- A feladatod, hogy elkapd a célszemélyt és visszaszállítsd Iwagakurébe, ahol majd elbírálják a tetteit!- adta át a hetedik a küldetést tartalmazó tekercset.- Nem bánom, mehet veled Kei... De nagyon vigyázz rá, hogy ne legyen semmi baja ebben az állapotban!
- Értettem és köszönöm, Hokage-sama!- hajoltam meg a ninja világ hőse előtt. A szöszi mellettem ült és mikor kiegyenesedtem, felugrott a vállamra.
- Induljatok!- adta ki az utasítást, mire eltűntem a szobából és elindultam a küldetésre.
- Ez olyan izgalmas! Még sosem voltam titkos küldetésen!- lelkesedett, miközben én megálltam egy pillanatra, ő pedig belemászott az övemre szerelt táskába.
- Ez nem egy titkos küldetés- nevettem, miközben felvettem az apáméhoz hasonló maszkom.- Csupán le kell kapcsolnom egy veszélyesebb alakot.
- Ne legyél illúzióromboló- jegyezte meg mérgesen, mire megsimogattam.
- Elnézést cicamica- nevettem, majd ismét útnak idnultam.
Hamar kiértem a faluból és útnak idultam nem messze lévő városka felé, ahonnan a jelentés érkezett. A szóban forgó férfi egy szökött shinobi, aki gyerekeket rabolt el korábban és bántalmazott, valamint sajnos áldozatai is voltak. Valószínűsítik, hogy teljesen meg van őrülve. És mivel a város rettegett, amikor meghallottak, hogy felejük tart, felkerest küldtek Konohának, hogy küldjenek valakit, aki elkapja. Ez lennék én. És már tervem is volt, hogy mikent csípjem nyakon.
Nagyjából egy órára volt a kisváros az otthonomtól. Út közben megálltunk egyszer pihenni pár percet, de még így is bőven időben odaértünk.
Miután beszéltem a város vezetőjével, hogy megérkeztem a küldetésre, kaptam egy szobát egy, a város szívében lévő fogadóban.
- És most csak henyélünk?- értetlenkedett Kei, mikor leugrott az ágyamra.
- Nem egészen- vettem le a felsőm és lecseréltem egy sima, sötetkékre. A hátán azonban ezúttal nem volt ott a már jól megszokott Uchiha címer.- Feltérképezzük a várost. A célpont holnap ér el ide Iwagakuréből. És méltó képpen kell fogadnunk. Gyere- intettem neki, mire utánam ugrott és elindultunk szétnézni.
- Gondolom van már terved- ugrott a vállamra, mikor kiértünk a nyílt utcára.
- Persze, hogy van. És rád is szükségem lesz- mosolyogtam rá.
- Jaj nekem- sóhajtott.- Essünk túl rajta, mondd el.
- Ráér- simogattam meg a fejét, mire megharapott.- Au!
- Nem vagyok plüssmacska- morgott.
Szerencsére nem volt túl nagy a hely, gyorsan körbenéztünk, utána pedig betértünk egy standhoz enni egy-egy adag sobát.
- Két tállal kérnénk- ültem le a pulthoz, miközben Kei az ölembe mászott.
- Csak nem a cicuskának lesz az egyik?- nevetett a szakács.
- Kuss és csinálja a tésztám!- csapott a mancsával az asztalra, mire a férfi kisebbb szívrohamot kapott.
- E-ez beszél!- mutatott Keire rémülten.
- El van átkozva- sóhajtottam.- Alapjáraton ember.
- Kérem a tésztám!- nyafogott tovább, mire befotam a száját.
- Elnézést- szabadkoztam, mire a cica beleharapott a kezembe, így felszisszentem.- Te kis...- próbáltam szemmel megnyúzni, mire kinyújtotta a nyelvét.
- P-parancsoljatok- tette elénk a két tálat.
- Köszönjük- vettem el két pár evőpálcát, majd mindkettőt megtörtem, a sajátomat a bal, Keiét a jobb kezembe vettem és így sikerült még nekem is melegen megennem a tésztámat.
- De jól laktam!- dőlt hátra az ölemben Kei a hasát fogva, miközben én a vacsorám utolsó darabját eszegettem.- Nem is tudtam, hogy mindkét kezedben tudod használni az evőpálcákat- jegyezte meg.
- Ugye ugye?- nevettem fel miközben kifizettem az ennivalót.
Visszaindultunk a szállásra. Persze Kei tele hassal lusta volt gyalogolni így az oldaltáskámban heverészett.
