- Hülye! Nem tudsz kopogni?!- vágta hozzám Demiyah a tusfürdős flakont.
- El van húzva a zuhanyfüggöny!- fájlaltam a homlokomat.
- Kopogjál te idióta!- kiabált utánam, miközben becsaptam az ajtót.
- A francnak kell neked reggel hajatmosni!
- Maradj csöndben vagy álmodban megszállak!
- Már kora reggel kezditek?- támolygott át a nagybátyám a másik szobából.
- Ez a hülye nem tud kopogni!- sózott egyet a tarkómra a félvér kifelé jövet. A haja bele volt telerve egy törülközőbe.
- Talán zárd be az ajtót!- fordultam felé dühösen, mire bemutatott.
- Gyerekek- húzta meg mindkettőnk fülét apa mérgesen.- Halkabban, anya és Yume még alszik.
- Már nem- hallatszott egy morcos hang a szomszédból.
Nagy nehezen mindannyian összekészültünk, míg anya és Hidan-san elmentek venni valamit reggelire. Miután mind megtömtük a hasunkat, elindultunk, hogy megkeressük a temetőt és azon belül is a nagyszüleink sírját.
- Elnézést- lépett oda anya egy virágbolt előtt nézelődő idős nénihez.- Meg tetszik tudni mondani, hogy merre találjuk a temetőt?
- Hm?- fordult meg a hölgy és gyorsan végigmérte a kis társaságunkat.- Oh! Hidan!- tipegett oda a nagybátyámhoz és megölelte.
- M-mi?! Ki maga?!- pánikolt a férfi és próbált kiszabaduli a karjai közül.
- Nem emlékszel rám?- engedte el a rémült Hidan-sant, aki hátrálva pár lépést elbújt anya mögött.
- Nem!
- Pedig amikor kicsi voltál, mindig átjöttél segíteni leszedni a cseresznyét és a barackot- nevetett.
- A nagy és veszedelmes Jashinista- jegyezte meg apa.
- Kussol Uchiha- mordult rá.
- Fiúk...- sóhajtott a közöttük álló nő.
- Te pedig biztos Loly vagy- fogta meg anya kezeit.- Biztos nem emlékszel rám, nagyon kicsi voltál, amikor utoljára találkoztunk- mosolygott.
- Tudok ki maga!- világosodott meg a nagybátyám.- Maga volt a szomszédunk gyerekkorunkban! Akkor született az első unokája, amikor a húgom!
- Saki Yuki vagyok- mosolygott.
- Igen, Yuki néni!- ölelte meg a férfi a nagyit.
- Ezer éve nem láttalak fiam- kócolta össze a haját.
- Konohában lakok most a feleségemmel és a lányommal- vigyorgott.
- De nagy vagy már...
- Ők pedig az én férjem és a gyerekeink- ölelt minket magához anya.
- A híres Uchiha Itachi...- nevetett a nő, mire apa kínosan megvakarta a tarkóját.
- Én meg itt se vagyok- duzzogott Demiyah.
- Ő meg az én kölköm- jelent meg mellette Neko és egy barackot nyomott a fejére.
- Csak nem...?- lépett hozzájuk Yuki néni.- Csak nem te vagy a macska démon...?
- Személyesen- vigyorgott.
- Egyáltalán nem olyan vagy, mint ahogy a falu vezetője elmondta.
- Gondolom valami veszélyes és fékezhetetlen szörnyetegnek állított be- forgatta a szemeit.
- Sok mesét hallottam rólad Machiko-santól és Rei-santól- simogatta meg a fejét.
- Úgy érti... A szüleinktől?- kérdezte anya, mire bólintott.
- Gyertek be hozzám egy teára, utána pedig megmutatom, hogy hol van a sírjuk.
- Köszönjük a meghívást- ölelte át apa a feleségét.
Yuki néni háza nem messze volt a virágbolttól. Nem volt túl nagy, egy idős, egyedül elő nőnek pont elég.
- Érezzétek magatokat otthon- vezetett be minket a nappaliba.- Én gyorsan megcsinálom a teát.
Az ablakhoz lépve néztem a kertet. Öreg barack és cseresznyefák álltak benne.
- Arról egyszer leestem!- bökött a nagybátyám az egyik magasabb cseresznyefa felé.
- És meg is zúzódott a karod- hozta be egy tálcán az elkészült italokat.
- Tessék ideadni- léptem hozzá és átvettem tőle, majd leraktam az asztalra.
- Milyen rendes fiú vagy- simogatta meg az arcom.- Szerencsés lesz az, akinek a férje leszel.
A mondatatól rögtön Kei képe tűnt fel bennem. Nem nem nem nem nem. Nem lehetek belé szerelmes! Ő a legjobb barátom!
