- Demiyah, nem hozhatsz haza egy random srácot, akit a határhoz közel, egy hegyi barlangban- fakadt ki Hana. 
- Már miért nem?- lepődött meg.- Ugyanolyan félvér mint én és nincs hova mennie... Majd én vigyázok rá!- ölelte magához lelkesen.
- Izé... Ez egy picit kellemetlen...- nézett oldalra a fiú.
- Tulajdonképpen Deminek igaza van...- tette a párja vállára a kezét Akio.- Finnek jelenleg nincs hova mennie és a legjobb, amit tehetünk, hogyha a többi démonra bízzuk. 
- Én tartok attól, hogy ez egy csapda...- húzta össze a szemöldökét a Shimura.- De nincs mit tenni...
- Vigyázni fogunk, ne aggódj- mosolygott rá a Hyuuga.
- Gyere- állt fel a félvér lány és újdonsült barátunknak nyújtotta a kezét.- Hazamegyünk!- vigyorgott.
- Jól hangzik- fogadta el vidáman a gesztust.
 Kifelé a már jóval megkönnyebbültebb Kei és én mentünk elől, mögöttünk Akioék, és a sort Nova, Demi és Finn zárták, melyek közül az első kettő kérdésekkel bombázta a srácot. Mielőtt elindultunk volna haza, jelentettünk a falu vezetőjének, aki igencsak meglepődött.
 A falut egy kissé elhagyva Kei megidézte Akumát, valamint Demiyah ezúttal két klónt csinált.
- Minek kettő?- értetlenkedett Kei.
- Most ha nem baj, ti is az egyik klónomon fogtok utazni, vakarta meg a tarkóját, majd átváltoztatta a két klónt.- Hey Finn!- lépett vidáman a fiúhoz.- Tudod hogyan kell felvenned a démoni alakod?
- Nem- húzta a száját.
- Figyelj!- ragadta meg a karját.- Jobb lábamat nézd. Ha az egész talpam felemelem, akkor a lehető legnagyobb méretembe változok át. Ha a sarkam lent hagyom, akkor nagyjából olyan magas leszek, mint az emberi formámba, ha pedig épphogy megemelem a lábfejem, akkor nagyjából akkora leszek, mint egy házimacska. Nekünk most a középső kell. És chakrát kell belevezetni. Figyelj és próbáld meg!- adott egy gyorstalpalót, majd át is változott.
- Oké- koncentrált a fiú, majd úgy cselekedett, ahogy Demi magyarázta. És sikerült. Miután elült a köd, egy a miénknél alig magasabb félvér démon állt mellettünk. Kerek fülei és hét egész, valamint egy csonka farka a hermelinéhez hasonlóak voltak, míg hosszúkásabb orra és vastag fehér bundája a jegesmedvét idézték meg.
- Király!- örvendezett Demiyah.- Akkor nyeregbe srácok!- villantotta meg hegyes fehér fogait.
 Hasonló volt a felállás, mint idefelé, csak ezúttal én és Kei is egy klónon utaztunk. Az igazi, pedig Finnel rohangált. Versenyeztek, Demi jutsukat mutatott neki, és néha azért minket is bevártak.
- Ez király!- ugrott át a lány felett Finn.
- Végre van valaki az én súlycsoportomban!- vigyorgott, majd hátulról ráugrott.- Kapj el, ha bírsz!
 Egészen Konoha kapujáig randalíroztak, aminek meg is lett az eredménye, ugyanis a fiú nem tudott időben lelassítani, így nekiment a falnak.
- Jól vagy?- lépett az orrát fogó srác mellé Demi.
- Ahan- mosolygott.- Csak egy kicsit fájt.
- Gyere, menjünk be!- segítette fel.- De előtte vissza kell változni emberi alakba.
- Azt hogyan?- kíváncsiskodott.
- Ugyanazt kell csinálni, mint az előbb, annyi különbséggel, a bal lábadnak kell teljesen elemelkednie a talajtól, chakrát vezetsz bele, majd dobbantasz egy nagyot. Így- mutatta be a varázslatot, amit utána Finn is elismételt.
- Befejeztétek?- fonta keresztbe a karjait Hana.- Menjünk.
A fiút igencsak lenyűgözte a hatalmas város. Nem győzte jobbra-balra kapkodni a fejét a házak, üzletek, parkok és emberek között. 
- Amúgy... Hova megyünk most?- érdeklődött a másik félvértől.
- A Hokagéhoz.
- Hokage? Az mi?- pislogott.
- A Hokage a Konohagakure és a Tűz földjének vezetője. Ő irányítja ezt a nemzetet- magyarázta.
- Biztos nehéz lehet...
