Mint minden ember, én is szívesen aludtam volna szombaton délig. Anyám hamar véget vetett a rózsaszín kis felhőcskének a fejem fölött, ahogy lerángatta rólam a takarót és hideg vízzel lespriccolva kiáltotta el magát.

- Ébredj!

Morogva fordultam a mási oldalamra, de ismét csak vízet kaptam az arcomba. Egyre jobban gondoltam azt, hogy ha most nem kelek fel, akkor szerintem az összeset, ami nála van a nyakamba borítja. Végülis kiderült, hogy délután kettőig lustálkodtam. Nem vettem észre, hiszen sötét volt a szobámban a lehúzott redőnynek köszönhetően.

- Innen már átveszem, Byul. - hallottam meg egy szokatlanul is ismerős hangot. Egyedül Jiminen kívül csak Jungkook tegezi a szüleim és ez kétségkívül sem Jiminie hangja volt az imént.

Olyan sebességgel ugrottam fel az ágyamban, hogy sikeresen le is estem onnan. Jungkook odarohant hozzám, mint egy udvarias úriember, közben csak anyámmal akarta elhitetni, hogy milyen jólnevelt.

- Ha tudtam volna, hogy Jungkook kell, hogy felébredj, akkor minden nap áthívom. - nevetett anyám jóízűen, majd kacsintva egyet megfordult és kilépett az ajtón, bezárva azt maga után.

Ahogy bezárult az ajtó, Jungkook elengedett, így újra a földön találtam magam. Bosszúsan néztem rá, mire ő csak szélesen vigyorogva vetődött be ágyamba. Cipőstől! CIPŐSTŐL!!!

- Azonnal vedd le a mocskos cipőd a tiszta ágyneműmről. - sziszegtem fogaim közül. Ez volt az egyetlen dolog, ami nagyon feldühített. Ismerje a tiszteletet és akármilyen gazember, vegye figyelembe, hogy egy lány szobájában van.

- Mindent a mennyasszonyomért. - sóhajtva lerúgta magáról a cipőt, majd feljebb csúszva kényelembe helyezte magát a párnáimon. Elégedetten hümmögve, fordul hasára és fúrta fejét párnámba egy mély lélegzetvétel mellett. - Hihetetlen, hogy ezt mondom, de finom az illatod. Mi ez?

- Mióta lettél te ilyen kedves? - teszem karba a kezem még mindig a földön ülve.

- Válaszolj a kérdésemre, EunSoo-yah. - a frászt kaptam, amikor így nevezett, mégis most jóleső borzongás futott át testem minden egyes porcikáján. Fejemet megrázva űztem ki a nem odaillő gondolatokat a fiúról, majd ajkaim közül kipréseltem válaszom.

- Levendula.

- Hm.. - hümmögött a párnába. Kérlek, csak ne nyálazd össze. Hirtelen fordult felém, majd húzott magára.

A hirtelen tettétől kisebbet sikkantva fogadtam az esésem a kemény mellkasán. Kezeimmel megtámaszkodtam rajta és elvörösödött arccal szemléltem Jungkook férfias vonásait. Még csak most múlt tízennyolc, de már olyan férfias lett, hogy ha nem lenne ilyen ritka bunkó, még tetszene is.

- Pici levendulám. - suttogta szinte már ajkaimra. Már így is éreztem egy icipicit ajkai mozgásától puhának tűnő, mézédes ajkait.

Tekintetem akaratlanul is Jungkook ajkaira vándorolt és hosszú masodpercekre megállapodott ott. Jungkook csendben tűrte, ahogy végigbámulom magamnak őt. Bizonyára nagyon elgondolkodhatott valamin. Nem értem, mit ütött belém. Ott feküdtem Jeon Jungkookon, azon fiún, aki a legutolsó a számomra. Itt feküdtem rajta és azon ábrándoztam, milyen a csókja. Beleőrültem, megőrjített a tudat, hogy egy ilyen fiú váltja ki belőlem ezeket az érzéseket.

Jungkook kezeit felcsúsztatta derekamra, amitől pillangók hada kelt életre gyomromban. Amint reagálhattam volna Jungkook gyengéd érintésére, észrevettem gúnyos mosolyát, majd aznap már hadmadjára is a földre kerültem. Jungkook felpattant az ágyból, felkaptam cipőit és se szó, se beszéd, kilépett a szobámból.

- Te mocskos gazember! - kiáltottam, bár hiába, hiszen már csak a bejárati ajtó hangos csapódása visszhangzott a hatalmas házban.

Amint realizáltam, hogy Jungkook lelépett, morogtam egyet és elvégezve reggeli rutinom, felöltöztem és miután rendbe szedtem a szobám leszaladtam a konyhába. Az étkezőasztal roskadásig tele volt különböző ételekkel és italokkal. A kunyhapulthoz sétáltam, hogy elindítsam a kávéfőzőt, amikor egy sárga cetlit vettem észre közvetlen a szemeim előtt, a szekrényre felragasztva.

" Elmentünk elrendezni még pár papírt, este hatra hazaérünk. Yoora és HyunSoo nyolcra jönnek át JeongGuk társaságában egy baráti vacsorára. Légy jó, puszi,
                             anya!"

Remek, egy újabb vacsora. Igaz, az utolsó féléve volt, de még mindig utálom Jungkookot. Akkor még azt gondoltam, hogy jóban lehetünk, de tévedtem. Reménytelen. Vele senki sincs jóba, neki senki és semmi sem jó. Légy megtisztelve, hogy rád néz és kész! Jeon JeongGuk, az arrogáns osztálytársam és vőlegényem. Csakis gratulálni tudok magamnak.

