Mostanra minimum hatszázszor meggondoltam, hogy biztos akarok-e itthonra macskát. Hiába volt Kei ember, macskaként nyolcszor annyi baj volt vele.
- Hé. Éhes vagyok- kezdte el karmolászni a hátam, miközben délután próbáltam volna egy kicsit pihenni.
- Nemrég ebédeltünk, hogy lehetsz éhes?
- Nem tudom, de éhes vagyok!- hisztizett.
- Menjél, fogjál magadnak egeret- húztam magamra a takarómat.
- Jól van, te akartad...- morogta, majd rám ugrott és elkezdte harapdálni a fülem.
- Hogy az a...!- szisszentem fel és nagy nehezen leszedtem magamról a kis bestiát.- Jól van, mit akarsz?
Nagyjából húsz perc elteltével az Ichiraku rámenes előtt álltunk.
- Gyerünk!- indult el befelé, mire elkaptam a tarkójánál a bőrt és felemeltem.
- Megvesztél?! Nem engednek be ide macskákat!- szidtam le.
- Itaru-kun? Gyere be fiam!- kiabált ki mosolyogva a bolt tulajdonosa.
- Izé...- álltam meg az ajtóban, miközben a cicát a karomba vettem.- Behozhatom Keit is...?
- Kei-chant?- nézett körbe meglepetten.
- Jó napot!- emelte fel az egyik mancsát, mire a férfinak kikerekedtek a szemei.
- P-persze, gyertek csak...- felelt végül lesokkolva.- Mi történt veled?- kérdezte, mikor leültem és a macskát magam mellé tettem a pultra.
- Átok. És nem tudjuk, hogy hogyan oldjuk fel- sóhajtottam.
- És addig, amíg ebben a formávan vagyok, szinte teljesen rá vagyok utalva- folytatta a szöszi.
- Biztos találtok valami megoldást, hogy újra a régi legyen- jött ki a konyhából Ayame-san és megsimogatta a cica fejét.- Addig is, milyen ráment kértek?
Gyorsan elkészült a két leves, így Kei gyorsan neki is látott... Volna, azonban a mancsaival nem tudta megfogni az evőpálcákat.
- Hogy az a...- dühöngött, majd elvettem tőle az evőeszközöket és egy húst kivéve a táljából felé tartottam.- M-mit akarsz...?- nézett rám rémülten.
- Hogy nyisd ki a szád- forgattam a szemeim.
- Még mit nem! Nem kell etetned! Megoldom magam is!- duzzogott, mire az arcát megfogva a szájába tömtem a húst.
- Ne hisztizz, hanem egyél! Az előbb még itt nyavalyogtál, hogy éhes vagy- lettem egyre idegesebb.
- De csak mert éhes vagyok...- durcázott és hagyta végre, hogy segítsek neki.
Kimerülten léptünk ki a boltból, illetve csak én, ugyanis Kei a vállamon ült. Persze mire megetettem a macskát, az én levesem szinte teljesen elhűlt.
- Most hova megyünk?- kérdezte kíváncsian.
- Haza- felelte már egy cseppet idegesebben.
- De nemár, nem akarok még hazamenni- nyafogott, mire felment bennem a pumpa, leszedtem a vállamról és leraktam a földre.
- Akkor menj egyedül! Ne engem rángass el a világ végére is! Majd hazajössz, ha éhes vagy!- indultam el dühösen hazafelé.
- Itaru? Merre van Kei-chan?- lépett ki az előtérbe anya, miközben egy poharat törölgetett.
- Elment sétálni- trappoltam fel a szobámba mérgesen, majd bevágtam az ajtót.
- Mi történt?- hallottam apa hangját.
- Valószínűleg összevesztek- válaszolt a hangjában némi aggodalommal.
- Rövidesen úgyis megenyhül és elmegy megkeresni- nyugtatta a férfi.
Dühösen elkezdtem elpakolni a tiszta ruháimat, amiket anya már korában felhozott, majd megtámasztottam magama az ágyam háttámláján és elővéve egy kunait, némi drótot összekötőttem őket, majd a tőrt az ágyam végében lévő céltáblába dobtam, ezt követően pedig visszahúztam.