- Milyen szép csillagos az ég- állapította meg, mire megálltam és én is szemügyre vettem.
- Valóban- simogattam meg a fejét, ám ezúttal sikerült elkapnom a kezem, mielőtt megharapott volna.
- Ch- méltatlankodott. Hamarosan visszaérünk .
- Mész vagy menjek fürödni?- néztem rám, miközben ő épp elhelyezkedett az ágyon.
- Jól van, megyek én. Csak segíts megengedni a vizet!- indult el a fürdőszoba felé, ahova követtem. A kádba engedtem neki vizet, majd odakészítettem neki egy kis törülközőt és kimentem.
Elővéve egy könyvet elkezdtem olvasni, mikor hallottam, hogy Kei a fürdőszobában a pokolig szidja az egész világot, amiért a tusfürdő belement a szemébe. Halkan felnevettem.
- Te csak ne röhögj Uchiha!- kiabált ki nekem.
Hamarosan végzett, így végre én is lezuhanyozhattam. Mikor kijöttem, Kei éppen a táskámat rámolta ki.
- Te meg mit csinálsz?- húztam fel az egyjk szemöldököm, mire felkapta a fejét.
- Éhes voltam. Úgyhogy valami rágcsálnivalót- húzta ki magát. Fáradtan sóhajtottam, majd elővettem a hátizsákomból egy csomag kekszet, amit kibonva leraktam az ágyra, én pedig leültem mellé. Vidáman felpattant és rögtön nekilátott falatozni.
- Nem is értem miért a fegyvertartóm kezdted el feltúrni- csóváltam a fejem.
- Most honnan tudjam hol tartod az ennivalóm?- rántotta meg a vállát és a szájába tömött egy újabb kekszet.
- Butus- böktem meg a homlokát, mire csúnyán nézett rám.- Na, én alszok- dőltem hátra az ágyon és elfordulva tőle lehunytam a szemeim.- Kapcsold majd le a villanyt.
- De hát...- méltatlankodott, én pedig úgy tettem, mintha már húznám a lóbőrt.- Hülye Uchiha...-morgott, miközben a kekszes zacskót áthúzta az éjjeli szekrényre, majd megkísérelte lekapcsolni a lámpát, ami nem kevés ugrálás után sikerült neki. A mostmár sötét helységben odaszaladt az ágyhoz, majd nagy nehezen betakart.- Még a végén ez az idióta megfázik...- telepedett le mögém összegömbölyödve, mire hátra nyúlva felemeltem és átemelve magamon őt is betakartam és magamhoz öleltem.- Te szemét... Végig ébren voltál...- kezdte dühösen rágcsálni a kezem, de nem olyan erősen, hogy fájjon. Lassan elkezdtem simogatni a bundáját, mire nagy nehezen megnyugodott és lassan elkezdett egyenletesen szuszogni.

- Csak tudnám mi az ördögert kellett ilyen korán felkeltened- nyújtózkodott a mosdókagyló szélén ülve, miközben fogat mostam.
- Mert ma érkezik a célpontunk és nem lazsálhatunk- öblítettem ki a számat, majd elpakoltam a cuccaim.
A szobába visszamenve összepakoltam a táskám, hogy amikor végeztünk, akkor csak fel kelljen venni és indulhassunk haza.
- És most csak kisétálunk az utcára integetve, hogy "Hahó gyerekrabló, kapj el"- ironizált.
- Nem egészen- tartottam fel magam elé két ujjam, majd átváltoztam. A nagyjából 7-8 éves önmagammá változtam, majd a tükör elé állva a fehér tincsemet elrejtettem a feketék között.
- Ez most... Mire volt jó?- értetlenkedett.
- Egy 13 évesnek nem valószínű, hogy nekimenne, főleg ha meglátná a tincsemet. Viszont egy Uchiha címeres kisgyerek felkeltheti a figyelmét- mutattam a hátamra.
- Elfogatod magad- állapította meg.
- Pontosan. Így a már elfogott gyerekeket is megmenthetem- bólintottam.
- És én mire kellek?- húzta fel a szemöldökét gyanakodva, mire az oldalamon lévő táskára mutattam.
- Te vagy a vésztartalék, ha valami nem a számításaim szerint menne.
- Megtisztelve érzem magam... - morgott a szemét forgatva.
Összeszedve a macskát bezártam az ajtót és az ablakon keresztül távoztam, majd a fogadó melletti sikátorba érkeztem meg.
