Amikor Jungkook azt mondta, hogy vigyázni fog rám, kicsit sem gondoltam arra, hogy mi történhetne azután. Amint leültünk az asztalhoz, Jungkook fél óra után annyira lerészegedett, hogy a saját nevét nem tudta. Tesztelni szerettem volna, hogy megtudjam, mennyire is van a fejébe szállva az alkohol, így megkérdeztem, hogy ki is ő valójában, mire ő azt vágra rá, hogy egy remete. Szegény fiút két üveg Soju után nem bírtam leállítani, hiszen már kérte is a harmadikat. Nem értem, ha nem bírja az alkoholt, akkor minek iszik? Ráadásul pedig miért ígérgeti nekem, hogy vigyázni fog rám, ha tudja már előre, hogy be fog állni?
Szerencse, hogy nem kocsival jöttünk. Kellett volna az is a fejünkre, ha megtudta volna az apja, hogy a fia holt részegen beült a volán mögé. Jungkook kezébe vette az egyik kisebb vasvillát, amire egy hosszú kolbász volt felnyársalva. A kolbászt lehúzta, majd szájához emelte és mindkét végét felfelé irányította. Gondolom, szívet formált volna belőle, vagy mit tudom én, de arra nem számított, hogy a kolbász közepe kettészakad. Értetlenül bámulta a kéttészakadt kolbászt, majd lemondóan sóhajtott egyet.

- Egyszer akarok romantikus lenni, de az sem sikerül. - morogta orra alatt.

Lassan éjfélt ütött az óra, és egy idő után Jungkook még mindig az asztalon könyökölve próbálta az utolsó korty italt is legurítani a torkán. Kicsit sem zavarta, hogy az fele félre ment, így egy csepp alkohol végigfolyt állán. Nagyot sóhajtva csapta le a poharat az asztalra.

- Még egy üveggel! - csettintett egyet, elkiáltva magát egy igazán lassan forgó nyelvvel. Lehajtotta a fejét, így kapva az alkalmon intettem HoSeok apjának, hogy esze ágában se legyen még egy üveggel hozni. Így is elég volt kettő.

Jungkook felemelte a fejét és rám vezette alkoholtól ködös tekintetét. Fekete íriszeiben csillogott a részegség és kíváncsiság egyaránt. Azt vettem észre, hogy ha részeg, két személyisége van. A morgós és határozott, ami az imént mutatkozott meg nála. Aztán ott van a kisfiús személyisége, amit életemben nem láttam még.

- Te ki vagy, amúgy? - ráncolta homlokát, majd ujjával megbökte homlokom. - Nagyon hasonlítasz valakire.

- Ideje menni! - álltam fel nagyot sóhajtva, mire Jungkook levágott egy hisztit, miszerint ő egy tapottat sem mozdul. - Akkor maradj itt, én hazamentem.

- De Eun~! - nyávogott, mire felé fordultam. - Maradjunk még! - biggyesztette le alsó ajkát, míg mindkét karját összefonta mellkasa előtt. Még a lábával is dobbantott egyet a hatás kedvéért, mire hitetlenül felnevettem.

- Alig egy perce még azt sem tudtad, hogy ki vagyok. - ráztam meg fejemet, majd kezéért nyúltam. - Na gyere, állj fel!

- Hova megyünk? - hangja kíváncsian csengett, mire gondoszan elmosolyodtam magamban.

- Mutatok neked valamit. - vigyorogtam rá.

- Elmegyünk a vidámparkba? - biccentette oldalra fejét. Sosem láttam így őt, ezért magamban eldöntöttem, hogy eljövök vele újra ide. Jó látványt nyújt részegen.

- Elmegyünk, ha összeszeded magad és megállsz a lábaidon, rendben? - hátráltam egy lépést.

