Egy hét telt el, azóta az éjszaka óta. Bevallom, rég megbántam, hogy hagytam neki a felsőtestem minden egyes centiméterét bebarangolni, mégis tetszett. Tetszettek a gyengéd és a durva érintései. Tetszett, ahogy csókolt és, amikor az én érintéseim jóleső borzongással fogadta. Azóta nem történt semmi, aminek örülök is és persze nem is. Jungkook a lehető legtökéletesebben kerül engem és jobbnál jobb kifogásokkal lát. Az elején nem értettem és rosszul is esett, hogy úgy viselkedett velem, hiszen fogalmam sincs, hogy mit csináltam, amiért kerül. Egy hét után már beletörődtem és figyelmen kívül hagytam. Láttam rajta, hogy hozzám akar szólni, mégsem tette. Néha még jót szórakoztam Jiminnel a fiú arckifejezésein, amikor próbálta visszafogni magát.

Ma állítólág hamarabb elengedtek minket a suliból, hiszen három végzős osztály vizsgázott, sőt, sokan hiányoztak, amit nem tudtam mire vélni. Sosem történt olyan, hogy szinte minden osztályból hiányozzanak vagy öten-hatan. Végülis, ezzel csak mi jártunk jól.

Helyesbítek. Csak ők.

Jókedvűen ugrándoztam a folyosón, hogy végre eléthessem a kijáratot és egyenesen hazafelé vegyem az irányt, azonban egy vállamra fektetett kéz megállásra késztetett. Kíváncsian hátrafordultam, így szembe találtam magam az igazgatónő meleg tekintetével.

- Oh! Jó napot, igazgatónő! - hajoltam meg mélyen, tiszteletemet kifejezve.

Az igazgatónő kedvesen elmosolyodott és közelebb lépett hozzám.

- Kérhetnék egy apró szívességet? - kulcsolta össze kezeit maga előtt.

- Persze, mi lenne az? - nem voltam abban a kedvemben, hogy bárki miatt is tovább maradjak az iskolában, de a szüleim egy tisztelettudó lányt neveltek belőlem.

- Jeon JeongGukról lenne szó. - mosolygott visszafogottan, mire én levegőt is elfelejtettem venni. Na miatta végképp nem maradok!

- Elnézést, sűrgős dolgom akadt! Viszlát! - emeltem fel kissé hangom és idétlenül felkacagva fordítottam hátat a nőnek, de ő karomat megragadva húzott vissza!

- Kérlek! - nézett rám könyörően. Ezigen! - Elintézem, hogy te is elmenj a táborba!

Szemeim felcsillantak szavai hallatán. A suli által minden évben megszervezett téli tábor a leges legjobb, még a nyárit is lekörözi. Eddig úgy volt, hogy nem mehetek, hiszen egy ideje romlottak a jegyeim, aminek köszönhetően kissé lecsúsztam a ranglistán így a második helyről a negyedik legobb tanuló lettem. Mivel az igazgatónő eltendezi a tábort, nincs ellenvetésem és persze jól is jönne. Egy hét Jungkook nélkül, mennyország!

- Rendben! - bólintottam egyet. - Hol van?

- A könyvtárban. - sóhajtott. - Rajtakaptuk, ahogy az iskola hátánál dohányzik. Kerlek, csak két órán át vigyázz rá, aztán szabadok vagytok!

- Hm... - gondolkodtam el, persze már rég tudtam, hogy vigyázni fogok rá. - Már itt sem vagyok!

El sem köszönve a nőtől, egészen a legfelső emeletig sprinteltem, ahol a könyvár található. Csendesen beléptem, de nem volt bent senki, kivéve az alvó Jeon. Fejemet rosszallóan rázva sétáltam oda hozzá.

- Ez a gyerek, képes volt elaludni. - motyogtam magamban az ablakon kinézve. - Ya! - rúgtam bele a padba, mire ő ijedtében felugrott, így sikeresen hátrazuhant a székkel.

Nagyot nevettem esésén, hát még a feltápászkodásán! Szegény hirtelen azt sem tudtam, hol is van.

- Eun? - hunyorított, majd szemeit kezdte el dörzsölni.

- Nem, a lelked. - raktam le a táskám a földre. - Mondd, neked külön kell elmondani, hogy az iskola területén tilos a dohányzás?

- Tudtommal te is dohányoztál már. - nyelve lassan pörgött az álmosságtól, így alig, ha hallottam valamit.

- De az otthon volt. - hunytam le szemeim, ezzel is magamat lenyugtatva.

- Aha.. - nyammogott lehunyt szemekkel, majd megdörzsölve arcát, nagy nehezen felállt és leült a felborult szék mellett álló másikra. Hát ez hihetetlen!

Fújtatva indultam meg felé, mire ő láthatóan hátrahőkölt. Jót szórakoztam magamban rajta, hiszen csak a széket szerettem volna felállítani. Eszem ágában sem volt  hozzáérni. Ha rajtam múlt volna, már rég otthon lehetnék és aludnék a pihe-puha ágyamban. De nincs más választádom, nagyon el szeretnék menni a táborba, így hát kénytelen leszek elfogadni a tényt, hogy Jeon JeongGukkal leszek két órán át összezárva. Nagyot sóhajtva vettem ki az irodalom tankönyvet és a hozzá tartozó füzetet, hogy ha már tovább maradok, akkor csináljam meg a házit.

- Hol a tolltartóm..? - kérdeztem magamtól halkan, míg könyékig a táskám alján túrkáltam. - Van egy tollad? - intéztem szavaim Jungkooknak.