- Bármi is történjék, mindenképp maradj csenben!- gomboltam be a táska tetejét, miközben Kei visszahúzva a fejét bólintott.
Egyszerűen zsebre tettem a kezem és elindultam a nyílt utcán. Áthúzott, Iwagakurei fejpánt, fekete haj, barna szemek, nagyjából 180cm magas, masszívabb alkat. Talán egyszerűbb lenne valamilyen gyerekektől hemzsegő helyen keresni. Mondjuk egy játszótéren.
- Hé!- gyere te is játszani!- ragadta meg egy kisfiú a kezemet, miközben ekerestem a legközelebbi játszóteret.
- T-tessék?- lepődtem meg egy pillanatra.
- Gyere te is, mindenki ott lesz!- húzott maga után. Nagy az esély, hogy az az ember is ott lesz.
A fiú egy nagy parkba vezetett, ahol már jópár gyerek volt. Azonban nem játszottak, csak álltak a játékok körül.
- Haruka-kun! Mit akarsz játszani?- kérdezte egy kislány, mikor odaértünk.
- Valami nagyon mókásat- vigyorodott el a fiú, majd elsötétült a kép.
Legalábbis azt hitte. Eljátszottam, hogy rajtam is sikerült használnia a genjutsuját és drámaian összcsuklottam. Amint az összes gyerek elájult, hallottam egy puffanást, ami valószínűleg annak a hangja volt, hogy a mellettem álló fiú visszaváltozott az eredeti alakjába, vagyis a gyerekrablóvá. Béna egy trükk. Átlátható.

Egy kocsihoz vittek engem és még néhány gyereket. Elé valamilyen patás állat volt befogva, nem tudtam eldönteni, hogy ló vagy szamár. A táskámban éreztem, hogy Kei mocorog. Lassan elkezdtem nyitogatni a szemem, mintha csak most ébredeznék. Meg voltam kötözve, úgyhogy először a kötelekkel kellett kezdenem valamit.
- Felébredtél?- lépett elém a férfi. Illett rá a leírás.
- Ki maga és hol vagyok?- tetettem kétségbeesettséget.
- Nem kell tudnod ki vagyok- fogta meg az arcom és jobbról is, balról is megvizsgált.- Egészséges, jó vérvonalból származó gyerek- állapította meg.- Rengeteget fogok kaszálni rajtad- vigyorgott.
- Mondja csak...- szegtem le a fejem.
- Hm?
- Tudja még mik járnak ehhez a vérvonalhoz?
- Mik?- fintorgott értetlenül.
- Sharinganok- feleltem aktiválva a Mangekyo Sharinganjaim, amitől rögvest visszaváltoztam az eredeti alakomba, így a gyenge minőségű kötelek elpattantak és a katanámat előrántva, a torkához szorítottam a fegyvert.- És meg kell mondjam, nagyon hasznosak.
A másik kezembe rejtett kunaival oldalba szúrtam úgy, hogy ne érintsek fontos szerveket. Vért köhögve rogyott térdre és elveszítette az eszméletét. Addigra az összes gyerek magához tért, és mind rémülten néztek rám.
- Kei, segíts őket eloldozni!- szólaltam meg, mire a macska kimászott a táskámból és az egyik kislányhoz szaladva elharapta a köteleit.- Nincsen semmi baj mostmár, hazaviszünk titeket- mosolyogtam, miközben elengedtem mégegy gyereket.
Amint végeztünk, segítettünk kimászni a kicsiknek a szekérből.
- És most? Hogy vigyük haza a gyerekeket és vissza a falujába ezt a söpredéket?- ugrott fel a vállamra.
- Természetesen erre is gondoltam- nyugtáztam egy mosollyal a kérdését és elővettem egy kicsi fémből kézült tartályt.
- Az mi?
- Chakratároló. Mielőtt elindultunk, megkértem anyát, hogy zárjon bele annyit Neko chakrájából, amennyivel meg tudom idézni egy termetesebb alakját- csavartam le a tetejét és egyszerűen kiengedtem belőle a démoni chakrát.
- Mi kéne, Uchiha kölyök?- morgott, mir a gyerekek ijedten mögém húzódtak.
- Először is, ne légy goromba, megijednek. Másodszor, a segítséged szeretném kérni!- néztem a szemeibe.
- Az a kislány... Odaadta chakrám egy részét, hogy a fiacskájának postagalambosat játszak- húzta a száját mérgesen.- Legyen, de csakis azért- nézett rám komolyan, így bólintottam.
