- Ms. Arrow – szólította meg cincogó hangján Umbridge Emilyt, aki az ablakban ült. A lány lustán rá nézet és halvány palástolatlan gúnnyal.

- Igen, professzor asszony? Miben állhatok a segítségére? Remélem nem gond, hogy itt olvasok, de szeretem a telet és a fény itt jóval kedvezőbb, mint a könyvtárban vagy a klubhelyiségben.

- Nem gond. Mit olvass?

- Tolsztoj, Háború és béke. Emelte fel a könyvet Emily.

- Biztosan érdekes olvasmány – hagyta rá a nő – mondja kedves Emily, már egy ideje meg akartam kérdezni, hogyan van az édesanyja? Leveleimre rendszerint nem válaszol, ami felelőtlenségnek tartok.

- Tudja asszonyom az ikrekkel sok a dolog, minden bizonnyal kimerült és ezért nem válaszol magának vagy bárki másnak. Hiába van, vele sokat a mostohaapám gyorsan kimerül még is csak két baba gondozásáról van szó. És, ha nem tévedek, ha még is javítson ki bátran, de értesüléseim szerint az édesanyám már nem dolgozik a minisztériumba így számadással sem tartozik önök felé. Nem, de? Kérdezte lágyan, de veszedelmes hang éllel Emily miközben szemei olyan hidegen figyelték a nőt, hogy az megborzongott.

- Valóban nem dolgozik már nálunk, de aggódhatunk egy régi kollégáért.

- Kedves maguktól. Édesanyám jól van amennyire egy ikreket nevelő anya tudd lenni. Megírom neki, hogy érdeklődött. Fordult vissza Emily az olvasáshoz. Umbridge felköhintett többször egymás után mire Emily rá tekintet – kérdezne még valamit?

- Igen - húzta ki magát a nő – Mr. Tonkin valóban a...

- A mostohaapám ízig-vérig skót. Maga szerint felvállalna egy fattyút csupán mert anyámat szereti? Nem – ingatta a fejét Emily – Belle és Regulus Rorik gyerekei.

- Akkor gondolom csupán a véletlen műve az, hogy a fiú neve egyezik Black öcséjével.

- Nem. Anyám mindig is szerette Regulust és tetszett neki a neve. Tiszteletből lett ez az öcsém neve. Mondja, csak nem arra akar kilyukadni, hogy az anyám megosztotta az ágyát Sirius Black-kel, aki miatt történetesen meghalt a nagybátyám és a neje? Ugrott le az ablakból Emily és belenézet Umbridge szemébe – igen felelőtlen tett lenne egy magas rangú minisztériumi dolgozótól, aki éppenséggel még tanár is itt.

- És a maga apja?

- Remus John Lupin. Nem hasonlítok rá... inkább a dédnagyapámat formázom. Mosolyodott el Emily – Tudja Argust.

- Valóban most, hogy mondja – nézet végig Emily-n Umbridge, majd elmosolyodott – de ennek ellenére roppantul hasonlít a fiatal Sirius Blackre.

- Minden aranyvérű szegről, végről rokon nem, de? Vont vállat Emily.

- Félvér vagy – vagy tért át tegezésre a nőt és Emily szeme megrebbent – az anyád és Lupin is félvér. Így tehát te is az vagy.

- Éppen, úgy ahogyan maga is – mondta sötéten a lány.

- Ez hazugság. Sziszegte a nő.

- Ez tény, amit mindenki tudd.

- Hazugság! Visított a nő – ma este várlak a szobámba a szemtelenséged miatt.

- Meg bűntett, mert az igazat mondtam?

- Hazugság miatt! Kiabálta a nő és elviharzott mielőtt megszólalhatott volna újra Emily.

- Vén varangy – szikrázott Emily szeme.

Ahogyan Emily haladt a Griffendél torony felé meg állt az egyik ablak előtt, amin beszűrődött a fél holdvilág. Maga elé emelte a bal kezét, amin halványan látszott még a felirat, amit a megbűvölt penna okozott: Hazudni bűn.

- Még pár ilyen és megbillogoz az a varangy – mondta maga elé, majd a szeme sarkából észrevette, hogy valaki figyeli. Ismerős volt neki a szaga és lassan felé fordult – Malfoy, mit settenkedsz a sötétben utánam?

- Erre volt dolgom és észrevettelek gondoltam nem árt, ha figyelek rád... tudod, mert barátok vagyunk – lépet ki a fiú a sötétből és rámosolygott Emilyre – annyian akarnak bántani téged és a szívemre venném, ha valami történne veled.

