- Ébredj te Uchihák szégyene!- ugrottak rám, ezzel felverve a szunyókálásomból. Délelőtt a csapatt gyorsan megcsináltunk egy eléggé kimerítő küldetést, így úgy gondoltam, hogy alszok egyet délután, de úgy tűnik akadt két személy, akik ebben nem támogattak.
- Hagyjál- tettem a fejemre a párnámat, reménykedve, hogy veszi a lapot és békénhagy, de nem úgy nézett ki. Ráült a hasamra és nem tervezett mozdulni.- Hah... Jól van, ki vagy egyáltalán?- szedtem le magamról az ágyneműt és pislogtam párat, hogy kitisztuljon a látásom.- Kei? Te meg...?
- Itt fogunk ma estig csövelni nálatok- vigyorgott.
- De jó nekünk- sóhajtottam.- És nem tervezel leszállni rólam? Félre ne értsd, én nem bánom, hogy a hasamon ülsz, de nem tudom, hogy neked esetleg probléma lesz-e, ha mondjuk ide teszem a mancsaim- azzal nemes egyszerűséggel végigsimítottam a combjain. Persze azonnal zavarba jött és felkapva az egyik díszpárnát, elkezdett vele ütögetni.
- Hülye, hülye, hülye, hülye Itaru! Veszed le rólam a kezed!- sikított, majd rövidesen meguntam a csépelést, így a karját elkaptva magamra rántottam és átöleltem. A döbbenettől egy percre levegőt venni is elfelejtett.- T-te meg mit csinálsz...?- motyogta a mellkasomba.
- Meguntam a verést- mosolyogtam és simogatni kezdtem a hátát.
- Hülye vagy...- morgott.
- Nii-chan, minden rendben?- nyitott be Yume, majd minket meglátva egy huncut mosolyra húzódott a szája.- Nem zavarlak titeket.
- Mi az?- hallottam mögülle Hikari hangját.
- Semmi semmi, jobb, ha nem látod- csukta be az ajtót a húgom.
- Ugye nem csinált semmit a Nee-channal?
- Dehogy is. Kinek nézed te Itarut?- távolodott a hangjuk.
- Szerintem egy perverz, gonosz Uchiha vagy- mocorgott a karjaim közt Kei.
- Egyik sem- játszottam az egyik hosszú, szőke tincsével.
- De az vagy. És engedj el- próbált kiszabadulni, azonban nem hagytam.
- Elengednél?- méltatlankodott.
- Nem- mosolyogtam rá ártatlanul.
- Utállak- duzzogott.
- Szerintem nem utálsz- lazítottam egy kicsit az ölelésen, hogy a szemembe tudjon nézni.
- De igen Itaru, utállak- erősködött.
- Ha utálnál, azonnal kinyírtál volna, amikor magamhoz rántottalak és nem lebzselnél még mindig rajtam, már nagyjából 10 perce- pillantottam az éjjeli szekrényemen lévő kis órára.
- Hm! Most még jobban ki nem állhatlak!- szabadult ki nagy nehezen a karjaimból.- És kelj fel, mert éhesek vagyunk!
- Az miért az én problémám?- húztam fel a szemöldököm.
- Mert téged öl meg anya, ha éhen halunk- nyújtotta ki a nyelvét, majd sértődötten kiment.
Kimerülten sóhajtottam egyet, majd kiszedtem a szekrényemből egy szürke ujjatlant és elkezdtem megkeresni a többieket. Hikari és Yume a húgom szobájában társasoztak, míg az idősebbik Eskine gyerek a nappaliban kapcsolgatta a tv-t.
- Jól van, mit akartok enni?- támaszkodtam a kanapé háttámlájára.
- Hamburgert!- hallottam fentről a két kisebbik kiabálását.
- Az kegyednek is megfelel?- fordultam ismét a szöszihez, mire bólintott.
Beballagtam a konyhába és elkezdtem előkeresni a hozzávalókat. Összegyúrtam a húspogácsákat, majd egy serpenyőbe olajat tettem és elkezdtem kisütni őket. A hús illata persze becsalta a helységbe a fiatal Eskine lányt is.
- Jó illata van- ült fel a konyhapultra és nézte, ahogy forgatom a húsokat.
- Ha már itt vagy, segíthetsz is- adtam a kezébe a salátát meg egy tálat.- Most meg és szedd szét kérlek!
- Rabszolga hajcsár- morgott, majd nekiállt megcsinálni a rábízott feladatot.
Hamarosan készen lettünk és miután a másik kettő is megérkezett, megvacsoráztunk.
