Tamara egy könyvvel az ölében ült egy kellemesen zöld és virágokkal borított parkban. Meg mert volna rá esküdni, hogy a méhek is csak neki döngicséltek ezen a szép napon.
- Kezdek meggárgyulni - rázta meg a fejét. De a méhek csak nem mentek odébb. - Mit akartok? - fakadt ki halkan Tamara, de volt annyi esze, hogy ne csapjon közéjük. Csípte már meg méh, és nem szerette. Az egyik csíkos kis lény elröpült, és egyenesen a szemben lévő padhoz ment. Ott ült egy sötét hajú nő, aki egy bőrkötéses könyvet olvasott. Magas, barna csizmája volt, keksz színű kötött garbója, és egy egyszerű, áttetsző szemüveg volt az orrán. 
 Tamara félrebillentette a fejét, úgy figyelte őt. Mozgott a szája, a méh meg... a méh meg határozottan őt nézte!
 Igen, biztosan megőrült. Ennyire utálna egyedül lenni?
 Azért a nőn tartja majd a szemét...