- Hohó, csak nem elpirult, kisherceg?- könyökölt a vállamra Demiyah.- Csak nem Keike jutott eszébe?
Némán lesöbörtem a karját magamról és leültem a nagy zöld kanapéra.
- Ha jól látom te is démon vagy- jegyezte meg a házigazda beszélgetes közben, a felvér lányhoz intezve a szavait.
- Bizony- vigyorgott.
- Neked ki a jinchuurikid?- kíváncsiskodott.
- Jelenleg kordában tudom tartani az erőmet, úgy még nincs.
- Én leszek- ittam bele a teámba.
- Úgyhogy attól kezdve, hogy belé zárnak, egész életében szívhatom majd a vérét- dobta a lábait az ölembe.
- Marha jó lesz- forgattam meg a szemeim.
- Nagyon bátor fiú vagy.
- Tisztában vagyok azzal, hogy nem is olyan régen a jinchuurikiket kirekesztették. Azonban a szüleinknek köszönhetően ez megváltozott és mostmár inkább elismerik őket. Hisz nekik köszönhetjük részben, hogy megnyertük a háborút. És ráadásul Demiyah az egyik legjobb barátom. Ez igazán nem nagy áldozat egy ilyen emberért- pillantottam a mellettem ülő lányra egy halvány mosollyal.
- Tudtam én, hogy szeretsz!- mászott nevetve a nyakamba.
- Ezt egy szóval se mondtam- próbáltam kiszabadulni, azonban nem eresztett.
- Nagyon szép kis pár lennétek- nevetett Yuki néni.
- Kétlem, Itarunak tetszik valaki- vigyorgott Demi az odlalamat bökdösve.
- Valóban? Kicsoda?- faggatózott tovább.
- Nem is vagyok biztos benne... Eskine Keinek hívják és...
- Csak nem Eskine Mei-san lánya az?
- Ismeri?- néztem rá meglepetten.
- Nincs olyan ember, aki ne ismerné- nevetett.
- Háh, de híres a marhája- nevetett anya, és nekidőlt a sokkos állapotban lévő férjéhez.
- Fiam bárkit, csak az Eskinét ne!- fordult hozzám komolyan.- Bárkit hazahozhatsz, csak az Eskinét ne! Deidara engem megöl.
- Apa, nekem is tetszik Hikari!- ugrált az ölében Yume.
- Helyesbítek, én ölöm meg Deidarát- csapott a homlokára, míg anya csak nevetett.
Nagyjából másfél óra elteltével Yuki neni elvezetett minket Yugakure temetőjébe.
- Innentől átveszem én- jelent meg Neko.- Ilyen távolságból már érzem, hogy merre van a chakrám másik fele.
- Köszönjük szépen a teát és a segítséget Yuki néni- fordult hozzá anya és megölelte.- Most viszont tessék hazamenni! Rossz előérzetem van...
- Vigyázzatok magatokra!- ölet meg mindannyiónkat, majd elindult haza.
- Igyekezzünk ha még éjfél előtt haza akarunk érni- indult el befelé Neko.- Erre!
Pár percnyi bolyongás után anya és a démonja megálltak egy sír előtt. Nem volt túl nagy és két név volt rávésve a sírkőre.
- Ez lesz az- szólalt meg halkan pár perc után a macska.
- Rendben- kezdte anya folytott hangon.- Hogy csináljuk?
- Ha át tudom venni a tested felett az irányítást, akkor képes vagyok kiszedni földön keresztül egy pecséttel a chakrámat, amit Machikoba zártam. De kelleni fog egy kis idő, míg megcsinálom.
- Csináljuk- bólintott.
Neko eltűnt majd anyából elkezdett kiszivárogni a démoni chakra és leguggolva elkezdett kézjeleket formálni.
Hidan-san leült és hátát a sírkőnek támasztotta. Apa anya mellett foglalt helyet, míg Yume és Demiyah a közelben a többi sírt nézgették és keresték, hogy melyik a legrégebbi.
Nyomasztó hely a temető. Az élet és az elmúlás határa, ahol a jelen, s a múlt találkozik és megbeszélik, hogy mi legyen a jövő. Sosem ismertem a nagyszüleim, mégis elszomorított a nyughelyük látványa. Hisz a családtagjaim.
- Közelednek!- ugrott fel apa egy kunait előrántva.
- Kik?- kaptam felé a fejem, miközben Demi vissza hozta Yumét.
- A kislány rossz előérzete- szolalt meg Neko anya testében.- Uchiha! Mindenképp védjétek meg a kislányt! Ha most félbeszakítanak, a pecsétem kinyitása miatt én is elszabadulok és Loly is meghal!