- Te Nee-chan...- törte meg a csendet Hikari.
- Mi az?- törölte le Kei a szája széléről a kechupot.
- Vess egy pillantást az időjárásra- bökött az ablak felé.
- Mi a...- fagyott le, mire én is hátrafordultam.
Az eső úgy ömlött, mintha dézsából öntötték volna. Ráadásul még körítésnek dörgött és villámlott is.
- Ez nagyszerű- sóhajtott a szöszi.
- Nem lenne egyszerűbb, ha itt maradnátok?- dobta fel húgi.
- De, lehet. Nincs kedvem bőrig ázni- fintorgott a fiú.
- Hikari elfér nálam, Kei pedig majd másnem bátyus mellett alszik- villantott felém egy ravasz mosolyot Yume.
- Szívesebben alszom a kanapén- tette a tányérját duzzogva a mosogatóba az idősebbik Eskine gyerek.
- Ünneprontó- húzta a száját.
Miután mindannyian végeztek, elpakoltam és elmosogattam. Ezt követően elmentem zuhanyozni. Kimondottan jól esett a langyos víz.
Visszaérve a szobámba ott találtam Keit, aki az ágyamon ülve az egyik fényképalbumomat nézegette.
- Végeztél?- kapta fel a fejét, majd engem meglátva rögtön eltakara az arcát.- Jesszusom, vegyél már magadra valamit!
- Van rajtam rövidnadrág- törölgettem a hajam a nyakamban lévő törölközővel.
- Nem érdekel, vegyél fel egy felsőt!- pillantott ki az ujjai között, mire elmosolyodtam és közvetlen elé léptem.
- De nincs kedvem. Meg különben is, meleg van- vontam meg a vállam.
- Akkor gyulladj meg, mit bánom én, de vegyél magadra valamit!- erősködött.
- Nem fogok- mosolyogtam rá.
- Akkor lesheted, hogy a te szobádban aludjak!- trappolt a szekrényemhez és kevette belőle az egyik nagyobb pólóm és elvonult fürdeni.
Fél perccel később Yume dugta be a fejét.
- Ha Kei mellett akarsz aludni, vegyél magadra valamit Nii-chan!- kacsintott.
- Ígyis, úgyis mellettem fog- mosolyogtam rá, mire vigyorogva becsukta az ajtót.
Nemsokára Kei is végezett, így visszajött. Épp a szekrényemben kutatott egy rövidnadrág után, míg én a hátán lévő mintát néztem.
- Jól áll az Uchiha címer- jegyeztem meg, mire hátrakapta a fejét.
- Az Eskine jobb- nyújtotta ki a nyelvét.
- Szerintem meg az Uchiha. Gyakrabban is hordhatnád a ruháim- mosolyogtam, mire egy halvány pír kúszott fel az arcára és hozzámvágta az egyik zoknimat.
- Hülye Itaru!- puffogott.
- Most miért? Megdicsértelek, hogy jól áll a klánom címere- álltam fel és hozzá léptem, mire megfordult, így csak egy pár centire volt tőlem. Illetve egy 12-13 centivel lejebb.
- Mert hülye vagy!- bökte meg a mellkasom és mérgesen nézett rám.- Vedd tudomásul.
- Hm... Szóval, ha hülye vagyok, akkor el van nekem nézve, hogyha hülyeségeket csinálok...- állapítottam meg, azzal átkaroltam a derekát és még közelebb vontam magamhoz.
- Hé, ne forgasd ki a szavaim!- próbált eltolni magától, azonban nem hagytam.- Engedj el Itaru.
- Nem akarlak...- döntötöttem a homlokomat az övének.- Akárhányszor elengedlek, mindig rettegek, hogy találsz valakit, akit szeretni fogsz, és többé nem közelíthetlek meg úgy, mint eddig...- fűztem össze az ujjainkat, míg a másik karommal még mindig a derekát tartottam.- Félek, hogy elveszítelek...
- Hülye... Soha nem veszítesz el... A legjobb barátom vagy...- hunyta le a szemeit. Hiába szánta nyugtatásnak, a "barát" szó, mint már korábban, most is erősen a szívembe mart. Csak a legjobb barát. Nem több.
Egy sóhaj kíséretében elengedtem és ellépve tőle, kivettem a szekrényemből egy ujjatlant és gyorsan magamra kaptam.
- Lemegyek, iszok egy pohár vizet- nyitottam ki az ajtót egy kissé leszegett fejjel. Ő csak bólintott egyet, majd magára hagytam.
