Christine kelletlenül nyöszörögve fordult az oldalára, ahogy Bianca széthúzta a borvörös függönyt és Tamara felkiabált:
- Kész a reggeli!
Igen, hiába az a hat év együtt élés, Christine még mindig gyűlölte Tamarát mikor a nő felkeltette őket.
Christine kelletlenül felkelt, és megdörzsölte az arcát. Morogva felállt, és kirángatott a szekrényéből egy trikót és egy farmersortot. A haját a tükör előtt rendetlenül befonta és lebattyogott a lépcsőn, egyenesen a konyhába, ahol Tamara a kicsi, kör alakú faasztal előtt várta őket. Az asztalon három fehér porcelántányér, három pohár narancslé és három szalvéta figyelte a három nőt.
- Jó reggel, Csipkerózsika - köszöntötte őket Tamara.
- Jó reggelt, Barbie-baba - vágott vissza Christine.
- Lányok, ezt már megbeszéltük - sóhajtott Bianca, és leült az asztal mellé.
Némán reggeliztek - ez elég ritka volt.
Tudniillik, Christine és Bianca ugye hat évvel előtte a Földre költöztek. Csakhogy nem igazán ismerték a járást Floridában, és sehol máshol sem, így Tamara fogadta be őket. Együtt laktak, kibékültek. Ez volt a legkézenfekvőbb megoldás, ugyanis más földi ismerősük nem volt. Habár Christine nővéréről nem gyakran esett szó, az idő haladtával egyre kevésbé volt kínos, amikor mégis.
Egyszer csak csengettek.
- Nyitom - állt fel Christine.
Kiment a bejárathoz, és kinyitotta az ajtót. Meglepve nézett az ajtó előtt álló Serayra, aki nagy levegőt vett, hogy beszéljen, de elkezdeni sem tudta, mert Christine becsukta az ajtót, és visszament a konyhába.
Seray szerencséjére Bianca Christine mögött volt, és azonnal nyitotta ki az ajtót.
- Szervusz, mi szél hozott erre? - kérdezte vidáman. Seray megszeppenve nézett végig a fehér pólót, farmerdzsekit és trapézfarmert viselő nőn.
- Öhm... Beszélhetnénk? - kérdezte zavarodottan.
- Persze, kerülj beljebb - tárta ki az ajtót Bianca.
Seray belépett a házba, és a bent lévő édeskés fahéjszag majd' orrba vágta. Beintett Tamarának és Christine-nek. Tamara felnézett az újságjából amit maga elé vett mikor Christine kiment, és grimaszolt egyet, mintegy közölve Seray-jal, hogy nem fogja kihajítani a házból, de ez nem jelenti azt, hogy szívesen látja. Christine meg sem fordult - mivel ő háttal ült az ajtónak - csak hátranyújtotta a kezét, és felmutatta a középső ujját.
Seray örömmel nyugtázta, hogy nem kell jópofizni, mert még mindig kölcsönösen utálják egymást. Bianca után ment, aki a teraszon állt, a rózsaszín függöny előtt.
- Na, mi az? - fonta össze a karját a mellkasán Bianca.
- Nem fogok kertelni - kezdte Seray -, hangokat hallok.
- Igyál kevesebbet.
- Egy csepp alkoholt nem ittam, pedig háromszáz éves vagyok.
- Akkor ez a baj. Iszol te eleget?
- A rohadt életbe! - fortyant fel Seray. - A sajátomat hallom! Egy idős énem beszélt hozzám.
- Azt a büdös - ráncolta a homlokát Bianca.
- És ez aggaszt. Azt mondta készüljek - mondta Seray, és lopva körülnézett.
- Mit szeretnél? - kérdezte Bianca.
- A segítségetek fog kelleni - felelte Seray. - Az a csapat, ami engem legyőzött. Arra van szükségem.
- Christine idegbajt kap, ha az a kaland megismétlődik - csóválta a fejét Bianca.
- De nem fog. - Seray határozottnak tűnt, de aggasztotta is valami. Christine magatartása nem változott Seray, és ennél fogva valószínűleg Loki irányába sem. Pedig ehhez a küldetéshez szülségük volt az extrém módon jól működő csapatmunkára...
- Pontosan mit akarsz csinálni? - kérdezte Bianca.
- Megtenni, amit mondtam magamnak - hangzott Seray válasza.
- És mit mondtál magadnak?
- Azt, hogy menjek vissza a múltba. Oda amikor a jégóriások félbeszakították a koronázást.
- Oda Christine nem fog elmenni.
- Tudom. - Seray megvakarta a tarkóját. - De nem pont oda kellene menni.
- Hát?
- Nekünk kell megszakítani a koronázást.
- Csak viccelsz, ugye? - kérdezte Bianca, összevonva a szemöldökét.
- Muszály lesz. El kell érnünk, hogy Loki fiatal éne velünk legyen.
- Miért?
- Azt én is szeretném megtudni - hallották meg Christine hangját. Ahogy ijedten megfordultak, látták a nőt, ahogy az ajtó félfának támaszkodik, és fürkésző pillantással figyeli őket.