- Értsd meg, hogy nem mehetsz el egyedül!- hallottuk apa hangját, amint becsuktuk az ajtót.
- Nem vagyok gyerek, tudok magamra vigyázni! Különben is, ott lenne velem Neko!- folytatta anya.
- Pont miatta veszélyes, mert ő benned van!
- Anya, miért veszekedtek...?- jelent meg Yume könnyes szemekkel a konyhában. Észre se vettem, hogy eltűnt mellőlem.
- Sajnálom kicsim!- lépet mellé anya és átölelve őt adott egy puszit a homlokára.- El kell most mennem egy kicsit, nemsokára jövök!- engedte el, majd hozzám érve az előtérbe megölelt és elment.
A kishúgomhoz siettem, aki egyhelyben állva pityergett. Gyorsan magamhoz húztam.
- Nincsen semmi baj!- vettem fel a karomba és nyugtatgattam.- Mi történt?- léptem apához, aki az étkezőasztalnál ülve fogta a fejét.
- Csak... Összevesztünk...- felelte folytott hangon.
- Jó, de min?- kérdezősködtem tovább, mire sóhajtott.
- Kapott ma egy levelet Yugakuréből...- kezdte.-...a faluból, ahonnan eredetileg ő és Hidan származnak. És vissza akarják hívni, hogy ott éljen. Valószínűleg, mert ő is a háború egyik hőse.
- Anya ennyire híres lenne...? - csodálkoztam, mire bólintott.
- Így is mondhatjuk. Neko erejének köszönhetően rengeteg embert megmentett a háborúban, például Neji-sant is. Azt mondta, hogy vissza akar menni, hogy személyesen utasítsa vissza az ajánlatot. Azonban féltem, hogy csapdába akarják csalni... - sóhajtott és kimerülten az asztalra feküdt.
- Tudod, hogy hol lehet?- húztam ki magam, mire felemelve a fejét bólintott.- Nagyszerű, akkor vedd a cipőd és indulás érte- mentem vissza az előtérbe a karomban a kishúgommal.
Apa csendben jött utánunk, majd az utcára kilépve bezárta az ajtót.
- Hova megyünk?- vettem fel Yumét a hátamra, aki már meglehetősen álmos volt.
- Ahol megkértem a kezét... Régen, amikor összevesztünk akkor mindig oda ment és megvárta, amíg utána megyek és meg tudjuk beszélni a dolgot...- rugdosott maga előtt egy kavicsot a gondolataiba mélyedve.
A hokagék kőszobraihoz mentünk. Anya valóban ott ücsörgött a szirthez közel, ölében a macska alakban lévő Nekoval.
- Hülye Itachi...- motyogta.- Nem vagyok már kisgyerek, akiért állandóan aggódni kel...
- Szeretetből teszem...- ölelte át hátulról a férje, míg én a hátamon szundító húgommal leültem az egyik fa takarásában.
- Tudom... De mindenképp el akarok menni... Amióta átjöttem ide, azóta nem voltam ott...- húzta fel a térdeit, ugyanis a macska démon azon nyomban eltűnt, amikor apa megjelent.- És mindenképpen meg akarom látogatni anyáék sírját...
- Megértem szívem. De féltelek egyedül elengedni...- ült le mellé és egyik tincsét a füle mögé tűrte.- Ha valami bajod esne... Fogalmam sincs mit kezdenék nélküled... Vagy a gyerekek... Nem akarom, hogy akár csak az egyik szülőjüket is elveszítsék... És én sem akarom elveszíteni azt, akit a legjobban szeretek a gyerekeink mellett...- érintette a homlokát a feleségééhez.
- Tudom, hogy hogyan érzel...- fűzte össze az ujjaikat a nő.- És nem lennék egyedül, hanem Hidan is jönne velem.
- Ugye tudod, hogy vele ebben az esetben nem mész sokra?- húzta egy halvány mosolyra a száját, mire alacsony házastársa felkuncogott.
- Talán igazad van.
- Tulajdonképpen... Nekem is tiszteletemet kéne tennem előttük...- gondolkodott hangosan.- Szóval mit szólnál, ha mindannyian elmennénk? És akkor a szüleidet is meg tudjuk látogatni és a felkérést is vissza tudod mondani. És téged is meg tudlak védeni.
- Így jó lesz. Köszönöm- adott a szájára egy csókot, majd fejét a férfi vállára hajtott.
- Végre- lépkedtem elő az árnyékból, mire anya meglepetten felém kapta a fejét.- Itaru?