Végül hamar eltelt az a pár óra, hosszas sorozatozás közben. Lassan arra eszméltem fel, hogy anyámék már egy órája itthon vannak és még tízenöt percem van. A szüleim nem mondták, de tudtam, hogy elvárják, hogy jól nézzek ki. Tudtam, hogy Jungkook szülei mindig is kedveltek engem és a kislányos bájom. Mindig is egy bájos, édes arcú kislányt szerettek volna a fiúk mellé. Persze engem nem használnak ki, szó sincs erről. Kiskorom óta ismernek engem, bár nekem egy éve mutatkoztak be, amikor ide költöztünk.

A szekrényemhez lépkedtem és egy fehér, kissé térdig érő ruhát akasztottam le a vállfáról. Levetettem magamról eddig hordott ruháim és óvatosan felvettem a nemrég kivett fehér ruhát. Egyszerű volt, mégis gyönyörű. Csipkés anyagja volt, ami alatt egy selyem anyagú alsószoknya fedte combjaim a kíváncsi szemektől. A ruha két újja a könyökömig ért, derekamnál finoman rám simult, onnan pedig enyhe hullámokban ölelte körbe combjaim, kissé a térdeim is érintve. Elővettem kisebb sminkes táskám és a tükörhöz állva a szempillaspirállal épp, hogy megérintettem szempilláim, hiszen azok már természetes hosszúak voltak, nem volt szükségem festékre is. Számra egy sötétebb vöröses színt vittem, amit ráadásul matt volt. Imádtam a matt színeket, nem csak a kinézetük miatt, hanem, mert hamar megszáradtak, így nem kellett mindig ügyelnem arra, hogy egy hirtelen mozdulat és odavész minden. Hajam kiengedtem a kontyomból és újjaimmal végighúzva sötétbarna tincseimen hagytam, hogy hullámokban omoljon hátamra. A tükör elé állva végignéztem magamon és végszóra magamra mosolyogtam és kiléptem a szobából. Anya mindig azt mondta, hogy akárki jön hozzám vagy értem, mindig egy kis idő elteltével fogadjam őt, hogy az illető lássa, hogy miatta készülődöm még. Bár nem szerettem volna megváratni leendő anyósomékat, mégis inkább lassúra vettem lépéseimet, hiszen tudtam, hogy Jungkook is itt van.

Nem tévedtem, valóban ott ült. A két családfő az asztál két fő oldalánál, Yoora és Jungkook egymás mellett foglalt helyet. Édesanyám Yooraval szemben,
míg én sajnos Jungkookkal szemben foglaltam helyet.

- Szervusz EunSoo! - mosolyogott kedvesen Yoora, amit viszonoztam és ülve meghajoltam előtte. Balra fordulva ismét meghajoltam Jungkook apja előtt, aki jobb kezét kinyújtva simított végig arcom, akár egy apuka a szeretett lányának. Kedveltem HyunSoot, mindig is családtagként tekintettem rá, hiszen mindig érdeklődött felőlem, mindig érdekelte, hogy mit történi velem és ezért hálás voltam. Jól esett, hogy a szüleimen kívül mások számára is fontos voltam.

A vacsora szokás szerint isteni volt, anyám kitett magáért. Én voltam úgymond a " pincérnő ", hiszen én vittem ki mindent és hoztam be az újabb fogásokat. Anyám erősködött, hogy majd ő segít nekem, de a vállánál fogva nyomtam vissza őt a székre és nyomtam egy puszit a feje tetejére, amit mosolyogva fogadott. Jungkook anyja csillogó szemekkel nézett engem, ahogy teszek-veszek a konyhában. Bizonyára elgondolkodott azon, milyen feleség lennék az egyetlen fia számára.

- Nagyszerű feleség lennél és idővel mand mégnagyszerűbb édesanya. - hangja kedvesen csilingelt, semmiféle hátsószándék nem csendült meg benne, de Jungkook még ezek hallatán is kis híján megfulladt. A kezében szorongatva a poharát kezdett el fuldokolni, ahogy félrenyelte a vízet. Úgy kell neki! - gondoltam magamban, mégis megsajnáltam őt. Hiába utáltam, azért annyira rossz dolgokat nem kívántam neki.

Többé kevésbé.

Odasiettem a fuldokló fiúhoz, majd a hátát megütögetve segítettem neki levegőhöz jutni. Nyugodt szívvel néztem rá,. ahogy fájdalomtól torzult arca nyugodtabbá válik és elerenyednek izmai is.

- Mi lenne, ha kicsit felmennétek a szobádba? - nézett rám anya kérlelően. Halványan elmosolyodva fogtam meg Jungkook kezét a színészkedés kedvéért és húztam fel őt. Szobámban elengedem őt és szaporán törölgetni kezdtem a kezem a ruhámba.

- Azért még nem vagyok fertőzött beteg. - szólalt meg Jungkook halkan.

Nem válaszoltam semmit csak leültem mellé.

- Én erre nem készültem fel. - nézett szabályosan maga elé. - Nem készültem még fel az apaságra.

- Ne légy buta, JeongGuk. - lágy hangomtól és eredeti neve hallatán rám emelte tekintetét és éjfekete íriszeivel kezdett el fürkészni engem. - Tízennyolc évesek vagyunk, fiatalok.

- Most az egyszer...igazad van. - nyögte ki nehezen az utolsó két szót, majd hirtelen ötlettől vezérelve lehúzta cipőit és felfeküdt az ágyamra, ismét a párnáimba furva a fejét. Jól láthatóan hosszasan, mélyen lélegezte be az éltető oxigént.

Elmosolyodtam, hogy megjegyezte az apró szabályt, amit reggel mondtam el neki. Örültem, hogy most ilyen. Egy percre sem a nagymenő Jungkookot mutatta. Ma este Jeon JeongGuk volt, a vőlegényem.