Valamikor hajnalban arra ébredek, hogy Vernon félig rajtam fekszik és én nem kapok levegőt. Megpróbálok kimászni, de barátom nem nagyon akar elengedni, így kénytelen vagyok kegyetlenebb módszerhez folyamodni. Karját megfogva és mellkasánál megtolva dobom le magamról. Egyetlen szerencséje, hogy tényleg nagyon nagy az ágyam, ezért nem esik le róla. Szusszant egyet, majd folytatja az alvást, immár a párnámat magához ölelve. Elmosolyodok gyermeki tette láttán, majd visszadőlök a lepedőre, mivel párnámat az előbb lopta el. Sokáig csak fekszek és bámulom a falat, amin a felkelő nap sugarai kezdenek táncot járni.

Egy óra szenvedés és álmatlan forgolódás után végül inkább felkelek és nem kínzom saját magam. Felöltözök és mobilomat vékony kabátom zsebébe vágva indulok ki a kertbe. Ez az a hely, ahová bármikor szívesen megyek, így hajnali hatkor, kissé fáradtan, de felszabadultan lépek ki a zöldbe. Utam egyenesen a megszokott helyem felé vezet, teljesen tudat alatt. Lábaim maguktól mozognak és pár perc múlva már az aprócska tónál találom magam. Leülök a partjára egy nagy sziklára és nem foglalkozom a ténnyel, miszerint a hűvös időben csúnyán felfázhatok. Csak bámulom a tiszta, sima víztükröt, amiben saját magam kacifántos alakja épphogy kivehető.
Fél óra múlva egy erős kar ölel át hátulról, majd az illető felhúz a szikláról, aztán visszaültet az ölébe.
-Meg fogsz fázni és az az én hibám lesz - suttogja csendesen Vernon, hogy ne törje meg az idilli pillanatot. Halkan felkuncogok, majd szó nélkül döntöm hátam mellkasának. Lehunyom szemeim és csak élvezem a pillanatot, nem törődve semmivel. A hideg széllel, ami folyamatosan megborzongat, Vernon halk szuszogásával, ami mégis megnyugtat, és apámmal sem, ki bármelyik pillanatban megláthat minket. Végül fáradtságom és Vernon simogatása miatt álomba merülök...

Mikor újra felkelek már fél kilenc. Ez azt jelenti, hogy alig két órám van elkészülni, bár ez bőven elég nekem. Miután elaludtam, Vernon biztos behozott, ezért pedig hálás vagyok neki. Az ágyból felöltözve  kelek ki (Vernon nem vetkőztetett le, szerencséjére), majd csak megigazítom a ruháim és a fürdőbe veszem at irányt. Ott kifésülöm a hajam és egy halvány sminket varázsolok fel arcomra.
Immár sokkal frissebbnek kinézően megyek ki a szobámból, hogy elfogyasszam a jól megérdemelt reggelimet.

-Jó reggelt - köszönök Tobias-nak mosolyogva, ki éppen valamilyen ételt készít. - Hmm, jó illata van. Mit csinálsz?
-Palacsintát, kisasszony. Kér belőle? - fordul felém a szakács, mire boldogan bólintok.
Pár perc múlva már a konyhában eszem a juharszirapos édességet. Nincs kedvem kimenni a hatalmas ebédlőbe, ahol bármikor öszefuthatok apámmal, hogy lefussam a szokásos, unalmas bájcsevejt.
-Nem láttad Vernon-t? - kérdezem, miközben egy újabb palacsintát tömök magamba.
-Már reggelizett, aztán azt mondta valami fontos dolga van és elment - feleli Tobias, mire felvonom egyik szemöldököm. Ez különös. Nekem nem mondott semmi ilyesmit, bár ez nem jelent semmit.
-Van valami baj, kisasszony? - kérdi aggódóan Tobias, miközben egy újabb adag tésztát önt a serpenyőbe. Megrázom a fejem és inkább még egy palacsintát elveszek.
-Aú! - szisszenek fel, mert elég forró a finomság.
-Jól van, kisasszony? - kuncog a séf, mire bólintok és inkább megvárom míg valamennyire lehűl.
-Jó reggelt, kisasszony, Tobias - jön be a konyhába Vernon, mire egy nagy vigyorral arcomon fordulok hátra.
-Jó reggelt! - köszönünk egyszerre a szakáccsal, ki rögtön vissza is fordul, nehogy odaégjen a palacsinta. Vernon közelebb jön és egy puszit nyom az arcomra, közben a fülembe suttogva.
-Tiszta csoki vagy - kuncog fel halkan, mire megvonom a vállam és majdnem hozzáteszem, hogy juharszirupos is, de inkább mást válaszolok.
-Láttál már rondábban is.
-Igaz - bólint, én meg felháborodva nézek rá.
-Valami romantikusat kellett volna erre mondanod! - mondom folytott hangon, de ő csak vigyorogva válaszol.
-Tudom, hogy Ön nem a legromantikusabb alkat.
-Miről van szó? - fordul felénk kérdő tekintettel Tobias, úgyhogy leesik miért magázott le Vernon.
-Csak Jackson Úrfi küldött a kisasszonynak egy tábla fehércsokit - veszi elő a háta mögül Vernon az édességet és mosolyogva átnyújtja.
-Oh, köszönöm neki! Majd fel is hívom! - vigyorgok, mert tudom, hogy ezt nem Jackson-tól kaptam.

