Liz a férje mellé feküdt és az arcát megsimogatva hozzá bújt. A nyári éjszakai szellő meglengette a függönyt és a nyitott erkély ajtó üveg lapjai visszatükrözték az égen ragyogó csillagokat. A kiságyukban alvó ikrek halk cumizásba kezdtek álmukban. A ház teljes csendben volt csak messziről lehetett hallani Lyall horkolását a vendégszobák irányából.

- Mancs, nem tudom, hogy hallasz-e engem, de jó lenne, ha felébrednél. Jó volna, ha kipattannál és elzavarnád a kusza gondolataimat. Talán te is érezted, hogy már nem vagyunk már annyira jó pár, mint az elején. Talán a sokévnyi külön élés miatt volt vagy a világ változott annyira meg, hogy eltaszított minket egymástól. Jó lenne, ha itt lennél, és ahogyan régen elmagyaráznád nekem, hogy csak én képzelem be magamnak, hogy már nem vagyunk egymás mellé valók. Kapaszkodott a férfi pizsamájába Liz és az ajkába harapott – annyiszor voltam rád dühös, de valahogy mindig volt valami frappáns válaszod a mosolyod mögött, ami megenyhített. Mond most is meg tudnád ezt csinálni? El tudnád tüntetni a sokévnyi rosszat egyetlen csintalan mosolyoddal, bosszantó tréfáddal? Mond, zongoráznál velem, mint régen? Adnál szerenádot nekem a gitárodon? Táncolnánk a tücskök zenéjére mezítláb a füvön? Mond, haza jössz még hozzám? Kérdezte suttogva és kétségbe esetten bújt a férfihoz, aki csak egyenletesen szuszogott mellette, míg ő maga halkan sírni kezdett.

Rorik öntött magának egy pohár whiskyt és az alvó festményekre nézet, majd vissza a papírokra, amit elővett. A ház békésen aludta az álmát és mikor belesett Lizékhez azt látta, hogy az asszony a férjébe kapaszkodva könnyes arccal nyomta el az álom, míg az ikrek szétvetett lábakkal aludtak. Megsajdult a szíve, hogy így látja őket és bár különös képen nem kedvelte a hirtelen természetű Siriust nem kívánta ezt a sorsot neki, sőt remélte, hogy kinyitja a szemét ezzel boldogságot lopva Liz szívébe. Bár mindent megtett, hogy valahogy felébressze a férfit a Csipkerózsika álomból, de eddig minden ötlete, varázslata és főzete sikertelenek bizonyult ahogyan Lotté is. Így bele ásta magát Liz dédapja magán könyvtárának sötét zugaiba abban a reményben, hogy talál valamit, ami segíthet.
Fáradtan masszírozta meg az orrnyergét órákkal később, mikor már alig látott a kimerültségtől. Levette a szemüvegét, majd hátra dőlt a székben lehunyt szemekkel.

- Ha itt lennél Sebi te pillanatok alatt rendbe tennéd azt a marhát – mondta maga elé és félre billentve a fejét nézte, ahogyan a lámpa körül egy éjjeli pille repdess – olyan jó lenne, ha itt lennél. Te mindig mindenre tudtad a jó választ és tudtad, mint kell cselekedni. Suttogta a férfi és kinyújtotta a kezét, hogy a tenyerébe szálljon az éjjeli pille – bárcsak tudnál nekem irányt mutatni onnan ahová kerültél legyen az bárhol. Hunyta le a szemét a férfi és lassan elaludt.

Emily az ágyon ült és figyelte, ahogyan a szél játszik a függönnyel, majd lassan felállt, hogy kisétáljon az erkélyére, de még visszanézet a békésen alvó Mattre. Már visszafordult volna, mikor a szél fellibbentette újból a függönyt és a szeme sarkából észrevette az egyik ágon fekvő Markot. A fiú kezében egy apró fény gömb vibrált, majd egyenesen szétfoszlott. Mintha érezte volna, hogy figyelik Emilyre nézet. Pillantásuk ugyan egy töredéknyi pillanat volt még is beszédes. Mark kiegyenesedett ültében, mikor Emily fellépet a székre, majd onnan az erkély korlátára. Egy suhanásnyi idő volt elkapni, mikor lelépet az korlátról a mélybe. Mark puhán érkezett az avarba csak ruhájuk és hajuk szálldosott a maguk köré volt szélörvényben.