- Hagyd el ezt a behízelgő modort Draco, mert még ki dobom a vacsorámat – húzta el a száját Emily – apád küldött ide, hogy hízelegj nekem?

- Félre érted...

- Jaj, mindketten tudjuk, hogy nem bírjuk a másikat, ahogyan az anyám a te szüleidet és viszont. Ne kezdjünk, felesleges körökbe kérlek – fordított hátat Draconak.

- Tudom, hogy Sirius Black az apád és hogy animágus. Ő volt az a nagy fekete kutya, akivel a peronon voltál szeptemberben – szólt utána és Emily megtorpant.

- Honnét veszed ezt az eget rengető marhaságot? Az apám Remus Lupin nem pedig Black.

- Pedig biztos forrásból tudom, ne tagad – mosolyodott el Draco és kihúzta magát úgy sétált Emily mellé – rokonok vagyunk így nem ártana, ha békét kötnénk.

- Valóban? Kössek egy olyan alakkal békét, aki lenézi a muglikat, félvéreket és a mugli ivadékokat? Kizárt. Semmi közöm nem lesz hozzád.

- Nagyon fen hordod az orrodat Emily miközben nem lehetne mire. Anyád már nem minisztériumi dolgozó nincs semmi féle hatalma. Sőt összeszűrte a levet azzal a medimágusal.

- A medimágus történetesen a mostohaapám, a testvéreim apja, aki egy gazdag és befolyásos skót varázsló család utolsó férfi tagja. Többet ér, mint a te apád és a felmenőid egyszerre. Sziszegte Emily – örülnék neki, ha leszállnátok a családomról végre.

- Nem is mondtam semmi rosszat róluk. Igazából mindig is felnéztem az anyádra. Erős, hidegvérű és megfontolt asszony, aki mindig minden körülmények között megőrizte az eleganciáját, ami olyan figyelemre méltóvá tette és félelmetessé. Apám azt mondta, hogy nem szabad alábecsülni őt.

- Valóban nem. Szóval mit akarsz?

- Mondtam csupán barátkozni – mosolygott el Draco és a kezét nyújtotta – te aki mindig azt hangoztatod, hogy jobb barátságba lenni minden házzal jó példát mutatnál azzal, ha valóban azok lennénk. Nem?

- Nem – ingatta a fejét Emily – valami hátsó szándékot van, sőt biztosan. A rózsaszín varangy küldött, hogy kémkedj? Mire vagy kíváncsi? Hogyan isszuk anyával a teát vagy mi a kedvenc színünk? Nem, ugye? Tudom már – csapta magát homlokon Emily - Anyám cipő méretére vagy mellbőségére, vagy kíváncsi netán az enyémre? Oh vagy, hogy még szűz vagyok-e? Draco arca vörösre gyúlt és csak hápogni tudod döbbenetében. Emily szélesen elmosolyodott megveregette a fiú vállát.

- Mi soha sem leszünk barátok. Na, jó éjt – fordult meg Emily és dúdolva elment a klubhelyiségében magára hagyva a megszeppent iskola társát.

Rorik felvont szemöldökkel nézet körbe a zsúfolásig megpakolt szobába, ahol különféle gyógyfüvek, csontok, bőrök és szőrmék sorakoztak és mindezek közepén a tűz előtt egy idős asszony üt, aki egy hosszú szárú pipát tartott a kezében.

- Gyere, csak beljebb fiam ne állj ott kukán.

- Miss. Momorina – biccentett Rorik és beljebb lépet.

- Hívjál Momonak ahogyan mindenki nem kell ez a hivatalos hang nem. Fújta kia füstöt és rá pillantott világoskék szemeivel Rorikra – a kis Lizim küldött ugye?

- Igen – ült le a földre a férfi – arra kér, hogy segíts neki.

- Oh, én nem állok senki oldalára fiam ezt neki is éppen úgy tudnia kellett mind mindenki másnak – ingatta a fejét az asszony – de hallgatlak mit talált ki a kislány.

- Tisztában volt azzal, hogy nem segíthetsz, de tanácsot adhatsz neki.

- Oh, tanácsot adni nagy felelősség fiam – kavarta meg az üstje tartalmát. – de miben tudnék én segíteni vagy tanácsot adni?

- A gonosz újra felütötte a fejét és összegyűjti minden szövetségesét így nekünk is ezt kell.