Jungkook kihúzta magát, akár egy katona, majd megindult, de két lépés után oldalra dőlt és a földre esett. Fejét kissé megrázta, aztán megpróbált újból felállni, ám a harmadik próbálkozás után nagy nehezen felhúztam őt és kiráncigáltam őt az utcára.
Jungkook a hátam mögött a nyakamba kapaszkodott, míg én magam után húztam őt.

- Hol vagyunk? - dünnyögött nyakamba.

- Úton hazafelé. - morogtam mérgesen, majd húztam rajta egyet a kezeinél megragadva, mert éreztem, hogy lecsúszik rólam.

- Azt hiszem, hányni fogok. - jelentette ki nyugodtan. Időt sem adott, hogy lelökjem magamról, egyből kiadta magából a vacsorát és azt a két üveg alkoholt, ami ruhámon és hajamon landolt.

- Hogy az Isten verjen meg, Jeon JeongGuk! Megakarsz halni?! - ordítottam képébe. Nem hiszem el, hogy képes volt lehányni!

- Bocsi. - nevetett rekedtes hangján, majd megtörölte a hajamat, de azt már nem láttam, hogy mivel.

Még vagy húsz percet végigkínlódva húztam magam után a részeg Jeont. Szinte megváltásként ért a házuk látványa. Jungkookot óvatosan bevezettem a házba és szinte megparancsoltam neki, hogy fogja be a száját, hogy a szüleit fel ne keltse. Már azthittem, hogy zökkenőmentesen felérünk a szobájáig, de persze a részeg Jungkook kiszámíthatatlan. A szobájáig vezető út közben szinte mindet levert a földre, amit próbáltam vagy elkapni, vagy tompítani a zajt. Jungkook mindvégig kuncogott, ami már az idegeimre ment, így kezemmel racsaptam a szájára.

- Ha még egyszer vigyorogni látlak, én felakasztalak téged, de halál komolyan! - kiáltottam neki suttogva, mire egy ijedt pillantással bólintott.

Percek múltán felértünk a szobájába, anélkül, hogy felkeltettük volna a szüleit. Jungkookot azonnal elküldtem zuhanyozni és fogat mosni, mert borzasztóan bűzlött. Amint végzett és befeküdt az ágyba, felálltam és kiosontam volna, hogy végre hazamehessek, de csuklómat megragadta.

- Maradj itt, kérlek. - szólalt meg rekedten. - Aludj itt.

- Nem fogok itt maradni, amikor teljesen részeg vagy. - húztam volna ki kezem a szorításából, de nem engedett el.

- Esküszöm, eszemnél vagyok. - válaszolt, hangjából ítélve teljesen normálisan. Pár pillanat tanakodás után beleegyeztem, de azzal a feltétellel, hogy egy ujjal sem ér hozzám.

A szekrényéből kivettem egy bő pólót és alsót, majd a fürdőbe siettem, hogy lemossam magamról a napi mocskot és Jungkook hányását, aminek szagát az orrom szinte már megszokta, így már alig éreztem. Amint végeztem a zuhanyzással, ugyanolyan csendben visszaosontam a fiú szobájába és befeküdtem mellé.

- Végeztél? - dünnyögte a párnába, nyugodt hangnemben. Harmadik fázis a részegségének a nyugodtság. Ezt észbe tartom.

- Aha.. - válaszoltam roppant értelmesen.

- Elmondhatok egy titkot? - kérdezte, de meg sem várta, hogy válaszoljak. - Nem érted, hogy valójában mennyit is jelentesz nekem. - sóhajtott. - Kedvellek téged. Magamnak sem mertem még bevallani az érzéseim, de úgy érzem, tényleg kedvellek.

- Mi? - vágtam rá azonnal. Meglepett az őszintesége és az is, hogy kijelentette, miszerint kedvel.

- Kedvellek, sőt, lassan már szeretlek. - nyitotta ki szemeit, egyenesen enyéimbe nézve. - Tudod mit szeretek benned?

