Finn hamar beilleszkedett. Rengeteget lógott velünk és így szépen lassan megtanulta, hogy a fontosabb dolgok merre vannak. Rengeteg hiányossága volt, habár arra továbbra sem derült fény, hogy hány éves korától volt bezárva a kőtömbbe, azonban hála főleg Demiyahnak, ezen elmaradásainak nagy részét rövid időn belül pótolta. 
 Na igen. Demi és Finn. Novának igaza lett, utóbbi valóban elhívta a lányt egy randira. Persze csak miután megtanulta annak fogalmát. Azonban kifutott az Akatsubaki lány által kitűzött időkorlátból, így a barátnője meghívhatta Keit egy dangora. És nagyjából ezekkel telt el egy hónap, amikor is azt hittük, hogy megy minden tovább, a megszokott kerékvágásban...
- Ötödik keréknek érzem magam...- nyafogott Nova, miközben kivételesen az Eskine ház teraszán pihentünk ebéd után. Hiába volt nyár, a szülők dolgoztak, nekünk pedig jelenleg nem akadt küldetésünk, így mikor melyik háznál pihentünk.- Illetve hetediknek, csak a harmadik galambpár a Jashin tudja hol van- sóhajtott.
- Tényleg, ezúttal merre lófrál a két démon?- könyökölt fel Kei.
- Elvileg edzenek, hogy Finn minél hamarabb formába jöjjön és el tudjon velünk jönni küldetésekre- sóhajtott Hana, majd ismét nagyot harapott a dinnyéjéből.
- Akkor más is lesz ott, nem csak edzés- nyugtázta az Eskine, ezt követően pedig visszafeküdt napozni.
- Úgy tűnik eléggé ellustultatok- hallottam meg a fejünk fölül egy hangot, mire Kei csuklóját megragadva azonnal lerántottam magammal együtt a teraszról és a fegyvertokomból előrántott kunait magam el tartottam. A szöszi csak rémülten ült mögöttem a földön és levegőt venni alig mert. Akioék is azonnal észbe kaptak, így pár lépésre álltak tőlünk, védekező állásban.
- Mi a pokolt keresel itt?- mordultam rá a hívatlan vendégre, aki lustán ledobta magát az egyik napozó ágyra és elkezdte rágcsálni a Shimura lány félbehagyott gyümölcsét.
- Úgy hallottam találtatok még egy korcs démont...- köpött ki a fűbe egy magot.- Nem is tűnt fel, hogy milyen szabályosan volt megrongálva a rúna pecsétje.
- Ezért volt rossz érzésem...- sziszegte Hana.- Nagy nehezen megtaláltad a chakratárolót, ahova Finn el volt zárva, majd ahelyett, hogy csak egyszerűen beleolvasztottad volna a kutyádba, hagytad, hogy visszahozzuk Konohába és a mindenfelé áradó chakrája elnyomja a tiéteket és észrevétlenül belopózhassatoka faluba.
- Okos kislány- vigyorgott, miközben eldobta a dinnyehéjat.- Ha nem Keire fájna a fogam, biztos téged hajkurásználak- mondta nyájasan, mire a vörös lány elkezdett öklendezni.
 Éreztem, ahogy Kei óvatosan megszorítja a kezem, amivel hátul támaszkodtam. Remegett. Ezúttal nem hagyhatom, hogy bántsa...
- Szóval? Átadjátok egyszerűen, vagy előtte csépeljük kicsit egymást?- kérdezte felhőtlenül, mögötte pedig a függöny árnyékából előmászott Tsubasa és vicsorogva, vérben forgó szemekkel állt meg a tárolója mellett.
- Csak dögölj meg!- hallatszott, majd az égből egyszer csak megjelent a lila hajú lány.- És vidd az ordast is.
- Hogy az a...- dühöngött Daichi a halántékát fogva. Ő és Finn is a démoni formájukba voltak és mellettünk megállva vicsorogtak Tsubasara.
- Mekkora mázlink van, a két korcs házhoz jött- villogtatta a fogait az eltorzult farkas.
- Nem lesz semmi baj, rendben?- húztam fel a kedvesem és átölelve egy rövid csókot nyomtam az ajkaira.- Nova, a főkapun keresztül vidd a falun kívülre Keit!- néztem az unokatestvérem szemébe, aki bólintva egyet megragadta a lány kezét és elrohant vele.
