Harry kérdőn nézet az asztalnál ülő férfira, aki a rántottáját ette. Mikor az este elment azt tudta nagyon jól, hogy keresztanyja valamiféle gyűlést rendezett sőt hallotta mikor Emily és Matt valami hasonlóról beszéltek amikor elmentek az ajtaja előtt, de nem gondolta volna, hogy reggel találkozhat valakivel, aki a családnak dolgozik. Bár ismerte a Valentine fiúkat és a szüleiket, de nem gondolta volna, hogy még találkozhat hozzájuk hasonló kölönc figurával. A férfi, aki vele szemközt ült a harmincas éveit taposhatta hanyag eleganciával öltözködött és kékesfekete hajába meg megcsillantak az apró gyöngyök vagy micsodák. Ujjain gyűrűk voltak és lemerte fogadni, hogy nem egyszerű bizsuk lehetettek. Bőre fakó és sápadt volt. Arcát szeplők borították és ijesztő vöröses barna szemei voltak.
- Valami baj van fiú? Kérdezte végül a férfi és Harry összerezzent.
- Nem – felelte Harry és piszkálni kezdte a reggelijét.
- Edmund Moore vagyok – nyújtotta át a kezét az asztal felett a férfi Harry felé, aki félszegen megrázta – örülök, hogy találkozhattam veled. Sokat hallottam rólad. Oh, nem a heged okán. Azt mindenki betéve tudja. Ostobaság is már megbocsáss, hogy olyanért isteníteni, amire te magad nem is emlékszel. Húzta el a száját a férfi – Emi mesélt rólad.
- Emily? Döbbent meg a fiú.
- Azt mondta idegesítően kotnyeles a természeted – somolygott Edmund – szóval nagyon szeret téged.
- Valóban?
- Igen – harapott bele a kenyérbe – na és milyen itt?
- Jó és a kicsikkel való játék igazán nagyon jó móka. Családias.
- Hát azt elhiszem. Az ikrek mindenkit elvarázsolnak – kuncogott a férfi.
- Edi teli szájjal ne dumálj. Undorítót látni, ahogyan kavarog a szádba az étel. Lépet be az ebédlőbe Liz a maga elegáns mivoltával – jó reggelt kicsim – mosolyodott Harryre a nő.
- Neked is. Sirius, hogy van?
- Még semmi. Most ellenőrzi Bastian az állapotát. Rorik alszik, ahogyan még mindenki más is. Te miért keltél fel?
- Éhes voltam – pirult el Harry. Liz mosolyogva bólintott, majd Edmundra nézet rosszallóan.
- Te miért is vagy még itt? Mondtam tegnap, hogy menj át Royékhoz. Köszönöm, Heli – bólintott a manó lány felé, aki lerakta eléje a kávét és a rántottát – erre még itt lopd az időt.
- Én meg mondtam, hogy nem megyek oda, mert Roy is ugyan úgy oda van értem, mint a vámpírod szóval a farkasodhoz sem megyek.
- Egyik sem az enyém, ahogyan te sem. Ám a hűség hozzám köt, szóval azt teszed, amit mondok. Itt nagyobb eséllyel futsz össze Ichaval és a többiekkel és én nyugalmat akarok. Roy talán egyszer ver képen azt kész. Kibírod.
- Mondod te.
- Mond az elmúlt ötszáz évben kibírtad, most miért nem?
- Mert meguntam és közlöm, csak 497 éves vagyok. Nem fogom halálra veretni magam, mert te ezt mondod. Én el leszek itt. Úgy is megígértem a gyerekeknek, hogy bájitalból korrepetálom őket meg bűbáj tanból.
- Ed!
- Maradok és kész – mondta ellentmondás nem tűrően - és képzeld az ikrek is megkedveltek – vigyorgott a férfi és bekapta az utolsó falatot – na, mit lépsz erre? A gyerekeid imádnak.
- Mert minden jött ment állatot megszeretnek.
- Valóban formáznak téged – kacsintott a nőre és Harry a keresztanyjára nézet, aki a szemét forgatva elmosolyodott – akkor maradhatok?
- Maradhatsz, de ha valami bajt csinálsz, kitűzöm a falra a bundádat és lyukasztott csinálok az agyaraidból.
