- Gyere már, ne tátsd a szád, mint a hal- könyökölt az oldalamba Mei-sensei, majd megindult a kapu felé.
3 év telt el, mióta utoljára itt jártam. Bár akkor még jóval alacsonyabb voltam, a hangom is mélyült, erősebb lettem. Magyarán rengeteget változtam.
- Üdv itthon!- mosolygott ránk a kapuban az őr.
- Hazaértünk- vigyorgott a nő, pár lépéssel előttem járva.- Hova menjünk először? Ha jól tudom Keiék ma egy rövid küldetésen vannak, úgyhogy csak estefelé érnek haza.
- Szerintem hazamegyek először- biccentettem felé, miszerint majd este találkozunk, mert valószínűleg a hírre, hogy visszajöttünk, spontán nagycsaládos vacsora lesz.
A házunk felé baktatva nézelődtem az utcákon. Sokminden megváltozott, de van ami még mindig a régi volt.
- Hm? Itaru...?- hallottam meg mögülem egy ismerős hangot, így hátrafordultam.- Tényleg te vagy az!- jött közelebb Sarada.- Üdv itthon!
- Szervusz- kócoltam össze a haját.
- Hey. Ne merd kihasználni, hogy magasabb vagy- ütötte el a kezem morcosan, mire felnevettem.- Hazafelé tartasz?- érdeklődött, mire bólintottam.- Elkísérlek egy darabon.
Út közben még beszélgettünk, majd az egyik utca sarkánál külön irányba mentünk. Már láttam a házunkat. Külsőre semmi változást nem láttam. Anya virágai szépen nőttek az ablakban.
Belépve az előtérbe levettem a cipőm és elindultam a konyhába, ahonnan dúdolást hallottam.
- Korán hazaértél drág-...- jött ki anya egy fakanállal a kezében, amit el is ejtett, amint meglátott.
- Szia- mosolyogtam rá.
- Ih-itaru!- ugrott a nyakamba könnyek közepette.
- Hazaértem- öleltem magamhoz az aprócska nőt, aki mostanra jóval alacsonyabb volt, mint én.
- Olyan nagyot nőttél- fogta két keze közé az arcom és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Nii-chaaaaan!- hallottam dobogást a lépcső felől, majd jónéhány fokot kihagyva, Yume a nyakamba vetődött, aminek köszőnhetően hátraborulram. - Úgy hiányoztál!
- Jaj, te is nekem- fogtam a halántékom, amit sikeresen bevertem a parkettába.
- Gyertek, mindjárt kész az ebéd- húzott fel minket anya.
Leültünk az asztalhoz és elkezdtünk beszélgezni, mikor csapódott a bejárati ajtó.
- Megjöttem- jött be a helységbe, majd meglátva engem elmosolyodott.
- Szia apa- léptem hozzá és megöleltem, amit viszonzott is.
- Jó nagyot nőttél- kócolta össze a hajam, amikor elengedett.- Már majdnem olyan magas vagy, mint én.
- Pfff. Felhőkarcolokkal vagyunk összezárva- fonta keresztbe a karjait Yume anya mellé állva. Már neki sem sok kellett, hogy túlnőlje.
Étkezés után elindultam, hogy megkeressem a két dinkát.
- Demiyah, meg ne próbáld!- hallottam meg a következő utcából valaki kiabálását. Ezek ők lesznek.
A démon lány egy üzlet ereszén csimpaszkodott, míg Hana próbálta leparancsolni onnan. Hirtelen felém kapta a fejét és abban a pillanatban adta meg magát a vascső, így leesett.
- Te jóságos ég- csaptam a homlokomra.
- UCHIHA!- pattant fel Demi lelökve magáról a leszakadt ereszt és a nyakamba ugrott.
- Igazán leszokhatna mindenki arról, hogy felborítson- feküdtem tehetetlenül az úton.
