Gyorsan telik az idő, főleg ha jól mulat az ember. Illetve... Csak Demiyah szokott jót mulatni rajtam, amikor néhanapján próbálok valahogy bókolni Keinek.
Eleinte egyáltalán ahhoz is nehéz volt hozzászokni, hogy a lány mindent lát az én szemeimen keresztül, így mindenről tud, ami velem történik. Kivéve, ha nincs bent. Úgyhogy a személyes tér fogalma úgyahogy megszűnt számomra.
Azonban szerencsére a dolgok simán mentek. Hana és Akio jól megvoltak, bár egyértelműen az előbbi hordta a nadrágot, Nova és Demiyah sopánkodott, hogy magányosak, és nem ér, hogy rajtuk kívül mindenkinek van valakije, és Kei...
Olyan volt vele, mint egy valóravált álom.
Sokszor mi ketten kaptunk egy-egy kis csapatot igénylő, de bonyolultabb küldetést, és mivel a párosunk eredményesnek bizonyult, rendszeressé váltak ezek a feladatok, a többi mellett.
Valamint... Hikari elhívta egy randira a húgomat... Azt hittem, ott nyírom ki a srácot, amiért szemet vetett az én drága, egyetlen hugicámra, azonban szerencséje volt, mert a nővére elterelte a figyelmem. Kis mázlista...
Nade a küldetések.
- Gyere már- kiabált hátra miközben átszökkent a következő ágra.- A te tempóddal sosem érjük el a falut.
- Te mondtad, hogy ne Demivel menjünk- húztam a számat.
- Ha nyafogsz, akkor még engem is vihetsz a hátadon- öltötte ki a nyelvét.
- Na gyere csak ide...- húztam széles mosolyra a szám és gyorsítva próbáltam beérni.
- Még mit nem!- nevetett.
Egyészen a falu kapujáig kergetőztünk, ahol az utolsó ágon megcsúszott, és kis híján közelebbről is megismerhette a talajt.
- Köszi- karolta át a nyakam, amint rájött, hogy szerencséjére épp időben elkaptam.
- És hol a jutalmam a kisasszony megmentéséért?- tudakoltam tettetett csalódottsággal.
- Ha egy percre becsuknád a szád, meg is kapnád- forgatta a szemét, majd egy hosszú csókot adott.
- Ha befejeztétek a nyálcserét, talán be ismehetnénk- dobolt a lábával kedvenc démonunk, aki szokás szerint, a Hokage engedélye nélkül jött velünk a küldetésre. Hiába van belém pecsételve, itthon kellett volna sokszor maradnia.
- Felőlem mehetünk- fordultam felé, a páromat továbbra is a karjaimban tartva.
- Valamit elfelejtettél- jegyezte meg a kedvesem.
- Nem állt szándékomban letenni téged- vigyorogtam, mire elkezdte húzni a fülem.- Oké, oké meggyőztél!- engedtem el.
- Bölcs döntés- pöckölte meg az orrom.
- Nem is tudtam Itaru, hogy nálatok az asszony hordja a nadrágot- somolygott a félvér. Továbbra is kedvelt elfoglaltsága az én véremet szívni.
- Nem is értem miért, egyértelmű volt, hogy ki az úr a háznál- lépett mellé, így a meglévő 30 méteren azt ecsetelgették, hogy milyen papucs vagyok, a jelenlétemmel egy minimálisan sem foglalkozva.
- Én még beugrok anyáékhoz, mielőtt hazamegyek- torpant meg Demi a kereszteződésben.
- Rendben. Akkor majd találkozunk- biccentettem, majd egy hirtelen mozdulattal felkaptam Keit a vállamra.
- ITARU, AZONNAL TEGYÉL LE!- ütögette a hátam.
- Soha- nevettem, miközben elindultam hazafelé.
- Ha nem teszel le most rögtön, Uchiha Itaru, én Jashinra esküszöm, hogy rádrobbantom az eget!- kezdte el húzni a hajam.
- Au! Nemár!
- Tegyél le!
