Annyira ledöbbenek, hogy viszonozni sincs időm a csókot, csak állok, hatalmasra tágult szemekkel.
-Gondolkoztam - mondja, mikor elvál tőlem.
-Min? - nézek fel rá nagyokat pislogva.
-Tegnap nem engedted, hogy megszólaljak és buta módon elkönyvelted magadban, nem érzek irántad semmit.
-Jogosan, nem?
-Akkor ezt megint jól eldöntötted - nevet fel csilingelő hangon, amit mindig is úgy szerettem. - Majd szólj, ha kész vagy meghallgatni az én véleményem is - int egyet, majd lesokkolt énemet nemes egyszerűséggel, otthagyja. Mire lepereg újra szemeim előtt az elmúlt egy perc beszélgetése, Vernon eltűnik, mint majom hasában a banán.
Felocsúdva meglepettségemből, komornyikom után eredek, amerre láttam eltűnni.
-Vernon! Várj! - kiáltom, mikor meglátom alakját az első emeleti folyosón.
-Hm? - fordul vissza kérdő tekintettel.
-Akkor...ez...azt jelenti...? - aj, miért nem tudom kimondani?! Képzeletben kétszer felpofozom magam, míg a való életben rendesen ég a fejem - Szeretsz? - még én is meglepődök saját magamon. Azt hittem még egy pár percbe beletelik, mire kinyögöm.
Félve pillantok Vernon-ra, aki elsimerő arckifejezését egy halvány mosolyra váltja.
-Igen, szeretlek - sétál lassan közelebb hozzám, majd szorosan derekam köré fonja kezeit és magához húz. Vöröslő arcomat mellkasába fúrom és meglepődve tapasztalom, nem hivatalos öltözék van rajta. Testét egy fehér laza póló és egy fekete melegítőnadrág borítja.
-De furcsa, hogy nincs rajtad zakó - mondom ki első gondolatomat. Ügyes vagy Lucy, te is tudod, hogy kell elrontani egy romantikus pillanatot.
Vernon fulladozó nevetésben tör ki, elmulatsztva a meghitt légkört. Már a hasát fogva röhög, én meg értetlenül bámulom, ahogy előttem fogja már a hasát.
-Ezen mi volt olyan vicces? - kérdezem széttárva karjaim.
-Semmi különös, csak ez olyan Lucy-s volt. Mármint Lucy-s, nem pedig Lucy kisasszonyos - hallgat el és egyből eltűnik a pajkosság szemeiből.
-Köszönöm - ölelem át most én.
-Ugyan mit? - szorít magához, kedves hangnemben szólva hozzám.
-Mindent - suttogom és örülök, hogy nem kérdez többet, mert akkor az esküvőmig sorolhatnám azt a rengeteg dolgot.
Erre a gondolatra sikerül tönkretenni hangulatom. Ezt Vernon is megkérzi, mert kicsit eltol magától, hogy szemeimbe nénézhessen.
-Baj van?
-Ami azt illeti igen...
-Mi? Mondd el, segítek. Nem foglak elhagyni, ahogy eddig sem tettem.
-Az esküvő... - sóhajtok egyet és lebiggyesztett ajkakkal nézek. - Ki kéne találni, hogyan fújjuk le.
-Ez nem--
-De! - vágok közbe idegesen - Sikerülni fog! Sikerülnie kell! Senkinek nem okoz örömet, se nekem, se Jackson-nak.
-Már megint Jackson - forgatja a szemeit Vernon.
-Igen ő! Ha nem tudnád a vőlegényem és én kicsivel több, mint két hét múlva össze fogunk házasodni, ha nem teszünk valamit!
-És szerinted én mit tudok tenni?! Csak egy komornyík vagyok!
-Ne mondj ilyet! - kiáltok rá mérgesen - Az én komornyíkom vagy, akit nem mellesleg szeretek!
-De akkor sem tudok mit tenni...rám nem hallgat senki - halkítja le hangját és csalódottan lehajtja fejét.
