- Szerinted jó ötlet benyitni? - hallottam kintről Yoongi sutyorgását.

- Hagyjuk őket még kettesben - hallatszódott Jimin hangja is kintről.

Nyöszörögve nyújtóztattam ki elgémberedett végtagjaim, Jungkook pedig mocorgásomra lecsúsztatta kezeit derekamról. Hátára fordulva megdörzsölte szemeit, majd rámnézett. Szemei lentébb vándoroltak és akkor realizálódott bennem, hogy meztelenül fekszem a szintén meztelen valója mellett. Fülig elpirulva próbáltam valahogy melleimet eltakarni, míg lábaimat inkább felhúztam és kereszteztem egymáson.

- Most miért vagy ilyen? - nevetett fel Jungkook.

- Attól még, hogy ruha nélkül láttál, még nem jelenti azt, hogy szívesen mutagatom ezt. - mutattam végig magamon az egyik kezemmel, majd a lehelet vékony takarót magamra tekerve, felálltam.

- Pedig csinos vagy - fordult jobb oldalára, hogy rám nézhessen. - Nincs mit szégyelned

- Inkább lennék olyan, mint a hazai lányok többsége - motyogtam magamnak, ám Jungkook furcsa mód meghallotta.

- A hazai lányok többségén nem lehet mit fogni - támasztotta fejét a tenyerére. - Rajtad meg van és a hasad meg ne érdekeljen, hogy nem olyan lapos mint azoknak a fogpiszkálóknak. Te így vagy tökéletes kívülről, a belsődről meg ne is beszéljünk, mert ha most elkezdem sorolni, hogy milyen személyiséged van, még elolvadok a végen. - helyezte kezét drámaian a szívére, mire felnevettem magam. Mondandója közben felkapkodtam magamra a ruháim, így most gondtalanul, széles mosollyal az arcomon, mellé vetődtem, kezemmel az alsójával.

- Vedd fel! - löktem hozzá a textilt, amit készségesen fel is aggatott magára. - Egyébként meg, édes vagy

Rövidke monológja feldobta a kedvem és elérte, hogy mégjobban szeressem őt. Nem gondoltam volna, hogy egyszer Jungkook fog nekem lelki szöveget tartani, de nagyon jól esett, amiket mondott rólam, még ha saját stílusában is. Így volt tökéletes és őszintén szólva, meghatott.

- Mondj valami újat, drágám - ölelt magához olyan szorosan, amennyire csak lehetett. Karjaimat nyaka köré fontam, lábamat pedig átvetettem csípőjén. Nagyot szusszanva csókolt vállamra, majd elengedett és felpattant az ágyról.

Végignéztem, ahogy lehajol, ezzel bepucsítva nekem. Izmos fenekén feszült a fekete alsója, ahogy lehajolva kapkodta fel ruháit. Szemeimet végigvézettem hátán, ahol kirajzolódtak izmai. Ahogy karjait mozgatta, izmai úgy mozogtak azokkal párhuzamosan. Sajnálatomra hamar felvette ruháit, majd felem fordult és szemeimbe nézve túrta hátra a haját. Arcom ismét felvette a pirosas színt, amitől Jungkook felkuncogott, majd lenyomott az ágyra és számtalan puszit nyomott piros orcáimra, amit nevetve és a tincseit tépve fogadtam.

- Jól van, gerlepár! - hallottuk meg Jin hangját az ajtó mögül. - Kifelé a szobábol!

- Egy perc, hyung! - kiáltott ki Jungkook, aztán felém fordulva egy puszit nyomott ajkaimra, majd annál többet, ahogy az imént tette mindkét orcámmal.

- Jungkooooook! - nyújtottam el nevét, vékony hangon, de mit sem ért.

- Nincs Jungkook! - csókolt tovább. - Hagyd, hogy kiélvezzem ezt a pillantatot, mert fél évig nem lesz kit öleljek és pusziljak.

Keserűen elmosolyodva öleltem magamhoz őt, amit készségesen viszonzott.

- Hiányozni fogsz, Jungkook - dünnyögtem, hiszen a fejem a nyakhajlatába volt fúrva.

- Te is, Eun - szorított mégjobban magához. - De hamar elfog telni ez a hat hónap és tudod, minden nap fel foglak hívni.

▪️▪️▪️

Még egy órát elidőztünk és még pár feles lecsúszott a torkunkon, bár én próbáltam annyit inni, hogy ne azonnal szálljon a fejembe. Már lassan két órát ütött az óra, így eldöntöttük, hogy jó lenne hazamenni. A nagy csapatunkból már csak hárman maradtunk, hiszen Jimin is velünk tartott. Míg őt próbáltam úgy irányítani, hogy ne essen be egy árokba vagy ne fejeljen le egy oszlopot, addig Jungkookot cipeltem félig a vállamon. Mindkettő úgy ki volt ütve, hogy szerintem azt sem tudták, hogy melyik bolygón vannak és kétlem, hogy émlékezni fognak valamire holnap.