- Lekötelezel- azzal megfordultam és leguggoltam a gyerekekhez.- Figyeljetek, mindannyian tudjátok melyik városban laktok?- kérdeztem, és szerencsére mindannyian bólintottak.- Rendben. Neko! Kérlek, csinálj egy klónt. A klónod vigye vissza a gyerekrablót Iwagakure rendőrségére. Add át az üzenetet, hogy Uchiha Itaru küldi- kértem, mire bólintott. A klón miatt a mérete lecsökkent, majd a szájába vette a férfi pólójának a nyakát és elindult a rejtettfalu felé. Gyorsan csináltam én is egy klónt.- Az én klónommal és a kocsival visszamennek az idevalósi gyerekek és elhozza a cuccunkat a fogadóból. A kocsit és a szamarat add le a vátosvezetésnek- bólintott a másolat, majd a 3 kisgyereket felültette a bakra és elindultak visszafelé.
- És a többiek?- érdeklődött Kei.
- Neko, te és én pedig hazavisszük a többieket!
Felsegítettük a gyerekeket a macska hátára, ahova én már nem fértem fel, így Keivel együtt a fák ágain mellettük haladtunk.
Szerencsére ilyen sebesség mellett mindenkit sikerült napnyugtára hazavinnünk.
- Ezzel meglennénk- sóhajtottam, mikor kiléptünk Iwagakure főépületéből. Neko kint várt minket. Illetve kint aludt.
- Csakhogy végeztetek- nyújtózkodott lustán.
- Köszönjük a segítséged!- hajoltam meg előtte.
- Félre ne értsd. Nem miattad vagy a kislány miatt tettem. Demiyah miatt.
- Tudom.
- És ha innen nézzük a dolgokat, én is hálával tartozom neked- hajtotta le a fejét.
- Nem tesz semmit. Demi az egyik legjobb barátom- mosolyodtam el.
- Azt hittem én vagyok- jegyezte meg duzzogva Kei a vállamon ülve.
- Te meg a másik- böktem meg nevetve a pofiját.
- Gyertek, indulunk haza- sóhajtott a démon, mire meglepetten néztem rá.- Hazaviszlek titeket- forgatta a szemeit.- Gondolom most elindulnátok gyalog és soha nem érnetek haza. Velem hajnalra otthon vagyunk.
- Köszi Neko!- ugrott fel a hátára Kei, majd én is felültem.
- Kapaszkodjatok!- nevetett fel, majd a főutcán végigrohanva nekiiramodott az erdőnek.

Éjfél környékén megálltunk egy fél órára pihenni.
- Te Itaru- mászott az ölembe Kei, mikor Neko már aludt.
- Hm?
- Hogy értette az, hogy Demiyah miatt segít neked?- kíváncsiskodott. Közben észrevettem, hogy a jobb lábamon meglazult a fegyvertok alatti kötés, így levéve a táskát elkezdtem újra feltekerni a fáslit.
- Ha Demi betölti a 18-at, elzárják belém- feleltem, miközben tovább bajlódtam a kötéssel.
- Tessék?!- támaszkodott meg hirtelen a mellkasomon, így mikor felé kaptam hirtelen a fejem... Pont megcsókoltam.
Hirtelen hatalmas fehér felhő vett körbe minket és mikor elült a köd, döbbenten néztem az ölemben, emberi formában ülő Keire, aki szintén nagy szemekkel pislogott rám.
- T-te... Te megcsókoltál!- vert fejbe dühösön.
-  Francba is, te hajoltál bele a személyes terembe!- fogtam a fájó pontot, miközben elkezdtem vele veszekedni.
- Abbahagyni és indulás haza!- lökött meg Neko, mikor már felállva vitatkoztunk, aminek következtében ráestem a lányra.- Ó te jóságos Jashin. Mintha a kislányt és az Uchihát látnám fiatalként.
- Még mit nem!- méltatlankodtunk egyszerre az Eskine lánnyal.
- Persze. Kölykök- forgatta a szemeit, majd miután egy kissé csillapodtak a kedélyek, elindultunk haza. Szerencsére, Kei aznap már otthon aludt. Komolyan... Fel kellett áldoznom az első csókom, hogy feloldjam az átkot. Bár... Nem bánom, hogy ő kapta.

(˵ ͡° ͜ʖ ͡°˵)
Tessék, borítóképnek pedig megkapjátok a 11-es csapatomról készült rajzomat. Nem a legszebb, de na. Én csináltam. 😎