- Idegesítő kis vakarcs...- morogtam.- Mégis mi az istenért nem tud nyugton maradni?!- hajítottam el ismét a kést. Állandóan csak a gond volt vele, nem volt képes békén hagyni, még így, macskaként se. Rágta a fülem, mindenért hisztizett, követelőzött és megsértődött, ha valami nem úgy volt, ahogy ő akarta. Mi az ördögért kell ilyen kibírhatatlannak lennie? Nem lehetne csak egyszerűen egy normális lány, mint a többiek? Bár... Belegondolva talán ezt teszi őt különlegessé... Ezek miatt ő Eskine Kei... Mert makacs, méltóságteljes, erős, okos, bátor, jószívű, segítőkész... Mégha van is néhány idegesítő tulajdonsága, ezek miatt lesz az, aki. Az a sokszor idegtépő gyerekkori barátom, aki valamilyen módon mégis...- Meg kell találnom!- ugrottam fel és kinéztem az ablakon. Már szinte teljesen sötét volt kint.- Megkeresem Keit!- rohantam le a lépcsőn, majd az utolsó pár fokot átugorva szinte kitéptem a helyéről az ajtót és futásnak eredtem az Ichiraku felé, ahol elváltunk.
A bolt elé megérkezve se híre se hamva nem volt, így elindultam az Eskine ház felé, hátha elindult haza.
- Menj már innen te bolhás dög...- hallottam az egyik park felől egy halkan nyüszítő hangot. Az egyik fa alatt egy kutya ugatott valamit az ágak között. Ami csak Kei lehetett.
- Hé! Mars innen!- kiabáltam rá az ebre, ami megijedt és elszaladt.- Kei, te vagy az?- álltam be a lombok alá, mikoris megpillantottam az egyik ágon fáradtan remegő cicát.
- I-itaru...- motyogta könnyes szemekkel, így kitártam a karom, hogy elkapjam, ő pedig leugrott.
- Ne haragudj...- motyogtam, miközben magamhoz öleltem a szőrpamacsot.
- Eh-elindultam haza és jött az a kutya és elkezdett kergetni, mh-majd felüldözött a fára és nh-nem akart elmenni!- hüppögte hozzám bújva.
- Mostmár nincs semmi baj...- cirógattam a hátát.
- Ne haragudj, h-hogy olyan akaratos voltam!- fúrta a fejét a mellkasomba.
- Inkább nekem kéne bocsánatot kérnem... Miattam változtál macskává és én lettem mérges rád, pedig semmi jogom nem volt hozzá...- emeltem feljebb, hogy egy magasságba legyünk, míg én egy kissé lesütöttem a szemeim, amikor is puha mancsát a homlokomra rakta.
- Semmi baj. És te se haragudj rám...- nézett rám könyörgően egy halvány mosoly kíséretében.
- Szent a béke?
- Szent a béke- bólintott.
Hazaérve levettem Keit a vállamról, aki sebesen robogott be a konyhába, némi vacsora reményébe.
- Kei-chan!- hallottam anya hangját, belépve a helységbe pedig láttam, ahogy ölelgeti a cicát. - Úgy aggódtam miattad!
- Kutya bajom. Habár... Tényleg egy kutya volt a bajom, aki sarokba szorított- fintorgott, miközben anya lerakta a pultra és elkezdte melegíteni a vacsora maradékát, amit félretett nekünk.
Miután elfogyasztottuk a curryt, elindultam fürdeni. Eléggé fáradt voltam már és egyre csak azon járt az eszem, hogy hogyan változtathatnám vissza Keit. A zuhanyfülkéből kilépve megtöröltem a hosszú, fekete hajam és gondosan elválasztottam egyetlen fehér tincsem a többitől. Külsőre többnyire apára hasonlítottam, anyától szinte csak ezt az egy fehér hajtincset örököltem. Meg a mentalitásomat. Könnyen felhúztam magam a legkisebb dolgokon is, akárcsak az édesanyám.
Belecsavartan hosszú tincseim a törülközőbe és felvettem a pizsamám,  majd visszamenten a szobámba. Belépve Kei már az ágyamon ült, engem meglátva pedig elfogta a röhögő görcs.
- Hogy te milyen hülyén nézel ki!- vihogott ide-oda vergődve.
- Ne örülj annyira- húzódott egy sejtelmes mosolyra a szám, majd a tarkójánál megfogva elindultam vele a fürdő felé.
- M-mire készülsz...?- kérdezte rémülten.