- Mit? - kérdeztem vissza, hiszen a csendre utalva azt várta, hogy válaszoljak.

- Szeretem, amikor kedves vagy és nem kiabálsz velem. - mosolyodott el halványan, majd nagyot szusszanva lehunyta szemeit. - Tudod, rosszul esik, amikor kiabálsz velem, még ha nem is mutatom ki.

- Oh.. - nem volt mit mondjak, annyira meglepődtem őszinteségén. Elakadt a szavam.

- Szeretem amikor mosolyogsz és jó kedved van. - folytatta. - Szeretem, amikor elpirulva lehajtod a fejed, hogy elrejtsd a mosolyod. Szeretem, ha őszinte vagy velem, és utálom, ha eltitkolsz valamit. Szeretem a szemeid, amikor mosolyogsz és szinte félholddá válnak. Szeretem az ajkaid, amik olyan édesek hogy enyéim majd' elolvadnak, amikor csókollak. Szeretem az apró kezeid, amikkel hajamba túrsz, vagy kezemet fogod. Szeretem rövid ujjaid, amik összefonódnak enyéimmel, mint ahogy az a kocsiban is történt. Szeretem mindened és hiába nem mutatom ki, vágyom rád. A lehető legjobban és legfájdalmasabb vágyom rád, Eun. Szinte megőrülök, ha nem érinthetle, vagy, ha nem vagy mellettem. Azt akarom, hogy velem légy, hogy engem szeress és csakis engem csókolj életedben. Nem tűrök meg mást magad mellett. - nyitotta ki újból szemeit, majd kezét arcomra simította. - Ez az érdekházasság számomra már nem kényszer, Eun...
Elakarlak venni téged, veled akarok majd gyereket nevelni, veled akarok együtt élni és meghalni. Veled szeretnék lenni életem végéig, az utolsó leheletemig, míg Világ a Világ. Szeretlek, Eun és ezen nem tudok változtatni. Az érzéseim nem változnak. Megpróbálok rendesen viselkedni, azok még változhatnak, de az érzéseim irántad sosem fognak, azt megígérhetem neked. . Szeretlek, KimEunSoo. El sem tudod képzelni, mennyire szeretlek.

- Jungkook... - szipogtam egyet. Könnyeim szüntelenül folytak le arcomon, amit Jungkook készségesen törölgetett ujjával. Ilyeneket nekem még sosem mondtak és nem tehetek róla, hogy szavai ennyire meghatodtak. Soha életemben nem hallottam tőle ilyen szépeket és álmodni sem mertem arról, hogy egyszer szerelmet vall nekem, még részegen is, de megtette. Ezért nagyon hálás vagyok érte és sosem felejtem el azokat a szavakat, amiket nekem mondott.

- Ne sírj, mert az a legrosszab, ha sírni látlak. - törölte le könnyeim, amik lassacskán. kérésére elapadtak. - Lehet nem fogok erre emlékezni, de tudd, hogy igazat mondtam. Eszedbe se jusson az, hogy hazudtam!

- Hogy tudsz ilyen lenni velem? - suttogtam. - Annyira jó, hogy vagy nekem, Jungkook. Sosem képzeltem el azt, hogy boldog lehetek veled, de be kell, hogy valljam, igenis az vagyok. Mással nem is lehetnék boldogabb.

Jungkook homlokomra puszilva húzott magához szorosan. Karjait körém fonta, míg én derekát öleltem át és fejemet mellkasába fúrtam, amilyen erősen csak lehetett. Beszívtam azt a jellegzetes illatát, amit annyira imádtam. Illatára megnyugodtam és lassan elfogott az álom. Biztonságban éreztem magam karjaiban és nem kellett más arra, hogy nyugodtan eltudjak aludni, csakis ő, az illata és körém fonódott karjai, amik úgy öleltek, mintha nem lenne holnap.

Véglegesen elérted, hogy belédszeressek, Jeon JeongGuk.