Ott állt előttem kipirult arccal és egyenesen a szemeimbe nézett. Ugye nem gondolja komolyan...?
- Ne értsd félre...- motyogta.- Ha nem csinálom meg, akkor kitalál valami még rosszabbat...- azzal lehunyta a szemét és megfordulva lehupoant az ölembe. Döbbenten néztem a szöszire. Nálam nagyjából egy fél fejjel alacsonyabb volt és eléggé zavartan kuporgott előttem, míg én török ülésben dőltem neki a fa törzsének. Nem hittem volna, hogy tényleg megcsinálja...
- A-akkor én jövök- pörgette meg az üveget, aminek a kupakja Demiyah felé állt meg.
- Szolgálatára Eskine hercegnő- hajolt meg.
- Hozz az asztaltól egy pohár vizet, mert kiszáradt a torkom- mutatott a szüleink irányába, mire a démon egy szemforgatás kíséretében elszaladt, majd fél perc múlva egy pohárral tért vissza.- Köszönöm.
- Nem volt nagy feladat.
- Különben is, meddig kell még itt ülnöm?- tette le a poharát türelmetlenül.
- Ameddig azt nem mondom, hogy elég- felelte unottan Hana, mikor egy puffanást hallottunk magunk mögött.
- Apa kidőlt- csapott a homlokára Nova.- Akio, segíts összeszedni!- rángatta magával a Hyuuga fiút.
- Anyáék is elég rosszul néznek ki...- jegyezte meg a Shimura lány.- Eléggé későre jár már, talán jobb lenne őket hazavinni.
- Segítek- támászkodott fel Demi is.- Öröm volt veletek játszani- intett még vissza.
Az Eskiénééken kívül mindenki hazament. Nova és az anyukája hazavitték a nagybátyámat, míg a lánya és Sasori-san pedig a nagynénémet. Bár azt nem értettem, hogy Kei mi a csudáért ül még mindig az ölemben.
- Izé...- törtem meg a csöndet egy kis idő után.- ...leszállnál rólam...?
- Mi? Ja, p-persze!- ugrott fel kipirult arccal.- Bocsi.
- Semmi baj- álltam talpra és megsimogattam a fejét.- Nézzük meg hogy vannak anyáék.
Mei-san teljesen ki volt a sok szakétól és Deidara-sensei se volt sokkal jobb állapotban. Anya nagyrészben ura volt a helyzetnek és próbálta nyugtatni a depressziózó apámat.
- A nappaliban ki tudjuk nyitni anyukádéknak a kanapét, ott tudnak aludni. Hikari és Yume pedig már valószínűleg rég alszanak a húgom szobájában. Kinyitom a díványt, addig próbáld meg egy kicsit magukhoz téríteni őket- indultam be és gyorsan összeraktam a vendég ágyat. Ezt követően behoztuk a két Eskinét, akik addigra kellőképpen kifáradtak és hamar álomba zuhantak. Végül pedig segítettem anyának feltámogatni apát a hálószobájukba.
- Kész vagyunk végre- csuktam be a kislány ajtaját, miután leellenőriztem, hogy alszanak-e már. Békésen szuszogtak egymás mellett.
- És én...hol fogok aludni?- kérdezte a szöszi.
- Kizárásos alapon az én szobámban. Előveszem neked a vendég matracom- indultam meg a kis birodalmam felé, ahova követett.- Tessék- adtam oda neki az egyik pólómat egy rövidnadrággal.- Használhatod pizsamaként.
Gyorsan elment fürdeni, míg én megágyaztam neki.
- Kész vagyok- lépett be az ajtón törülközővel a nyakában.
- Mindjárt jövök- haladtam el mellette megbökve a homlokát és gyorsan lezuhanyoztam. Visszaérve Kei az íróasztalomnál ült és a csapatommal készült képemet nézegette. Középen Hana állt rezzenéstelen arccal, míg a két oldalán én és Demiyah kinyújtottuk egymásra a nyelvünket, mögöttünk pedig Deidara-sensei állt gondterhelt arccal.- Mi az?- léptem mögé kíváncsian.
- Semmi. Csak a ti képetek teljesen más, mint a miénk- kuncogott.- Mi normális fejet vágtunk, amikor lefotóztak minket.