- Úgy nézek ki, mint akinek lenne? - vonta fel jobb szemöldökét, de azért turkálni kezdett ő is a szinte üres táskájában. - Nesze!

- Hihetetlen vagy. - neztem rá elfintorodva. - Miért nem tanulsz, ha már mást nem tudsz itt csinálni?

- Semmi értelme. - vonta meg vállait.

- De, van! - csaptam a padra. - A jövőd múlik ezen!

- A jövőm apám helyének átvevése. - vonta meg vállait nem törődően.

- Hiába leszel igazgató, ha annyit nem tudsz, mennyi tízszer öt.

- Harminc. - horkantott fel. Fáradtan felnyögtem. El sem hiszem, hogy ennyire tudatlan.

- Hát ez kész! - vertem ki a hisztit totál feleslegesen. Egyszerűen nem volt kedvem hozzá, a pofátlanul jóképű arcát látni. - Egy tudatlan kisegyerek vagy még.

- Akkor taníts! - kelt magából ő is. Meghökkenve néztem rá és ötször visszapörgettem magamban az eddig hallottakat, hogy megbizonyosodjak arról, jól hallottam-e azt, amit. Igazából már arra sem elmékszem, hogy miért kezdtünk el vitázni és még én nevezem őt tudatlannak. Teljesen kikészít ez a fiú!

Szemeimet lehunytam, hogy lenyugtassam magam, majd aztán elővettem a matek könyvem és Jungkook mellé ültem. Kíváncsi tekintettel figyelt engem.

- Nézd! - mutattam a könyv lapján fektetett betűkre amik az egyik téma címét alkották. Több ismeretlenes egyenletek. - Valójában tök egyszerű, az egyik oldalt a számok a másik odlalt pedig az ismeretlenek, vagyis az "x" vagy az "y".

Jungkook az elején unottan figyelt engem, idővel pedig már kérdéseket is tett fel. Mosolyogva figyeltem hibátlan arcát, ahogy komor kifejezéssel tárul szemeim elé. Éjfekete szemei szaporán cikáztak a számok között. Pár perc múltán már egy füzetet elővéve irkálta fel a feladatokat a lapra, hogy azt elvégezhesse. Boldogan néztem át, miután kész lett, hiszen egy hibát sem találtam. Nagyon hamar fog az agya, de ezt ő sosem használná ki és ez itt a baj. Mennyivel egyszerűbb lenne így neki.

▪️▪️▪️

- Köszönöm... - motyogta lehajtott fejjel, kissé szégyenkezve.

Halkan felnevettem aranyosságán, mert igen, aranyosnak véltem őt.

Karját átölelve, fejemet vállára fektetve sétáltam tovább vele hazafelé.

- Ugyan! - legyintettem. - Örülök, hogy ezt megtanultad!

Jungkook elfojtottan mosolyogni kezdett, majd háza elé érve velem szembe fordult. Tekintetét enyémbe fúrta, majd jobb kezét felemelve tűrt el egy hajtincset a szememből. Megbabonázva figyeltem őt, ahogyan az arcom tanulmányozta, mintha minden kis részemet elraktározná a fejében, hogy holnap újakat szerezhessen. Hosszú szemkontaktusunk Jungkook anyja szakította félbe.

- EunSoo, drágám! - tárta ki karjait, hogy megölelhessen.

- Szia, YooRa! - viszonoztam az ölelést.

- Merre voltatok? - tette csípőre kezeit. Kínosan felkacagtam, majd Jungkookra pillantottam.

- Tanultunk. - rántott egyet vállán. Végülis, nem hazudott. - EunSoo segített a matekben.

Jungkook anyja elismerően bólintott egyet, majd Jungkook vállát megpaskolva fordított hátat és ment be a meleget árasztó házba.
Teljes testemmel Jungkook felé fordultam, míg kezeimet a zsebeme, orromat a meleg sálamba túrtam.

- Hát akkor... - dünnyögtem a sálba. - Én megyek.

- Hm.. - dugta zsebre ő is a kezeit, majd bámészkodni kezdett, mintha nem tudná mit csinálna.

- Jó éjt, JeongGuk! - ezzel hátat fordítottam és elindultam a házunkhoz.

- Várj! - Jungkook megragadta a felkarom, mire én megtorpantam és felé fordultam kíváncsi tekintettel.

A fiú csendben állt, ujjai combját ütlegelték. Ajkait összehúzva kapta el tekintetét rólam. Érthetetlenül álltam félig vele szembe, várva válaszát, hogy mit is akart.

- Semmi.. - sóhajtott lemondóan, míg fejét lehajtva engedett el. - Mindegy.

Hangja megremegett, amit nem értettem. Mi lett vele?

- Kook, minden rendben? - léptem felé egy lépest, mire ő hátrált.

- Hm.. - bólogatott, majd felemelve fejét a szemeimbe nézett. Szemei csillogtak a sötétségben, mégis valami furcsa volt. Mintha könnyek lepték volna el szemeit, de mégis ki hinné ezt el róla? Teljese hihetetlen. - Jó éjt!

Jungkook szapora léptekkel közelítette meg a bejárati ajtójukat, majd belépve rajta teljes valója eltűnt szemeim elől. Nagyot sóhajtva törődtem bele, hiszen választ úgy sem kaptam volna az imént történt viselkedésére. Kis tétovázás után én is megindultam a házunk felé, ahova már két és fél órával ezelőtt vágytam, hogy betehessem a lábam.

2,79K megtekintés!😨 Köszönöm♥️