- Így jártál. Francnak mész el három évre- ölelt át. Hirtelen éreztem, hogy valami körénk fonódik, majd Hana chakrafonalai elengedtek minket és sikerült talpra állnunk, majd hozzánk lépve a Shimura lány is csatlakozott az ölelésbe.
- Lányok, lassan elég lesz- mosolyodtam el, mire elengedtek és Demi a vállamra könyökölt.
- Ha tudnád mennyi mindent hagytál ki- kezdett mesélni.- Képzeld! A démoni formámban mostmár olyan nagy vagyok, hogy van egy külön pont a törvényben, hogy a falun belül nem változhatok át.
- Én ezzel nem dicsekednék- jegyezte meg a vörös hajú.
Mindketten sokat változtak. Demiyah baromi magas lett, lila haja már a háta közepéig ért, rózsaszín félszoknyáját pedig egy lilára cserélte. Cián színű rövid felsőjét pedig... Egy még rövidebbre.
Hana szinte alig nőtt tíz centit, ruhái pedig ugyanolyan fazonúak voltak, mint korábban. Csupán a kép copfja lett sokkal hosszabb, haja még felkötve is a háta közepét súrolta.
- Na, és mit csináltál? Három éven keresztül reggeltől estig henyéltél Mei-sannal?- kérdezet a Shimura.
- Edzettem.
- Nem látszik rajtad- pöckölte meg a melkasom.
- Lehet, hogy kívülről nem látszik, de nagyon szívesen megmutatom, hogy mennyit tanultam- támaszkodtam meg a fején, így kellőképpen felhúzta magát és belerúgott a bokámba.
- Hiszem, ha látom- incselkedett Demi.
- Jól van, akkor kerssünk egy szabad gyakorló terepet- húztam széles vigyorra a szám.
Szerencsére a falutól nem messze találtunk egy nagyobb nyílt terepet.
- Itt jó lesz- dobta hátra magát a démon a selymes fűben.
Hana kicsit arrébbmenve megidézett egy halom bábot. Voltak köztük ismerősek, de egy halom új darab is. Gyorsan ki kell ismernem őket.
- Kezdhetjük?- nyújtózott lustán a félvér lány.
- Nem veszed túl komolyan- tettem csípőre a kezem, mire felülve rám kacsintott és eltűnt. Már a démoni alakját felvéve jelent meg mögöttem és karmolt volna bele a nyakamba, ha nem hajolok el. Rettenetesen gyors.
Arrébb ugorva egy kunaival sikeresen hárítottam az egyik báb támadását, míg a másik irányból már jött is Demiyah egy kisebb bijuu-bombát formálva. Nem aprózzák el, az biztos. De nekem is vannak még meglepetéseim.
Aktiváltam a Sharinganjaim, majd kitértem a bomba elől és felugorva megajándékoztam Demit egy robbanó cédulával a hátára. Hana eközbe egy tucat bábot küldőtt hozzám, hogy csapdába ejtsenek, azonban egy klón segítségével kicseleztem őket és megbújtam egy faágon.
- Demi problémás lesz, ha ennyire gyors és képes bijuu-bombát is létrehozni- törtem a fejem.
- Naív fiú- hallottameg meg magam mögül az említett hangját és hátrakapva a fejem, láttam, ahogy a kezébem tart egyet, az említett chakragömből, majd hozzámvágja. Telibe talált.
A mező másik feléig csúsztam, ahol már Hana várt a pókjával, aminek a potroha üreges volt és hatalmas tüskékkel volt kibélelve.
- Gyere csak- dől elédlgedetten a bábnak.
- Kösz, kihagyom- kerültem ki őket.
- Nincs választásod- indította el felém a fa keselyűjét.
Formálva néhány kézjelet, leszedtem egy tűzgolyóval.
- Ide is figyelj!- jelent meg ismét démonként mögöttem Demi, azonban most nem sikerült eltalálnia.
- Figyelek, ne aggódj!- ugrottam távolabb, hogy mindkettőjüket lássam. Hagyományosan túlerőben lennének ellenem, főleg Demiyah démoni ereje miatt, ami az évek alatt borzasztóan nagyra nőtt. Nincs mese, genjutsut kell használnom, és ha az se elég...