- Jimin, mit csinálsz? - álltam meg hirtelen, de Jungkook nem olyan állapotban volt, hogy azt észrevegye, ezért tovább sétált, engem sikeresen magával húzva, amitől majdnem orra estünk mindketten. Miután Jungkookot két lábra állítottam, hátrafoldultam Jiminhez, aki az egyik villanyoszlopnak támaszkodva görnyedt előre, nagyokat öklendezve.

Nagyot sóhajtva leültettem Jungkookot a földre, mire ő széttette lábait, kezeit pedig lábai közé helyezte az aszfaltra és nyammogva hunyorgott. A hányó Jiminhez siettem, aki már szinte az általa megivott alkoholos italok felét kiadta magából. Hátát és tarkóját simogatva segítettem neki, hogy kiadjon magából mindent és jobban érezhesse magát utána. Szerencsére sötét volt, így nem láthattam semmit.

- Úristen, de jobban vagyok - szólalt meg lassan forgó nyelvvel.

Hálát adtam a jó Istennek, amiért volt eszem elhozni egy kisebb palack vizet a buliból. A flakon kupakját gyorsan lecsavartam, majd Jimint megitattam, ugyanis ereje sem volt szegénynek.

- Nyújtsd ki a kezed - fogtam meg mindkét csuklóját és öntöttem rájuk egy kis vizet, hiszen anya is ezt csinálta, amikor kisgyerekként sokat hánytam.

Nagy nehezen felállítottam őt, majd elindultunk Jungook felé, azonban a fiú sehol sem volt. Ijedten forogtam körbe a nevét kiáltva, majd aztán vettem észre, ahogy nem
messze négykézláb mászik a földön. Fáradtan felnyögtem, majd Jimint magam után húzva közelítettem meg azt a bolondot, hogy felhúzzam a földről.

- Ne kószálj el, részeg vagy! - emeltem fel hangom tehetetlenül.

- Nem, én Jungkook vagyok! - jelentette ki ugyanolyan hangnemben. Jiminnel hangosan nevetni kezdtek, amit én szemforgatással díjaztam.

Szerencsére Jiminék háza pont útba esett, így szépen betessékeltem őt a bejáraton, aztán majd ő eltalál a szobájába magától is.

Gyorsan visszasiettem az ismét magára hagyott Jungkookhoz, aki megint a földön ülve tépkedte a fűszálakat a széttett lábai között. Teljesen úgy nézett ki, mint egy nagyra nőtt, három éves kisgyerek.

- Nagy gyere te nagy gyerek! - fogtam hónalja alá, hogy felállítsam. - Most már szedd össze magad és érjünk haza három óra előtt!

- Igenis, főnökasszony - tisztelgett kezével hanyagul, míg próbálta a lassan forgó nyelvével helyesen kiejteni a szavakat. Fejemet megingattam, majd karját átdobtam a vállamon, derekát pedig átkaroltam. - EunSoo? - szólalt meg kis idő elteltével.

- Hm? - vettem egy mély levegőt, hogy felkészüljek egy újabb, hülye kijelentésére.

- Szeretsz engem? - hangja komoly volt, mégis kíváncsi.

Kérdőn pillantottam fel rá, de ő szigorúan előre bámult, véletlenül se rám.

- Persze, hogy szeretlek - válaszoltam, majd én is az utat kezdtem el figyelni.

- És szeretni fogsz akkor is, amikor nem leszek itt? - tett fel egy újabb kérdést.

- Igen, de miért kérdezel ilyeneket? - néztem fel rá újból.

- Mert félek, hogy elhagysz - motyogta.

- Semmiképpen nem hagynálak el, Jungkook - álltam meg hirtelen, hogy szembeforduljak vele.

- Biztos nem fogsz elhagyni? - hajtotta le fejét, szipogva egyet.

- Most sírsz? - hajoltam lentébb, hogy rálássak az arcára, mire ő gyorsan megtörölte a szemét. - Jungkook, miért sírsz? - helyeztem mindkét kezem az arcára. Bevallom, nagyon megijedtem, mert fogalmam sem volt, hogy mi baja lett így hirtelen. Sosem láttam még sírni és őszintén megmondva, nem is szeretném őt így látni. Túl szívszorító látvány.

- Mert részeg vagyok - motyogta alig hallhatóan.

Halkan felkuncogtam, majd letöröltem könnyeit az arcáról.

- Ne sírj, mert nem foglak elhagyni - közöltem vele a lehető leglágyabb hangnemben. - Adj egy puszit

Jungkook készségesen ajkamra hajolt és nyomott egy apró puszit a számra, amit én csókká változtattam. Nyelvemmel elmélyítettem és büszke voltam
magamra, hogy most az egyszer volt bátorságom egy ilyenre.

▪️▪️▪️

Reggel kegyetlen fejfájásra ébredtem. A szoba másik végéből halk motoszkálást hallottam, ezért felnyitottam pilláim és a hang irányába vezette tekintetem. Jungkook a bőröndje előtt guggolva pakolta be -ha jól láttam- a fogkeféjét és papucsát. Fájdalmasan szöszörögve pillantottam az éjjeliszekrényre, amire már ki volt készítve a gyógyszer és egy pohár víz. Nem haboztam, szinte villámsebességgel vettem be a fájdalomcsillapítót.