- Legalább erről is leszűhető, hogy milyen a kapcsolatom a két lánnyal- könyököltem a szék háttámlájára.
- Bár annak ellenére, hogy rengeteget bosszantjátok egymást, valójában nagyon is tudtok együtt dolgozni és barátokként tekintetek egymásra, igaz?- pillantott rám, mire bólintottam.
- Valami olyasmi. Bár azt a dögöt néha szívesen lepecsételné- böktem a képen a démon lányra.
- Az bizos, hogy rengeteg energiája van- nevetett.
- Menjünk mostmár aludi- léptem az ajtónál lévő villanykapcsolóhoz, mire az Eskine lány elfoglalta a helyét, én pedig leoltottam a lámpát.
Már nagyjából egy órája forgolódtam, de sehogy sem bírtam elaludni. A vendégem miatt egyfajta kellemesnek mondható citromos-mentás illat kavargott a levegőben, ami nem hagyott nyugodtan pihenni. A francnak kell ennek a lánynak ennyi parfümöt fújnia magára.
Átfordultam a másik oldalamra, így rálátásom nyílt a már régóta szundító Eskinére. A takaróját félig lerúgta magáról és a párnáját átkarolva aludt. Meglehetősen vicces volt.
Azonban egyszercsak lassan elkezdett felkelni és csukott szemekkel az ágyam mellé állt.
- M-mi az?- kérdeztem rémülten. Ő pedig csak a karjait kitárva egyszerűen rámdőlt. Lesokkolva feküdtem alatta, miközben ő a mellkasomon pihentetve húzta tovább a lóbőrt. Ez most komolyan alva járt...? Karjit a nyakam köré fonta és lágyan elmosolyodva tovább szuszogott.
Lassan beletőrődtem a sorsomba és óvatosan átöleltem a hátát. Ezért reggel még biztos, hogy meg fog verni, de annyi baj legyen. Most legalábban még erősebben érezhettem ezt a kellemes illatot, ami belőle áradt. Szóval nem parfüm, természetesen ilyen az illata.
Hajnalban felébredve egy furcsa érzésem támadt. Mintha valaki figyelne. Óvatosan megtámaszkodtam az egyik karomon, míg a másikkal megtartottam a még mindig rajtam szunyókáló lányt és a mögöttem lévő ablak felé fordultam.
Egy dühtől égő barna szempár nézett velem farkasszemet, mire gyorsan, de óvatosan lefektettem a lányt és a párnám alól előrántottam a katanám.
- Te rohadék!- indultam a nyílászáróhoz, mire leugorva elkezdett menekülni. Az ablakon kiugorva a nyomába eredtem. Ezúttal biztos, hogy megölöm.- Állj meg!- kiabáltam utána, de csak tovább futott a háztetőn. Leugrott egy sikátorba, ahol sikerült sarokba szorítanom.- Most megvagy- villantam meg a vörös szemeim a holdfényben.
- Ejnye, úgy látszik elkaptál- vigyorgott egy kunaival játszva.
- Mit akarsz Keitől?- szegeztem neki a kérdést.
- Természetesen azt, hogy az enyém legyen. Olyan gyönyörű és erős lány. Egy pillanat alatt elvert, amikor harcoltunk- áradozottot teljesen megszállottan.- És az a kellemes illat, ami belőle árad... Olyan csodálatos. Azonban...- sötétült el a tekintete egyik pillanatról a másikra.- Te... Közénk állsz. El akarod tőlem venni őt!- rontott nekem a tőrével, amit a kardommal sikeresen hárítottam.
- Sosem hagynám, hogy egy olyan eszement alak, mint te rátegye a kezét a legjobb barátomra!- húztam össze a szemeim dühösen.
- Legjobb barát...?- kérdezte csodálkozva.- Te komolyan ennyire hülye vagy, vagy csak megjátszod?- röhögött eszét vesztetten.- Ne mondd már, hogy nem vetted még eszre, hogy mennyire bele vagy esve?! Azonnal ott teremsz, ha szüksége van rád, átöleled mikor melletted alszik... Akárhányszor meglátod, egy megmagyarázhatatlan érzés jár át...