- Oké, tudod mit? Kössünk kompromisszumot. Felveszlek a hátamra és úgy vihetlek is, de neked sem lesz kellemetlen.
- Jó...- sóhajtott, majd miután leengedtem a vállamról, felmászott a hátamra, alatta összekulcsoltam a kezeim, míg ő átkarolta a nyakam.- Csak tudnám, hogy ez neked miért jó...
- Mert közel akarlak tudni magamhoz.
- De hát most is három napot végig együtt töltöttünk.
- De előtte meg két hétig küldetésen voltál...- bigyesztettem le az alsó ajkam.- Nekem nem elég belőled három nap... Nekem egy egész életre kellesz- pillantottam hátra a vállam felett, egyenesen a szemébe.
- Ez azért valahol aranyos volt- nyomott egy puszit a számra.
- Megjöttünk- rúgtam be magunk után a bejárati ajtót.
- Pont jókor- sietett ki a nappali felől anya az előszobába.- Így vigyázhattok Yumére- nyomott egy puszit az arcomra.
- Mondtam már, hogy nem kell rám vigyázni- ücsörrgött az említett a lépcső legalsó fokán.
- Hova mész?- huppantam le a küszöbre és elkeztem levenni a cipőmet, míg ő fel a sajátját.
- Randira!- lelkesedett.
- Apával?
- Ki mással menne?- könyökölt a fejemre az Eskine lány.
- Nagyjából egy tíz perce ment el és a megbeszélt helyen fog majd várni- kapta le a fogasról a táskáját és gyorsan átnézte, hogy minden benne van-e, ami kell. Egy fehér nyári ruhát viselt, rajta apró kék virágokkal.- Jók legyetek!- intett még vissza az ajtóból, majd a nyílászárót becsukva elsietett.
- Nii-chan, ti csináljátok a vacsorát!- rohant fel a szobájába.
- Úgy látszik minket ért az a megtisztelő feladat, hogy főzhetünk a húgomra- karoltam át a derekát és közelebb húztam.
- Ha nem akarunk éhen maradni, kénytelenek leszünk- karolta át a nyakam és egy hosszú csókba vont.
Hamar elkészültünk az ennivalóval, igaz, a varázslat részét Kei csinálta, én csupán a zöldségeket pucoltam meg és vágtam fel.
- Köszönöm az ételt!- sietett el ismét Yume, miután a tányérját betette a mosogatógépbe.
- Elpakolok, addig te fürödj le- nyomtam egy csókot a kedvesem szájára.
Szerencsére nem volt túl sok minden, néhány tányér, valamint a maradékot berakni a hűtőbe.
Ezt követően felballagtam a szobámba és előszedtem egy nagyobb pólót az Eskine lánynak, mirt elfelejtette magával vinni, pizsama gyanánt.
- Parancsolj- nyújtottam be az ajtórésen, míg a szemeim csukva voltak.
- Köszi- vette át a ruhadarabot és gyorsan egy puszit nyomott az arcomra.
- Igazán nem kellett volna szégyenlősködnöd...- dőltem neki az ajtónak, miután az becsukódott.-... Nyugodtan átöltözhettél volna előttem is- szemtelenkedtem.
- Álmaidban- hallatszott bentről, és nyílt a fürdő bejárata, így kiengedtem. A nyelvét kiölvte elhaladt mellettem és bevonult a szobámba, míg én is gyorsan lezuhanyoztam.- Visszatért őfelsége?- gúnyolódott, míg az ágyamon ülve, a haját törölgette.
- Tudom, hogy már alig vártad- nyomtam egy csókot az ajkaira, majd átvette tőlem a törölközőt és segített megszárítani hosszú fekete tincseim.- Olyan nyugis mostanában minden...- dőltem hátra a párnamra.
- Ezt hogy érted?- húzta magunkra a takaróm, majd fejét a mellkasomra hajtotta.