- Itt vagyunk- ütem le közéjük az alvó kishúgomat az ölembe húzva.
- Ne haragudjatok- ölelt meg könnyes szemekkel, nem sokkal később pedig apa is csatlakozott a családi ölelésbe.
- Nagyon szeretlek titeket- suttogta alig hallhatóan.

Másnap reggel álmosan ébredtem. Előző este miután hazaértünk gyakorlatilag csak bezuhantam az ágyamba, úgyhogy a napot egy gyors zuhanyzással kezdtem.
- Igyekezzél már!- dörömbölt a félvér az ajtón. Marha jól indul ez a reggel is.- Elkésünk miattad!
Húsz perc múlva már a Hokage irodája előtt álltunk a senseiel és két csapattársammal, hogy megkapjuk az új küldetésünk.
- Elég egyszerű feladatot kaptok ezúttal, tekintettel arra, hogy Itaru-kun nemsokára elutazik- kezdte a hetedik.
- Tessék?- pislogtam.
- Itachi-san és Loly-chan jártak már bent reggel és kérték, hogy engedjelek el titeket, Hidan-sant és Demiyaht Yugakurébe. Mivel holnap reggel indultok, ezért ma csak egy kis küldetest kaptok.
- Én is megyek?- mutatott magára meglepetten Demi, mire a Hokage bólintott.
- Tessék, ez a feladatotok- nyújtott át egy tekercset a Shimura lánynak, aki kihajtva felolvasta nekünk.
- Magyarán... Egy gazdag pasas elkényztetett kölkére kéne vigyáznunk?- vázolta nagyvonalakban a feladatot.
- Így is mondhatjuk...- vakarta meg a tarkóját kínosan a felu vezetője. Hana ránk nézet, majd odadobta nekem a feladatot tartalmazó irományt.
- Amíg nem lesztek itthon, addig úgyis nekem kell minden gáz küldetést csinálnom, úgyhogy ezt oldjátok meg ti- csapta be maga után az ajtót.
Kedvetlenül kutyagoltunk a feladatban leírt címre.
- Ma tuti, hogy meghalunk- sóhajtott Demi és kinyitotta az ajtót.
- Ohohohoho- jött le a hatalmas lépcsőn egy nagyjából 8 éves kisfiú.
- Mondd, hogy nem rá kell vigyáznunk...- csaptam a homlokomra, mire a démon megveregette a vállamat.
- Túléljük... Talán.
- Szóval ti vagytok azok a szerencsések, akik ma a testőreim lesznek, amíg apa haza nem ér- húzta ki magát elénk érve.- Remek. Csináljatok nekem palacsintát és limonádét!- tapsolt.
- Nem azért vagyunk itt, hogy az inasaid legyünk- fontam keresztbe a karjaim.
- Akkor elmondom apának, hogy nem vigyáztatok rám és éheztettetek- húzta diadalittas mosolyra a száját.- És akkor bukjátok a fizetséget is.
Összeszorítottam a fogaim és idegesen lehunytam a szemeim.
- Jól van, hol van az az átkozott konyha?- kérdeztem dühösen.
- Hé haver, a szemeid- könyökölt az oldalamba Demiyah.
- A-a folyosó végén balra- mutatott az egyik irányba a gyerek, így ingerímülten elindultam arra.
- Fogd egy kicsit vissza magad- ért utol a társam.- Jelenleg a markában vagyunk, ha akarjuk a küldetés árát.
- Tudom.
A méretes konyhában nagy nehezen megtaláltuk a hozzávalókat, így amíg én nekifogtam megsütni az édességet, a félvér lány bekevert egy kancsó limonádét.
- Kész- raktam le a tálat és az egyebeket elé az asztalra.
- Kakaóval kérem- fonta össze a karjait.
Egyre idegesebben megszórtam a legfelsőt az édes porral, majd feltekertem neki.
Alaposan végigmérte az ennivalót. Minden centijét átvizsgálta.
- Nem tetszik- dőlt hátra a székében.
- Mégis mi bajod van vele?!- csaptam az asztalra.
- Nem tetszik a színe- hisztizett.
- Feladom, hagy menjek haza- támasztottam meg a homlokom a démon vállán.
- Tarts ki- veregette meg a hátam.
Nagy nehezen talátunk egy darabot a stócban, ami tetszett neki és azt hajlandó volt megenni.
- Menjünk sétálni!- ugrott le a székéről, mi pedig tehetetlenül követtük.
