- Itaru-kun!- hallottam a nevem a hátunk,mögül, így megfordultam. Már a strand bejárata előtt álltunk.
- Shikamaru-san?- néztem meglepetten a hokage segédjére.- Valami baj van?- kérdeztem, miközben a férfi zihálva megállt előttünk.
- Ah-a Hetedik azonnal hívat titeket!- támaszkodott a térdeire.- Most érkezett egy küldetés, amihez ti kelletek.
- Úgy érti én és Kei?- pillantottam a barátnőmre.
- Nem- rázta a fejét.- Mind a hatan mentek. A 8-as és a 11-es csapat is.
- Siessünk. Ha mindannyian kellünk, komoly lehet- tette a kezét Akio a vállamra, így bólintottam és rohanó léptekkel elindultunk a főépületbe.
- Köszönöm, hogy ilyen gyorsan ideértetek- állt fel Naruto-san, amint beléptünk az irodájába.
- Mi történt?- tért Hana azonnal a lényegre.- A problémásabb küldetésekre általában csak a két idióta megy- bökött ránk.
- Ez alkalommal mindkét csapatra szükség van- emelt fel az íróasztalról egy tekercset, amit át is adott a vörös lánynak.- Ugyanis a tökéletlen démonokhoz kapcsolódik a küldetés...- nézett Demire, aki nyelt egy nagyot.
- Daichi megint feltűnt?!- fehéredett el az Eskine és megszorította a kezem. 
- Attól tartunk...- szegte le a fejét a vezető.- Azonban nem tudjuk biztosan. Annyi biztos, hogy egy, a Víz országához közeli faluból jelentést kaptunk, hogy borzasztóan nagy démoni chakrát kezdtek el érzékelni az egyik barlangból. Attól tartunk, hogy Daichi és Tsubasa azok. És mivel ti ismeritek őket a legjobban, ezért ti kapjátok a feladatot, hogy elfogjátok és elhozzátok őket Konohagakurébe. Kirigakure átadta a falunak a jogot, hogy rendelkezzenek felette és mind az öt nagy nemzetben körözés alatt áll. Ha sikerülne megszereznie Neko és Akuma erejét, az hihetetlen mértékű katasztrófát eredményezne. Ezért nem küldhetjük a szüleiteket, annak ellenére, hogy ők tapasztaltabbak. Ha valami balul sülne el és kiszívnak a sárkány és a macska démont...- harapta el a mondat végét.- Viszont szükség van Tsubasa legyőzéséhez két démonra. Kei, Itaru- intézte ezúttal nekünk a szavait.- Ennek a küldetésnek mindenképp sikerrel kell járnia. 
- Igenis!- feleltük egyszerre.
- Fél óra múlva indultok, addig készüljetek el. A tekercsben megtaláltok minden egyéb tudnivalót- fejezte be, mi pedig meghajolva elhagytuk az épületet.
 A többiek gyorsan hazasiettek, azonban Kei görcsösen lecövekelt.
- Nem lesz semmi baj- léptem elé és megszorítottam a kezét.- Nem fogom hagyni, hogy akár egy ujjal is hozzád érjen, rendben?
- Ígérd meg...- ölelt át szorosan.
- Megígérem- karoltam át. Egy mélyet sóhajtva elengedett és felmosolygott rám.- Nem lesz semmi baj.
 Fél óra elteltével mindannyian a kapuban vártunk. 
- Készen vagytok?- álltam a csipet-csapat el. Mind az öt irányból egy bólintás volt a válasz.- Rendben. Akkor a megbeszéltekhez igazodva...- pillantottam Demiyahra és Keire, előbbi csinált egy klónt, utóbbi pedig megidézte Akumát.- Így tudunk a leggyorsabban elérni a faluhoz, de még így is több, mint másfél óra lesz az út.
 A félvér lány és a klónja is felvették a démoni formájukat. Akio és Hana utaztak Akumán, Nova Demi klónján, az eredetin pedig én és Kei. Az Eskine lány egész úton szorosan kapaszkodott a derekamba, néha pedig azt is éreztem, hogy egy kicsit remeg a keze. Félt, hogy ismét szembekerül azzal a féreggel. Azonban én meg nem szeghettem meg a neki tett ígéretem.
A falucska valóban nagyjából tíz kilóméterre helyezkedett el a Víz földjétől. Kicsivel a falu előtt a  két démon visszaváltozott az eredeti alakjába, az utolsó ötszáz métert pedig gyalog tettük meg.
- Hála az égnek, hogy ilyen gyorsan ideértek!- fogadott minket a falu vezetője a kapuban. A vezető fogadott minket a házában, ahol beavattak minket a helyzet legapróbb részleteibe is- Nagyjából egy hete lettünk figyelmesek a hegy felől egy furcsa chakrának. Először nem foglalkoztunk vele, azt hittünk, hogy csak egy csapat shinobi, akik ideiglenes tábort vertek. Azonban napról napra egyre élesebben észlelhető lett, ezért felküldtünk egy a városban dolgozó zsoldost, hogy szétnézzen. Azonban mikor visszatért, elmondta, hogy semmit  sem talált, ellenben az egyik barlangból hihetetlen démoni chakrát érzett. Ezért rögvest segítséget kértünk- fejezte be a mesélést.
- Ha Daichiék is azok, nem tudják, hogy jövünk. Csak Demiyah és Akuma chakrája szúrhat nekik szemet, azonban az ők még azelőtt elrejtették, hogy beléptünk volna a faluba. A miénk pedig csak közelebbről érzékelhető. Mára kénytelenek leszünk pihenni, hogy a démonok ereje teljesen feltöltődjön, ha netán harcra kerülne a sor és holnap délelőtt véget vetünk ennek a szórakozásnak- vázolta a tervet Hana.
- Rendben- bólintott a középkorú férfi.- Előkészíttetek nektek három szobát az egyik fogadóban- állt fel, majd kisietett a szobából. A felesége hozott be nekünk innivalót és egy kis rágcsálnivalót, amíg a férjére vártunk.
- Onii-chan- éreztem egy kisebb húzást a felsőm aljánál, mire lepillantottam.- Te tényleg shinobi vagy?- ácsorgott egy hat év körüli fiúcska a fotel mellett, aminek a karfáján ültem.
- Igen- mosolyogtam rá és felkelve addigi helyemről leguggoltam hozzá.
- Én is shinobi akarok lenni, ha nagy leszek!- boxolt lelkesen a levegőbe.- És olyan menő akarok lenni, mint te!
- Hotaru!- sietett oda az anyukája,mire intettem neki, hogy hagyja csak.
- És miért szeretnél shinobi lenni?- kérdeztem kíváncsian.
- Tudod... A legjobb barátom elég sokat beteg és gyenge a szervezete... Ezért sokat piszkálják a többiek...- gyűrögette a felsője szélét.- És mindenképp meg akarom védeni!- nézett ismét a szemembe elszántan.
- Jól sejtem, hogy a legjobb barátod egy kislány?- ült mellénk vigyorogva Kei, mire a kisfiúnak pír szökött az arcára és egy aprót bólintott.
- Képzeld, amikor én annyi idős voltam mint te, én is azért akartam shinobi lenni, hogy megvédhessek valakit, akit nagyon szerettem. Habár az az illető igencsak zajos és rakoncátlan volt- nevettem a barátnőmre pillantva.- De képzeld, évekkel ezelőtt bevallottam neki, hogy hogyan érzek és igaz beletelt egy kis időben, de viszonozta- nevettem, majd a derekát átkarolva magamhoz öleltem az Eskinét.- És most ő a barátnőm.
- Onee-chan volt az a lány?- nézett nagy szemekkel a szöszire.