- Nagy a csend. Küldetésekre járkálunk, lógunk a csapatunkkal, egy csomó időt töltünk együtt, Hana és Akio is jól megvan, Nova és Demi kicsukott minket a szingli klubjukból...- nevettem fel az emlék hatására.-... Annyira simán megy minden. Kicsit olyan, mint a vihar előtti nagy csend.
- Túl sokat aggódsz- sóhajtott.- Csak élvezd ki ezeket a nyugis napokat.
- Ki mondta, hogy nem élvezem?- fontam a dereka köré a karjaim, ezzel jobban magamhoz szorítva.- Semmi bajom nincs azzal, hogy sok időt tölthetek a barátnőmmel- mosolyogtam, majd ajkait lágyan az enyémekre nyomta.
- Őszintén szólva, néha engem is aggaszt ez a nagy nyugalom...- rajzolgatott a mutató ujjával köröket a mellkasomra.- Mindig bennem van a félsz, hogy hirtelen történik valami és nem leszünk rá felkészülve, vagy... Daichi egyszercsak újra felbukkan... Azóta nem hallottunk róla, amióta egyszer elrabolt és ki akarta belőlem szedni Akuma felét.
- Azon a napon, amikor összejöttünk, elküldte hozzám az egyik klónját, mintegy figyelmeztetésként, de azóta is csak rémálmokban találkoztam vele...- gondolkodtam.
- Néha félek, hogy esetleg meglepetésszerűen rajtunk üt és valamelyikőnknrk baja esik...- jegyezte meg halkan hozzám bújva.- Mindannyiótokat féltem...
- Komolyan most jönnek elő belőled a női ösztönök, hogy féltsd a könyezeted?- nevettem, mire belekönyökölt a gyomromba.
- Hülye. Én mindig féltelek titeket- duzzogott.
- Tudom. De vigyázunk magunkra, így nem kell aggódnod- nyomtam egy puszit a homlokára.
- Ajánlom is. Vagy mérges lennék...- motyogta félálomban, majd pillanatokkal később már egyenletes szuszogással adta a tudtomra, hogy álmaim nője elaludt.

- Mi a francot kerestek itt kora reggel, idióta banda?!- dühöngött az ajtóban állva kedvesem.
- Elnézést a korai zavarásért, Mrs Uchiha!- kerülte ki Demi és bevetette magát a konyhába, ahol én már a kávémat kortyolgattam.- Én is kérek!- csillantak fel a démon szemei, mire a konyhapulton lévő kávéfőzőre böktem, hogy szolgálja ki magát.
- Szép jó reggelt!- vágott a hátamra Nova, így hirtelen kiköptem a kesernyés italom, egyenesen a velem szemben helyet foglaló Hyuugára.
Persze a kora reggeli műsor hatalmas röhögőgörcsöt váltott ki a lányokból, amire még a húgom és nagy meglepetésemre Hikari is megjelent.
- Te meg...?- néztem nagy szemekkel az ifjú Eskinére.
- Nováékkal jöttem- bökött a nevetéstől fuldokló lányra
- Fantasztikus reggel- hajtottam fel az utolsó kortyot.
- Nade nem csak a rendbontás kedvéért jöttünk- dobta le magát a konyhapultra Demiyah.- Azt találtuk ki, hogy menjünk ki a strandra. Keinek még úgyis megvannak a jegyei, amiket két éve szülinapjára kapott, igaz?- nézett a barátnőmre, aki bólintott.
- Tulajdonképpen elhoztam őket- adta oda a nővérének a borítékot Hikari.
- Most, hogy van egy kis nyugi, szórakozhatunk egy kicsit- hajtotta össze a törölközőt Hana, amivel segített felitatni a barátjáról a kávét.
- Nem is rossz ötlet- ölelt magához hátulról Kei és fejét megtámasztotta az enyémen.- Mit szólsz hozzá, szívem?
- Benne vagyok. Nem árt néha a szórakozás- kulcsoltam össze az ujjaink és egy puszit nyomtam a kézfejére. Ja, eltelt két év... Nem mondtam?

(˵ ͡° ͜ʖ ͡°˵)
Tessék, Susi és Tekergős ItaKei