- Az biztos. Naruto-san szemei mindig karikásak- kuncogott.- Viszont neki köszönhetjük, hogy most béke van. Ő a kilencfarkú róka, Kurama jinchuurikije. És nem csak ő! Az én anyukám, Neko és apukám, Akuma valamint az ő hordozóik, Loly-san és Mei-san is harcoltak a Negyedik Nagy Shinobi háborúban! Megmentették a világot! Habár biztos tudsz róla- nevetett egy kicsit erőltetetten.
- Mi az a háború...?- kérdezte kicsit félénken, mire mindannyian megálltunk és döbbenten meredtünk rá.
- Finn... Mennyi ideig voltál bezárva a kőtömbbe...?- eszmélt fel elsőként Kei a döbbenetből.
- Nem tudom...- vakarta meg a tarkóját.
- Semmi baj- karolta át a vállát Demiyah.- Elmesélek neked mindent!
 A Hetedik irodájához megérkezve bekopogtunk, majd miután érkezett a válasz, hogy "szabad", be is léptünk.
- Sikerrel jártatok?!- ugrott fel az íróasztalától, amint meglátott minket.
- Tulajdonképpen igen, de...- azzal mindannyian arrébb álltunk, így az eddig mögöttünk lévő Finnre is rálátott.- Ő volt az, akiből áradt a démoni chakra. Egy rúnában volt elzárva és a pecsétje már igencsak rossz állapotban volt.
- Hogy hívnak?- lépett hozzá Naruto-san mosolyogva.
- Finn.
- Üdvözöllek Konohában!- tette a vállára a kezét.
- K-köszönöm- felelte kissé megilletődve.- Esetleg... Nem tud valamit a szüleimről?
 Abban a pillanatban valaki elkezdett kopogni az ablakon, mire mindenki odakapta a fejét.
- A-anya?- pislogott nagyokat Demiyah, majd odasietve beengedte.
- Idegen démoni chakrát éreztem, jöttem, amint tudtam- lihegett, majd kiszúrta a fiút.- Te meg... Tamana?!- ragadta meg a fiú vállait és egyenesen a az arcába hajolt.
- Nyugi szívem- jelent meg Akuma is és lefejtett a nő mancsait a rémült gyerekről.- Ő Tamana és Jigme fia...
- Finnek hívnak...- tette hozzá egy kicsit halkabban. Neko hozzálépve átölelte.
- Anyukád nagyon jó barátom volt. A legkevesebb amit tehetek érte, hogy vigyázok rád...
- Mi történt az anyámmal...?- kérdezett vissza, mire a macska démon elengedte és ránk nézett.
- Nem mondtátok el neki?- tudakolta, mire mind megráztuk a fejünket.- Helyes. Majd én.
- Rád bízhatom?- fordult a macska felé a Hetedik.
- Természetesen.
 Mindannyian elindultunk haza. Finn pedig Demiyahékhoz ment.
- Még mindig rossz előérzetem van...- rágta a szája szélét Hana.
- Ne aggód túl a dolgot...- simította meg a hátát a Hyuuga.
- Megpróbálom- sóhajtott.
 Hazaérve, Kei szinte összeesett. 
- Jól van, semmi baj- ültettem le ez előszobában lévő fellépőre.- Mindjárt hozok neked vizet, addig ne ájulj el!- dobtam le a cipőm a hátizsákom mellé, majd a konyhába besietve töltöttem egy pohárral az átlátszó folyadékból és kivittem a páromnak.- Tessék, idd meg!- ültem le mellé, míg ő felhajtotta az innivalót.- Nincsen semmi baj- vettem el tőle az üres poharat, majd magamhoz szorítottam.- Láttam, hogy egész végig teljesen kész voltál az idegtől. De nincs semmi baj. Itt vagyok és vigyázok rád. Sosem hagynám, hogy bajod essen!
 Csendben markolta a pólómat és a fejét a mellkasomba fúrta. Csak néha rázkódott meg egy kicsit a válla. Óvatosan alányúltam és felemelve elindultam vele az emeletre. A szobámba belépve behajtottam lábbal magam után az ajtót, majd óvatosan leültem az ágyamra, az ölembe húzva a kissé még mindig remegő lányt.
- Nincs semmi baj- takartam be és egy puszit nyomva a homlokára, magamhoz öleltem, amíg elaludt.

- Mennyi az idő...?- támolygott be még félkómásan a konyhába, mire hátrafordítottam a fejem.
- Délután öt múlt egy kicsivel- mosolyogtam rá, miközben hátulról átölelt.- Kipihented magad?
- Aránylag...- motyogta.
- Akkor jó. Már készül az uzsonna- simogattam meg a kócos haját.