-Dehogynem! Én hallgatok rád - teszem vállaira a kezem - De el kell mennem Jackson-hoz. Fontos nekem és ki kell találnunk valamit.
-Jackson, Jackson. Annyit emlegeted, mintha tetszene neked!
-Ne hülyéskedj Vernon! Az előbb vallottam be még egyszer, hogy szeretlek! - kapom fel újból a vizet. Néha olyan értetlen. De minek kell kiakadnia? Jackson nem is a... - Te nem is tudod! - kapom a szám elé a kezem.
-Mit? - ráncolja szemöldökét az előttem álló. El kéne mondanom neki... Megbízok benne, biztosan nem adja tovább. Egy nagy levegőt veszek és így mondom.
-Jackson meleg.
-Mi? - döbben le Vernon. Olyan lesokkolt arccal néz, mintha most látta volna a húsvéti nyuszit tojást tojni.
-Igen, jól hallottad, de nem mondom ki többször.
-Akkor nem is...?
-Nem, nincs semmi köztünk, remélem elhiszed most már nekem - mosolyodok el.
-Huh, ez most meglepett - vakarja tarkóját kínosan.
-Hát, engem is meglepett elsőre. De ugye nem ítéled el miatta? - kérdezem félve. Nem úgy ismertem meg Vernon-t, mint egy homofób embert, de jobb biztosra menni, mielőtt legközelebb estleg letámadja.
-Nem, dehogy! A barátod, ráadásul azt mondtad fontos neked. Így viszont még gázabb a helyzet - megkönnyebbülök, mikor kimondja ezeket a szavakat, bár az utolsó mondatánál fennakadok.
-Miért? Neked csak jobb - vonom meg a vállam.
-Haha, igaz - vigyorog boldogan - Biztosan nem fog elvenni tőlem - hajol közelebb és újra birtokba veszi ajkaim.

-Wow, nem hittem volna, hogy ilyen hamar megoldódik a helyzet - füttyent egyet elismerően Jackson, mikor leülünk a kanapéra és meglátja összekulcsolt kezünk.
-Én sem - vigyorgok rá, kicsit megszorítva Vernon ujjait.
-Mielőtt belekezdenétek a mesélésbe, hogy miért jöttetek, megkérdezem. Kértek enni vagy inni valamit? - vonja fel szemöldökét Jackson.
-Én kérek, málnaszörpöt, ha van - jelentkezek boldogan.
-Van - bólint a fiú - Te, Vernon?
-Én csak sima vizet. Köszönöm - feleli kimérten, mire rosszallóan nézek rá.
-Barátok között vagy, egyenrangúként. Engedd el magad!
-Öhm...megpróbálom - bólint egyet, mire biccentek egyet. Egészen kiskorától jó modorra nevelték, biztosan nehéz megszoknia, hogy itt nem kell úgy viselkednie, mintha feljebb valók lennénk. Mi is csak emberek vagyunk.
-Várj, segítek! - pattanok fel és Jackson után megyek. Tisztában vagyok vele, hogy egyedül is elbírná az italokat, de szeretnék pár szót váltani vele.
-Mit szeretnél? - kérdezi, miközben behajol a hatalmas hűtőszekrénybebe a hűtött vízért.
-Csak segítek.
-Ugyan, Lucy. Átlátok rajtad. Ha nem akarnál valamit, el sem mozdulnál Vernon mellől - nevet fel, miközben kimászik egy palackkal a kezében a hűtőből.
-Oh, ennyire ismernél?
-Jó emberismerő vagyok. Azt is tudom, hogy Vernon tényleg szeret téged és egyenlőre nem bír engem túlzottan.
-Mi az, hogy nem bír? És aggaszt az az egyenlőre a mondatodban - ráncolom a homlokom, de ajkaim sarkában ott bújkál a mosoly, ami mindig az arcomon van, ha Jackson-nal vagyok. Egyszerűen ezt hozza ki belőlem. Talán, mert ő az egyetlen barátom, most, hogy Vernon már a párom, vagy mim.