Leérve lefeküdtem a kanapéra. Dehogy voltam szomjas. Csak egy kicsit gondolkodni akartam. Még mindig nem vagyok több, mint a legjobb barát. És az ellenállásából ítélve olyan, mintha esélyem se lenne ezen változtatni. Mintha soha többé nem lehetnék több barátnál.
- A francba...- szűrtem ki a fogaim közt és ökölbe szorítottam a kezem.
- Hm? Veled meg mi van?- jelent meg a lépcső alján, így gyorsan kitöröltem a szememből a könnyeket.
- Semmi- feleltem hidegen és mentem volna fel a szobámba aludni, azonban elkapta a csuklóm.
- Ennyivel nem rázol le- húzta össze a szemöldökét.- Mi van veled, olyan fejet vágsz, mint aki citromba harapott.
- Nincs semmi- fodítottam el a fejem és próbáltam lefejteni magamról a kezét, azonban csak még erősebben szorított.- Engedj el Kei.
- Nem, amíg el nem mondod, hogy mi bajod van!- makacskodott, mire felment bennem a pumpa.
- Te! Te vagy a bajom! Miért engedsz magadhoz ennyire közel, ha tisztában vagy a szándékaimmal és az érzéseimmel, ha te nem akarsz tőlem semmit?! Miért játszol velem?!- zúdítottam rá egyszerre mindent. Egy pillanatra megszeppent, majd ő is igencsak felhúzta magát.
- És te miért nem tudod visszafogni magad?! Tisztában vagy vele, hogy én nem úgy érzek, ahogy te, mégis tovább próbálkozol! Igazán feladhattad volna ez alatt a három év alatt! Különben is... Egy idióta se várna senkire három évet... Nekem is tetszik valaki...- váltott a hangja egy kicsit halkabbra.
- Akkor nem értem, hogy miért vagy még itt, és miért nem nála töltöd az éjszakát- húztam össze a szemem, majd a csuklómat kitépve a markából felviharzottam a szobámba.
- Már itt se vagyok!- hallottam még a kiabálását.
Becsapva az ajtómat lerogytam az ágyamra. A könyökeimmel megtámaszkodtam a térdemen és így tartottam a fejem. Próbáltam lehiggadni. A szemem sarkából észrevettem a kinyitott albumot az éjjeli szekrényemen. A kezembe vettem és végignéztem a képeken.
Ezek nem sokkal azelőtt készültek, hogy elmentem. Valószínűleg anya rakta bele őket. A következő oldalon pedig ott volt egy kép, amiről nem tudtam elszakítani a szemem. Én és Kei voltunk rajta. Az indulás előtti estén, amikor elmondtam neki, hogy szeretem és adtam a szájára egy apró csókot. Mint az alatta lévő néhány sorból rájöttem, a pillanatot Mei-sensei kapta le, anya pedig előhívatta és beletette az albumba.
- Istenem...- temettem az arcom a kezeimbe, míg a könyv a térdeimen pihent.
Hirtelen felálltam és képes könyvet az ágyamra dobva felkaptam az ágyam mellől a katanám és kicsapva az ajtót letrappoltam a lépcsőn.
- Megkeresem Keit!- kiabáltam fel, majd a válaszukat meg sem várva bevágtam magam után a bejárati ajtót.
Fogalmam sincs merre mehetett, de nem juthatott még messzire. Az egyik háztetőre felugorva próbáltam szétnézni, azonban a szakadó eső megnehezítette az egészet.
- A francba- sziszegtem, majd a követlező pillanatban a távolban megpillantottam egy kisebb robbanást, aminek a füstjét az eső gyorsan el is nyomta.- Ő lesz az!- indultam el.
Szerencsém volt. Kei bőrig ázva, kimerülten próbált visszatartani négy részeg férfit.
- Hagyjanak már!- dobott feléjük mégegy agyagbókot, ami szinte teljesen szétmállott a víztől.
Kimerülten rogyott a térdeire és tenyereivel a földön támaszkodva köhögött. Az egyik férfi felé nyúlt.
Szerencsére időben érkeztem és egy jókorát rúgtam bele.
- Hozzá ne merjen nyúlni- hívtam elő a Sharinganjaimat.
- Basszus, ez egy Uchiha- ismert fel az egyik, mire a többi háromnak is inába szállt a bátorság és eloldalogtak.