Rátapintott a lényegre. Valóban, akárhányszor megláttam, vagy csak a nevét meghallottam, hirtelen kivert a víz és felforrósodott az arcom. És állandóan azért aggódtam, hogy ne essen semmi baja.
- E-ez nem igaz!- suhintottam felé a pengémmel, ami elől könnyűszerrel kiért.
- Ejnye Uchiha Itaru, könnyű elvonni a figyelmed- csóválta a fejét rosszallóan. - Túl könnyen hagyod, hogy irányítasanak és túl sokszor engedsz a haragodnak.
Lefagytam a szavaitől. Előkaptam egy shurikent, ami hozzávágtam, így a klón egy kisebb füstfelhő kísértében eltűnt.
- De ha ez csak egy klón volt...- pattantak ki a szemeim.- Kei!
Lélekszakadva rohantam haza, azonban visszaérve az ágyomon már csak egy békésen alvó sárga cicát találtam, mellette egy cetlivel.
"Sok szerencsét az átok feloldásához, szőke herceg! D." A lapot kiejtettem a kezemből és bűnbánóan néztem az egyenletesen szuszogó Keire. Ez az én hibám...
- M-mi a Jashin??!!!- állt a tükröm előtt sokkosan a macskává változott lány.
- Az én hibám... Óvatosabbnak kellett volna lennem- hajtottam a fejem a térdemre. Emésztett a bűntudat, hogy miattam történt mindez.
- Ne gyötörd magad... Szólhattam volna, hogy Daichi mennyire veszélyes- sóhajtott gondterhelten.- Ki kell találnunk valamit, hogy feloldjuk az átokot- ugrott mellém az ágyamra.- De szólnunk kell anyáéknak.
Lemenve a konyhába apa az asztalnál ült egy bögre kávéval és álmosan emelte ránk a tekintetét.
- Itaru, mondtam, hogy nem tarthatsz macskát, mert Yume kicsi még hozzá...- sóhajtotta.
- Jó reggelt Itachi-sensei- szólalt meg Kei, mire apa hirtelen visszaköpte a kávéját és köhögni kezdett.
- Drágám jól vagy?- sietett ki anya a földszinti fürdőszobából.
- K-kei...?- nézett ránk döbbenten.
Miután Mei-san és Deidara-sensei is felébredtek, elmagyaráztuk, hogy mi történt.
- Kinyírom azt a nyomorult kis...- ropogtatta az öklét a cica anyukája.
- De hogy tudnánk megszűntetni az átkot?- tanakodott apa.
- Hétfőn be tudok menni a könyvtárba, tanárként van hozzáférésem az emberek elől elzárva tartott könyvekhez is. Hátha találok valamit az ilyesfajta átkokról- pillantott Keire, aki jelenleg az asztalon ücsörgött.
- Óvatlan voltam, vállalom a felelősséget, hogy vigyázok rá, míg ebben a formában van és visszaváltoztatom Keit- szegtem le a fejem.
- Segítünk- kócolta össze a hajam Mei.- És elverem azt a szemetet, aki szórakozik a lányommal..
- Szóval... Mit csináljunk?- üldögélt unottan az asztalomon. Amíg ebben a formában van, itt fog lakni nálunk, hogy vigyázni tudjak rá és Mei-sanék minden nap átjönnek megnézni hogy hogy van.
- Játszunk!- szaladt be Yume a szobámba és leszedte Keit az asztalról.- Gyere játszunk!- rohant át a melletünk lévő helységbe, így rögtön utánuk indultam.
Beérve a macskára már rá volt adva egy rózsaszín babaruha és egy ugyanilyen színű virágos kalap, míg a kishúgom egy műanyag asztalkához ültette és töltött neki "teát".
- Ha röhögni mersz, kikaparom a szemed...- pillantott rám gyilkos szemekkel, mire kiszakadt belőlem a nevetés.- Hoy, figyelsz te rám?!- ugrott fel a helyéről és már rám is támadt volna, ha Yume nem fogja meg a farkát.
- Ne menj el Kei- nézett rá könyörgően, mire a lány egy mélyet sóhajtott és rám nézett.
- Ha ezt bárkinek el mered mondani, kinyírlak- ült vissza a helyére.

(=^･ω･^=)