- Bolond vagy – suttogta Mark miközben a karjaiba fogta a lányt – mire volt ez jó?

- Kíváncsi voltam, hogy elkapsz-e – vonta meg a vállát és félre döntve nézte meg jobban Mark arcát és mélyen bele nézet a narancssárga szemeiben, amik lassan visszaszíneződtek kékre.

- Mit csináltál volna, ha nem? Kérdezte Mark.

- Erre nem gondoltam – mosolyodott el, majd kissé felnevetett, ahogyan a fűszálak csiklandozni kezdték a lábát, ahogyan Mark letette a földre – de egy belső hang azt mondta lépjek le.

- Nem kellene arra hallgatnod – mondta bosszúsan – egy életed van.

- Valóban. Veled ellentétben – nézet fel rá.

- Nekem is csak egy van.

- Tényleg? Tűnődött el Emily – ahhoz képest már voltál erre nem egyszer. Éltél akkor is mikor a szüleim voltak gyerekek, vagy mikor a nagyszüleim és az ő szülei. Többet láttál és tapasztaltál, mint bárki. Mond mit tanultál?

- Hogy mit? Azt, hogy az élet illékony – mondta csendesen és megérintette a közeli rózsabokor virágát – csak egy pillanat az egész és elillant minden melletted még az előtt, hogy élhettél volna.

- Veled is ez volt ugye? Mond, miért vigyázol a családomra? Kérdezte nyersen Emily és Mark szeme megrebbent - Ugye te vagy az fiú, aki a nagyanyám naplójában szerepel. Te vagy az, aki megmentette anyát, hogy ne fulladjon bele a folyóba? És te vagy az a fiú is, aki nagy hatással volt a nagyapámra. Sőt te vagy a dédapám húgának legjobb barátja, aki élvezhetőbbé, boldogabbá tette az utolsó napjait. Te voltál Ellena néni barátja ugye? Kérdezte Emily és Mark lustán elmosolyodott.

- Az egyetlen egy barátja voltam. Ellena kedves teremtés volt. Fiatalon lett beteg, amit akkor nem tudtak gyógyítani. De még így is, hogy tudta nem fog élni sokáig vidám volt és optimista. Ő volt az egyetlen, aki azonnal rá jött ki vagyok az első pillanatban, hogy rám nézet azokkal a mindent látó aranybarna szemeivel, ahogyan belépetem ennek a kúria falai közé és ő a kerekesszékében ülve csak rám mosolygott.

- Miért voltál itt?

- Kutatóként mutatkoztam be, aki a régi varázsló családokat tanulmányozza és Plutosz örömmel állt rendelkezésemre a fiával és a lányaival együtt... különösen Ellena. Mosolyodott el szélesen a fiú – tizenöt évesen ismertem meg, de már akkor gyönyörű volt. Anglia legszebb boszorkánynak mondták, de szerintem a világ legszebb teremtése volt. Morzsolt egy rózsaszirmot a fiú – megszerettem és ő is engem. Lemondtam volna mindenről érte. Mi nekem a hosszú élet, ha nem lehetek mellette. Ám a sors közbe szólt. Tizenhét éves lett és az állapota rosszabbra fordult és tudtam, hogy nem tudom meg menteni. Leírhatatlan volt a fájdalom és miközben én fogtam a kezét, amiből lassan eltűnni készült az élet megesketett.

- Mit kért?