- Ne most álmodozz Keiről!- jelent meg mögöttem Hana egyik műve és a jobb kezével egy kardot akart belém szúrni, azonbam kivédtem a katanámmal.
A elvágva a lány chakrafonalait, elindultam feléjük, hogy használjam rajtuk a genjutsut.
- Ne nézz a szemébe!- kiabált Demi, amikor rájött, hogy mire készülök.
Aktiválva a Mangekyo Sharinganjaim, Tsukoyomiba zártam a két lányt.
- Ha ha, nagyon eredeti- morgott a ketrecében a démon. A biztonság kevéért kapott a szájára, a négy végtagjára és a hat farkára is láncokat, hogyha esetleg próbálkozna valamivel. Hana unottan ücsörgött a kalitkájában.
- Feladjátok?- fontam keresztbe a karjaim.
- Persze, nyílván nem számítottunk arra, hogy genjutsut fogsz használni- forgatta a szemeit a Shimura.- Bár be kell vallanom, Mangekyoval megleptél- állt fel, majd a következő pillanatban vért köhögtem fel és visszatértünk a valóságba.
A báb kihúzta az oldalamból a kardot és neki köszönhetően a két lány is kiszabadult.
- Szép volt- töröltem le a vért a számról. Sokat erősödtek. Bajos lesz mindkettőjüket lenyomni.
- Köszi a bókot- éreztem a hátamon Demi mancsát és rögvest a földre nyomott.
- Nehéz vagy- nyögtem, miközben próbáltam felnyomni magam, azonban erősen tartott.
- Ejnye, ilyet nem illik mondani egy lánynak- vigyorgott és mostmár két manccsal állt a hátamon.
Gyorsan formáltam pár kézjelet és kicseréltem magam egy farönkkel. Mi a csudát csináljak, hogy legyőzzem őket?
Hirtelen kipattant a fejemből egy ötlet. Csináltam pár kézjelet, majd a tenyereimet a földre téve körbe futtattam a lángokat a réten, ügyelve arra, hogy a két lányt elválasszam egymástól. A Sharinganjaimat rögtön átváltottam a Mangekyokra és az egyik szemembőm vér kezdett folyni, amikor megidéztem az Amaterasut.
- Oi oi oi, elég lesz mára meglepetésekből- kapkodta a fejét jobbra-balra Demi.
- Dehogy lesz- vigyorogtam.
- Hana, ugye hoztál vízes bábut?- nézett rá a csapat harmadik tagjára, aki csak kínosan megvakarta a tarkóját, így a démon egy szép káromkodással jutalmazta meg.
- Feladjátok?- tettem elégedetten csipőre a kezeim.
- Ch. Szó sincs feladásról. Csak meguntam a meglepetéseid- ült le duzzogva a farkaival csapkodva Demiyah.
- Nyílván- biccentettem és egy csettintéssel eltűntettem a lángokat.
- Nemár, hogy csak genjutsu volt az egész- forgatta a szemeit Hana.
- Ki tudja?- vontam meg a vállam.
Lassan elindultunk visszafelé. Már bent jártunk a városbam, amikor újabb ismerősökbe futottunk.
- Nocsak, csak nem a nagy Uchiha Itaru tért vissza a halálból?- köszörülte rajtam a nyelvét Nova.
- Edzésen voltam- sóhajtottam.
- Totál olyan volt, mintha megmurdeltél volna- könyökölt a vállamra.
- Jaja. Semmit nem hallottunk róla- cselekedett hasonlóképp Demi.
- Utállak titeket- néztem a két lányra unottan.
- Tudjuk, hogy szeretsz minket- vigyorgott a démon.
- Apropó szeretet. Keikével már találkoztál?- faggatott az ezüst hajú.
- Nem még- mosolyodtam el a név hallatán.- De már szeretnék.