- Felébredtél? -  intézte nekem szavait, mire én egyet hümmögve kiszálltam az ágyból. - Jól vagy?

- Nem - válaszoltam röviden, mire ő felkuncogott és felém fordult. Leültem mellé a földre és fejemet vállára ejtettem, így figyeltem, ahogy tovább pakol a bőröndjébe. - Mikor indulsz?

- Egy óra múlva - válaszolt.

- Kikísérlek - ásítottam egy nagyot, így elég viccesen hangzott.

- Hát el is vártam - közölte nevetve. - Yoongiék is jönnek.

- Hm - hümmögtem lehunyt szemekkel, félig álomba merülve. A válla olyan kényelmes volt, hogy képes voltam úgy, ülve elaludni.

Nem sokáig maradhattam úgy, ugyanis Jungkook konkrétan bezavart a fürdőbe, hogy összeszedjem magam, mivel elmondása szerint, esze ágában sem lesz velem úgy mutatkozni az utcán. Kinyújtottam rá a nyelvemet, majd magamra zártam a fürdőszoba ajtót, hogy kényelmesen lezuhanyozhassak és rendbe szedjem magam. Még hazaugrottam tiszta ruhákért és aztán kint megvártam Jungkookot és a szüleit, hogy felvegyenek engem, aztán egészen a reptérig meg se álljunk.

Ahhoz képest, hogy nem fogom őt látni fél évig, nem voltam lehangolva. Nem voltam az a vidám, amilyen szoktam lenni mindig, de szomorú sem. Tudom, hogy Jungkook hol lesz és, mikor fog hazajönni, nekem pedig ez épp elég. Hiányozni fog, ám mégsem gondolom azt, hogy egészen addig, míg haza nem jön, sírnom kellene.

A reptéren már Jiminék is ott voltak, így elbúcsúzhattak Jungkooktól. Közel egy óra múltán bemondták Jungkook járatát, a szívem pedig hevesen kezdett el verni. Jungkook a kezébe vette bőröndjét és vállára csapta táskáját, majd nagy, barna gombszemeivel rámnézett. Szemeim égni kezdtek az egyre gyülekvő könnyektől. Ennyit arról, hogy nem fogok sírni.

- J-Jungkook - borultam nyakába, könnyeimet visszatartva. Karjaival szorosan közrezárta testem és nyugtató, illetve aranyos szavakat suttogott fülembe, amitől kezdett alábbhagyni a kitörni készülő zokogásom. - Hiányozni fogsz

- Te is nekem, kincsem - suttogta fülembe az új becenevem, mire testem megremegett. - Hívni foglak minden reggel és este, akkor is, ha épp nem tudok aludni

- Szeretlek - távolodtam el tőle annyira, hogy ajkaira tudjam suttogni a számon kiejtett szót.

- Én is téged - érintette össze homlokunkat.

- De én jobban - böktem meg orrommal az övét, mire ő elkuncogta magát és szorosabban ölelt magához.

- Nálam nem jobban - adott puszit ajkaimra, majd szemeimbe nézett.

- Egyformán szeressük egymást - mondtam szélesen mosolyogva.

- Szent ég, de nyálasak - szólalt fel Yoongi.

- Két hónappal ezelőtt még ölték egymást - válaszolt Jimin.

- Istenem, de aranyosak - szólalt meg Jin meghatódva, amivel a többiek is egyetértettek.

Figyelmen kívül hagyva őket, Jungkook ajkaira hajoltam és lassan mozgatva szám, élveztem ki minden egyes pillanatát. Emlékezni akartam, elszerettem volna raktározni az elmémben azokat a mézédes és puha ajkakat, amivel rendelkezett. Szerettem volna minden pillanatra emlékezni ebből a csókból, hogy elég legyen fél éven át.

Addig faltuk egymás akait, míg nem ismét bemondták Jungkook Amerikába repülő járatát. Kénytelenek voltunk elválni egymástól, hiszen alig pár perc maradt még az indulásig. Jungkook elbúcsúzott mindenkitől, majd újra karjaiba zárt engem egy fél percre, hogy ismét aranyos szavakat suttoghasson fülembe.

Lassan ellépett tőlem, majd szélesen elvigyorodva hátrálni kezdett, hevesen integetve kezével. Nagyot szipogtam és Jungkook egyre távolodó alakjának látványa kellett ahhoz, hogy eleresszem könnyeim. Végignéztem, ahogy átadja a jegyét, majd még visszafordulva int egyet és eltűnik szemeink elől. Végignéztem, ahogy az Amerikába induló járat felszáll a levegőbe, elveszve a felhők rengetegébe.

——————————————

Mint azt észrevettétel (vagy nem) , hogy eltűntem egy kis időre. Ennek csakis a tanulás az oka, mivel kedden vizsgázni fogok, ezért nagyon sokat kellett tanulnom. Igazából ezt a részt is jövöhéten terveztem megírni és kitenni, de mivel annyi tanulás után volt kedvem és ihletem megírni, ezért nekiálltam. Remélem nem okoztam a résszel csalódást.
A következő részben találkozunk!♥️