- Hogy vigyázzak a családjára. Rajongásig imádta a bátyját és a húgát. Hihetetlen, de nagyon jó testvérek voltak. Angus mindent megtett volna értük kényeztette, mint két húgát és bármit megtett volna értük. De van mikor ez is kevés. Ellena a tizenhetedik születés napja után három héttel elment. Nem maradt semmim utána csak az ígéretem mi szerint vigyázok a családjára. Ellena halála után egy évre Susie a kishúga megbetegedett és ő is elment az után az édesanyjuk Lianna is. Nem bírta elviselni, hogy két gyönyörű lánya két év leforgása alatt meghalt. Ez után kezdett jobban komorabb és borúsabb lenni az életben maradt Arrow férfiak. Plutosz több évek később követte szeretett feleségét és a lányait míg Angus hirtelen és forrófejű természete okozta a korai halálát. Pedig mindig intettem ettől. Nem tudtam betartani Ellenanak tett eskümet így elmenekültem bánatomban pedig Alexnek megígértem, hogy maradok, de nem bírtam... túlságosan fájt maradnom... és csak évekkel később egy fiúnak köszönhetően jöttem újból vissza. Pont akkor, amikor az édesanyád alig négy évesen elkalandozott az anyja mellől és bele csúszott a folyóba. A nagyapád felismert és csak is akkor jött rá ki is vagyok én valójában. Ott álltam vele szemben és neki is éppen olyan barátságos és megértő aranybarna szemei voltak, mint Ellenának. Akkor tettem le még egy esküt, hogy ha bármi baj érné, őket vigyázok a vérére így vagy úgy. És most itt állok veled szemben és elmondom ezt, ami már évtizedek óta senkinek sem.

- Miért teszed? Talán hasonlítok Ellenára?

- Dehogy – nevetett fel fájdalmasan Mark és a könnyeit nyelve rá mosolygott Emilyre – azért, mert tudom, hogy te megértesz. A te párod sem ember, ahogyan én sem voltam Ellenának az. Ahogyan rá nézel Mattre ugyan azt látom benne, ahogyan Ellena nézet régen rám.

- Még nézhet valaki úgy rád... vagy nem? Kérdezte Emily aggódva.

- Talán – vont vállat Mark – de lehet, hogy már nem. Egy magam fajta róka nem talál egykönnyen társra.

- Szerintem Ellena azt akarná, hogy boldog legyél és valahol ő is figyelhet téged, hogy mit csinálsz. Biztosan szomorú lenne, ha az emlékébe kapaszkodva elfelejtesz élni.

- Minden bizonnyal igazad lehet, de azt kell mondanom az elmúlt pár év alatt igen is éltem különösen az óta mióta ismerlek benneteket. Kacsintott Emilyre Mark – igazán jó barátaim lettetek, amiért öröké hálás leszek.

- Én azért, hogy vigyázol ránk és igyekeztél apánál is segíteni.

- Oh, korántsem tettem még semmit. Ahhoz, hogy apád fel kelljen, olyan segítség kell, aki nem itt él, de előtte rajtatok kell segítenem egy olyas valakivel, aki nem e világon él.

- Ezt hogy érted? Kérdezte döbbenten Emily.

- Amíg a ti lelketek borús és bánatos addig csak a rosszat vonzzátok. Erre például csak is én tudok orvosságot – nyújtotta ki a kezét és egy apró, de fényes kis gömb jelent meg – ezzel nagyon sok szabályt rúgok fel és nagy eséllyel felbosszantom az isteneket, de mint mondtam Ellena és Alexnek tett esküim mindennél erősebbek. Meg aztán miféle Mardekáros lennék, ha nem találnám meg valaminek a kiskapuját, nem? Vigyorgott el Mark és Emily értetlenül nézet rá, miközben a fénygömb barátságosan villogott.

Ide értem végre. Az elmúlt időszakom kissé zsúfolt volt, de valamilyen szintem pihentető. Szabin voltam jött az egyik kedves rokonom és hajnalba nyúlóan beszélgetünk. De persze már dolgozol és sajnos kissé fárasztó, de sikerült befejeznem ezt a szöszt. Remélem és bizakodom, hogy tetszett nektek Mark kicsiny múltjának egyik darabkája. Igyekszem a folytatással. :)