- Meg mit nem. Tsubasa! Eredj utánuk! A fehéret megölheted, de a szőkének a haja szála sem görbülhet!- utasította a démon, aki morogva egyet eleget tett a kérésének.
- Finn, menj utánuk!- kiabáltam a fiúnak, akit tulajdonképpen kérnem se kellett volna, már rohant is.
 Azonban egy pillanatra sem nézhettem félre, ugyanis Daichi már mérte is rám az első csapást.
- Kár, hogy nem öltelek meg még akkor, amikor nem volt beléd elzárva az a dög!- vicsorgott, miközben kivédtem a kardját.
- Ja, valóban kár, mert így te leszel az egyetlen, aki alulról fogja szagolni az ibolyát!- Demiyah, menj Keiék után! Ezt a rohadékot elintézem egyedül!
 Akio és Hana már korábban elindultak, hogy fékezzék a farkast, így ketten maradtunk a ködrejtekivel.
- Mi az ördögért vadászol Keire?- kérdeztem, amikor egy alkalommal egymásnak feszültek a fegyvereink.
- Mert első pillantásra beleszerettem... És az a fájdalmas arc, amikor az első harcunk során eltörtem a karját...- ábrándozott eszelős vigyorral, mire bennem csak még jobban felment a pumpa. 
- Egy ujjal sem érhetsz hozzá- szegeztem a torkának egy másik kunait, amit nemes egyszerűséggel elütött onnan.
- Tulajdonképpen, nekem csak annyi a dolgom, hogy feltartsalak, amíg Tsubasa elintézi a többit- vigyorgott, nekem pedig akkor esett le a tantusz.
- Te rohadt...- vágtam át a klónt, ami egy sátáni röhögéssel kipukkadt.
 Rohantam, ahogy csak a lábam bírta, nehogy túl késő legyen. És ezúttal a szerencse az én oldalamra szegődött.
- DEMIYAH!- kiabáltam előre, mire a démon lány felém pillantott. Tsubasa és egy klónja, valamint Daichi fogta körbe a kis csapatot. Az egyik farkas hátára felugorva és azon végigfutva elértem a démonom, így képes voltam vele felvenni a teljes formáját. Demiyah hatalmasra nőtt és az egész démon mintha chakrából állt volna. Én a fejében helyezkedtem el. A fehér tincsemnek az alja befeketült, Mangekyo Sharinganjaim felizzottak, Demi pedig egy hatalmas, oroszlán üvöltéshez hasonló hangot hallatott.
- Rúgjuk szét a seggüket!- villogtatta fehér fogait, mellettünk pedig feltűnt Finn hatalmas alakja is.
- Azt hiszem én is ráéreztem- vigyorgott, miközben szembefordult az egyik farkassal.
- Két ostoba, korcs kölyök kevés lesz ellenem- vicsorgott, majd a két démon torkának esett. Próbálta átharapni Demiyah légcsövét, azonban hiába csattogtatta az agyarait, sehogy sem érte el.- Maradj már nyugton!- taszított rajtunk egyet, amitől elvesztettük az egyensúlyunk, így pont rá bírt taposni a lány torkára.- Végre- röhögött, majd már nyitotta is a száját, hogy eldöntse a csata kimenetelét, azonban a mi nagy szerencsénkre, nem várt segítség érkezett.
- Vedd le a mocskos mancsod a lányomról!- magasodott felénk teljes pomájában Neko, a fejében anyával.
- És a fiamról- tette hozzá.
- Finn!- kapta hátra a tekintetét, így én is arra fordultam. Akuma állt mellette, Mei-senseiel.
- Ch. Rég találkoztunk- vicsorgott Tsubasa, miközben eltüntette a klónját, így a mérete nagyjából a kétszerese lett.
- Bár abban az összeomlott barlangban maradtál volna az idők végezetéig- morgott a macska, miközben a másik félvér és a sárkány is mellénk lépett.
- Kétlem, hogy ezúttal alulmaradnék veletek szemben- vicsorgott, majd megjelent a fejében Daichi és az egész bestiát belepte a chakra. Kitátotta a pofáját és egy hatalmas bijuu-bombát kezdett el csinálni hihetetlen gyorsasággal.