-Lucy, indulnunk kell. Fél óra és Jackson apja hazaér - figyelmeztet Vernon a szobám ajtaján kopogtatva.
-Egy pillanat - kiáltom ki, majd felkapok magamra egy fekete, bő rövidujjút, a szintén sötét farmerem pedig nem cserélem le. Még előkapok az egyik szekrényből egy dzsekit és már megyek is ki Vernon-hoz.
-Indulhatunk - mosolygok rá, mire bólint egyet és tisztes távolságot tartva köztünk, elindul.
Az ajtóban átveszem papucsomat egy sportcipőre, Vernon is követi a példámat. Kivételesen nem öltönyben van, hanem egy szaggatott farmerben és egy fekete pólóban, amire egy piros kockás inget vett fel, nem begombolva. Rájövök már sokadjára, Vernon-nak jó ízlése van ruhák terén is.
-Kisasszony! Hova mennek? - hallok egy kiáltást magam mögül, mire meglepetten fordulok hátra.
-Oh, Felix! - mosolygok apám komornyíkjára, ki szinte második szülőm. - Mi csak meglátogatjuk Jackson-t - felelem gyorsan. Végül is ez nem hazugság...
-Az apjának szólt? - kérdi egy mindent tudó nézéssel az idős férfi, mire zavartan felnevetek. - Ne aggódjon, majd szólok én neki - legyint egyet, én pedig hálásan pillantok rá - Érezzék jól magukat - enged utunkra végleg Felix, még mindig mindent tudó mosolyával az arcán. Vernon-nal értetlenül összenézzünk, majd egy vállrándítás kíséretében kimegyünk az autómhoz. Én ülök az anyósülésre, hiába tudok és szeretek is vezetni. Mivel apám tudja milyen figyelmetlen tudok lenni, nem szereti, ha én ülök a volán mögött. Hiszen ha én nem lennék, ki örökölné a céget?
Oldalra nézek az éppen beszálló Vernon-ra és beugrik valami.
-Vernon! Miért nem te leszel a következő igazgatója a cégnek?! - kiáltok fel és izgatottan mutatok a furcsán néző fiúra.
-Mert nem én vagyok a jogos örökös?
-De te sokkal jobban értesz az üzleti dolgokhoz! Egyszer láttam, hogy magadtól tanultál ilyeneket!
-Lucy...te középiskolás korodtól kezdve ezt tanultad magán tanároktól. Szerinted ki lenne a jobb igazgató?
-Te! - vágom rá egyből, miközben lassan kimegyünk a birtokról a vaskapun keresztül.
-Lucy...
-Nem! - vágok közbe még mindig izgatottan - Én semmit nem értettem azokból az órákból, minden csak rengeteg szám volt és egyenlet meg a franc tudja még mi! Viszont emlékszem, te mindig ott voltál az óráimon és a háttérből hallgattad a dolgokat, utána pedig elmagyaráztad este, amiről nekem fogalmam sem volt, pedig te csak messziről figyeltél! - nézek Vernon-ra csodálattól csillogó szemekkel.
-Lucy... - kezd bele egy nagyot sóhajtva - Ez mindig igaz, de...nekem sosem fogják átadni a vezetést, hiszen én csak egy komornyík vagyok - meglepett tekintettel nézek rá és próbálnék mondani valamit, bármit, de mélyen én is tudom, hogy ez szinte lehetetlen.
-Majd megpróbálom meggyőzni apámat. Csak figyelj - fújom fel az arcom durcásan, mire Vernon őszintén felnevet és egy piros lámpánál összeborzolja a hajam.