- Megtisztelsz azzal, hogy magad ölnél meg – sóhajtott fel a férfi és Harry arra gondolt, hogy a férfi vagy hülye vagy mazochista esetleg mind kettő egyszerre.
- Mond Harry tetszett a szobád? Fordult a fiú felé Liz.
- Igen – mosolyodott el a fiú – nagyon kényelmes az ágy és jó nagy a szoba is. Igazából még életemben nem voltam ilyen gyönyörű szobában. Tudod olyan, mint a mugli lakás magazinokban.
- Valóban. Tudod édesanyámnak nagyon jó ízlése volt, míg a nagyanyámnak kissé túlzó, de mint aranyvérű ő hozzájuk képest még szerény. Látnád a Malfoy kúriát. Borzalmas.
- Voltál már ott? Döbbent meg a fiú. Edmund szemöldöke felszalad a homlokán.
- Fiam remélem, emlékszel arra ki is a nénéd. Tudod a Minisztérium véreskezű, fagyos és hideg szívű királynője, akitől holt és élő retteg egyaránt. Egy lelketlen asszony. Harry még levegőt, sem mert venni csak lopva nézet a keresztanyjára, ki először döbbenten meredt a férfira, majd elérzékenyülve a szívére tette a kezét.
- Már mondtam, hogy maradhatsz, nem kell hízelegni. Bár megjegyzem már régen mondták ezt rólam. Köszönöm. Harry zavartan nézet a nőre és meg kellett állapítania, hogy valóban furcsa családja van és nem csak Emily az, akin nem tudott napi rendre térni.
- Hízelegni csak szabad neked nem? Tudod csak úgy nosztalgiából. És imádom látni az arcodat ahogyan, reagálsz. Istenemre mondom gyönyörű vagy akkor, ahogyan felcsillan a szemedben az a hatalmas nagy hiúságod, amivel a teremtő megáldott téged és a nyavalyás családod összes tagját. Vigyorgott Edmund.
- Mindig is bolond voltál Ed és ha nem tudnám, hogy erős varázsló és vérlény vagy esküszöm, itt helyben elvernélek – Ingatta a fejét Liz – még most sem értem miért félsz Ichatól és Roytól miközben könnyű szerrel legyőzhetnéd őket, még ha ezt, ők ezt nem is tudják.
- Gyerekeket csak nem bántok Elizabeth meg aztán lusta is vagyok fegyelmezni. Régen sem tudtam a gyerekekkel báni igazából. Legalábbis a sajátjaimmal nem ment – sóhajtott fel a férfi és Harry meg, sem mert mozdulni ne, hogy megzavarja a két felnőtt beszélgetését... bár szívesebben lett volna máshol, mert felesleges harmadiknak érezte magát. Így igencsak meglepődött mikor a férfi rá meredt.
- Zavarban vagy kölyök, hogy a fejed felett beszélgetünk ugye? Kérdezte – sokat mond el az arcod. Igazán dolgozhatnál azon, hogyan rejtsd el az érzelmeidet nem beszélve a gyatra védelmedről, ami az elmédet kellene védenie. Ejnye, ejnye fiacskám sokat kell még tanulnod látom én, ám majd az élet alaposan felpofozza a kis arcocskádat annál jobb tanító mestered nem lesz.
- Ed ne ijeszt meg – szólt a férfira Liz.
- Csak az igazat mondom a fiúcskának. Minden gyermekemet így engedtem a világba és mind, így vagy úgy de megtanulta a leckét... ám nagy része az anyjuk vérére ütőt – sóhajtott fel fáradtan Edmund – nem is éltek sokáig csak egy vérem élte meg a 100 éves kort a többi a hülyeségének köszönhette a végét.
- Hány gyermeke volt? Kérdezte kíváncsian Harry.
- Hát – vakarta meg az állát Edmund elgondolkozva – 22 vagy 27? Igazából nem emlékszem.
- De nem egy asszonytól – fűzte közbe Liz és Edmund harsányan felkacagott – mennyi is volt? 12? Igen, 12 szeretőd volt a nemes asszonytól a kurtizánig.
- Oh, te számon tartod őket – vigyorgott a férfi és Harry már egyre kényelmetlenül érezte magát – reménykedhetem, abban hogy te leszel a 13 nőszemély, aki nekem gyereket add? Ígérem, veled maradok.