 Neko és Akuma amint észbe kaptak, elkezdtek készíteni egy hasonlót, majd mikor Tsubasa befejezte és felénk küldte, a rákövetkező pillanatban a másik két démon is, így a második gömbről az első felpattant az égbe. Pont ahogy annak idején Naruto-san csinálta.
- Milyen elemű chakrád van, Finn?- kiabált a fiúnak Demi apja.
- F-föld és víz- lepődött meg egy pillanatra.
- Nagyszerű. Megvan majdnem minden alap elem- vigyorgott.- Tsubasának hiányzik a tűz.
- Ugyanaz, mint korábban?- nézett oldalra a párja, mire a sárkány bólintott.
- Kei!- kiáltott hátra Mei-sensei, mire a lánya összeszedte magát és futva megindult fel a bijuu hátán, majd az anyja behúzta maga mellé a sárkány belsejébe.- Finn. Engedd egy kicsit, hogy Kei irányítsa az erődet! Ez négy jinchuurikis meló lesz.
 A fiú bólintott, így Kei egy nagy lendülettel átugrott hozzá, ezáltal pedig a kinézete is megváltozott. Hosszú szőke haja ezúttal hófehéren csillogott, fején szarvak helyett két kerek fülecske ült, háta mögött pedig egy fehér farok tekergőzött, fekete bojttal a végén.
- Vége a tea délutánnak!- üvöltötte a farkas.
- Gyerünk!- kiáltotta anya, felém nyújtva az ölét, a sensei hasonlóan, így én és a párom is hasonlóan cselekedtünk. A négy démon elkezdett egymásba olvadni, ami végül egy hatalmas, színes állattá formálódott. Olyan érzés volt belülről, mintha bármelyik percben szét tudna robbanni.
 Tsubasa vicsorogva nézte a nála jóval magasabb fenevadat, ami egy pillanatra oldalra fordította a fejét, majd nemes egyszerűséggel rátaposott a farkasra. És abban a pillanatban szét is robbant. Mind a három démon visszahúzódott a tárolójába, illetve Finn az emberi alakjában feküdt tőlünk nem messze. Anya, Mei-sensei és Kei is eszméletlenek voltak és én is alig tartottam magam. Az a pár másodperc, ami erejére sikerült létrehoznunk azt a hatalmas bestiát, szinte minden erőnket felemésztette.
- Ez a te hibád...- állt meg előttem Daichi. Zilált volt, sebek tarkították, égésnyomokkal vegyítve.- A pokolba veled!- emelte fel nagy nehezen a karját, amiben egy tőrt tartott. Azonban nekem már semmihez nem volt elég erőm, még annyi sem, hogy egy kisebb genjutsuba zárjam. Így csak lehunytam a szemeim és vártam az elkerülhetetlent.Azonban nem jött.
 Ismét felnéztem a fiúra. Mereven állt, szemei elkerekedtek, majd a szájából lassan vér kezdett el kifolyni és szép lassan térdre rogyott és élettelenül elterült mellettem.
- Th-találkozunk a pokolban- lihegett a megmentőm, majd szinte összeesett mellettem. Feje pontosan az enyém mellett pihent, így pont a szemébe tudtam nézni.
- Miért...?
- Mert bántani akarta azt, akit az életem árán is meg akartam védeni- mosolygott rám fáradtan.
- Hülye vagy...- nevettem fel egy kicsit, bár ez is mérhetetlenül fájt.
- Úgy tűnik mázlim volt.
- Köszönöm- kapartam össze egy kevés erőt és előrenyúlva megfogtam a kezét, hogy adhassak rá egy puszit.- Talán nem ez a megfelelő alkalom, de megígértem magamnak, hogy megteszem, ha legyőztük Daichit. Eskine Kei, hozzájönnél ehhez az őrölt, de mégis szerencsés Uchihához...?- néztem egyenesen félig nyitva lévő szemeibe, ami azt jelezte, hogy már félig nem volt magánál.
- Ez valóban nem a legmegfelelőbb alkalom...- mosolygott.- De úgyis tudod a válaszom...- csukódtak le a szemei és vele együtt az enyémek is.

Na, ki ír még Át-járót hajnali fél 5-kor? De tessék, cserébe Susi és Tekergős ItaLoly.