Kora délután már teljesen kész voltam idegileg. Ha Demiyah nem fog vissza, már biztos, hogy genjutsuba száműztem volna a kis nyavajást. Egész nap kénytelenek voltunk úgy ugrálni, ahogy ő fütyült.
- Hol van már az a kis dög?- léptem Demihez, amikor már húsz perce nem találtuk a gyereket bújócska közben
- Passz- vonta meg a vállát.- De legalább csend van.
- Eresszetek már! Nem mondom mégegyszer!- hallottunk távolabbról kiáltozást.
Nyomban előrántottam a kardom és a hang irányába rohantunk. A hatalmas ház előtt egy maszkos alat vitte a hátán a megkötözött fiút.
Az ablakot kinyitva kiugrottam rajta és a férfi nyakához szegeztem a katana pengéjét.
- Ereszd- villantottam fel a Sharinganjaim, mire azon nyomban elengedte, így a kölyök nagyot nyekkent a földön, majd a démon eloldozta. A rendőrök elvitték végül a bűnözőt.
- Bocsánat, hogy ma olyan goromba voltam veletek...- állt meg előttünk az ingje szélét gyűrögetve, leszegett fejjel.- Nem nagyon vannak barátaim, így nem is tudom, hogy hogyan kéne barátkoznom másokkal...
Válaszképp csak rásóztam egyet a fejére, mire rémülten nézett rám.
- Nem úgy, hogy dirigálsz nekik- fontam össze a karjaim.- Próbálj meg inkább kedves lenni. Többre mész vele.
- Jaj de kis bölcs lett valaki- könyökölt a vállamra a csapattársam és bökdösni kezdte az arcom.- Csak nem ezzel akarsz majd felvágni Keikédnek?
- Ő a barátnőd?- pislogott nagyokat a kissrác.
- M-még mit nem!- söpörtem le magamról a lány kezét.
Hamarosan megérkezett a fiú apja, így véget ért ez a rémálom.
- Na, mondtam, hogy túléjük- nyújtott oda egy jégrémet.
- Köszi- vettem át a hűsítő édességet.
- Anyám, de uncsi volt ez a nap is- rágcsálta a már üres pálcikáját.
- Neked. Én kis híján idegbajt kaptam a gyerektől.
- Ne hisztizz már- lökött meg. Ezt pedig nem hagyhattam revans nélkül, így elkezdtünk lökdösődni, mígnem egyszer csak arrébb állt, így oldalra dőltem.
- Te...- tápászkodtam fel, mire röhögve elkezdett rohanni.- Megnyúzlak, ha elkaplak!- rohantam utána.
Végig kergettem fél Konohán, mígnem mindketten fáradtan rogytunk le az egyik ház bejárata elé pihenni.
- Mah... Megúsztad...- lihegtem a térdeimen könyökölve.
- Mhindig megúszom- röhögött félig megfulladva.
- Ne az én házam előtt haldokoljatok már!- csapódott ki az ajtó.
- Szia Kei- integetett vidáman a csapattársam.
- Pont a ti házatoknál kellett megállnunk- sóhajtottam, mire a szöszi hátba rúgott, így a hirtelen erőtől hasra estem.- Hé!
- Hülye Uchiha!- öltötte ki a nyelvét.
- A francnak kell hátba rúgnod!- folytattam a veszekedést.
- Minek panaszkodsz mikor te szenvedsz az ajtóm előtt?!
- Milyen szép is a szerelem- sóhajtott mosolyogva a félvér.
- Még mit nem!- kiabáltunk rá egyszerre.
- És micsoda összhang- szórakozott tovább.
- Demiyah...- kaptam volna a farka után, de elugrott onnan.
- Majd legközelebb- öltötte ki a nyelvét, majd otthagyott minket.
- Ch. Gyere. Kapsz egy pohár vizet- indult el befelé az Eskine lány, én pedig szótlanul követtem.- Hallottam elutazol- tette le elém a frissítőt a konyhájukban ülve.- Ma mondta a sensei, hogy egy ideig távol lesztek.
- Igen, meglátogatjuk anya régi faluját- feleltem.- Velünk jön még Hidan-san és Demi is.
- Nem fogtok oda kölzözni, ugye?- kérdezte egy kicsit halkabban, mire megráztam a fejem.
- Dehogy fogunk. Itt van az otthonunk.

Tudom, picit rövidke lett, de lesz ez még hosszabb. （人´∀'*）