- Férjnél vagyok és jelen pillanatban az egyik ugyan az ágyat nyomja, ám van egy másik, aki igen csak el tudna páholni, sőt mi több örömmel, tenné. Kérdezd őt, Ed.
- Bastiannal való összeütközést kerülném, mert egy szellemet nem tudok megölni, főleg ha egy yokai testet adott neki. Nem vagyok én olyan ostoba, hogy pont azzal a férfival húzzak ujjat, akinek olyan félelmetes tekintette van, mint a te volt férjednek – villant meg a férfi szeme – a helyedben nem bíznák meg benne annyira.
- Miért ne tenném? Ráncolta a szemöldöké Liz. Harry feszülten lélegzetét is visszatartva figyelte őket és kíváncsian figyelte a férfit.
- Egy lélek, ami erőszakosan távozót bizony élni akar nem érdekelve az sem, hogy mit kell fel áldozni, hogy újra az élők között járjon – sóhajtott fel a férfi és az asztalra könyökölve nézet széles mosollyal Lizre – mond volt olyan idő, hogy hosszabb időre magára maradt a te Bastianod úgy hogy nem őrizte a róka kölyök vagy Tonkin? De lehet, hogy csak az én képzeletem lett színesebb az elmúlt évszázadok során – sóhajtott fel Edmund és kitárta a karjait. Liz szeme megrebbent és szaporábban kezdett levegőt venni miközben lopva az emelet irányába nézet, miközben a szíve hevesebben kezdett verdesni.

Sebastian meg állt Sirius ágya mellett és úgy nézet le a férfira. Feléje nyúlt, de fél úton meg állt és a hajába túrva ellépet az ágy közeléből és a sarokban álló karosszékre nézet, amiben ráérősen pipázgatott Mark.
- Nagy a kísértés, hogy elved azt, amit elvettek tőled ugye? Keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy megtegyék, mert nem minden szellem kap újra alakot egy révész haoirának köszönhetősen. Ám te küzdesz az érzéseiddel. Miért? Kérdezte kíváncsian Mark és kifújta a füstöt és érdeklődve nézet a férfira, aki értetlenül tekintett vissza rá. Nem tudta felfogni hogyan volt képes olyan higgadtan társalogni tudva mire is lehetne képes.
- Nem akarok fájdalmat okozni a feleségemnek – felelte halkan Sebastian.
- Ellenben élni szeretnél újra.
- Igen – felelte kétségbe esetten Sebastian – vissza akarom kapni a családomat, amit elvett tőlem az a szörnyeteg. A nejemet és a lányomat akarom.
- Igazából nem a nejed és nem is a lányod ők...
- Hozzám jött, ha egy napig is, de a nejem volt Elizabeth és Emilyt kicsi kora óta neveltem – folytak a könnyei a férfinak – nem lehetett gyerekem, de őt úgy szeretem, mintha az enyém lenne és Liza ő volt az, aki reményt adott, hogy még élnem kell és lehet. Szerettem őket teljes szívemből, mond Mark, hát ez bűn lenne?
- Nem – felelte Mark.
- Hát mond, meg nekem mit tegyek? Emészt a bűntudat, hogy elvenném az életét annak, aki annyi fájdalmat okozott a családomnak, hogy ez által újra élhessek. De ha megteszem, nem leszek jobb azoknál, akik ellen most is harcolnak a barátaim és a családom.
- Ezért mertem oda adni neked a haoirt, mert tudtam nem élnél a lehetőséggel pedig a kísértés olyan nagy – villant meg Mark szeme – bűnbe estél és rém álmokat adtál Siriusnak bár megjegyzem ettől sem riadt fel. Kicsinyes bosszú egy nemes szándékkal.
- Nem vált be – mondta gyászosan.
- Hát nem – sóhajtott fel Mark – de vigasztaljon a tudat, hogy senkinek sem sikerült eddig és talán nem is fog.
- Ne mondj ilyet. Indult az asztal felé Sebastian és öntött magának egy pohár whiskyt – Liza össze omolna, ha ez megtörténne és most nem leszek mellette.
- Te nem ám más igen – villantott egy mosolyt Mark és Sebastian kezében lévő pohár megremegett.
