)