- Kei!- guggoltam le a szöszihez, aki még mindig kimerülten támaszkodott. - Nem kellett volna kiabálnom veled, ne haragudj!- próbáltam felsegíteni, de csak eszméletlenül az ölembe zuhant.- Kei! Kei, ébredj!- rázogattam, majd gyorsan ellenőriztem a homlokát.- Ki képes ennyi idő alatt belázasodni?!- gyorsan levettem a felsőm és ráterítettem, majd felkaptam a hátamra. Amilyen gyorsan csak tudtam, hazavittem.
- Yume, segíts!- kiabáltam fel, berúgva az ajtót.
- Mi történt?! - rohant le.
- Kei bőrig ázott, megtámadták és belázasodott. Szedd le róla a vizes ruhákat én addig csinálok neki egy meleg fürdőt és teát. Hikari, te nyisd ki a kanapét és ágyazz meg jó melegen neki!- adtam ki az utasítást az újonnan érkezett Eskinének.
Yume leszedte a lányról a ruháit, amikből csavarni lehetett a vizet, míg én csináltam neki egy meleg fürdőt és teát.
- Nii-chan, egyedül nem tudom beletenni a kádba- jött ki a húgom a konyhába.
- Akkor majd én- indultam a fürdőszoba felé, azonban az ajtóban elém lépett.
- Azt azért mégsem hagyhatom, hogy így láss egy lányt a tudta nélkül...
- Becsukom majd a szemem, nem játszok tisztességtelenül- tettem a kezem a vállára nyugtatásképp, mire bólintott és elállt az utamból. Lehunytam a szemeim és a testvérem navigálásával belefektettem Keit a kádba.
Nagyjából 5 perccel később megismételtük visszafelé ezt a folyamatot, majd míg Yume felöltöztette a már ébredező Eskinét, addig befejeztem a teát.
- Kész vagyok. Csak segíteni kéne kivinni őt a nappaliba- jelent meg ismét, majd bólintva egyet átvittem a beteget egyik helységből a másikba.
- Hol vagyok...?- nyitogatta a szemeit.
- Nálunk- szorította meg mellé ülve a kezét a húgom.- Nii-chan, te is zuhanyozz le és öltözz át, nehogy megbetegedj!
- Addig vigyázol rá?
- Persze.
Gyorsan letusoltam és átöltöztem, majd visszatértem Kei mellé.
- Hikari hol van?- kérdeztem leülve a kistestvérem mellé.
- Felhívta Mei-sanékat, hogy tudjanak Keiről. Mostmár vigyázol rá?- biccentett az alvó lány felé.
- Menj nyugodtan aludni- kócoltam össze a haját, majd egy puszit nyomva az arcomra, visszament a szobájába.
Az Eskine nagyokat szuszogva aludt egy vizes törülközővel a homlokán, ami a lázát volt hivatott levinni.
- Ne haragudj- szorítottam meg a kezét szomorúan.- Miattam vagy most beteg.
- Mmm...- mocorgott, majd lassan kinyitotta a szemeit és rám nézett.- Itaru...
- Ne haragudj...- simítottam meg az arcát, mire felült és a nyakamba borult.
- Itaruuuuu- bújt hozzám, mire teljesen lefagytam.
- K-kei?
- Úgy hiányoztál, te marha, hogy mertél itt hagyni?!- sopánkodott.
- M-micsoda...?
- Hülye Itaru! Szerelmet vallasz nekem, aztán meg itthagysz?! Hogy képzeled?!- húzott rá mérgesen egyet a fejemre.
- M-mi van veled?- pislogtam nagyokat.
Visszeültettem a helyére és alig bírta nyitva tartani a szemeit, valamint megtartani az egyensúlyát.
- Aludj vissza, csak a láz beszél belőled...- próbáltam visszafektetni a helyére, azonban megragadta a felsőm nyakát és lerántott maga mellé.- K-kei?!
- Itt maradsz...- bújt hozzám duzzogva.- Olyan magányos voltam nélküled, te hülye...
- Ne haragudj...- kezdtem simogatni szőke haját.- Akio mondta, hogy nagyon nehezen viselted a távollétem...
- Az a buta Akio... Elárulta a titkom...- morgott.- Pedig világosan megmondtam neki, hogy kiherélem, hogyha elmondja neked, hogy szeretlek...

Kicsit megcsúszott a kezem és 2044 szó lett... 🤭
(∩ ͡° ͜ʖ ͡°)⊃━☆ﾟ
De tessék, sok ItaKei.
És ha valaki meg nem vette volna észre, nekifogtam digitálisan rajzolgatni, ennek az új heppemnek a szüleményeit láthatjátok fent a részek borítójánál.