Bianca beleharapott az alsó ajkába és hol Seray-ra nézett, hol Christine-re, aki mögött Tamara is megjelent.
- Nézd... - kezdte Seray, de Bianca felemelte a kezét a férfi mellkasa elé.
- Christine, hat év telt el - nézett a nőre.
- Igen, és én felejteni akartam ezalatt az idő alatt - fortyant föl Christine és ellökte magát a félfától. - Bianca, te csinálj amit csak szeretnél. Ha akarsz menj vissza és harcolj Seray-ért. Én semmiképpen nem megyek.
- Christine nekem rád van szükségem - mondta Seray és eltolta Bianca karját maga elől. - Csakis rád. Bölcs vagy - nézett mélyen a nő szemébe és a karjára tette a kezét. - Ügyes és leleményes. Kevés ember mondhatja, hogy megdöntötték az egómat, ami még Lokiénál is sokkal nagyobb, de te megtetted, mikor megmentettél. Illetve legyőztél, de megmentettél az utálattól, amit kaphattam volna. Te vagy a tökéletes vezető. Te vagy az, aki a legnagyobb kupiban is meglátja a rendet is kijut belőle.
- Jól van, még a végén elhiszem, hogy ilyen jó ember - legyintett Tamara.
- Tamara itt maradhatna támogatni minket a Földről - ajánlotta Bianca.
- És Lokit is távol tartanám amíg lehet - mondta Seray. Az arca egyre bizakodóbb lett.
- Megvan még a régi felszerelés - tette hozzá Bianca. - A nyilaid is a garázsban vannak. - Ekkor már biztos volt abban hogy meggyőzték a nőt.
Christine nagyot sóhajtott, és a falnak döntötte a fejét. Majd - még mindig a falnak dőlve - Seray felé fordította az arcát, a szája sarkában egy bújkáló mosollyal.
- Mikor kezdünk?

Igen, ez egy nagyon rövid rész volt, hosszú ideig is tartott de beindítani a legnehezebb. De most itt van, juhhé, ünnepelnék is, de inkább mégsem.
Őszintén remélem, hogy épen, egészségesen ültök otthon, hallgatjátok az online órákat és nézitek, hogy hogyan lehet, hogy egész évben nem volt ilyen jó idő, mint most, amikor nem lehet kimenni.

Nivana