- Itt nem tanács kell – somolygott a nő – Lizim minden szövetségesét hívatja ugye? Ebben kér „tanácsot".

- Tudsz ugye tanácsod adni? Hajolt előrébb Rorik így a tűz fénye meg világította az arcát és Momorina szeme tágra nyílt. A férfi felé nyúlt és megérintette az arcát, hosszú éles körmei Rorik fülét érték és még a levegő is belé szorult, ahogyan figyelte a nőt – valami baj van?

- Nem – suttogta a nő és gyengéden megsimogatta Rorik arcát – már értem miért téged küldött Lizim. Látom, igen – mosolyodott el Momorina.

- Mit látsz? Kérdezte Rorik.

- Hosszú út előtt állsz, ami tele lesz fájdalommal, de nálad hűségesebb, kitartóbb és makacsabb embere nem lehet Lizimnek. Erősebb, vagy mint a férje – húzta vissza a kezét Momorina és bele szórt pár gyökeret a kondérba – eljött Lizim, mikor Black-kel összegabalyodott. Mondtam neki akkor, hogy fájdalmas lesz, vele az élet hiába hozz örömöt is, de nekik találkozniuk kellett. Amit megírtak annak úgy kell lennie.

- Ugye már nem fog szenvedni többet? Ugye boldogan fog élni vele? Kérdezte aggódva Rorik. Momorina arca elsötétült, majd felsóhajtott.

- Többet fog szenvedni az elkövetkező években, mint eddig valaha. Veszteségek érik, méltatlan meghurcolások és aljas árulás. Ám ha ezen végig megy, és nem adja fel, boldog lesz még úgy is, hogy mindent elveszített, amiért addig dolgozott. De – emelte fel az ujját a nő – ugyan mindenkinek el van rendeltetve az élete ám csak rajta áll melyik irányba megy. Lizim sorsa is ilyen. Ha elbukik a rámért terhektől nem összeomlani fog, mint most, ha nem meghal. Így fiam mond, te miképpen akarsz szerepelni ebben Lizim életben? Melyikhez van neked erőd? Elengeded vagy birtoklod? Ne válaszolj még, majd eljön, annak az ideje mikor döntened kell – tette bele a kondérba a merő kanalat – mond meg Lizimnek, hogy szólok, a szövetségeseinek ennyit tehetek érte semmi többet. Most távozhatsz és igyekezz,mert Lizim vár rád, és mint tudod, ő nagyon aggódik érted – ivott a merőkanalába mosolyogva

- Köszönöm – mondta bizonytalanul Rorik és lassan fel állt – mond van esélye annak, hogy Lizi egy nap... ááá, nem, hagyjuk – ingatta a fejét a férfi és nagy léptekkel elhagyta a szobát. Momorina visszatette a merő kanalat a kondérba és a melléje érkező fénygömb felé nézet.

- Nagyon bizonytalan barátod van és még azt merted mondani nekem, hogy magabiztos –méltatlankodott a nő – az ősökre mondom, szívem szerint fejbe vertem volna, hogy aztán megöleljem. Jaj, mi lesz itt – emelte fel a kezeit a plafon felé és a fénygömb körbe köbe cikázott – ne pimaszkodj fiam, mert nyakon öntelek egy vödör vizel, aztán kereshetsz magadnak más látott. Igen, fenyegetlek! Oh, mit vétettem én a szellemek ellen, hogy rám tapadtál akár egy matrica? Miért nem tudsz békében tovább lépni és hagyni, hogy Lizim azt tegye, amit akar. Morgolódott a nő és fénygömb idegesen felvillant és Momorina maga elé emelte a kezeit – jól van, na nem kell kiabálni! Segítek, ahogyan tudok meglátod lesz a kislány még boldog is, de csodát nem tudok fakasztani. Minden csak rajtuk áll, hogyan döntenek abban én nem segíthetek – szívott a pipájába majd a fénygömb felé fújt – most békén hagyhatsz menj vissza kísérts mást.

A varangy faggatózott és utálatos mint mindig ahogyan Draco is adja a maga Malfoy-os formáját XD. Felbukkant Momo és szerintem ő is van olyan szerethető kis szereplő, mint a többi mellék karakterem azt hiszem. Szerintetek mi várhat Lizre, Rorikra és Siriusra a jövőben? Vannak teóriák?

A barátnőmtől kaptam egy zene dobozkát. Imádom :3