- Yume, menj anya mellé!- nézett a húgomra, aki engedelmesen odament és Neko rózsaszín chakrája egy védőburkot font köré.
- Itaru, Hidan, Demiyah! Segítsetek megvédneki őket.
- Nem kell kétszer mondanod!- vette a kezébe a nagybátyám a kaszájat, a félvár átváltozott a démoni formájába, míg én előhívtam a Sharinganjaim és előhúztam a katanám.
- Szóval számítottak ránk- jelent meg egy csapat shinobi körülöttünk.
- Egy újjal se nyúltok a húgomhoz!- csapott közéjük Hidan.
Az egyik engem szemelt ki ellenfeléül, így elkezdtem védeni a támadásait, majd egy óvatlan pillanatban felé kerültem és leütöttem.
- De bénák vagytok- gúnyolódott Demi, mikor már a harmadikat tette harcképtelenné.
- Nyavalyás szörnyeteg!- ordította az egyik és bele akart állítani a lányba egy tőrt, azonban még időben sikerült kiütnöm a kezéből.
- Jössz eggyel- néztem rá, miután a ninja már a földön feküdt kiütve.
- Húgi!- ordított fel Hidan-san.
Csak annyit láttam, hogy egy ninja hátrarántja a nőt a kimonója nyakánál fogva és így megszakadtak a kézjelek.
- Anya!
Minden szinte egy pillanat alatt történt. Mindannyian rohantunk anyuhoz, aki körül már kezdett megsokszorozódni Neko chakrája. Demiyah elénk kerülve futás közben formált néhány kézjelet, majd anya homlokára tette a kezét és szinte nekiszorította a fejét a földnek.
- Pecsét lezárás!- kiabálta és az akkora hatalmasra duzzadt rózsaszín chakra semmivé foszlott. Apa leütötte az utolsó ellenséget és rögtön letérdelt a párjához.
Anya verejtékezve feküdt a földön, kapkodva a levegőt, eszméletlenül. Demiyah zakatoló szívvel támaszkodott négykézláb vele szemben.
- Mit csináltál?- húzta az ölébe apa a feleségét.
- Mhi-mielőtt eljöttünk, anya a biztonság kedvéért megtanított egy gyors pecsét lezárási technikát. Szinte az összes chakrámat felemészti és csak ideiglenes, de ha Loly-san magáhoztér, akkor meg lehet javítani az eredetit- mondta végig, majdna következő pillanatban egy nagy adag vért köhögött fel.- A rohadt életbe.
- Hála az égnek- rogytam le a barátom mellé.- Köszönöm Demiyah- öleltem magamhoz a lányt.
- Ugyan. Mostmár kvittek vagyunk.
Anya hamarosan felébredt és így Nekot megidézve újra megcsinálták a pecsétet és magába olvasztotta a maradék erejét is.
- Kész- biccentett apa felé a macska, mikor megjelent elöttünk, anya pedig a férje mellkasának dőlt.- Egy pár óráig most biztosan aludni fog. Demiyah- forrdult a lánya felé, aki mellettem ülve nekem támaszkodott.- Gyere ide- intett neki, így ő közelebb mászott.- Büszke vagyok rád! Mindannyiunkat megmentettél! - ölelte át a csemetéjét.
- Tartoztam ennyivel Itarunak- pillantott rám vigyorogva, mire elmosolyodtam.
Nem sokkal később elhagytuk Yugakurét. A hazautunk szerencsére teljesen zökkenőmentesen telt és kora estére érkeztünk meg a a város kapujához.
- Ott jönnek!- hallottam Mei-san hangját. Anya még mindig a férje hátán aludt, mígy Yume a nagybátyánkén, én és Demi pedig hátul mentünk.- Te jóságos ég, mi történt?- rohant a barátnőjéhez az Eskine.
- Akadályoztak minket, amikor elmentünk Neko chakrájáért. De majd később elmondom, először vigyük őket haza. Szerintem Loly lázas- tette a kedvese homlokára a kezét aggódva.
- Mit ácsorogsz még itt te bamba Uchiha, gyere már!- rángatta hazafelé apát.
- Üdv itthon!- lépett hozzánk Kei.- Azt üzeni neked a hetedik, hogyha hazaértél, akkor menj be hozzá- intézte hozzán a szavait, mire bólintottam, majd a démonhoz fordult.- Minden rendben? Elég sápadt vagy... - nézett Demiyahra.
- Csak pihennem kell egy kicsit- mosolygott, majd rámtámaszkodva elájult.

(〃ﾟ3ﾟ〃)
A következő már a 10. rész, igaz Vikcsu28? (˵ ͡° ͜ʖ ͡°˵)