-Könnyen barátkozok - vonja meg a vállát vőlegényem, miközben elővesz három poharat. - De nyugi, nem az esetem - nevet fel, mikor meglátja riadt arcom.
-Már megijedtem - fújom ki a levegőt.
-Tud róla, igaz?
-Miről? - kérdezem értetlenül, holott tudom mire céloz.
-Hogy más vagyok.
-Igen... Sajnálom, hogy elmondtam neki...
-Ne aggódj, semmi baj. Biztos megbízol benne és akkor én is.
-De honnan tudtad?
-Szerinted ha nem tudná, nem lenne féltékeny rám? Ellenségként kezelne, most pedig csak bizonytalanságot látok a szemeiben - magyarázza Jackson, mire leesik az állam. Hirtelen nem is tudok mit modnani - Ugyan, Lucy. Nem vagyok mentalista vagy jós, csak megfigyelem a részleteket - nevet fel, ami visszaránt ámulatomból.
-Erre nem is gondoltam, de nem hiszek neked. Biztos valami varázsló vagy - mosolyodok el én is.
-Hmm...ki tudja? De most menjünk vissza, mert még a végén ok nélkül kezd el féltékenykedni a barátod.

-Most, hogy letudtuk az 'együtt vagyunk' részt, beszélhetnénk a valós okról, amiért idejöttetek? - vág bele a közepébe Jackson, mire sikerül megint lenyűgöznie.
-Honnan tud--
-Lucy, mondtam, hogy figyelek a részletekre. Ilyen kis dolog miatt nem jönnétek ide - néz kérdőn felváltva Vernon-ra és rám, mire kitör belőlem a nevetés. Vernon arca Jackson hegyi beszéde után, minden pénzt megér. Nem ismertem még ezt az oldalát a szőke fiúnak, de máris megszerettem. Tényleg elég színes személyisége van Jackson-nak, az tuti.
-Szóval, miért jöttetek? Várjatok, ne is modnjatok semmit, kitalálom - emeli fel a kezét a szőke - Azon gondolkoztok, hogyan is lehetne megakadályozni a házasságot, igaz?
-Igen - bólint Vernon, még mindig csodálkozva.
-Hát, akkor el kell keserítselek titeket. Fogalmam sincs.
-Ne már, Jackson! Most bizonyítottad be milyen zseniális vagy! Csak van valami ötleted, bármi! - dőlök előre, letéve poharam az üvegasztalra. Vőlegényem (ki remélem nem lesz sokáig az és ezt minden rossz indulat nélkül, mert bírom a srácot) arca elkomorul, majd minden szó nélkül feláll és távozik a hatalmas nappaliból.
Vernon-nal kérdőn összenézünk, végül egy vállrándítással elintézzük az egészet. Jackson pár perc múlva visszajön, addig komornyíkommal tippelgetünk hova mehetett, de egyikün talágatása sem jön be.
A szőke egy A4-es lapot ad a kezembe, majd várakozóan leül és figyel minket. Először nem tudom mit kéne csinálnom, de végül leesik, hogy a papíron sorok vannak és nekem el kéne olvasni. Alig észrevehetően megbököm barátom, aki veszi az adást, mert szemei végigfutnak a sorokon.
Döbbenten nézünk Jackson-ra, aki orrnyergét dörzsöli.
-Ez... - kezdek bele, de nem tudok többet mondani és Vernon is hasonló helyzetben van, mert szólásra nyitja száját, ám hang nem jön ki torkán.
-Igaz. Minden szó, ami le van benne írva, igaz - mondja bűnbánóan a fiatal fiú.
-Miért? - kérdezem végül, letéve az ujságcikket. Csak ennyit akarok tudni - Miért csináltad?
-Lázadó korszakomat éltem. Nem gondoltam bele a következményekbe és ennek az árát később láttam csak meg.