- Úgy látszik- nevetett fel.

- Beszéltem a fogadó tulajdonosával, tud biztosítani nektek három szobát- tért vissza a házigazda.

- Köszönjük- egyenesedtem ki, miközben összeborzoltam Hotaru barna haját.- Csak ügyesen. Dolgozz keményen- intettem még vissza a kisfiúnak az ajtóból.
 Pár utcára volt a szálláshelyünk. Szerencsére a szobákon való osztozkodás is könnyen ment. Akio Hanaval, Demi Novával, Kei pedig velem volt. 
- Egyben vagy?- húztam az ölembe az ágyon kuporgó lányt.
- Aránylag- rágta a szája szélét. 
- Nem lesz semmi baj- öleltem át a derekát, míg ő a fejét a mellkasomon pihentette. 
- Daichiról van szó, szóval hiába mondod ezeket, félek. És féltelek mindannyiótokat. 
- Felnőtt, erős ninják vagyunk- cirógattam a haját.- Vigyázunk magunkra és rád is- nyomtam egy puszit a homlokára.
- Még én is nehezítem a dolgotokat, hogy külön kell figyelnetek rám...- sütötte le a szemeit.
- Ne aggód túl a dolgot- nyúltam az álla alá és felemeltem a fejét.- Minden rendben lesz. Kezeskedem róla.
- Néha nem tudom eldönteni, hogy őrült vagy, vagy csupán mázlista- húzódtak egy szarkasztikus mosolyra az ajkai.
- Mindkettő- adtam neki egy hosszú csókot.