- Csak nem te is...
- Az égre, de hogy is – horkant fel Mark – kedvelem, felnézek rá és igen kedves lett a szívének, de semmi mélyebb érzelmem nincs feléje. A legjobb barátom mostoha anyja.
- Akkor Emily?
- Ő egy kotnyeles, mulatságos, roppant szórakoztató halandó lány, aki üdítő színfoltjává vált az életemnek. Matt és a lányod valóban fontosak nekem, ahogyan ez az egész család – körözött az ujjával – meg akarom védeni őket, ahogyan ezt megígértem Ellanának. Te nem vagy rossz ember csak a világ, amiben éltél és akármennyire is óhajtozol az élet után nem vagy képes megölni Siriust akármilyen kis forrófejű rohadék.
- Az ellenszenved nagyobb, mint az enyém.
- Bántotta Elizabethet és Emilyt. Bár tudom, hogy nagy eséllyel, nem szándékkal, de akkor is ez a forrófejűsége a vesztét okozta majd nem, ha nem tényleg.
- Most mit teszel?
- Szerzek magamnak még dohányt, mert mikor visszamegyek, az iskolába már nem füstölhetek, ez sajnos a napom egészét elveszi majd, mert igényes vagyok a pipa dohányra. Lefekvés előtt iszom még egy jó nagy pohár kakaót, amit Matt készít, majd elteszem magam holnapra, hogy újult erővel szórakoztassam az ikreket.
- Vissza kellene venned a haoirt. Szólalt meg kis idő után Sebastian.
- Még nincs kedvem – dobta fel a lábát a zsámolyra és mélye szívott a piájába és lassan kifújta – dolgod van még itt nem is kevés. Regulus is hamarosan megjelenhet a pereputtyával és Roriknak kell a segítség. Te a korosztályod egyik zsenije voltál, hát nem mozgat meg a kihívás?
- Te élvezed ezt ugye? Ráncolta a szemöldökét Sebastian.
- Mit tagadjam a nyilvánvalót – vigyorgott el Mark - Bevallom, a hosszú élet unalmassá tud válni és az, hogy a drága Elizabethünk élete férfijai egy házban gyűlnek össze, hogy egy másikat megmentsenek igen élvezetes és szórakoztató esemény. Ostobaság lenne ilyen élvezetet kihagyni.
- Néha nagyon félelmetes vagy ugye tudod?
- Mondták már egy néhányan. És miféle Yokai lennék, ha nem lenne így néha napján. Mosolygott a férfira Mark – szóval még hagyom ezt a dolgot. Te maradsz, és én jót szórakozom, amíg itt vagyok.
- Meg ne bánd – sóhajtott fel fájdalmasan Sebastian és lehúzta az italát majd a fejét ingatva elhagyta a szobát. Mark ráérősen kifújta a füstöt és lassan felállva az ágy vége sétált úgy nézte az alvó férfit.
- Még aludnod kell Sirius jobb lenne nem küzdened ellenem, mert azzal csak ártasz magadnak és a családodnak. Fújt a férfi felé egy nagy adag füstöt.
- Unom már a fekvést róka gyerek te is szabadulnál, de megteszem, ahogyan kérted, de te is tartsd be a szavad. – szólalt meg Sirius, aki a saját testén ült törökülésben, szellem alakban.
- Úgy lesz, de ehhez több idő kell sokkal több, mint hittem. Szóval kotródj vissza a testedbe és aludj még. Villant meg Mark szeme és Sirius mártírsóhajjal hátra dőlt és eltűnt a saját testében. Mark megvakarta a feje búbját és figyelte a beszálló pillangót, ami rászállt a pipájára. Figyelmesen nézte, majd a szemét forgatva felsóhajtott – hová a pokolba tűntél el öreg?

Hosszabb lett, hogy kár pótoljam azt aki még olvas, hogy ennyit kések folyton. Elfáradtam a melóban és élni sem volt kedvem. De ma elkapott az ihlet és megírtam ami még hiányzott ide. Remélem tetszett nektek :) Igyekszem a folytatással.

És kaptam egy nagyon vagány Sharlotte fanartot. Nekem nagyon tetszik irtó menő.
Alkotó: thelittlelynx