-Te csöngetsz be - jelentem ki, mikor már Jackson-ék modern lakása előtt parkolunk le.
-Szerintem nem kell senkinek sem - biccent a bejárat felé Vernon. A kapu előtt kettő izmos férfi áll, tiszta feketében és a hatás kedvéért még sötétített napszemüvegben is. Csendben szállunk ki az autóból, attól félve, hogy az őrök esetleg kifogásolni valót találnak bennünk és kedvük szottyan kidobni.
-Jó napot - köszönök, hangom pedig meglepően magabiztosan cseng.
-Lucy kisasszony, már vártuk Önt - biccentenek felénk, majd készségesen ki is nyitják az ajtót.
-Oh, köszönöm - mosolygok rájuk, majd besétálok a kapun, Vernon pedig szorosan követ.
Gyors léptekkel megyünk a modern ház bejárati ajtajához, amit Jackson pont akkor nyit ki, mikor becsengetnék, így majdnem előreesek.
-Bocs! - kiált fel, mire csak legyintek egyet és fordulatból odacsapok (gyengén) Vernon-nak, aki jót szórakozik bénázásomon.
-Semmi baj - vezetem tekintetemet újra vőlegényemre.
-Gyertek be - tárja nagyobbra az ajtót, hogy bemehessünk a luxus lakásba.
-Ah, ez még mindig lenyűgöző - pillantok körbe, mire Jackson elvigyorodik.
-Lehet jobb lenne neked, ha összeházasodnánk - súgja a fülembe, mire elképedt arcot vágok. - Ha látnád magad - nevet fel jókedvűen a szőke fiú, ez pedig engem is mosolygásra kényszerít.
-Mit mondott? - kérdi halkan Vernon, gyanúval a hangjában.
-Nem fontos - rázom meg a fejem, de a mellettem sétáló még mindig furcsa szemekkel méri Jackson-t, majd egy sóhajt hallatva annyiban hagyja.
-Kértek valamit inni, enni? - néz ránk kérdőn a szőke, mikor a konyhába tudatlanul is követjük.
-Illetve Vernon, te kérsz - szögezi le Jackson, amit először nem értek miért, de aztán leesik, hogy a terv miatt.
-Mikor ér haza az apád? - kérdezem, próbálva nem kimutatni a félelmem.
-Körülbelül tíz perc - pillant le drága órájára Jackson, mire egy nagyot nyelek. Miután a vőlegényem kiönti Vernon-nak a vizet (én nem kértem), felém fordul és a vállaimra teszi a kezét.
-Lucy. A terv jó, nem kell aggódnod miattam. Vernon-nak és neked semmi bajotok nem eshet, úgyhogy ne most inogj meg - bíztat egy apró mosollyal szája sarkában.
-De... - kezdek bele, ám most Vernon nem hagyja, hogy befejezzem.
-Lucy, már nem futamodhatunk meg.
-Tudom - sóhajtok egy nagyot és egy hálás pillantást vetek a két fiúra.
-Akkor, amíg nem ér haza, elkezdhetjük keresni a telefonom a nagy, üres lakásban! - csapja össze kezeit Jackson, mire szó szerint leesik az állam.
-Nincs meg?! - kiált fel helyettem is Vernon, Jackson pedig csak zavartam felnevet, közben tarkóját vakarva.
-Hívjuk fel! - ajánlom, de a szőke lemondóan megrázza a fejét.
-Már próbáltam és le van merülve.
-Nagyszerű. Az apád itt lesz kevesebb mint tíz percen belül, a tervünk kulcsa pedig nincsen meg! - vázolom fel a helyzetet, mire mindhárman gondolkodóba esünk.
-Nincs két telefonod? - kérdezi végül Vernon, de Jackson-tól megint csak egy fejrázást kap.
-Akkor nincs más választásunk. Gyerünk, keressük meg - csapom össze a tenyereim, a két fiú pedig szó nélkül engedelmeskedik és három felé válunk. Én a nappaliban maradok és még a kanapé huzata alatt is keresem, de az a mobil olyan, mintha a föld nyelte volna el, vagy legalábbis az ufók kezei között halt volna hősi halált.

Már a fürdőszobában járok, mikor hallom a kinti kapu csukódását.
-Jackson! Vernon! - ordítom aggódva - Itt van!
-Én meg pont most találtam meg a telefonom! - rohan le a lépcsőn vőlegényem, mögötte pedig a barátom siet. - A szappantartó alatt volt - emeli fel boldogan a mobilját, én és Vernon pedig inkább semmit nem szólunk.
-Már félúton van! - kiáltom és hirtelen mindháman gyors üzemmódra kapcsolunk. Vernon előveszi a saját telefonját és rohan a hátsó kijárathoz, én beugrok a hatalmas kanapé mögé, ami épp eltakar az elől, aki a bejárati ajtón jön be. Jackson pedig a fotelbe huppan le életre keltve mobilját egy töltőre tevéssel. A következő pillanatban pedig már meg is szólal Jackson telefonja, mikor is az apja benyit az ajtón.
A terv elkezdődött! Csak ne legyen semmi gondunk...Vernon, Jackson, bízom bennetek!