- Jobb is, ha minél hamarabb meglátogatod az Eskine hercegnőt- karolta át a nyakam Akio.- A kisasszony igencsak kifordult önmagából miután elmentél. Hiába próbálkoztak nála rengetegen, mindenkit elhajtott és állandóan bajba keveredett. Egy hétig mesélhetném, hogy mennyit verekedett.
Furcsállva összehúztam a szemöldököm.
- Hűha, valaki aggódik- szívta a vérem Nova.
- A-azt hiszem megkeresem- indultam el valamerre.
- Másik irány szőke herceg- röhögött Akio.
- Fekete a hajam vaksi, cseréld ki a szemeid!- haladtam el a Hyuuga mellett, akinek meglöktem a vállát, mire csak felnevetett.
Igazán megkérdezhettem volna, hogy őkigyelme merre indult, miután visszatért, ugyanis fogalmam se volt, hogy merre keressem.
- Mit akarsz Haru?- hallottam egy hangot a domb túloldaláról.
- Csak azt, hogy a barátnőm legyél- közelítettem hozzájuk. A srác pont háttal állt nekem és pont ki is takart, így sem ő, sem a szöszi nem vett észre.
- Nem akar az lenni- rúgtam hátba, mire a gyerek előre esett, Kei pedig pont ki tudott még előle térni.
- Mi a...- kapta felém a fejét, és szemei tágra nyíltak.- I-i....
- Itt vagyok- tártam ki mosolyogva a karjaim, mire a nyakamba vetette magát.- Nincs semmi baj- simogattam a hátát, mikor éreztem, hogy a könnyei áztatják a felsőm.
- Megvártalak- szorított magához.
- És mindjárt meg is fojtasz- nevettem fel, mire lazított az ölelésen.- Oké, így már megmaradok- nevettem, és hirtelen felindulásból felkaptam a karomba és megforgattam.
- Örülök, hogy itt vagy!- szorított még mindig.
- Mondtam, hogy visszajövök.
- Jaj be romantikus, mindjárt hánynom kell- szedte össze magát a srác.
Letettem a lányt és a fiúhoz léptem.
- Hogy hívnak?- könyököltem a vállára.
- Miért árulnám el?
- Csak mondd meg!- sóhajtottam fáradtan.
- Haru.
- Nos, kedves Haru...- hajoltam közelebb, hogy csak ő hallja.- Takarodj Kei közeléből. Ő az enyém- villantottam rá a Mangekyo Sharinganjaim, ami láttán meghátrált.
- Hülye, beképzelt Uchiha- mordult fel, majd eloldalgott.
- Mit mondtál neki?- fonta össze a karjait az Eskine.
- Valamit, amitől elment a kedve a zaklatásodtól- kacsintottam rá.
- Ej de nagyra van valaki magával- könyökölt az oldalamba.- Nőttél 35 centit, felszedtél egy kis izmot és...- időzött el egy kicsit rajtam a tekintete, majd a fejére raktam a kezem, hogy kizökkentsem az álmodozásból.-...É-és megszerezted a Mangekyo Sharinganjaid.
- Sokat tanultam Mei-senseitől- mosolyogtam.
- Szóval anyából Sensei lett- nevetett.
- De még milyen. Igazi szadista volt néha- meséltem, mire még jobban nevetni kezdett.
Lassan elindultunk hazafelé. Mivel a mi kertünk a legnagyobb, így a családi vacsorák mindig nálunk voltak.
- Aztán Hana ráesett Akiora és mindkettőjük olyan vörös volt, mint az érett paraaa-...- mesélte az egyik küldetés eseményeit, amikor egyszercsak megbotlott, így gyorsan elkaptam a karját és felhúztam.
- Óvatosan, kisasszony- böktem meg a homlokát, mire durcasan nézett rám és bokán rúgott.
- Ne bökdösd a homlokom!- nyafogott, mire felsóhajtottam.
- Te sem változtál semmit.

(๑•̀ㅁ•́ฅ✧
Gomene, kicsit soká jött a részecske~