- Mit eszünk?- kíváncsiskodott csillogó szemekkel.
- Édes-savanyú csirkét rizzsel. Megfelel?
- Meg!- pattant a polchoz és leszedett két tányért, majd előkészítette a többi, evéshez szükséges dolgot is.- Nem lesz ez picit sok kettőnknek...?- kérdezte, miközben aggódva nézte a nagy mély serpenyőt.
- Nem. Estére átjönnek egy picit a többiek. Így nekik is lesz.
- Akkor jó- sóhajtott megkönnyebbülten, majd elkezdett szedni a rizsből. 
Fél óra múlva elégedetten és jóllakottan dőlt hátra a székén.
- Ízlett?- vettem el tőle mosolyogva az üres tányérját, majd beraktam azt is a mosogatóba.
- Ha egyszer összeházasodunk, te fogsz főzni!- jelentette ki vigyorogva, mire felnevettem.
- Honnan tudod, hogy téged foglak elvenni?- kérdeztem incselkedve, mire olyan ijedt képet vágott, hogy muszáj volt felnevetnem.
- Hülye!- vágta hozzám a mellette lévő székről a párnát.
- Mégis ki mást vennék majd el, mint téged?- léptem hozzá mosolyogva és megfogtam a kezét.
- Jogos. Nincs más választásod- húzta ki magát, mire ismét nevetnem kellett.
- Mernék mást választani. Kinyírnál- húztam fel és átkaroltam a derekát.
- Na, az lehet látod- vigyorgott.- De nem, nem ölnélek meg. Ahhoz túlságosan szeretlek- bújt hozzám.
- Ez hízelgő. Ezektől a szavaktól kedvem támadt megkérni a kezed.
- Fogd be- rúgott bokán.
 Nagyjából hét óra környékén meg is érkezett Nova, aki hozott egy kis sütit.
- Komolyan, tiszta gáz, hogy már csak én vagyok szingli- sóhajtott.
- Demiyah is az- gondolkodott a szöszim.
- Ugyan már- forgatta a szemeit.- Nem láttad hogy néz rá Finn? Fogadok egy dangozásban, hogy maximum két hét és randira hívja.
- Benne vagyok- nyújtotta felé a kezét Kei.
 Következőnek Akio és Hana futott be, majd végül Demiyah és Finn. Habár utóbbi egy kissé letargikus állapotban volt.
- Minden rendben?- ültem le mellé a kanapéra, míg a lányok elkezdtek kint megteríteni. 
- Nem igazán...- vallotta be.- Neko-san elmondta, hogy mi történt az apámmal és az anyámmal...
- Megértem, hogy eszméletlenül fáj...- dőltem egy kicsit hátrébb.- Az aki, most együtt dolgozik Tsubasával, Daichi, korábban bántotta Keit és azóta már csak ha a nevét meghallja, elképzelhetetlenül elkezd görcsölni. Mondhatni kisebb pánikrohamot kap, ha olyan helyzet adódik, hogy esetleg szembekerülhet vele...
- Jól sejtem, hogy ti ketten egy párt alkottok?- kérdezte egy félmosollyal. 
- Igen. És megígértem neki és magamnak is, hogy mindenképp megvédem attól a szeméttől. És úgy gondolom, hogy a te szüleidet is megmenthetjük- veregettem meg a hátát bíztatásul.
- Honnan tudod?- nézett a szemembe, miközben felálltam.
- Talán nem néznéd ki belőle, de... Demiyáhnak eszméletlen ereje van...- néztem a teraszon bolondozó lányra.- Egyszer az én anyámat is megmentette, úgy, hogy sikeresen visszazárta belé a démonját. És akkor még jóval fiatalabb volt, mint most. Elképesztően hatalmas ereje lehet... Még én sem tudom mekkora, hiába vagyok én a jinchuurikije.
- Valóban elképesztő lány...- mosolyodott el.
- Biztos vagyok benne, hogy már most azon kattog az agya, hogy hogyan segíthetne neked. Ne okozzunk neki fejfájást azzal, hogy lógatod az orrod- nyújtottam felé a tenyerem, hogy felhúzzam, amit el is fogadott.
- Na jót pletykáltatok, amíg mi güriztünk?- kérdezte morcosan az Eskine, mikor leültem mellé.
- Fontos, pasis beszélgetés volt- nyomtam egy puszit az arcára, majd kacsintottam.- De majd kárpótollak érte.

Na, ki írt meg mégegy részt így hirtelen? (˵ ͡° ͜ʖ ͡°˵)
És tessék egy kép Finnről, amit Vikcsu28 alkotott, drága barátnéja megrendelésére~