- Ezt a reggelt még a szokásosnál is jobban utálom- morgott Hana, miközben a kezeit a zsebeibe süllyesztette. Akio csak kínosan megvakarta a tarkóját.
- Rosszul aludt?- lépkedtem mellette, míg a lányok előttünk pár méterre arról tanácskoztak, hogy a fiúk így, meg úgy.
- Ja, olyasmi...- nevetett erőltetetten.
- Ezt hogy érted?- húztam fel az egyik szemöldököm, mire egy kis pír szökött az arcába. Aha.- Értem.
- Tudsz gondolatot olvasni?- kapta felém a fejét rémülten.
- Hülye. Az arcodra van írva- léptem be az üzletbe, magam mögött hagyva a sokkot kapott Hyuugát.
 A reggelit követően összeszedtük a cuccainkat a fogadóból és elindultunk a falu melletti hegy felé, hogy végleg leszámoljunk Daichivel és Tsubasával.
- Nem vicceltek, amikor azt mondták, hogy erős démoni chakra árad innen- ácsorgott az egyik üreg bejáratánál Demi.
- Szóval itt lesznek bent?- állt meg mellette az Akatsubaki lány.
- Valószínűleg- húzta a száját.
- Kész vagytok?-szorítottam meg a kedvesem kezét, majd miután mind jelezték, hogy készen állnak, elindultunk befelé.- Demiyah, te tudod legpontosabban érzékelni a démoni chakrát- néztem a lila hajú lányra, amikor egy kereszteződéshez érkeztünk, így elénk lépve elindult jobbra. 
Nagyjából egy órája bolyongtunk már az alagútrendszerbe, amikor a félvér egyszer csak megtorpant.
- Készülj!- vette fel a démoni alakjának egy kisebb változatát és hátracsapott fülekkel kilépett a folyosóról.
Egy szélesebb verembe érkeztünk. Azonban teljesen üresen tátongott. Egy kőoszlopot leszámítva.
- Az meg mi az ördög...?- ráncolta a homlokát Kei.
- Olyan chakratároló oszlop, mint amilyet már korábban is láttunk...- lépkedett közelebb hozzá Demi, majd egyik mancsát rátette a tetejére és  lehunyta a szemeit.- ...És van benne valami!
- Tessék?- lépett mellé Nova.
- Valamit elzártak ebbe az oszlopba!- vedlette át a bundáját emberi bőrre, és rögvest elkezdte keresni a pecsétet.
- Tsubasa az?- szorította egyre erősebben a kezem a párom, miközben mi is egyre közelebb értünk.
- Nem, ez határozottan nem ő, sem Daichi. Ez egy másik démon...- ráncolta a homlokát.- Itt a pecsét! És értem már miért érezték meg a faluban is a chakrát. A pecsét iszonyatosan el van gyengülve. Kinyitom.
- Micsoda?- hűlt el Kei.
- Benne van az egyik fajtársam, biztosan nem hagyom itt!- nézett rá határozottan, majd kezét a megtépázott papírfecnire helyezte és elkezdett erőt áramoltatni belé. Aminek pár perc elteltével meg is lett az eredménye.
 Hirtelen a rúna felragyogott, ami egy pillanatra mindannyiunkat elvakított, majd egy sikolyt hallottunk. Amint eltűnt a fény, a démon lány felé kaptuk a fejünket. Azonban feküdt rajta valaki.
- Hogy az a...- támaszkodott fel a fejét fogva, majd miután kinyitotta a szemeit, meglepetten nézett az alatta fekvő Demiyahra.- Hoppá.
- Szállj már le rólam- tolta le magáról a srácot, majd felállva leporolta magát.- Ki a franc vagy te egyáltalán?
  Nagyjából velünk egyidős lehetett. Rövid, fehér haja volt, és kék szemei. Akioval egymagas lehetett. Na meg a két kerek, hófehér füle sem elhanyagolható.
- A nevem Finn- pislogott ránk meglepetten.- Habár... Nem emlékszem túl sok mindenre- vakarta meg a tarkóját kínosan vigyorogva.
- Ezt hogy érted?- guggolt le vele szembe a lila hajú lány.
- Tulajdonképpen csak a nevemre emlékszem. Meg egy picit a szüleimre.
- Kik azok?- léptem egy kicsit előrébb.
- Sajnos a nevüket nem tudom, de... Ők a hermelin és a jegesmedve démon. Nem tudjátok hol lehetnek?- nézett körbe. Demiyah sokkos állapotban ült le a földre, majd megragadta Finn vállát.
- Tamana,a hermelin és Jigme, a jegesmedve démon fia vagy?!- kérdezte tőle már szinte kiabálva.
- Ö... Azt hiszem...- pislogott. Demi egy pillanatra lehajtotta a fejét, majd egy mély levegőt véve ismét a srác szemébe nézett.
- A nevem Demiyah. Neko, a macska és Akuma a sárkány démon lánya vagyok- mosolygott kissé erőltetetten. Ezek szerint eszébe jutott, hogy Finn szüleit Tsubasa magába olvasztotta...
- Örvendek!- ölelte át a lányt.- Jó tudni, hogy nem vagyok egyedül!
- És most mit csinálunk?- dőlt neki a most már üres chakratárolónak  Hana.
- Természetesen hazavisszük!- lelkesedett Demi. 

Na, ki lepődött meg? (˵ ͡° ͜ʖ ͡°˵)