- Ma eléggé összekoszoltad magad, úgyhogy meg kell, hogy fürdesselek- vigyorogtam miközben lefelé siettem a lépcsőn, mire elkerekedtek a szemei.
- Hülye vagy?! A macskák nem szeretik a vizet! Engedj el te nyomorult emberi lény!- hadonászott a karmaiva, így engem is sikerült megvágnia.
- Hogy az a...- szisszentem fel.
- Mit csináltok?- fordult felénk anya, aki valamilyen filmet nézett a férjéhez bújva.
- Csak megfürdetem- mosolyogtam, miközben Kei tovább vergődött s kezemben.- Nagyon összekoszolta magát, muszáj- mosolyogtam ártatlanul, majd bezártam magunk mögött az ajtót.- Mostmár nem menekülsz!
- Segítség!- kezdte el kaparni az ajtót, míg én elkezdtem engedni a fürdővizét a kádba.
- Gyere kislány- próbáltam volna megfogni, aznoban beleharapott a kezembe.
- Au!- kaptam el a végtagom és a mosdókagylóhoz sietve betartottam a csap alá.
- Nh-nem fürdök!- lihegett támadóhelyzetben állva.
- De fogsz- vettem elő egy törülközőt, majd kihajtva rádobtam és elkaptam úgy, hogy ne tudjon megkarmolni.- Megvagy, szőrgombóc- mosolyogtam rá diadalittasan, mire a szemeivel próbálta kiontani a vérem.
- Ezért még meglakolsz, Uchiha!- morgott, így egyszerűen beledobtam a kádba.- Megfulladok!- kapálózott a mancsaival.
- Alig ér a hasadig a víz- forgattam a szemeim, mire lábra állt.
- Valóban- csodálkozott,  miközben elővettem a sampont.
- M-mi az...?- kérdezte idegesen.
- Babasampon. Yume fejbőre érzékeny, így csak ilyet tud használni. És ez szerencsére állatokra is jó- pillantottam rá, mire megpróbált kimászni a kádból, azonban nem sikerült neki.- Nincs ma szerencséd szöszikém- nyomtam a kezembe a krémből és elkapva a kis állatot, elkezdtem lecsutakolni.
- Majd én csinálom- húzta ki magát a kezemből és sorsába beletörödve folytatta a bundája tisztítását a mancsaival.- Te meg fordulj el!- parancsolt rám, mire engedelmesen hátamat nekidöntöttem a kád oldalának.- És utállak- tette még hozzá.
- Utálhatsz, koszosan akkor sem fekszel be az ágyamba- feleltem, mire rámfröcskölte a vizet.
Miután végzett, kiszedtem, megtöröltem és a hajszárítóval megszárítottam a bundáját.
- Kész is vagy- mosolyogtam elégedetten, mire megforgatta a szemeit.
- Ki nem állhatlak- vonult ki felhúzott orral a nappaliba.
- De aranyos vagy!- kapta fel anya, amikor melléjük ért.- És milyen puha!- kezdte simogatni a bundáját, amit hagyott is neki.
- Bezzeg engem meg akartál ölni- forgattam a szemeim.
- Mert te meg akartál fürdetni- öltötte ki a nyelvét.
- Aranyos vagy macskaként Kei- simogatta meg apa is a lány fejét.
- Köszönöm Sensei. Bár elég nehéz így... Az evőpálcákat sem tudom rendesen megfogni...
- Biztos találunk valami megoldást, hogy visszaváltoztassunk- mosolygott.
- Én elmegyek aludni. Jó éjszakát!- indultam vissza a szobámba.
- Hé! Várj meg!- szaladt utánam a cica. Megvártam, amíg ő is bejön és becsuktam utána az ajtót.
- Jó éjt- húztam magamra a takaróm, majd érzetem, hogy valami mászik a paplan alatt, majd felbukkant a pici feje a mellkasom mellett.
- T-tudod... Még mindig félek attól a kutyától egy kicsit...- kezdte motyogva.- Így most melletted alszom...- bújt hozzám és lehunyta a szemeit.- De ha elmondod ezt bárkinek is, kikaparom a szemed...
- Persze- nevettem fel, egyik karomat a fejem alá tettem, míg a másikkal elkezdtem simogatni a hátát.- Jó éjszakát.
- Jó éjt...- motyogta már félálomban.

ฅ(＾・ω・＾ฅ)
A borítókép miatt kapott szemrákért meg, gome!