-És miért mutattad meg ezt? - teszi fel a kérdést Vernon, ami engem is foglalkoztat.
-Ha ez nyilvánosságra kerül, megyek a börtönbe. És akkor nem házasodhatunk össze.
-Ezt verd ki a fejedből, Jackson! - kiáltok rá - Tudom, hogy megváltoztál és biztos jó okod volt erre, úgyhogy nem kell börtönbe menned!
-Ugyan, Lucy. Te is tudod, hogy ez az utolsó megoldás. Apáink nem hallgatnak ránk, nem tudunk mit tenni.
-Ezt akkor sem fogadom el. Fontos vagy nekem és nem mész miattam arra a helyre!
-Lucy...
-Nincs semmi Lucy! Nem mész és kész! - rázom meg a fejem, majd kedvesebb hangnemben folytatom - Most pedig mesélj, mi is ez a szöveg és mi történt.
-Muszáj? - kérdezi, de hangjában hallani, már rég beletörődött.
-Muszáj - bólint Vernon, aki eddig csöndesen ült.
-Akkor kezdem is... - sóhajt egyet - Ez két éve történt, amikor is elég rossz lelki állapotban voltam. Nem tudtam senkivel sem megbeszélni a dolgokat, nem voltak barátaim, a haverjaimmal meg akkoriban nem nagyon beszéltem, így magamban tartottam a gondjaim. Nem voltak nagy problémák, de egyre csak halmozódtak a kisebb bajok, míg végül egy nap elszöktem otthonról éjszaka és részegre ittam magam egy bárban. Sajnos elég rossz tulajdonságom, hogy mindenre emlékszem másnap, amit részegen műveltem. Így történt ez akkoriban is. Hazafelé támolyogva egy verekedésbe keveredtem, ahol nem szép szavakkal illették a magamfajtákat, ami rendesen kiverte nálam a biztosítékot. Úgy beszélt a férfi, mintha az én bűnöm lenne még a mai rossz oktatási rendszer is, a globális felmelegedéssel párhuzamban. Ezért behúztam neki egyet, úgy istenesen. Ez az egy dolog, amit azóta nem bántam meg. Csak, amint másnap kiderült, a pasas egy alvilági banda tagja volt, akik vérszemet kaptak egyik szeretett kis tagjuk megverése miatt. Felkerestek, mondjuk máig nem tudom, hogy találtak meg, majd egy ajánlatot tettek. Ha beszállok az akkori ügyükbe, megkímélik apám életét. Én pedig jófiúként, beleegyeztem az ajánlatba. Nem volt nagy feladatom, drogot kellett csempésznem, amit meg is tettem. De itt jöttek a problémák. A banda elengedett, de egy újságíró megtudta ezt az esetet és azt mondta, ki fogja tálalni szépen az egészet töviről hegyire a sajtónak. Azt, hogy csempésztem, verekedtem és beálltam állítása szerint az alvilágiak közé, ami korántsem volt igaz, hiszen csak szülőm érdekében tettem. Apám végül lefizette az újságírót, így az hallgatott az ügyről, de még mindig tud róla, ezért csak egy szavamba kerülne és mehetek a börtönbe. Úgyis megérdemlem - néma csöndben hallgattuk végig a beszédét, szinte csüngve minden egyes szaván. Lenyűgözött a bátorsága, holott biztos nem ezt kéne most éreznem. Az apjáért, aki soha nem szerette igazán, megtette ezt. Pedig mondhatott volna nemet, akkor pedig nem kellene ennyi gonddal foglalkoznia a jelenben. Nem lenne most szorosan megkötve apja láncaival.
-Én nem is tudom mit mondjak - szólal meg először Vernon nagyokat pislogva, ami nagyon aranyossá teszi lágy vonásait.
-Én viszont tudom - nézek komolyan a fiúra - Jackson, ha fel akarod adni magad, esküszöm megverlek és addig ütlek, amíg meg nem változtatod a döntésed.